Szigetvári elővette a zsidó kártyát

Pesti Srácok, Csepel.info

Szigetvari_zsido

Szigetvári arca abban a pillanatban, amikor megpróbálja kimondatni Németh Szilárddal, hogy ő egy zsidó ügynök

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke – akik 15 ezer illegális bevándorlót akarnak Magyarországra telepíteni – megpróbálta magát zsidó ügynöknek beadni az ATV élő adásában. Legalábbis ezt próbálta Németh Szilárd szájába adni egy közbekiáltással.

Németh arra kérte Szigetvárit, hogy vonja vissza a beszólását, de az kaján vigyorral zsidózott tovább. A Fidesz alelnöke erre kivonult a stúdióból. Szabó Szabolcs csepeli-soroksári képviselő szintén az Együtt tagja, és így az illegális bevándorlók letelepítésének nagy barátja. Szabó könnyen telepítene le Csepelen bevándorlókat: ő hivatalosan ma is Gyulán lakik.

73 hozzászólás “Szigetvári elővette a zsidó kártyát” bejegyzésre

  1. Krtek szerint:

    A takonyzabálásról leszokott már ez a kis ratyi vagy még megkóstolja a fikát szigetvári fikaevő viktor?

  2. Krtek szerint:

    https://youtu.be/crBkDasigZY

    Vigyázat, hányingerkeltő képsorok!

  3. Lovas szerint:

    Szerintem itt is az van a szája szélén, attól olyan jó a kedve.

  4. Ábel Attila szerint:

    Jól tette, hogy kivonult. Amikor egy ilyen cinikus bunkó, mint a Szigetvári, már csak a zsidózásban látja a mentőövet, nincs más megoldás. Érezte, hogy ebből a vitából nem tud jól kijönni a hazugságaival. Ezért volt neki muszáj zsidózni. Őszintén sajnálom, hogy a balliberális politikusok a magyar zsidóságot pajzsnak nézik, akiket maguk elé tarthatnak, ha bajban vannak. Ráadásul a magyar zsidóságnak egyáltalán nem érdeke, hogy itt is az illegális bevándorlók és velük a félelem legyen az úr az utcákon.

  5. bagoly szerint:

    Ha ez a kis szarházi elnöke egy pártnak, akkor baromi nagy gáz van !

  6. robi szerint:

    Szigetvári a poénjával több kárt okozott a saját térfelén állóknak, mint gondolná. És még büszke is magára.

    Szilárdnak igaza volt, én is ott hagytam volna.

  7. kerdezo szerint:

    Milyen párt képviselője?
    Honnan került elő?
    Ennek az embernek van támogatottsága???????

    Jézusom, ez egy politiius????

  8. Grün Izidor szerint:

    A hombárfejűnek elfogyott a jól betanult mondanivalója és a memóriája is cserbenhagyta.
    Arra a kérdésre, hogy a népszavazás ellehetetlenítésénél a zsidókra gondol-e?!
    Itt pedig már kirohant mint Zrínyi a szigetvári ostromkor!
    “kinek vagyok én a gazdasági ügynöke?!”
    .
    Elfelejtette a nagyeszű vagy változott a direkció?!
    .
    “A Fidesz szerint Soros György pénzeli a menekülteken segítőket” 😛 😀

  9. Csalódott szerint:

    Hombárfejű? Vele szemben meg a sunyi kampósorrú. Ja, hogy hombárfejűzni szabad…bocsi

  10. szigetország szerint:

    Szigetvári gennyes, primitív módon provokál. Sunyi, alattomos, nem hallgatja meg a másikat, aztán elkezd zsidózni. Mire jó ez a zsidózás? Minek belekeverni ide a zsidóságot?
    Németh szavaival én sem értek mindig egyet, de most igaza volt, hogy felállt és elment — zsidózó, cinikus palikkal nincs miről beszélni.

  11. Krtek szerint:

    Takonyevő barátotok egy pártot vezethet, ez a ti tragédiátok. Hála istennek az idegesítő médiaszereplésen kívül más kárt nem tud okozni a tevékenysége, annyira jelentéktelen senki. Sajnos ez jellemző erre a törpe kisebbségre, addig ajvékolnak rikácsoló hangon míg be nem verik a pofájukat. Itt lenne már az ideje.

