Rendkívüli hír: ejti Horváth Gyulát a csepeli MSZP

Szabó Szabolcs primadonnaként szívatja a szocialistákat

Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

A “szövetségesek”

Különleges közleményt adott ki csütörtök este a csepeli MSZP szervezete. Eszerint ismét Szabó Szabolcs lesz a balliberális pártok közös csepeli-soroksári jelöltje – ahogy a Csepel.info ezt már augusztusban megírta. Ám a szocialisták feltételekkel fogadják el az Együtt politikusát. Az egyik feltétel, hogy az MSZP állíthasson polgármester-jelöltet az önkormányzati választásokon. Emellett ők szeretnék meghatározni azt is, hogy kik és hol indulhatnak majd egyéni jelöltként 2019-ben.

Ehhez lesz egy-két szava Horváth Gyula DK-s politikusnak. A Csepel.info ugyanis úgy tudja, hogy eddig Horváthnak ígérték a polgármester-jelöltséget. Ennek megfelelően ment az országos és a helyi koalíciós egyeztetés is – habár ez a csepeli MSZP-re nézve rendkívül megalázó diktátum volt. Igaz – ezt is megírtuk korábbi cikkünkben – a csepeli szocialisták eleve ki akartak bújni a megállapodás alól. Úgy tudjuk, hogy a csepeli MSZP a párton belüli polgárháborúból is kiveszi a részét. Botka Lászlót fúrják a fővárosi pártszervezettel karöltve. Ha sikerül Botkát megbuktatniuk, Gyurcsány talán megengedi, hogy DK-s helyett MSZP-s legyen a csepeli polgármester-jelölt. Egyszerű tehát az alku, kérdés, sikerül-e?

“Az MSZP Csepeli Szervezete Elnöksége úgy dönt, hogy a 2018-as országgyűlési választásokon azzal a feltétellel támogatja Szabó Szabolcs (Együtt) jelöltségét a 17-es oevk-ben, ha a 2019-ben esedékes önkormányzati választáskor a választáson összefogásban induló baloldali pártok közül az egyéni körzetek arányos felosztása mellett a polgármester-jelölt állítás jogát is az MSZP Csepeli Szervezete kapja.”

– fogalmaz a helyi pártszervezet közleménye. A szöveg egyáltalán nem említi a Demokratikus Koalíciót és helyi elnökét, Horváth Gyulát, de pont ettől érdekes. Eddig ugyanis az volt a megállapodás, hogy Horváth lesz a polgármester-jelölt.

A közlemény szerint ugyanakkor az illegális migránsok betelepítését szorgalmazó Szabó Szabolcs primadonnaként viselkedik a csepeli szocialistákkal. Miközben Szenteczky János, az MSZP helyi elnöke alig várja, hogy tárgyalhasson Szabóval, az Együtt politikusa hónapok óta kerüli:

“A tárgyalások rajtunk kívül álló okok miatt időközben abbamaradtak, így jelenleg is várjuk, hogy Szabó Szabolcs jelezze: akar-e, és ha igen, milyen formában kíván közösen kampányolni velünk”

– fogalmazott erről Szenteczky János a saját lapjának, a 21óra.hu-nak.

Csepel.info

 

Korábbi cikkünk a megállapodásokról és a pártokon belüli ellenségeskedésről:

Szabó Szabolcs lesz a jelölt: hatalmasat bukik a csepeli MSZP

12 hozzászólás “Rendkívüli hír: ejti Horváth Gyulát a csepeli MSZP” bejegyzésre

  1. kalapács joe szerint:

    vicces és egyben szánalmas ahogy marakodnak a koncért ezek a bebukottak.

  2. Bobby szerint:

    Bukott a Szityu 🙂

  3. Tóth kati szerint:

    Ez a kisbuzi olyan sokat tett Csepelért és Soroksárét,hogy jutalomból megint ránk szabadítják a komcsik.Remélem mégegyszer nem kell szégyellnem,hogy csepeli vagyok emiatt a kisbuzi miatt!

  4. […] Rendkívüli hír: ejti Horváth Gyulát a csepeli MSZP […]

  5. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Hát a Berki Krisztián meg Hódi Pamela végleg szakítottak most meg ez a hír…olyan depi lettem hogy mindjárt öngyi leszek….

  6. […] közelmúltban a csepeli MSZP sértődött hangnemű közleményéből derült ki, hogy Szabó Szabolcs primadonnaként kerüli legerősebb támogatóit. Úgy tűnik, az Együtt […]

  7. […] képviselő, az Együtt politikusa mond majd beszédet. Ám a csepeli MSZP néhány hete kiadott panaszos közleménye pontosan utalt arra, hogy Szabó hónapokig nem volt hajlandó szóba állni […]

  8. […] végképp elegük lett abból, hogy szóba sem áll velük. Szenteczky János pártelnök már tavaly jelezte, hogy nagy baj lesz, de nem volt rá válassz. Most előbb a Facebook-on üzent neki, miután hiába próbálták őt […]

  9. […] szeptemberében adott ki a csepeli MSZP egy közleményt, amelyben elfogadták és támogatták Szabó Szabolcsnak, az Együtt politikusának […]

  10. […] jó okkal. Szabó Szabolcs ugyanis a 2014-es, egyáltalán nem meggyőző fölényű győzelme óta nem áll szóba sem az MSZP-s sem a DK-s csepeli szövetségeseivel. Ezt pedig érthető okokból mindkét pártnál rossz szemmel […]

  11. […] Könnyen lehet azonban, hogy a valóság a kettő között van. Az Együtt politikusa 2014-ben közös jelöltként nyert. Azt azonban hamar elfelejtette, hogy egyáltalán nem meggyőző, 0,6%-os győzelméhez főként az MSZP és a DK segítsége és szavazói kellettek. Négy évig egyáltalán nem egyeztetett szövetségeseivel, és ezt még akkor sem tette meg, miután Szenteczky János MSZP-elnök már közleményben kifogásolta. […]

  12. […] csepeli ügyekben egyeztetni, sem tárgyalni. Szenteczky János csepeli MSZP elnök a végén már szabályosan könyörgött, hogy üljenek le beszélni, de Szabó még akkor is […]

Itt lehet hozzászólni !