‘Pártok’ kategória archívum

Elúszhat az MSZP kongresszusa

2017. november 29. szerda

Népszava, Csepel.info

Pénteken Molnár Gyula kiállhat és bejelentheti: megvan az egyezség a Demokratikus Koalícióval. Az más kérdés, mindez sikernek minősül-e. Az MSZP országos elnökségének hétfő esti ülésén ugyanis úgy tűnt, sokan nem érzik magukénak a megállapodást, és a helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy már a december 9-ei kongresszus sem biztos – több forrásuk szerint sem tartják meg – írja a mai Népszava.

Gyurcsány közben még szorosabbra húzta az MSZP nyaka körüli fojtókötést azzal, hogy közölte: nem akar közös listát az MSZP-vel. Mivel a szocialistáknál nincs egyetlen karakteres politikus sem, a DK látványosan el fogja halászni az MSZP-s szavazókat. (tovább…)

Itt a balliberális indulók listája – Csepelen érdekes verseny lehet

2017. november 27. hétfő

ATV, Csepel.info

Az ATV főmunkatársa megszerezte a legfrissebb listát az MSZP–DK megállapodásról az egyéni körzetekben. Molnár Gyula MSZP-elnök ezt a listát vitte hétfőn a szocialisták elnökségi ülésére. Eszerint 55-45 arányban osztják el a 106 körzetet, Budapesten már az Együtt és Párbeszéd is számíthat két körzetre. Horváth Imre helyett Újpesten a DK-s Varju László indulna, az MSZP elnöke, Molnár Gyula pedig a XXII. kerületben.

A nyilvánosságra került lista alapján – amennyiben az Együtt és a Párbeszéd elfogadja az alkut – Csepelen és Soroksáron Szabó Szabolcs, az Együtt jelöltje indulhat a 2018-as tavaszi választáson, mint közös jelölt. De csak névleg. A Csepel.info ugyanis úgy tudja, hogy az Együtt politikusából elege van a helyi MSZP-nek és a DK-nak. Így könnyen lehet, hogy fékezett habzású lesz a kampány a két nagy ellenzéki párt részéről, híveik pedig a háttérben inkább a Jobbik jelöltjét támogatják. (tovább…)

DK-s üzenet a polgármesterhez: “Szakadna szét a vigyorgó fejed”

2017. november 24. péntek

Csepel.info

Azon akadt ki a pártelnök, hogy ingyen kaptak a csepeliek krumplit és almát

Horváth Gyula, a csepeli Demokratikus Koalíció elnöke és a balliberális pártok helyi polgármester-jelöltje elsők között lájkolta azt a versikét, amelyben Borbély Lénárd csepeli polgármester testi-lelki megsemmisítéséről írt egyik támogatója – értesült a Csepel.info.

A csepeli DK elnöke azért fakadt ki, mert az Erzsébet naphoz közel eső hétvégéken minden évben ingyenes krumpliosztást tart a csepeli önkormányzat, amit idén almaosztással is bővítettek. Ilyen alkalmak 2010 előtt, amikor Horváth MSZP-s alpolgármester volt, nem fordultak elő. Az MSZP-s önkormányzat a Gyurcsány kormány idején “nincs ingyen ebéd” címen többször csökkentette a szociális juttatásokat, és nem tették lehetővé még a gyerekek ingyenes étkeztetését sem. Az akkori szociális érzéketlenséget mutatja az is, hogy 2010 előtt a kerületben a kivágott fák elszállításáért pluszpénzt fizetett az önkormányzat, míg ma rászorulók kapják azt meg ingyen tűzifaként. (tovább…)

Morvai: fáj az, amit Vona csinál

2017. november 23. csütörtök

888

Nem biztos, hogy vállalna Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő egy újabb ciklust Vona Gáborékkal, mivel elmondása szerint “csak olyasmit vállalok, ami egyezik az elveimmel.”

A 2006-os rendőrterrort megszenvedő és azután az áldozatoknak jogvédelmet biztosító Morvai a Heti Válasznak adott interjújában kemény szavakkal bírálta az elveinek, értékrendjének hátat fordító Jobbikot. Többek között elmondta, bizonytalan a tekintetben, hogy vállalna-e még egy ciklust a jelenlegi, Vona Gábor-féle Jobbikkal, ugyanis

(tovább…)

Csepelre jön a baloldali miniszterelnök-jelölt

2017. november 22. szerda

Csepel.info

Csütörtökön este hat órától lesz “Kötetlen beszélgetés Szél Bernadett miniszterelnök-jelölttel” a Csepeli Munkásotthonban. Ő jelenleg az egyetlen komolyan vehető balliberális miniszterelnök-jelölt.