  12. Csalódott szerint:

    Nos, csak a rend kedvéért:
    Amúgy melyik figura szánalmasabb? Az irritáló csúszómászó vagy az igazság elől menekülő kormánypárti politikus?
    A vitapartner szerepében tetszelgő undorító takonyzabáló már nem tudta, mivel provokálja a fideszest, erre végső fegyverként bedobta a zsidó szót. És be is jött neki: Németh teljesen kiborult: mégis hogy képzeli valaki, hogy egy fideszes azt gondolná, a zsidók állnak a hazánk elleni támadások mögött?! Ugyan, dehogy, a lehető legtávolabb áll ez Kun Béla és Rákosi népétől…

  13. Jobban szerint:

    Szánalmas, hogy zsidózással, itt ezen az oldalon pedig csúfolódással/ízléstelen poénokkal próbál(nak) a baloldal és szimpatizánsai némi eredményre szert tenni. Magukat minősítik ezzel.
    Kicsit sem jóindulatú a szándékuk.
    Csak arról feledkeznek meg, hogy: “kilóg a lóláb”…”Ezt a szólást akkor használjuk, amikor megpróbáljuk elsumákolni, hogy valamely szándékunk nem egészen tisztességes, és tetten érhetőek vagyunk, eláruljuk magunkat valamivel. Szóval: a dolog sántít..”
    Bumerángként fog visszaütni…

  14. Grün Izidor szerint:

    szigetország!
    Hirtelen megváltozott valami Soros és a fityesz között?! 😛
    .
    “A Fidesz szerint Soros György pénzeli a menekülteken segítőket”
    abcug.hu/a-fidesz-szerint-soros-gyorgy-penzeli-a-menekulteken-segitoket/

  15. királyerdei szerint:

    Jól tetted Szilard!

  16. Orsós Rodrígo szerint:

    Eza hisztis a fityesz alelnöke? Nagy bajok lehetnek akkor a pártban!
    Szembesítik az összeesküvés elméletével és máris szalad ha szorulni érzi a hurkot?
    Menjen inkább kunyeráljon pénzt a hobbijára, had legyen egy jó nagy bírkózócsarnoka csepelnek, gerincút helyett.

  17. liberalbolsevik szerint:

    Ezt a sok seggnyalót, elég nagy a hátsója, odafértek mind nem kell versenyezni a helyekért ….. 😀
    Egyébként jellemző ezekre mérhetetlenül sötét gumicsizmás narancs bunkókra, amikor elfogynak az érvek, illetve a bemagolt habony féle ostobaságok, jön a pökhendi, alpári a legutolsó kocsmák törzsközönségét is megszégyenítő stílus, sértődés.( lásd Fischer kontra Taplós esetet)
    Gyors meglepődés van amikor kapnak egy vitapartnert, aki nemcsak az előírt szöveget kérdezi, és nem is fél gumicsizmásoktól, a fijuk már nagyon elkényelmesedtek, hozzászoktak, hogy csak vagy előre megírt “viták” zajlanak vagy erőből lenyomják a gyengébb, sok esetben ettől a mocskos tolvaj rezsim által ellehetetlenített emberekkel van dolguk (pl. közmunkás, rokkanatak, hajléktalanok). A legjobb egyébként a parlamenti kergetőzés a riporterekkel, ha meg nem megy kövér et. kitiltja őket….szánalmas ez az egész…….már nem tudja az ember sírjon vagy nevessen……. 🙁

  18. Orsós Rodrígo szerint:

    Nem mindegy mit kérdez az ember. A köddé vált pénzekről kérdező újságírókat is kitiltotta a köteles laci. Nerm lehet csak úgy számonkérni a közszolgákat, mire megy el a saját pénzünk.

