A választók nem kérnek a kötelező betelepítésből

MSZP-DK-Jobbik koalíció készül a bojkottra?

Magyar Idők, Origo

A választók nem kérnek a kötelező betelepítésből01

A Századvég kutatása alapján közel 90 százalékos az EU kötelező kvótarendszerének elutasítottsága a népszavazáson potenciálisan résztvevő magyar lakosság körében. A válaszadók jelentős része, 72 százaléka a kvótáról szóló referendumon is hajlandó lenne kinyilvánítani a véleményét.

Az ellenzék azonban még változtathat ezen. Az Origo szerint érik az összefogás a tömeges betelepítést támogató pártok és a Jobbik között azért, hogy megakadályozzák a kormány szándékát. Ez lehetnek egy MSZP-DK-Jobbik kormánykoalíció főpróbája.

A Törökországgal folyó tárgyalások mellett az Európát érintő migrációs válság legfontosabb kérdése jelenleg az Európai Bizottság által kezdeményezett kvótarendszer. A migránsok betelepítési kvóta alapján történő elosztásának koncepciója továbbra is erősen megosztja az európai politikusokat, egyes tagállamok kifejezetten támogatják, más országokban viszont határozott ellenállás tapasztalható.

A téma a hazai belpolitikai diskurzust is meghatározza, aminek egyik oka, hogy a kormány népszavazást kezdeményezett a kvótarendszerrel kapcsolatban. A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása a népszavazási kezdeményezés ismertségét vizsgálta, illetve, a részvételi hajlandóságra és a szavazás várható kimenetelére adott előrejelzést.

A választók nem kérnek a kötelező betelepítésből02

Az eredmények alapján rendkívül magas a kormány népszavazási kezdeményezésének ismertsége, a megkérdezettek 97 százaléka hallott róla. A részvételi hajlandósággal kapcsolatban a válaszok tanúsága szerint a többség (54 százalék) biztosan részt venne most vasárnap egy, a betelepítési kvóta ügyében tartott népszavazáson.

További 18 százalék valószínűnek tartja, hogy részt vesz a voksoláson, így összességében 72 százalék azok aránya, akik jelezték részvételi szándékukat. Kilenc százalék emellett valószínűleg nem menne el szavazni, 17 százalék pedig biztosan nem. A magas várható részvételi hajlandóság arra enged következtetni, hogy a lakosság számára kiemelten fontos és releváns ügy a kvótarendszer kérdése. A politikai irányultság szerinti bontás emellett arról árulkodik, hogy még a baloldali választóknak is közel a fele tervez részt venni a referendumon.

A migránsok betelepítési kvóta alapján történő elosztásának ügye egyértelműen elutasított. Azok körében, akik biztosan elmennének most vasárnap a témával kapcsolatos népszavazásra, 87 százalék a kvóták szerinti szétosztás ellen szavazna, és csupán 11 százalék voksolna mellette.

A bizonytalanok, illetve válaszmegtagadók mindössze 2 százalékos aránya határozott véleményklímára utal. Háttérelemzésünk arra is rávilágított, hogy bár a kérdés megítélése nem független a politikai attitűdöktől és preferenciáktól, mind a baloldali, a középen álló és a jobboldali szavazók esetében, valamint minden párt szimpatizánsainak körében többségben vannak azok, akik elutasítják a migránsok betelepítési kvóták szerinti szétosztásának koncepcióját.

Forrás: Magyar Idők

Ellenzéki bojkott készül a népszavazásra

Várhatóan a kormánypártokon kívül egyetlen erő sem vesz majd részt aktívan a szeptember-októberben tartandó kvótareferendum kampányában. Az ellenzéki pártok stratégiája érthető, mivel ha nem lesz meg az érvényességhez és eredményességhez szükséges szavazatszám, akkor azt a saját sikerükként kommunikálhatják. 

