‘Pártok’ kategória archívum

Meglepetés? Mégis megint összeáll Gyurcsány és az MSZP

2017. szeptember 27. szerda

MTI, Mandiner

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje annyira bizonygatta, hogy Gyurcsány nem lesz a közös ellenzéki listán, hogy Molnár Gyula, az MSZP elnöke máris felajánlotta Gyurcsánynak a megegyezést.

Alig jelent meg a Medián az MSZP katasztrofális támogatottságáról szóló közvélemény-kutatása, Molnár Gyula az MTI-nek eljuttatott közleményében jelezte, nyitott a Gyurcsány Ferenc személyét illető tárgyalásokra. Az MSZP pártelnöke mindezt annak ellenére jelentette ki, hogy Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt többször is kifejtette, kizárt Gyurcsány Ferenc nevének közös listán való szerepeltetése. (tovább…)

Németh Szilárd: A veszély nem múlt el!

2017. szeptember 27. szerda

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke az Echo televízió Napi Aktuális című műsorának a vendége volt.

A felvétel megtekinthető ide kattintva!

(tovább…)

Az Index igazgatósági tagja rendelte meg a Jobbik lejárató kampányát

2017. szeptember 27. szerda

888

Simicska Lajos

Az Index évek óta Simicska legolvasottabb lapja

A “független”, “objektív”, “kiegyensúlyozott” és “mértékadónak” hazudott Index nevű hírportál igazgatósági tagja, Nagy Ajtony Csaba rendelte meg azokat a plakátokat, amelyekkel a Jobbik a kormányt, illetve a kormányhoz közel álló embereket próbálja meg lejáratni – tudta meg a Magyar Idők.

lapnak a Pest Megyei Kormányhivatal juttatta a tudomására, hogy a jobbikos milliárdos Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba indexes igazgatósági tag rendelte meg azokat a plakátokat, amelyek eltávolítását a kormányhivatalok kezdeményezték, a nyilvánvalóan jogsértő kihelyezés miatt.

(tovább…)

Elutasították a szocialistákat, így reagált a pártelnök

2017. szeptember 26. kedd

Íme a Botka-levél, amelyre nemet mondott a DK

ATV, Csepel.info, Zoom.hu

Ezek kormányoznának együtt: két órán belül bukott a kormányváltó szövetség

Megdöbbentette Molnár Gyulát, hogy ilyen elutasítás fogadta Botka László együttműködési ajánlatát. A Liberálisok kivételével az összes érintett ellenzéki párt nemet mondott.

Szabó Szabolcs, akinek a balliberális összefogás csepeli jelöltségét ajánlották fel, említésre méltónak sem tartotta az MSZP ajánlatát. Az ő egyéni közös jelöltsége csaknem biztosra vehető, hiszen a kölcsönös visszalépés a legesélyesebb körzetekben így is garantálható. Úgy tűnik, neki az is jó, ha a Fidesz nyer – csak ő maga bent legyen. Szabónak a Parlamentben a busás fizetés mellett gyulai lakosként ingyen csepeli albérlet is jár. Mint ismert, a DK már hónapokkal ezelőtt megalázó feltételeket kapott – Gyurcsány nem indulhatna a közös listán -, Horváth Gyula helyi pártelnök így cinikus posztot írt a Facebookon a 2014-esnél egyébként sokkal bőkezűbb MSZP-s ajánlatról. Valószínű, hogy a balliberális pártok már “beárazták” az újabb Fidesz-győzelmet, és a 2018 utáni időszakra készülnek. Az alábbiakban az ATV beszámolóját majd a DK-nak írt MSZP-s levelet olvashatják, ezen a linken pedig a Molnár Gyulával készült interjút láthatják. (tovább…)

Simicska már a Jobbik utáni időkre gondol – és lelép

2017. szeptember 21. csütörtök

Origo, Csepel.info

Hiába hívják főnöknek a Jobbikban, a kapitány otthagyja a süllyedő hajót

Egy amerikai közvetítővel tárgyalt teljes médiabirodalma eladásáról Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba ügyvéd. Ő a Simicska-féle Index egyik igazgatósági tagja. Egy budapesti kávézóban találkoztak – írja az Origo. Simicska nélkül a Jobbiknak csak a náci Kurucinfo marad, de akkor vissza kell változniuk balliberálisból náci párttá.

Simicska médiumai óriási, többmilliárdos veszteséggel működnek. Az idei finanszírozási hiány eléri a 3 milliárd forintot. A Hír TV, a Lánchíd Rádió, az Index és a Magyar Nemzet szinte biztos, hogy a választások után már nem Simicskáé lesz. Simicska Lajos ismerősei körében néhány hete már azt mondogatja: lehetetlen nyerni, ráadásul Vona Gáborban sem bízik annyira, mint korábban, és minden bizonnyal ő maga is Amerikába készül távozni.

(tovább…)

Németh Szilárd: Rendeződhet a halálra ítélt Görgey Artúr Általános Iskola ügye

2017. szeptember 20. szerda

Németh Szilárd Facebook oldala

Hosszú-hosszú értelmetlen és érthetetlen várakozás után, végre rendeződhet Csepelen a szocik által halálra ítélt a Görgey Artúr Általános Iskola ügye.