  19. Grün Izidor szerint:

    Rodrigó!
    A Vezír kénytelem ilyen szellemóriásokkal körülvenni magát mert a népe könnyen rájönne a szellemi leépülésére!
    Az utóbbi időben egyre nagyobb hülyeségeket csinál és mond!
    Valakiknek el kell vigyék a balhét helyette! 😛 😀

  20. Bercsik Károly szerint:

    Nem komolyan vehető ez a Szigetvári. Szabó doktor meg lassan felzárkózik hozzá…

  21. Orsós Rodrígo szerint:

    Izidor!
    A grázi klinikán a kedves vezetőnknek elmondták a fehérköppenyesek,
    hogy ne folytsa el magában a vágyait. Így nőnek mindenfelé gomba módjára a stadionok
    és tünnek el százmilliárdok a lefolyón. Rezsipápánk is követné a vágyait, ami nekünk rossz, az neki jó, ha nem is gerincutat, de lagalább bírkózócsarnokot!

  22. Bercsik Károly szerint:

    A közéletnek és az lakosság szolgálatának nem a sumákságról kell szólnia. A sumák emberekkel nem érdemes vitatkozni. Aki a zsidóság e témába történő belekeveréséből remél politikai hasznot az rossz úton jár, és maradjon szépen ellenzékben. Szilárd jól tette, hogy eljött. A kialakult helyzetben nem volt már értelme a beszélgetésnek.

  23. Grün Izidor szerint:

    Bercsik Károly!
    Még pont idejében szállt ki a vitából Szilárd mielőtt vitapartnere megkérdezhette volna, hogy egyezik-e a véleménye a fityesz elnökének véleményével?! 😛
    .
    “Orbán a nagy karitatív szervezetekre gondolt, és a Fidesz szerint nem is szabad pénzt adni olyan átláthatatlan szervezeteknek, mint a szerintük Soros György által pénzelt Migration Aidnek.”
    http://www.hirado.hu/2015/09/22/kezikonyv-segiti-az-europaba-tarto-migransokat/

  24. Orsós Rodrígo szerint:

    T. Bercsik Károly!
    “A közéletnek és az lakosság szolgálatának nem a sumákságról kell szólnia.”
    Nem bizony!! De ezt sajnos a kormánypárti politikusok nem tudják, megszédítette őket
    a hatalom és a húsosfazék. Sajnos nem tudunk annyit adózni amennyit lopnak.

  25. baltafejű szerint:

    “nem vagyok hajlandó együtt ülni egy ilyen emberrel” – mondta Németh Szilárd.
    Jó, akkor majd a fideszes társaiddal fogsz együtt ülni.

  26. Orsós Rodrígo szerint:

    Mindenki lekörözte Magyarországot növekedésben!

    http://index.hu/chart/2016/05/14/mindenki_lekorozte_magyarorszagot_novekedesben/

  27. Egy szó, mint száz szerint:

    Sajnos a baloldalnak nincs egyetlen értelmes és elfogadható érve sem a migráns helyzettel összefüggésben. Azzal, hogy a határon túli magyarokat nem kívánatosnak nyilvánították, teljesen hiteltelenné tették, bármit amit a migránsok fogadásával kapcsolatban mondanak, tesznek.
    Ilyen stílusban az ország vezetőiről beszélni szégyen és szegénységi bizonyítvány.

  28. Orsós Rodrígo szerint:

    Egy szó, mint száz!
    Te melyik országban élsz?
    Az MNB és Questor botrányról nem hallottál? A következmények nélküli országról?
    Mészáros, Garancsi, Habony stb, stb fantasztikus gazdagodásáról?
    Ez még csak a jéghegy csúcsa! Te lopás párti vagy, vagy csak feltétel nélküli híve a maffiajobbnak? Ez szegénységi bizonyítvány.

  29. Nagyapó szerint:

    Szerencséje a kormánypártoknak, hogy az ellenzéknek ilyen vezetői vannak. A vezetők tudása/erkölcse visszatükröződik a csepeli ellenzékiek kommentjeiben.
    Különben az ilyen szigetvári-fischer félék gerjesztik az antiszemitizmust!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  30. kerdezo szerint:

    Kedves Rodrigó,

    De ugye abban egyetértünk, hogy bármelyiket is választod, az lop, vagy lopott vagy lopni fog.