Nem számíthat egyetlen parlamenti és parlamenten kívüli erő támogatására sem a Fidesz–KDNP a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazási kampányban. A támogatás hiánya mellett azonban nem kell a kormánypártoknak aktív ellenkampánnyal sem számolniuk a következő hónapokban, mivel az ellenzéki erők közül sokan bojkottra hívják a szavazóikat. Mindezek a fejlemények nem a magas részvétel felé hajtják a választókat.

Hallgatás

Az ellenzéki pártok stratégiája mögött az húzódik meg, hogy egy aktív kampányidőszak nagyban segítené a Fideszt, hogy mobilizálja a választókat. Ez elegendő lehetne arra, hogy sikerüljön átlépni az 50 százalékos részvételi arányt, ami az érvényességhez szükséges. Ha pedig a kormánypártok elérnék, hogy több mint 4 millió választó elmenjen az urnákhoz, az egyértelműen az ő sikerük lenne. Ezt pedig mindegyik ellenzéki párt szeretné megakadályozni. 

A választók nem kérnek03

Most együtt tapsolnának a Jobbikkal

Legutóbb 2008-ban tartottak országos népszavazást Magyarországon. Akkor szintén a Fidesz volt a kezdeményező, és sikerült 50,51 százalékra feltornásznia a részvételt az ellenzéki pártnak. Mindez akkor persze nem sikerülhetett volna, ha a Gyurcsány-kormány nem vett volna részt aktívan a kampányban, és nem buzdított volna a Fidesz kérdései ellen. Úgy látszik, az ellenzék most a hallgatás taktikájával próbálja elérni az alacsony részvételt, de például az MSZP esetében ez a stratégia keményen vissza is üthet.

Nehéz helyzetben az MSZP

A szocialisták nem buzdítanak bojkottra a várható referendumon, hanem megpróbálják elmagyarázni, miről szól a kormány kérdése. Érthető a szocialisták stratégiája, mivel a pártban még mindig abban bíznak, hogy június elejéig sikerül két kérdésben (állami földek eladásának tilalma, 5 milliós bérplafon leszállítása) összegyűjteniük a 200 ezer érvényes aláírást. Ha ezt sikerül elérniük, akkor az MSZP kérdéseiről január-februárban lehet népszavazás, így a párt nehezen tudná elmagyarázni, hogy korábban miért bojkottáltak, majd pár hónappal később miért buzdítanak részvételre.

Tóbiás József azt mondta, az MSZP már korábban világossá tette, hogy nem támogatja a kötelező betelepítési kvótát, és nemzeti érdeknek tartja az Országgyűlés szuverenitását. De ez a kérdés nem erről szól. Az MSZP arra vállalkozik, hogy elmagyarázza, mi áll a kérdés mögött. A párt inkább arra próbál összpontosítani a kampányban, hogy az általuk kezdeményezett esetleges későbbi referendumon való részvételre buzdítsanak.

A bojkottálók

Az Együtt elutasítja a kótareferendumot, és arra kéri a választókat, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor kormányfő a kvótareferendumon valójában arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból, ezért ők a távolmaradásra fogják buzdítani az embereket.

A választók nem kérnek04

A Jobbik még marad a kutyasimogatásnál, nincs álláspontjuk

A Párbeszéd Magyarországért szerint Magyarország nem vonhatja ki magát az európai szolidaritás köréből, a segítség elutasításának következményeként befizetendő százmilliárdokat inkább a megalázóan alacsony közalkalmazotti bérek emelésére és az alapjövedelem bevezetésének előkészítésére fordítanánk. A népszavazási kampányban a PM határozottan a bojkott mellett lesz. 

Schiffer nem kampányol

A Jobbik egyelőre nem mondott egyértelmű álláspontot. Z. Kárpát Dániel a HírTV-nek azt mondta, beleállhatnak a kampányba. A politikus szerint a Jobbik saját ötlete volt a népszavazás, de ha őszre kiírnak egy népszavazást, Brüsszelben addig

„bármit kifőzhetnek ellenünk”. 

