Amikor a kutyák táncra perdülnek

Csepel.hu

Tud-e a kutya táncolni? Valószínűleg sokan éppen erre voltak kíváncsiak, akik ellátogattak a csepeli Alfa Kutyakiképző Iskola bemutatójára és versenyére, amelyet a papírgyár melletti szabad területen rendeztek meg vasárnap.

Az esemény fő attrakciója a hazánkban még kevésbé ismert dog dancing verseny volt, amely magyarul kutyatáncot jelent. Ám el kell oszlatni a feltevést, hogy a kutyák maguktól perdültek táncra; valójában a gazdájukkal együtt mutattak be ügyesen megkoreografált lépéseket, amelyeket zenére adtak elő. Bizonyos kellékeket is használhattak, így például szalagokat vagy labdákat, amelyekkel színesítették a programot.

Dudás Mandula szervező elmondta, hogy Magyarországon most rendezték meg második alkalommal a dog dancing versenyt három kategóriában, amelyen huszonheten vettek részt. Volt egy negyedik kategória is, de ezt a hobbistáknak szánták, akik ebükkel egyelőre a kezdő tánclépéseket tanulják. A verseny nemzetközi volt, mert Szlovákiából és Ausztriából is érkeztek. Bármilyen kutyával be lehetett nevezni a megmérettetésre, mert minden kutya jól idomítható. Tehát akadt közöttük nagytestű és kistestű, fajtatiszta és keverék. A bemutatót egy háromtagú zsűri véleményezte, s a pontszámok alapján dőlt el a sorrend.

Dagmar Angerer, a zsűri osztrák tagja közölte, hogy első ízben hívták meg Magyarországra bíráskodni. A nyugati országokban, főleg Németországban népszerű verseny a dog dancing. Rendszeresen rendeznek versenyeket, amelyeken főként arra kíváncsiak, hogy a kutya és a gazdája mennyire képes együttműködni és milyen mértékben fedezhető fel közöttük a játék öröme és a harmónia.

A verseny után a Kutyával az Emberért Alapítvány munkatársai mutatták be, mely területeken szolgálhatják a kutyák az embereket. A jól képzett eb segítheti a mozgás- és hallássérülteket, a gyengénlátókat és az időseket. A trükkversenyen azt láthattuk, miféle csalafintaságokra okíthatók a négylábúak. Az őrző-védő kutyák bemutatóján a közönség az ebek hűségéről és a vagyonvédelem területén hasznosítható képességeikről gyűjthetett újabb tapasztalatokat.

Az esemény fő tanulsága, hogy a kutyák végtelenül szolgálatkészek és ragaszkodóak gazdáikhoz, akiktől cserébe jó gondoskodást és sok dicséretet várnak.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Amikor a kutyák táncra perdülnek” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Ilyenkor az állatvédők hol vannak?

Itt lehet hozzászólni !