  31. yoda szerint:

    Szarházi, primitív szigetvári, annyi esze legalább lehetne, hogy NEM POFÁZUNK bele a másik mondandójába. Paraszt, röviden ennyi. Én szájba rúgtam volna a faszfejűt.

  32. fradi ultra szerint:

    jó lenne már egy kiadós polgárháború. sorakozzon fel a két oldal, számoljunk le egymással, hulljon a férgese. végre nem kellene hallgatni a fikaevő fajtájukat.

  33. Egy szó, mint száz szerint:

    Orsós, a balliberális vezetés alatt volt csak igazán következmények nélküli ez az ország…a szakadék széléről hozta vissza a 2010-ben megválasztott kormány…. Azt a szellemi és anyagi nihilt, lázálmunkban sem várjuk vissza. Az volt csak a zavarosban halászás magasiskolája.
    Részemről soha sem szavaznék rájuk, kimutatták a “foguk fehérjét”. Hazugságok, lopások, csalások, gyűlölködések, stb. nem részletezem, simlisségek maximálisan, minden szinten és fokon…

  34. fradi ultra szerint:

    ennek a grünnek például a gyomrától a szegycsontjáig húznám fel a bajonettet.

  35. fghfjhgkjhk szerint:

    Ez a fradiultra mekkora egy kemény legény lehet?
    Azért tüntetett a vénaszkenner ellen, mert biztosan REF-es! 🙂

  36. robi szerint:

    Egy szó, mint száz!
    A törvényre emelt korrupció (pl. közbeszerzések körüli balkáni állapot), az elszámoltatás fogalmának kigúnyolása ( holló a hollónak..) miatt ma is következmények nélküli az ország: a gazdag honfitársaink számára. Pártállástól függetlenül, mert a pénz a zsebben.

    Persze, egy tilos parkolásárt fél év múlva akár le is ültethetik a gaz gonosztevőt, ha hétköznapi ember. . Mert mint tudjuk, mindenki annyit ér, …

  37. Grün Izidor szerint:

    “Szigetvári Viktor közölte, a héten jelent meg a száz leggazdagabb magyarról szóló kiadvány, de az Együtt elvégezte azt a munkát, amit a kiadvány szerkesztői nem, és összeadták Orbán Viktor vagyonát, „amelyet strómanok kezelnek”, többek között a médiaiparban és az építőiparban.”
    .
    A szóvivője szerint a vagyonbevallása szabályos és valós alapokon nyugszik! 😛
    .
    http://www.168ora.hu/itthon/osszeadtak-orban-viktor-leggazdagabb-magyar-145597.html

  38. Egy szó, mint száz szerint:

    robi, a jelenlegi vezetésnek a tönk széléről kellett az országot talpra állítani és nagyon sok mindent rendbe tettek, élhetőbb az ország és a légkör. A kiárusított országot kellett visszavásárolni IMF, szolgáltatók, autópálya, stb., lehetetlen szerződések mellett befejezni a mondvacsinált beruházásokat, közben a családokat anyagilag és szellemileg erősíteni. A vezetés figyel az emberekre, mindenkire figyel, ezért is változtat, meghallja a többség véleményét (vasárnapi boltzár eltörlése), ez elképzelhetetlen volt balliberáliséknál. Elképesztő légkör és kormányzás uralkodott azokban a ciklusokban.

  39. csapajev szerint:

    Csak, hogy tisztábban lássuk a tényeket…
    2014-ben a foglalkoztatottak 6,7 %-a élt dolgozói szegénységben,2015-ben már 9,3 %.
    Ameddig a FIDESZ győzelmi jelentéseket továbbít egy fiktív!! világból,addig a szigorú tények szomorú kimutatása,látlelete a valóságnak.

  40. Egy szó, mint száz szerint:

    Ki végezte el ezeket az empirikus “kutatásokat”? Hol jelent meg? Hivatkozások?

