‘Pártok’ kategória archívum

Lomnici Zoltán: Az őszödi beszéd Magyarország történetének egyik legsötétebb lapja

2016. május 26. csütörtök

Pesti Srácok

Az őszödi beszéd Magyarország történetének egyik legsötétebb lapja

Magyarország rendszerváltás utáni történetének egyik legsötétebb napja az volt, amikor Gyurcsány Ferenc elmondta az őszödi beszédet – mondta a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közjogi kabinetjének vezetője a beszéd 10. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatójukon csütörtökön Budapesten.

Lomnici Zoltán közölte, az akkori miniszterelnök elismerte, hogy kormányzásuk a választók átverésén alapult és végighazudták az azt megelőző másfél-két évet. Ugyanakkor a „balliberális oldal által elhazudott választás után” arra is rávilágított, hogy a kormányzásuk milyen katasztrofális következményekkel járt – tette hozzá.

(tovább…)

Forró vizet a kopaszra? – Rosszul áll Tóbiás szénája a tisztújítás előtt

2016. május 25. szerda

Origo

Rosszul áll Tóbiás szénája

Öt megyei MSZP-szervezet szimpátiaszavazásai alapján az Origo információi szerint egyelőre az látszik, hogy az újrainduló Tóbiás József elutasítottsága a legmagasabb. De az is, hogy Harangozó Tamást sokan támogatják, és erős versenyző az elnöki posztért Molnár Gyula, valamint Szanyi Tibor is.

Székházbotrány, nyilatkozatstop: Vona-Novák belháború a Jobbikban

2016. május 25. szerda

Magyar Idők

03_jobbik_mti-768x967

Nyilatkozatstopot rendeltek el a Jobbikban. Erre lehet következtetni abból, hogy bármilyen, a párt ügyeit firtató kérdésünkre a képviselők azt mondták, forduljunk Szabó Gábor pártigazgatóhoz.

Információink szerint több televíziós szereplést is lemondott az ellenzéki párt. A Jobbik vasárnap tartja tisztújító kongresszusát. Novák Előd alelnök a Facebook­on hozta nyilvánosságra, hogy a tagság támogatását élvezi, de a párt ügyeiről már csak belső fórumon akar beszélni, az újságíróknak egyelőre nem nyilatkozik. Eközben a PestiSrácok.hu újabb részleteket közölt abból a programadó szándéknyilatkozatból, amelyet Novák Előd adott be alelnöki pályázatához. A portál információi szerint miközben a Jobbik a korrupcióellenes harc szószólójaként igyekszik feltűnni, Novák Előd egy a párttagságnak szánt levelében azt állítja, hogy Vona Gábor pártelnök bizalmasának egyszemélyes kft.-je, az Iránytű Intézet jobbikos pénzből vett meg egy százmilliós Óbudai székházat. (tovább…)

Lassan csúszik ki az MSZP kezéből a “pártotthon”

2016. május 23. hétfő

Csepel.info

Munkasotthon Nepszava

Most az egykori munkásőröktől, nyugdíjas aktivistáktól kéregetnek, hogy ki tudják fizetni a számlákat

Információink szerint kezd kifogyni a közpénzből a csepeli MSZP és DK tagjait, szimpatizánsait foglalkoztató  Munkásotthon. Úgy tudjuk, hogy az MSZP-s vezetés elbocsátásokra kényszerült, de egyelőre minden erővel küzdenek az ellen, hogy a kulturális intézmény visszakerüljön a jogos tulajdonosaihoz, Csepel közösségéhez.

A Csepeli Munkásotthon közadakozásából épült, és a rendszerváltásig köztulajdonban maradt. Utána azonban a gyári cégek privatizációját, megszűnését kihasználva az MSZP érdekkörébe került. Az épület az elmúlt évtizedekben egyre inkább lepusztult: a vezetés a rendszerváltás óta sok-sok párttagot és családtagot foglalkoztatott, de a színháztermen kívül gyakorlatilag már semmit nem újítottak meg. A kilincsektől az ablakokig, műszaki eszközökig, nyílászárókig így minden Kádár-kori, kopott és szomorú “retro” hangulatot áraszt. A kerület fideszes vezetése mindennek ellenére több tízmillió forinttal támogatta volna az intézményt. Az önkormányzat csak azt szabta feltételül, hogy tegyék átláthatóvá a működtetést. A támogatást ezért többször visszautasították – utoljára harminc millió forintra mondtak nemet. Ez elsőre furcsának tűnhet, de ha azt is eláruljuk, hogy az intézmény gazdálkodását is a párt – pontosabban Takács Mónika MSZP-s politikus asszony felügyeli, már nem olyan meglepő. (tovább…)

A baloldal nagyot veszíthet a zuglói botrányokon

2016. május 18. szerda

Eltűnt egy szocialista képviselő

Origo

A baloldal nagyot veszíthet a zuglói botrányokon

Karácsony Gergely 2014-ben jelentős változásokat ígért Zuglóban

Mintakerületet csinált volna Karácsony Gergely és a baloldal a 2014-es győzelmük után Zuglóból, de azóta egyelőre csak a botránykrónikákban lehet olvasni a kerületről. Az elmúlt több mint másfél évben arra is volt példa, hogy nyomtalanul eltűnt egy szocialista képviselő, de csillagászati fizetésekről is olvashattunk. A baloldal számára a 2018-as parlamenti választásra is negatív hatással lehetnek a Zuglóban történtek. 

