Csepel Kapuja: középpontban az ifjúság

Csepel.hu

2012 februárjában megkezdődött a Csepel Kapuja szociális célú városrehabilitációs program (KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0003) megvalósítása, mely számos szabadidős programot kínál térítésmentesen a helyi gyermekek és ifjúsági korosztály számára.

A Lajtha László Általános Iskola tánc és kézműves foglakozásai heti rendszerességgel várják a kézimunka, gyöngyfűzés, hagyományos kézműves foglakozások, valamint néptánc és a modern táncok iránt érdeklődő kisdiákokat.

A Csepeli Munkásotthon Alapítvány három művészeti csoportját indította el : ifjúsági művészeti csoport (ének-zene-tánc oktatással), modern tánccsoport (hip-hop tanulással) és a cigányzenekar működésével.

A csoportok tanítást követőn, folyamatosan várják a csatlakozni vágyókat 2012 júniusáig, majd a nyári szünet után ősszel, újult erővel fogadja a fiatal korosztályt.

A Burattino Általános és Szakképző Iskola, Gyermekotthonban kialakításra kerül egy ifjúsági segélyközpont, ahol képzett pszichológus és fejlesztő pedagógus személyes tanácsadása mellett ingyenesen hívható telefonvonal is működik, mely a krízishelyzetben levő betelefonálóknak biztosít lelki támaszt. Emellett szociális mentor hálózat kezdi meg működését az akcióterületen, megszólítva az utcán csellengő fiatalokat.

Várhatóan még a nyáron a CSEVAK Zrt. pályázatot ír ki civil szervezetek számára (ún. mini-projektek), a helyi közösség bevonását célzó, térítésmentesközösségi programok (családi- kulturális-sport szabadidős események, rendezvények, tréningek) megvalósítására.

A Csepel Kapuja program keretében továbbá hat lakóépületen történik energiahatékonysági korszerűsítés, zöldfelület megújítás, valamint térfigyelő kamerák kerülnek kihelyezésre. Kialakításra kerül egy többcélú sportlétesítmény, valamint a DOMINO Alternatív Ifjúsági Klub is megnyitja kapuit, mely az ifjúságvédelem és a közösségformálás egyik központja lehet.

Bővebb információ az érintett intézmények és a CSEVAK Zrt. Városfejlesztési osztályától kérhető telefonon: 06 1 278-5866, e-mailen: csepel.kapuja@csevak.hu

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A projekt összköltsége több mint 1 milliárd 72 millió Ft, a támogatás mértéke meghaladja a 813 millió forintot.

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !