‘Pártok’ kategória archívum

Hoppá: Bangóné nem jelentkezett be a választásra

2018. február 15. csütörtök

Itt vannak a csepeli és soroksári képviselőjelöltek

Csepel.info

Eddig 21 párt és jelölt jelentkezett be a csepeli-soroksári választási irodában, mutatjuk is, hogy kik. Érdekesség, hogy az MSZP és jelöltjük, Bangóné Borbély Ildikó nincs közöttük.

Frissítés: Szenteczky János, Bangóné Borbély Ildikó aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélt kampányfőnöke csütörtökön, nem sokkal dél előtt bejelentette a politikus asszonyt a választási részvételre. 

Az MSZP és a DK szerdán este tették ki azt a közleményt, melyben bejelentették: az MSZP mellett a Demokratikus Koalíció is Bangónét támogatja Csepelen és Soroksáron, miután Szabó Szabolcs, az Együtt jelöltje semmilyen együttműködésre sem volt hajlandó a többi balliberális párttal. (tovább…)

Soros emberei már a nemzetbiztonsági bizottságban ülnek

2018. február 15. csütörtök

Csepel.hu

„Szél Bernadett újabb bizonyítékát adta annak, hogy a Soros-hálózat zsebében van. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjaként azt kezdeményezte, hogy a testület decemberi ülésén a titkosszolgálatok által részben bemutatott Soros-hálózatról szóló jelentést és dokumentumokat teljes terjedelmükben adják ki neki.

A titkosszolgálatok ezt nemzetbiztonsági okok miatt elutasították, de Szél Bernadett most Molnár Zsolton, a bizottság szocialista elnökén keresztül próbálkozik” – írja a Fidesz közleménye.

(tovább…)

Egymással bokszol a csepeli ellenzék

2018. február 15. csütörtök

Csepel.hu

Szóba sem került az MSZP kampánynyitó kongresszusán, hogy visszaléptetnék a Csepel-Soroksáron induló Bangóné Borbély Ildikót Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa javára. Sőt, megerősítették jelölését, és listán is megbecsült helyet kapott.

Az MSZP a kampányát Bangóné és Németh Szilárd bokszmeccseként akarja bemutatni. Csakhogy jóval többen vannak a ringben, és az ellenzék mind egymást üti. (tovább…)

Megszüntetnék Csepel önállóságát is

2018. február 15. csütörtök

Csepel.hu

Dr. Szabó Szabolcs pártja, az Együtt önkormányzatokat vonna össze.

Fő céljuk az önkormányzati ellenállás eltakarítása a bevándorlás útjából. Ha nincs polgármester, ha nincs önkormányzat, akkor nincs, aki a helyiek hangját hallassa, akkor nincs, aki a csepeliek érdekében lépjen fel. Szabadon jöhetnének a migránsok Csepelre. (tovább…)

Friss hír: a DK is Bangónét támogatja

2018. február 14. szerda

MSZP, Csepel.info

Összefogott az MSZP és a DK, hogy kiszorítsák az Országgyűlésből az Együttet. A DK beállt Bangóné Borbély Ildikó mögé, így Szabó Szabolcs hoppon maradt.

Szabónak elvileg két választása maradt: visszalép vagy segít Németh Szilárdnak, hogy megnyerje a csepeli-soroksári körzetet. Ugyanakkor Szabó személyes támogatottsága valószínűleg most még jóval nagyobb, mint Bangónéé. Ennek megfelelően a hír fogadtatása is meglehetősen vegyes. Egy Szabó-szimpatizáns csak ennyit írt a csepeli szocialisták oldalára: (tovább…)

Ki a fideszbérenc? Őrjöngve gyalázza Bangónét az Együtt és a DK trollkommandója

2018. február 14. szerda

Csepel.info

Bangóné Németh Szilárddal szeretne bokszolni, de csak az Együtt és a DK trolljaival sikerül

Egymásnak estek Bangóné Borbély Ildikó és Szabó Szabolcs hívei a politikus asszony Facebook oldalán – értesült a Csepel.info.

Úgy tudjuk, hogy szombaton Bangóné Karácsony Gergellyel és Kunhalmi Ágnessel fog a csepeli piacon kampányolni. Érkezésükre az Együtt is rászervez. Információink szerint Szabó Szabolcs hívei arra készülnek, hogy “meggyőzik” a szocialistákat arról, hogy mondjanak le a csepeli-soroksári indulásról. A virtuális adok-kapok így akár valódi ökölharccá, a szombati piaci nagybevásárlás pedig ingyencirkusszá fajulhat. (tovább…)

Pável Ágnes az Aquila Párt csepeli és soroksári jelöltje

2018. február 14. szerda

Ittlakunk

Az április 8-i országgyűlési választásokon a XXI. és XXIII. kerületet magába foglaló 17. számú választókerületben az Aquila Párt színeiben Pável Ágnes indul.

Pável Ágnes 1976-ban született Budapesten. Tanítói, szakfordítói diplomája van és hulladékgazdálkodási technológusi képzettséget is szerzett. Most pénzügyeket és számvitelt tanul. Az Aquila Pártnak (AQP) és az elődjeként működő egyesületnek is alapításától kezdve tagja, jelenleg az AQP Gazdasági Bizottságának vezetője.

(tovább…)

Meghívó – Főváros és Vidék együtt az országért

2018. február 13. kedd

A Fidesz-KDNP Nemzeti Konzultációs Országjáró fórumának keretében Csepel vendége lesz Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A rendezvény időpontja: 2018. február 20. (kedd) 18:00
A rendezvény helyszíne: Radnóti Miklós Művelődési Ház (1214 Budapest, Vénusz utca 2.)

Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!

Üdvözlettel:
Németh Szilárd
választókerületi elnök

(tovább…)

Aggódhatnak a szocialisták a bejutás miatt

2018. február 13. kedd

Mandiner

Optimista kampánynyitó után máris reszkethetnek a szocialisták: ha nem érik el a 10%-ot, épp úgy a Fidesz kapja meg a szavazataik többségét, ahogy az Együtt esetében

A biztos pártválasztók 10 százaléka szavazna az MSZP-Párbeszédre, ez két százalékos visszaesés az előző hónaphoz képest. A pártszövetség számára 10 százalék a bejutási küszöb.

Nincs érdemi változás a pártok támogatottságában az IDEA Intézet felmérése szerint, amelyet az ATV ismertetett. A Fidesz-KDNP a teljes lakosság esetében 33 százalékon, a biztos pártválasztóknál 40 százalékon áll, ami 2 százalékos, hibahatáron belüli növekedést jelent az utóbbi hónaphoz képest. A Jobbikot januárban a teljes népesség 14 százaléka, a biztos pártválasztók 17 százaléka támogatta.

(tovább…)

Megszólalt Juhász Péter volt élettársa a bántalmazási ügyben

2018. február 13. kedd

Blikk

“Kénytelen vagyok ugyanakkor visszautasítani Juhász Péter azon valótlan állításait is, amelyeket az internetes bejegyzéseiben fogalmazott meg velem szemben. Ezen állítások tételes cáfolata a bírósági és hatósági eljárások során megtörtént, azonban miután a jogvitát nem a nyilvánosság előtt kívánom lefolytatni, a közvélemény előtt Juhász Péter valótlan állításaira jelen állás szerint nem kívánok részletesebben reagálni”

Bors szerint súlyos vádak szerepelnek a Juhász Péter és volt élettársa között zajló gyermekelhelyezési per bírósági irataiban, amelyeket a lap hozott nyilvánosságra. (tovább…)