Karácsonyi zenés műsorral, ajándékosztással és zsúrral kedveskedtek a gyerekeknek

Csepel.hu

Nagy élményben volt részük azoknak a gyerekeknek, akik elfogadták a Csepeli Gyermekek Karácsonya rendezvényre szóló meghívást a Királyerdei Művelődési Házba. A szervezők zenés műsorral, ajándékokkal és zsúrral várták a kicsiket.

Közel 155 gyermek kapott ajándékcsomagot, szaloncukrot, s néhányan táncolhattak a színpadon a nagyszerű hangulatot teremtő Kiss Kata Zenekarral.

A csepeli önkormányzat nevében Morovik Attila alpolgármester köszöntötte a vendégeket.

Hangsúlyozta: minden ember életének egyik legfontosabb állomása a gyermek. Megajándékozásuk nem csak az ünnep közeledtével a legnagyobb öröm, ezért a városháza kiemelt figyelmet szentel rájuk e mostani karácsonyváró rendezvényével is.

Gyerekek s felnőttek a színpadon és a nézőtéren remekül szórakozhattak, miközben a Kiss Kata Zenekar karácsonyi dalokat játszott. Az interaktív koncerten az együttes billentyűse, a Mikulás barátjaként érkezett a gyerekekhez, akik kórusban válaszoltak kérdéseire.

A hangulat egyből a tetőfokára hágott, a piros zsákból folyamatosan repültek a szaloncukrok, ajándékcsomagok. Zene, tánc és sok-sok közös játék okozott örömöt több mint egy óra erejéig. A csemeték az ünnepkörhöz kapcsolódó kérdések fejében édességeket zsebelhettek be.

A daloskedvű-táncoslábúak a publikumról indították a gyerekvonatot, s a zenekar főkísérőjével körbejárták a nézőteret. Az énekesnő invitálta rögtönzött táncversenyen a legügyesebben táncolók és a legszebben éneklők kaptak jutalmat.

Természetesen senki sem távozott ajándék nélkül, erről a Csepeli Városkép Kft. és a kiosztásnál a Humán Szolgáltatások Igazgatósága gondoskodott. A vidám karácsonyi énekkoncert után mesekönyvek, színes ceruzák és édességek találtak kisgazdáikra.

Végül finom édes enni-innivalóval vendégelték meg a résztvevőket a gyerekzsúron.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !