‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum

Író-olvasó találkozó a Nagy Imre ÁMK-ban

2013. november 30. szombat

Csepel.hu

Érdekes történelmi világba csöppen bele az, aki kezébe veszi és elolvassa Gyócsi László, a Regényes történelem: a hódoltság kora című könyvét. A szervezőknek köszönhetően november 29-én este az íróval is találkozhattunk, és a könyvtárban „beülve az iskolapadba,” betekintést nyerhettünk a török uralom 150 évébe.

Ezáltal nem csak a könyvet, hanem Gyócsi László kutatásait megismerve rajzolódott ki előttünk a török elnyomás.

(tovább…)

Ismét a gyerekeké a Csepeli Tanuszoda- újra gyerekzsivajtól hangos a felújított intézmény

2013. november 29. péntek

Csepel.hu

Újabb felújítási munkálatokat követően november 28-án hivatalosan ismét birtokba vehették a gyerekek a Csepeli Tanuszodát. Az elengedhetetlen állagmegóvási feladatok elvégzését követően ismét zavartalanul tanulhatnak úszni a csepeli gyerekek.

A megnyitáskor éppen a Csodakút Óvoda kis növendékei sajátították el az úszás fortélyait, és rögtönzött bemutatót is tartottak a meghívottaknak. Ezt követően Németh Szilárd polgármester röviden felvázolta a cseppet sem szívderítő tényeket az uszodával és annak előéletével kapcsolatban. Elmondta, hogy a korábbi vezetés által értékesített területen álló uszodáért havonta többszázezer forintot fizet ki az önkormányzat, és további súlyos összegeket emészt fel a meglehetősen elhasználódott felépítmény karbantartása.

(tovább…)

A nyitás napján díjmentesen használható a csepeli jégpálya

2013. november 29. péntek

Csepel.hu

Kedves csepeliek! Kedves sportbarátok!

November 29-én, pénteken a hivatalos megnyitó (14.00 óra) után a Szent Imre téri jégpálya zárásig (22.00 óráig) díjmentesen használható.

Kellemes időtöltést kívánunk!

(tovább…)

Kidurrant a Zámbó-lufi

2013. november 29. péntek

Blikk.hu

Semmi nem történik a Zámbó Krisztiánról (33) szóló könyvből készülő film körül. Az énekes, úgy tűnik, szépen lassan háttérbe szorul.

A Blikk információi szerint az Ide lőjetek! című könyv sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, talán éppen ezért nem sikerül megcsinálni a filmet sem. Krisztián szerint csak azért van nagy hallgatás a film körül, mert nehéz összegyűjteni rá a pénzt.

(tovább…)

Sportgyaloglással az egészségért

2013. november 28. csütörtök

Csepel.hu

A lelkesedés és az egészség szeretete hajtja szerdánként azokat a sportgyaloglókat, akik Csepelen a sétányok és a Csillagtelep által határolt Akácfa utcai Kiserdőben nordic walkingoznak. A másfél órás edzés bemelegítéssel kezdődik, a résztvevők utána megtanulják, hogyan kell helyesen használni a botot, majd gyalogolva bejárják az erdő egyik választott útvonalát

A nordic walking célja egy meghatározott táv teljesítése adott időintervallumon belül, azonban a csoport tagjai rendszerint az általuk diktált tempóban haladnak. A bemelegítést és a gyalogoló járás végén a testizmok nyújtását Fábián Éva gyógytornász vezeti.

(tovább…)

„Hogy bírjátok egy szusszal?”- kenubajnokok a Vermesben

2013. november 27. szerda

Csepel.hu

A címben olvasható kérdést a Vermes Miklós Általános Iskola egyik tüneményes diákja tette fel az Olimpikonok Csepelen című rendezvénysorozat újabb állomásán, az intézményben vendégeskedő Vajda Attila-Kiss Tamás–Korisánszky Dávid triónak. Csakúgy mint a többi, ez a kérdés sem maradt megválaszolatlanul.

November 26-a nem éppen a szabadtéri vízi sportokat űzők legideálisabb időszaka, így a kajak-kenuban kevésbé jártasak azt gondolhatják, ilyenkor az édes semmittevésnek adják át magukat a nyári időszak sportemberei. Nos, ez cseppet sincs így, amit már érkezésükkor cáfoltak a sportolók: Vajda Attila olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok kenus egyenesen Szegedről, egy kőkemény hajnali futóedzést követően pattant autóba és vette az irányt Csepel felé, míg az olimpiai bronzérmes, „friss” Universiade győztes Kiss Tamás és a világbajnoki bronzérmes Korisányszky Dávid a Hollandi úti kajak-kenu telepről érkezett az iskola elé, szintén egy kiadós edzést követően. A fiúk a fáradtság ellenére frissen és fitten ültek be az suli tornatermébe, ahol Tóth Ferencné igazgatónő köszöntötte őket, és a gyerekek hatalmas üdvrivalgással üdvözölték a kenusport kiválóságait.

(tovább…)

Meghívó – Fedett uszoda átadása

2013. november 27. szerda

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a strandon található 50 méteres medence légtartásos sátorral történő befedésének ünnepélyes átadására.

  • Időpont: 2013. november 28. (csütörtök), 10.00 óra
  • Helyszín: 1213 Budapest, Hollandi út 14.

(tovább…)

Péntektől ismét jégpálya Csepelen

2013. november 26. kedd

Csepel.hu

November 29-étől január 31-ig bárki kipróbálhatja a 450 m2 felületű korcsolyapályát, melyet idén is a Szent Imre téri buszvégállomásnál állít fel az önkormányzat.

Tanítási napokon 8-12.00 óráig a csepeli iskolások szervezett keretek között, ingyenesen korcsolyázhatnak. A nagyközönség ilyenkor 13 órától 22 óráig használhatja a jégpályát – hétvégén egész nap.

(tovább…)

Sportolás ingyen? Itt a csepeli választék!

2013. november 25. hétfő

Ittlakunk.hu

Fitneszpark a Daru dombon

Összegyűjtöttük, hogy milyen ingyenes sportolási lehetőségeket tudtok megragadni, itt a kerületben. Szerencsére bőven van miből válogatni!

Elsőként említenénk a Daru-dombot a BMX-pályával, amelyet nem csak a kerületi bringások keresnek fel, hanem Budapest-szerte népszerű. Mellette pedig egy kis testformálásra vár mindenkit a novemberben átadott kültéri fitneszpark. (tovább…)

Az „Öreg fa is hoz virágot”

2013. november 24. vasárnap

Csepel.hu

Az öreg fa is hoz virágot – mégpedig november 22-én 17 órakor történt ez az esemény -, amikor is az örökifjú Varga Sándor, ezen címmel ellátott kiállítását Bartok Péter igazgató, a Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolában megnyitotta.

Az igazgató történelem tanárhoz méltóan több mint húsz évet ment vissza az időben, amikor is az iskola és a kiváló festőművész kapcsolatát ecsetelte. „Megköszönöm Varga Sándornak, hogy még 1992-ben megfestette névadónk képét, amely sokáig a Kazinczy szobor helyén volt. A szobor felállítását követően került a tanári szobába, így kollégáink nap, mint nap láthatják az írót, a költőt és a nyelvújítás vezéralakját. Ezért nagyon hálásak vagyunk és amennyiben Varga Sándor meg kér minket, hogy állítsuk ki a képeit, mi mindig teret adunk ennek. Engedjék meg, hogy – bár nem vagyunk zeneiskola – felkonferáljam negyedik évfolyamos tanulóinkat, akik furulyán népdalokat adnak elő.”

(tovább…)