Török Zsolt hazugsággal tarhált pénzt magának

Magyar Idők

Török Zsolt tarhál

Török Zsolt egy hónappal azután kezdett gyűjtésbe, hogy az MSZP már maradéktalanul kifizette a Selmeczi Gabriellának megítélt kártérítést. Utóbb kiderült, hogy Török az MSZP-nek tartozik, és ezért gyűjt.

Török Zsolt, az MSZP egykori szóvivője szívhez szóló posztot közölt hétfőn 9 óra 2 perckor a Facebook-oldalán. Ismerőseit, barátait szólítja meg, és pénzt kér tőlünk, mondván, hogy a Selmeczi Gabriella ellenében elveszített perben megítélt kártérítést, valamint a perköltségeket nem tudja kifizetni.

A Fővárosi Ítélőtábla áprilisban kötelezte Török Zsoltot, hogy kérjen elnézést Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselőtől egy 2013-as kijelentése miatt. Török azt állította valótlanul, hogy „Selmeczi Gabriella személy szerint is, a 3 ezer milliárdos nyugdíjvagyon lenyúlása után 500 milliárd forintért MOL-részvényeket vásárol”. Török elismerte, hogy „megsértette Selmeczi jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait”, a bírósági félmilliós kártérítést ítélt meg, illetve Töröknek a százezres perköltséget is Töröknek ki kell fizetnie.

Török szerint az MSZP a „büntetés” egy részét kifizette, de nem a teljes összeget, így ő gyűjtésre szorul, szerényen 1-2 ezer forintot kér. És kérésének van is visszhangja, sok hozzászóló biztosítja arról, hogy segít neki, vagy már küldtek pénzt a feltüntetett számlaszámra, vagy a hónap végéig utalnak.

A Magyar Idők megkereste Selmeczi Gabriellát, hogy megtudjuk hogyan is áll valójában a kártérítés kifizetése, mennyit utalt az MSZP és mennyit kell összegyűjtenie Török Zsoltnak. Meglepő választ kaptunk.

– Az MSZP április 20-án maradéktalanul átutalta a megítélt kártérítés teljes összegét – tájékoztatta lapunkat Selmeczi Gabriella.

Ennek ismeretében nehezen érthető, hogy Török Zsolt pontosan milyen céllal kezdett lázas adománygyűjtésbe május 16-án, nagyjából egy hónappal azután, hogy az MSZP már fizetett.

Sőt hétfőn, valamivel később Lukács Zoltán egy közleménnyel szólt hozzá Török posztjához, amelyben az MSZP támogatásáról biztosította Törököt, valamint kihangsúlyozta, hogy a szocialista frakció tagja magánemberként is segítik párttársukat szorult helyzetében, amelybe „az igazságot kimondó embert juttatta a diktatúra”.

Lukacs Zoltan FB

TÖRÖK AZ MSZP-NEK TARTOZIK, AZÉRT GYŰJT

Cikkünk megjelenését követően az Index megkereste Török Zsoltot, hogy megtudja miért gyűjt pénzt. Török azt mondta az Indexnek, hogy a párt kifizette Selmeczinek a kártérítést, ám csak a felét vállalta át Töröktől, a másik felét a politikusnak kell állnia. Ehhez jön még a több mint 100 ezres perköltség. Vagyis Török Zsolt azért gyűjt pénzt, hogy a perköltség mellett az MSZP-nek járó tartozását, 250 ezer forintot kifizesse.

Forrás: Magyar Idők

5 hozzászólás “Török Zsolt hazugsággal tarhált pénzt magának” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Török igazi szoci. Hazudik reggel, este, meg éjjel (délben zabál, nem tud hazudni).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Tündér Ilona szerint:

    Úgy látom profin készülnek a 2018-as választásokra.
    Orbán hátradől és kikér egy újabb italt.

  3. Nagyapó szerint:

    kerdezo! Értem, ezért választotték meg őket. Tényleg “hazádnak rendületlenül”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Tóth kati szerint:

    Az Index is hazudik reggel,délben,meg este.

Itt lehet hozzászólni !