A posztkommunista baloldali-liberális pártok válsága miatt a parlamenti pártok közül ma gyakorlatilag csak az LMP-nek van olyan miniszterelnök-jelöltje, aki nem alku tárgya. Sokak szerint nagy esélye van annak is, hogy az LMP válik 2018 után a baloldal meghatározó erejévé. (tovább…)

Soros megfenyegette Magyarországot, és összevissza hazudozik

2017. november 20. hétfő

Origo

jobbikos-segitseget-kapott-soros-gyorgy

Öt nappal a nemzeti konzultáció vége előtt Soros György személyesen indított támadást Magyarország ellen. Az egyébként ritkán nyilatkozó milliárdos tőzsdespekuláns nem szóvivőjén, vagy alapítványain keresztül, hanem saját hangján keresztül szólalt meg és nyíltan támadja a nemzeti konzultációt.

Soros a nyílt küzdelem helyett a tagadást választotta, egyszerűen letagadja a korábbi saját javaslatait és letagadja brüsszeli befolyását, miközben cikkek, nyilatkozatok bizonyítják, hogy ő maga javasolta az EU-nak a migránsok betelepítését, valamint dokumentumok, fotók, tények bizonyítják brüsszeli befolyását is. Soros György a felső korlát nélküli betelepítésről szóló EP szavazás előtti napokban is Brüsszel bevándorlásügyi főelőadójával egyeztetett, majd neki és az Európai Parlamentben ülő „megbízható szövetségeseinek” köszönhetően tető alá is hozták az eddigi legliberálisabb migránspárti állásfoglalást.

(tovább…)

Soros György is kitöltötte a nemzeti konzultációt és a Soros-tervet támogatja

2017. november 20. hétfő

Soros György is kitöltötte a nemzeti konzultációt és a Soros-tervet támogatja, végigment mind a hét ponton és az összes elképzelésére igent mondott – hangsúlyozta Németh Szilárd napirend előtti felszólalásában, hétfőn.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese emlékeztetett arra, hogy ma reggel Soros György a Financial Times-nak adott egy interjút, melyben letagadta, hogy lenne olyan elképzelése a világról, melyről a magyar kormány a nemzeti konzultációban megkérdezte az embereket. Hozzátette, majd a saját honlapján végigment mind a hét ponton, és az összes elképzelésére igent mondott.

(tovább…)

A baloldal megszavazta a korábban letagadott kötelező kvótát

2017. november 19. vasárnap

A magyar baloldal azt a kötelező betelepítési kvótát szavazta meg az Európai Parlamentben, amelynek tervét korábban többször teljes egészében letagadta – hangsúlyozta Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese leszögezte, a brüsszeli döntést Soros György szövetségesei készítették és fogadták el a Soros-terv végrehajtásának nagyon fontos részeként.

(tovább…)

Vona Gábor a liberális klubban

2017. november 17. péntek

Mandiner

A pesti Spinoza-ház látta vendégül a Jobbik elnökét, Vona Gábort; az est házigazdája és kérdezője pedig az ex-klubrádiós Rangos Katalin volt. Gárda-ügy, a régi és az új Vona Gábor is szóba került, de kiderült az is, miért kellett mennie Novák Elődnek, ám Toroczkai Lászlónak nem. Szürreális utazás Vona Gábor koponyája körül.

A beszélgetésen nem nyílt lehetőség közönségkérdéseket feltenni, a hallgatóság csak Rangos kérdésein keresztül ismerhette meg Vona néppárti irányba változó világnézetét. Annak a Vona Gábornak a nézeteit, akik elöljáróban elmondta, hogy nyitottsággal érkezett a beszélgetésre: ha nem is értenek mindenben egyet, meghallgatják egymást, ami már önmagában egy hatalmas lépés. Hozzátette, hogy, amikor meghívták, valójában nem gondolta volna, hogy megvalósul a beszélgetés.

(tovább…)

Extrém buli: kórházbezárók tüntettek

2017. november 17. péntek

Csepel.info

Horváth Gyula (fotó és további képek: Facebook)

Helyesírási hibáktól hemzsegő felhívást tett közzé néhány napja a Demokratikus Koalíció helyi szervezete, melyben tiltakozó megmozdulást hirdettek “a csepeli egészségügyi tönkretétele” ellen. A tüntetést az a Horváth Gyula szervezte, aki egészségügyi alpolgármesterként a legtöbbet tett a Csepeli Kórház bezárásáért.

A sötétségből szürreálisan előbukkanó tucatnyi DK-s tüntető tiltakozott a várólisták ellen, melyet egyébként saját miniszterelnökük, Gyurcsány Ferenc vezetett be 2006-ban. Bírálták a fideszes fejlesztéseket is, például az elmúlt években elindított felnőtt- és gyermekorvosi ügyeletet. Amikor Horváth Gyula volt a felelős az egészségügyért, nem volt orvosi ügyelet, hiszen szerinte korábban nem volt ilyesmire szükség. Most viszont elégedetlen vele. (tovább…)