Például a be nem fogadott migránsok után fizetendő fejpénzt, „ami ellen Orbán Viktorék jogosan ágálnak, Navracsics úr EU-biztosként vélhetően nem emelt ez ellen kifogást, itt is kettős játék zajlik. Egyértelmű helyzetet kell teremteni. A Jobbik az egyértelmű helyzetben partner lesz, a kettős játékban nem tudja támogatni a kormányt” – fogalmazott a politikus.

Schiffer András, az LMP társelnöke a kvótaügyi népszavazásról azt mondta: pártja nem vesz részt a kampányban, a kormány ugyanis szerinte addig, amíg állampolgári kezdeményezéseket meghiúsít, nincs abban az erkölcsi helyzetben, hogy népszavazást kezdeményezzen. Kijelentette ugyanakkor: a kérdésre csak nemmel lehet szavazni, mert amíg a meghívás nem uniós szinten született a menekültek felé, addig a befogadás sem születhet így.

Forrás: Origo

13 hozzászólás “A választók nem kérnek a kötelező betelepítésből” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    A csatlakozáskor már szavaztam.
    Majd szólok, ha változik valami! 😛 😀

  2. királyerdei szerint:

    Piactér?Aáírásgyűjtés?Allah Akbar? 🙂

  3. Egy szó, mint száz szerint:

    MSZP-DK-Jobbik koalíció, mérhetetlenül szánalmasak együtt…mindent elvtelenül a hatalomért.

  4. kilgore trout szerint:

    Újra felteszem a kérdést: mit keresnek MSZP-s politikusok Kövér László házában?

  5. robi szerint:

    Semmi közöm a Jobbikhoz, de ők már javasolták, hogy alaptörvényben kellene rögzíteni: Magyarország nem kér a bevándorlókból. Ehhez az előterjesztéshez biztosítanák a kétharmadot.

    Megmaradna négymilliárd forint.

  6. fghfjhgkjhk szerint:

    robi!
    Így nem lehet adathalászni, továbbá döngetni a mellet.
    A lényegen nálam nem változtat. 😉

  7. Nagyapó szerint:

    Magyarország és az EU legnagyobb problémája a migránsválság. A szlovákoknál a kormány és az ellenzék együtt lép. Nálunk mindegyik ellenzéki párt megpróbálja saját kis pecsenyéjét sütögetni. Kuglifejék ellenzik a népszavazást, viszont saját piti témájukért nem gond a 4 milliárd. “….a Jobbik saját ötlete volt a népszavazás…” csak még nem döntötték el, hogy a szélkakas merre álljon. A törpék ordibálnak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Nagyapó szerint:

    Betűhalmaz! Igaza van, szemét dolog, hogy a szocik két semmi témával gyűjtik a címeket. Jellemző rájuk!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. robi szerint:

    Álszent, kenetes duma.

    Aki bedől nagyapónak, talán elhiszi, hogy a többi párt nem listáz.

  10. Krtek szerint:

    Miért nem rögzítik alaptörvényben? Miért kell szavazni? Kubatov lista nem teljes még? Jól esik hülyének nézni az embereket?

  11. fghfjhgkjhk szerint:

    Krtek!
    Mert azt a Jobbik már rég javasolta, így már nem szólna akkorát! 🙂

  12. Nagyapó szerint:

    Krtek! A szocik a Kubatov listát bővítik? Ki nézi hülyének az embereket?
    Különben érdemes elgondolkodni, hogy mi a különbség egy az országgyűlés többsége által elfogadott alaptörvény módosítás és egy népszavazás között (L. Svájc)! Különben a Jobbik “már rég” a népszavazást javasolta, ahogy a cikkben Z. Kárpát Dánielt idézik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. kilgore trout szerint:

    Az a gyanüm, hogy a Fidesz a következő választáson úgy jár maj, mint 98-ban. Akkor Tompit megérdezték, hogy MSZP vagy Torgyán, erre azt mondta, hogy Eszenyi Enikő. Végül Torgyán lett belőle.

Itt lehet hozzászólni !