    Ha ilyen nagyon “kritikus” a helyzet, akkor miért erőszakolja a baloldal, hogy még sok ezer “integrációra” (?!?) váró migránst könyörögjünk be az országba, a halmozottan hátrányos hazai lakosság mellé, akiket a hátrányos helyzetűek mellett még fokozottan segíteni kellene.

    Miért nem jelentkeznek már azok a migránsokat saját otthonukba befogadni kívánó és saját ellátásukat kínáló “tömegek”?

  41. csapajev szerint:

    Teljesen hivatalos,nyilvános EUROSTAT adatok.
    A dolgozói szegénység annyit jelent,hogy az emberek nem tudnak megélni a keresetükből!
    És ez még nem is a közmunka!!!
    Semmi köze sincs a bevándorlókhoz.Egymásra mutogatás helyett inkább a valós tényekkel kellene foglalkozni.

  42. robi szerint:

    Egy szó, mint száz betanult szövege komikusra sikeredett.

    A vezetés úgy figyel az emberekre, hogy előzetes felmérések nélkül vezette be a vasárnapi bolt zárva tartást. Az sem igaz, hogy utólag meghallotta az emberek véleményét: a saját irhájukat féltették. A nyitásokról itt az infón is napokig mocskolódott a a házi cselédség.

    Persze, azelőtt sem volt másképp. A hülye is tudta, mi lesz 2008-ban a vizitdíjról és tandíjról szóló népszavazás végeredménye, csak akik kiírták, azok nem. Nekik is nagyon fontos volt a nép véleménye.

  43. Egy szó, mint száz szerint:

    robi agyonismételt, felszínes, lejárató, betanult sorai is, a jól ismert sablon, lejárató siránkozás. Miután mindenkiben sikerült a “valós” problémákat kifürkészni, jó lenne tükörbe néznie és szembesülni önmagával.

  44. Egy szó, mint száz szerint:

    csapajev….az adatok manipulálása nem ismeretlen fogalom. A megélhetés áttekintése kicsit összetettebb és átfogóbb, mint ez ún. EUROSTAT “adat”. A migránsok ellátásának igenis köze van az ország anyagi helyzetéhez. (Vagy csak a határon túli magyarok ellátása törte volna derékba a magyar költségvetést, jólétet?) Gondolom hallott már arról, hogy “addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”. Mondjuk több ezer magát ellátni képtelen idegen migráns ellátása nem 0 forintba kerülne. Vagy sorban állnak azok akik az otthonukba kívánnak befogadni migránsokat?

  45. Orsós Rodrígo szerint:

    Egy szó, mint száz!
    “addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” -ez kormánykritikaként vehető, vagy csak kettős mércét használsz?
    Ugye grázi kezeltünk, a kedves vezetőnk várba való költözésére elkülönített milliárdok és
    a gomba módjára szaporodó stadionok, kisvasút, MNB alapítványok (és napestig sorolhatnánk mennyi megy le a lefolyón) is mind létszükséglet igaz? Miközben az államadósság dagad és pl. a kórházak ki sem látszanak az adósságból, miközben rohadnak. Baj van a fideszes agyakban és a kapzsiságtól nem látnak.
    A mi Viktor Janukovicsunk is arra a sorsra jut majd, mint ukrán elvtársa.

  46. Grün Izidor szerint:

    Rodrigó!
    “Egészségügyi veszélyhelyzet – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – kihirdethető akkor is, amikor katasztrófahelyzet nem áll fenn, de az egészségügyi feladatok más módon nem biztosíthatóak. Ebben az esetben a miniszter jóváhagyásával hirdethető ki az egészségügyi veszélyhelyzet.”

    Megoldódni látszik a zegésségügy helyzete!
    Ketteske! Csendesebben tessék nyögni mert idecsalogatja a terroristákat! 😛
    .
    http://pecsistop.hu/belfold/veszelyhelyzetet-hirdethet-a-kormany-ha-osszeomlana-az-egeszsegugy/1412777/

  47. Egy szó, mint száz szerint:

    Orsós, gondolom, hogy ezzel együtt és ettől függetlenül mindenképpen és mindenáron indokoltnak tartja, hogy minél több migránst fogadjunk be, mindentől függetlenül.
    Az ön által, fent leírt helyzetet is gondolom függetlennek és mentesnek tartja a 2002-2010-ig tartó kormányzásoktól…

  48. Egy szó, mint száz szerint:

    Grün, a terroristák csalogatás nélkül is idetalálnak, múlt, jelen és jövő időben mondva is.