Közel másfél millió forintot szánna a zuglói macskák ivartalanítására Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért alpolgármestere egy friss előterjesztés alapján. Az indoklásban többek között az is szerepel, hogy a túlszaporodott macskák az énekesmadár-állományt is megtizedelik, illetve köztisztasági problémát is okoznak. A tervezet jól mutatja azt a pótcselekvést, ami a zuglói vezetést jellemzi a 2014-es őszi hatalomra kerülése óta.

(tovább…)

A választók nem kérnek a kötelező betelepítésből

2016. május 18. szerda

MSZP-DK-Jobbik koalíció készül a bojkottra?

Magyar Idők, Origo

A választók nem kérnek a kötelező betelepítésből01

A Századvég kutatása alapján közel 90 százalékos az EU kötelező kvótarendszerének elutasítottsága a népszavazáson potenciálisan résztvevő magyar lakosság körében. A válaszadók jelentős része, 72 százaléka a kvótáról szóló referendumon is hajlandó lenne kinyilvánítani a véleményét.

Az ellenzék azonban még változtathat ezen. Az Origo szerint érik az összefogás a tömeges betelepítést támogató pártok és a Jobbik között azért, hogy megakadályozzák a kormány szándékát. Ez lehetnek egy MSZP-DK-Jobbik kormánykoalíció főpróbája. (tovább…)

A zuglói botrányok a baloldal álmait is tönkretehetik

2016. május 17. kedd

“Papcsák Ferenc idején jobban működött a kerület”

Origo

A zuglói botrányok a baloldal álmait is tönkretehetik

Mintakerületet csinált volna Karácsony Gergely és a baloldal a 2014-es győzelmük után Zuglóból, de azóta egyelőre csak a botránykrónikákban lehet olvasni a kerületről. Az elmúlt több mint másfél évben arra is volt példa, hogy nyomtalanul eltűnt egy szocialista képviselő, de csillagászati fizetésekről is olvashattunk. A baloldal számára a 2018-as parlamenti választásra is negatív hatással lehetnek a Zuglóban történtek. 

Török Zsolt hazugsággal tarhált pénzt magának

2016. május 17. kedd

Magyar Idők

Török Zsolt tarhál

Török Zsolt egy hónappal azután kezdett gyűjtésbe, hogy az MSZP már maradéktalanul kifizette a Selmeczi Gabriellának megítélt kártérítést. Utóbb kiderült, hogy Török az MSZP-nek tartozik, és ezért gyűjt.

Török Zsolt, az MSZP egykori szóvivője szívhez szóló posztot közölt hétfőn 9 óra 2 perckor a Facebook-oldalán. Ismerőseit, barátait szólítja meg, és pénzt kér tőlünk, mondván, hogy a Selmeczi Gabriella ellenében elveszített perben megítélt kártérítést, valamint a perköltségeket nem tudja kifizetni. (tovább…)

Török Zsolt pert vesztett, és most pénzt tarhál a büntetésre

2016. május 16. hétfő

Index

Török Zsolt, az MSZP egykori szóvivője a Facebookon jelentette be hétfőn, hogy pert vesztett a fideszes Selmeczi Gabriella ellen, de nem tudja neki kifizetni a kártérítést. Töröknek ugyan segít a párt, de így is az ismerősöktől kalapozik 1-2 ezer forintokat.

Áprilisban kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla Török Zsoltot, az MSZP egykori szóvivőjét, hogy kérjen elnézést Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselőtől egy 2013-as kijelentése miatt. Török azt állította valótlanul, hogy “Selmeczi Gabriella személy szerint is, a 3 ezer milliárdos nyugdíjvagyon lenyúlása után 500 milliárd forintért MOL-részvényeket vásárol”.

(tovább…)

Szigetvári elővette a zsidó kártyát

2016. május 13. péntek

Pesti Srácok, Csepel.info

Szigetvari_zsido

Szigetvári arca abban a pillanatban, amikor megpróbálja kimondatni Németh Szilárddal, hogy ő egy zsidó ügynök

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke – akik 15 ezer illegális bevándorlót akarnak Magyarországra telepíteni – megpróbálta magát zsidó ügynöknek beadni az ATV élő adásában. Legalábbis ezt próbálta Németh Szilárd szájába adni egy közbekiáltással.

Németh arra kérte Szigetvárit, hogy vonja vissza a beszólását, de az kaján vigyorral zsidózott tovább. A Fidesz alelnöke erre kivonult a stúdióból. Szabó Szabolcs csepeli-soroksári képviselő szintén az Együtt tagja, és így az illegális bevándorlók letelepítésének nagy barátja. Szabó könnyen telepítene le Csepelen bevándorlókat: ő hivatalosan ma is Gyulán lakik.