(tovább…)

A jobbikban már Simicskát nevezik főnöknek

2017. szeptember 20. szerda

Figyelő

Három napot töltöttek inkognitóban a Ripost munkatársai a Jobbik Siófokra kihelyezett frakcióülésén. Az újságírókat a Vona Gáborral rivalizáló párttagok hívták meg. Komoly feszültségek lehetnek a pártban, ha már becsempészik a sajtót frakcióülésükre.

A „legtöbb helyre zavartalanul besétáltunk, néha alig akartuk elhinni, hogy ennyire egyszerűen sikerült” – fogalmaz a lap. Ehhez az kellett, hogy „helyzetbe hozzanak” azok a Vona-ellenes politikusok, akiknek már nagyon elege van abból, hogy Simicska Lajos osztja az észt a párt háza táján, s hogy cukiskodó, kiismerhetetlen politikai alakulat lett az egykor szögegyenes radikális pártból.

(tovább…)

Gyurcsány: nincs “behódolás”, így döntött a DK tagsága

2017. szeptember 19. kedd

Népszava

A DK bármikor kész egyeztetni a 106 egyéni képviselőjelöltről a demokratikus ellenzék pártjaival, nem hajlandó azonban föladni önállóságát – jelentette ki a Gyurcsány Ferenc kedden Szegeden. Elengedhetetlen, hogy a 106 egyéni választókerületben megállapodás szülessen és a Fidesszel szemben mindenhol egy demokratikus jelölt induljon, egy ilyen megállapodásra a DK bármikor készen áll – tudósít a  a párt szegedi irodájában tartott sajtótájékoztatóról az MTI. 

Amíg ez nem történik meg, a DK önálló pártként készül a választásokra – közölte az elnök, aki be is mutatta a párt két, a szegedi központú egyéni választókerületben induló jelöltjét, Binszki Józsefet és Molnár Zoltánt.  Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy egy késői megállapodás is jobb, mint egy meg nem kötött. A politikus kifejtette, technikailag közvetlenül a választások előtt is lehetőség van a jelöltek visszaléptetésére, de szerinte legalább a kampány legintenzívebb szakaszára, januárra meg kellene állapodni, elképzelhető azonban, hogy az MSZP belső szabályai miatt erre már novemberben szükség lehet. (A videót itt tekinthetik meg.)

(tovább…)

Több jogot az ovisoknak és le a Putyin-tervvel! – A Németh Szilárd elleni “civil” tüntetésen jártunk (PS-videó!)

2017. szeptember 19. kedd

Pesti Srácok

Ellenzéki szemszögből igen sokan – a szervezők szerint százötvennél is többen – vettek részt azon a tüntetésen, amelyet Németh Szilárd ellen hirdettek meg. A fentiekben a Pesti Srácok videóját láthatja, az alábbiakban pedig annak beszámolóját olvashatják.

Tüntetést tartottak az Alkotmányvédelmi Hivatal előtt hétfő délután Gulyás Mártonért, Vágó Gáborért és Schilling Árpádért. A szervezők szerint ugyanis “hazug, méltatlan és meggondolatlan” kijelentést tett róluk Németh Szilárd, a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke, aki titkosszolgálati információkra alapozva őket nevezte meg az elkövetkezendő hónapok utcai zavargásainak szervezőjeként. A jelenlévőket Jurák Kata szembesítette a színpadon elhangzott meredek állításokkal. (tovább…)

Megdöbbentő, hogy mit tett a csepeli politikus

2017. szeptember 19. kedd

Csepel.info

Ha Soros Györgyöt kell megvédeni, szirénázni vagy graffitit sikálni is hajlandó

Dr. Szabó Szabolcs meg akarta akadályozni a jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az ellene való fellépésről szóló országgyűlési határozat napirendre vételét. Csak miután ez nem sikerült, szavazta meg kelletlenül a javaslatot. Az ukrán kormány első sorban az orosz nemzetiségen akar bosszút állni, de a törvény az összes ukrajnai nemzetiséget, így a magyarokat is rendkívül negatívan érinti.

Az Együtt politikusa az illegális határátlépőkön kívül nem nagyon érzett szolidaritást a különböző szavazásoknál. Miközben 15 ezer muszlim illegális határátlépőt akar betelepíteni, tartózkodással szavazott, amikor a devizahiteleseket segítő törvényről, az új építésű lakások adójának csökkentéséről, illetve a nagypénteki ünnepnapról döntött a parlament, a fogyasztóvédelem megerősítését szolgáló törvényre pedig a „nem” gombot nyomta meg. A csepeli fejlesztéseket többnyire támadja vagy igyekszik megakadályozni. Egy alkalommal még fényképet is manipulált, csak hogy a csepeli városrehabilitációt megfúrja. Ezek után nem meglepő, hogy a Kárpátalján élő magyarság irányában sem érez semmilyen felelősséget.

(tovább…)