  49. Orsós Rodrígo szerint:

    Mindegy a maffiakormánynak, csak oda ne jusson el a pénz, ahol a legégetőbb volna,
    oda viszont jut, ahová legutoljára kéne.
    Ami rossz az országnak, az jó a fidesznek. Miért is gondoltuk, hogy nem így lesz.

  50. Egy szó, mint száz szerint:

    Orsós, ezt a véleményét sokan nem osszák. A balliberális vezetés további áldatlan tevékenységével már régen totális adósrabságban vergődnénk.

  51. robi szerint:

    Egy szó mint száz vitaképtelen, ráadásul feltételekbe bocsátkozik.
    Igazi pártkatona, a legalázatosabb fajtából.

    Hála az égnek, nincs okom a siránkozásra, nem is teszem. Nem olvasom párt brosúrákat, nincs mit betanulnom (nem is kéri rajtam senki).

    Szövegértelmezés, óh!

  52. Egy szó, mint száz szerint:

    robi a meggyőződés és a megtapasztalás mióta nem létező kategória? Miből képzeli, hogy valaki, akinek van véleménye, abból az következhet, hogy pártkatona??? Nem kellene felszínesen vagdalkozni. Amit leírt, annak egy kis része sem igaz, még ha sokszor is leírja és szajkózza. A saját vitaképességéről is gondolkodjon el.

  53. admin szerint:

    Köszönjük. Úgyis aktuális.

  54. királyerdei szerint:

    Vinnyognak a komcsik. 🙂
    Folytassa Szilárd!:)
    Mikor is lesz az aláírásgyűjtés a piacon?

  55. Lovas szerint:

    Némethnek nem várt helyről jött dicsérete 🙂

  56. Nagyapó szerint:

    Ez a Szigetvári egy patkány. Egy nem létező párt ordító egere. A csepel.infon van egy-két követője. Írjam?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  57. Orsós Rodrígo szerint:

    Mutyiszilárdunk finoman fogalmazva sem éppen a legélesebb kés a fiókban,
    nem tudni, a fidesz miért égeti magát vele, főleg, hogy ilyen dolgok kerülnek elő,
    mint ez a hangfelvétel is.

  58. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó patkányozik.
    Vannak érdekes emberek.
    😉

  59. Egy szó, mint száz szerint:

    Orsós, ki az a Horváth József? Mit köszönhetünk neki? És Orsós Rodrígónak? Azt viszont tudjuk, hogy Németh Szilárdnak a kerületben élők, és országos szinten is sokat köszönhetünk. Úgyhogy a hamis vádaskodások helyett inkább köszönjük meg töretlen fáradozását amit a kerületért és a magyar emberekért tesz nap, mint nap.

  60. admin szerint:

    Orsósnak emlékeztetőül: Szenteczky Jánost emiatt ítélte el a bíróság. Talán a bíróság ítéletét érdemes elfogadni, hiszen elég sokáig tárgyalták az ügyet. Mi is írtunk róla: ezért légy oly kedves ne hazudozz ilyen dolgokat.

  61. Egy szó, mint száz szerint:

    Orsós, miért égeti magát holmi szedett-vedett zöldségekkel?

  62. Egy szó, mint száz szerint:

    http://24.hu/kulfold/2016/05/16/szazezrevel-menekulnek-otthonaikbol-az-afganok/
    Százezrével menekülnek otthonaikból az afgánok
    A szilveszterihez hasonló támadások történtek egy berlini rendezvényen
    http://24.hu/kulfold/2016/05/16/a-szilveszterihez-hasonlo-tamadasok-tortentek-egy-berlini-rendezvenyen/

  63. Egy szó, mint száz szerint:

  64. Egy szó, mint száz szerint:

    Orsós, fejlődést és előrejutást tapasztalunk. Nem kis mértékben. Köszönet, hogy ilyen vádaskodás között is, ilyen ellenszélben is képes, képesek nap mint nap teljesíteni.

  65. robi szerint:

    Lovas!
    Érdemes volt a Molnár F. interjút beollózni: szavaival egyetértek.
    Jól fogalmazta meg a rendszerváltás utáni (pártállástól független) korrupciós viszonyokat és a Szigetvári önlejárató poénját.

    Az elit kiszolgálói teszik a dolgukat mindkét oldalon, bár a mutyivád fogalma már rég elveszítette a szenzációs hír fogalmát.
    A pártkatonák meg erőlködhetnek tovább, egymást mutyival vádolva.

    Amúgy a Horváth-féle sztorit hallva eszembe jutott egykori főnököm.
    Azt kérte, minden disznóságukat mondjunk el, hogy alkalomadtán megvédhessen bennünket.
    Aztán amikor eljött az ideje, ezzel a múltbéli üggyel tartotta sakkba a lázadó volt kollégám. Ügyes.

  66. cxycyxvyxv szerint:

    Orsós Rodrígo !
    Egy szó, mint száz!
    Te melyik országban élsz?

    Hallottál már Hagyó Miklós, Demszky Gábor? Vagy a nagy Ferkó vezéred által felvett IMF hitelekre vagy az Altus ügy vagy Indonézia? Zuschlag? Szenteczky? Podolák György? Csepel SC? Görgey iskolát ismered Csepelen? Tátrai Miklós ? Wieszt János? Nagy Imre? Karakasev Anna? Kaszab Csaba? Deme Gábor? Weiszenberger László Hunvald György? Szarvas Attila ? Lados István? És társaik?

    “Mindegy a maffiakormánynak, csak oda ne jusson el a pénz, ahol a legégetőbb volna” Ezen emberek csomagjaira?? Oda kéne a pénz?

  67. cxycyxvyxv szerint:

    Mit? Kell még valamit mondanom, Ildikó?

  68. Orsós Rodrígo szerint:

    cxycyxvyxv!
    A mérték a nem mindegy, hogy talicskáznak-e, vagy kamionnal hordják,
    alkalom adtán, netán nagyiparban. Érted? Magyarország ebben jobban teljesít!

    Már három és félszeres költségnél jár a vizes vb, végül 90 milliárdba kerülhet!

    “Nekünk köszönhetik a szabadságukat, de elegük lett a demokráciából” – mondta Clinton.
    Talán kívűlről jobban látja. Ide sűlyedtünk.

  69. cxycyxvyxv szerint:

    Na akkor még egyszer. :

    Hallottál már Hagyó Miklósról, Demszky Gáborról? Vagy a nagy Ferkó vezéred által felvett IMF hitelekre vagy az Altus ügyről vagy Indonéziáról? Zuschlag? Szenteczky? Podolák György? Csepel SC? Görgey iskolát ismered Csepelen? Tátrai Miklós ? Wieszt János? Nagy Imre? Karakasev Anna? Kaszab Csaba? Deme Gábor? Weiszenberger László Hunvald György? Szarvas Attila ? Lados István? És társaik?

    Nézz utána melyik cimbid, mit és abból mennyit csinált. Majd add össze. Várom a válaszod.

    mivel imádod az idézeteket: “Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. ” mondta Gyurcsány Ferenc.

    ja és gondolom ezt már láttad: https://www.youtube.com/watch?v=Q-K6SujDnwQ

  70. Orsòs Rodrigò szerint:

    A jelenlegi rezsimnek volt már 6 éve, hogy megmutassa, hogy lehet jobban is csinálni, de csak a lopást fejlesztették művészi tökélyre. A betűhalmaz által felsorolt baloldaliak ipari tanoncok a jelenlegi nagyiparosokhoz. Együtt nem tettek el annyit mint 1-2 fideszes oligarcha. Hogy nem szakad rájuk az ég a pofátlanság miatt azon csodálkozok. Clinton bácsinak igaza volt. Ezek mennek sajnos kis hazánkban. A balsors a fidesszel ver minket.

Itt lehet hozzászólni !