‘Pártok’ kategória archívum

Suttyó parkoló: a Böszméhez sietett az elvtárs

2018. március 31. szombat

Csepel.info

Most nem a rokkantak elől vette el a parkolóhelyet a picit sem rokkant Horváth Gyula. Egy olvasónk fotója szerint a Demokratikus Koalíció csepeli elnöke, korábbi MSZP-s alpolgármester kivételesen egy taxidrosztot foglalhatott el. (Talán a rokkant parkolóban már álltak.) De jó oka volt erre, hiszen maga Gyurcsány Ferenc látogatott Csepelre

A DK csepeli elnöke két dolgot nem szeret: messzire gyalogolni, és öreg Toyotát használni. Márpedig Toyotából a két éves neki nagyon öreg. Ezért legutóbb már a vagyonnyilatkozatában bevallott 2016-os kocsi helyett egy vadonatúj, Toyota C-HR Hybrid kocsival foglalta el a rokkant parkolót. Talán éppen a bankba tartott, ahová egy bécsi kalandja óta nem szeret nagy kerülővel menni. (tovább…)

Botrány Csepelen, videóval: bottal kergették a Gyurcsányt kritizáló asszonyt

2018. március 31. szombat

Blikk, Csepel.info

Kemény jelenetek zajlottak szombaton a csepeli piac előtt, ahol most Gyurcsány Ferenc is megjelent. Amikor egy asszony nem értett egyet a volt miniszterelnökkel, és bírálni kezdte, ismét leckét kaphatott a baloldali toleranciából. Bottal kergették el. A bottal hadonászó másik asszony nem rejtette véka alá: ölni is tudna Gyurcsányért.

Csordultig tele volt a csepeli piac előtti tér aktivistákkal és jelöltekkel szombaton. A HVG cikke szerint az MSZP, a DK és az Együtt emberei szinte egymás sarkát taposták, a Jobbik és az LMP kicsit távolabb helyezkedett el tőlük. Németh Szilárd és a Fidesz standja nem volt jelen, de az ottaniak szerint sűrűn lehet találkozni velük. (A Fidesz nem kívánt az ünnepi készülődésbe politikát vinni.)

(tovább…)

Nem csak négy évre választunk

2018. március 31. szombat

Csepel.hu

Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász volt a vendége a soroksári Táncsics Mihály Művelődési Házban tartott lakossági fórumnak, amely az illegális migráció veszélyeit járta körül.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint eddig még senki nem tudta hitelesen bemutatni a migráció pozitív hatásait. – A hazai ellenzék csak a londoni polgármester kijelentését tartja európai gondolatnak, aki szerint a terrorcselekmények teljesen természetes velejárói a nagyvárosi létnek az, és képtelenek elfogadni, hogy valaki a migráció veszélyeiről is beszél – mondta. (tovább…)

Saját testvére sem támogatja Karácsony Gergelyt – videóval

2018. március 30. péntek

888

Részt vett a Békemeneten és nem tartja helyesnek Karácsony Gergely politikai tevékenységét – jelentette ki Karácsony László az EchoTV műsorában.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének testvére szerint Karácsony Gergely politikai pályája szembemegy családjuk gyökereivel, ő maga pedig több Békemeneten is részt vett már. Karácsony László a műsorban hangsúlyozta: nem akar ártani testvérének, de választópolgárként fontosnak tartotta, hogy elmondja a véleményét.

(tovább…)

Cipősdobozban hordta a tízmilliókat Czeglédy Csaba Gyurcsánynak

2018. március 30. péntek

Origo

Egy védett tanú adott interjút a Tényeknek Gyurcsány Ferenc és Ceglédy Csaba kapcsolatáról, hogy hogyan lettek állami megbízásokból magánvagyonok a számláikon, és hogyan lett Czeglédyből Gyurcsány kémje az MSZP-ben. Az exkluzív, leleplező riport első részét mutatták be a TV2 hírműsorában, a folytatás a holnapi, pénteki Tényekben lesz.

Czeglédy Csaba éveken át dolgozott Gyurcsány Ferenc jobbkezeként, miközben maga Czeglédy látszólag az MSZP oldalán állt – állítja a Tényeknek nyilatkozó védett tanú, aki nem szerette volna felfedni kilétét.

(tovább…)

Kilóra vennék meg a politikust: áll a bál Csepelen az MSZP és az Együtt között

2018. március 28. szerda

Frissítés: Szabó Szabolcs kevesli a felajánlást

Csepel.info

Hatalmas felháborodást keltett, hogy Szenteczky János csepeli MSZP-elnök vételi ajánlatot tett Szabó Szabolcsra, az Együtt politikusára. Pedig csak azt tette, ami Karácsony Gergelynél bevált. Szabó csütörtökön válaszolt: akkor fogadja el az MSZP ajánlatát, ha egy másik körzetben az Együtt javára még visszalép egy MSZP-s jelölt.

Szenteczky nyílt levélben tett ajánlatot szerdán délelőtt. A szocialisták a csepeli polgármester-jelöltséget kínálták fel Szabó Szabolcs visszalépéséért cserébe. Ha Szabó igent mond a frigyre, az egyébként is harmatgyenge bejutási eséllyel induló Együttet garantáltan bukásra ítélik. Így a szocialisták két legyet ütnek egy csapásra.   (tovább…)

Pozícióval fizetné le Szabó Szabolcsot az MSZP a visszalépésért cserében

2018. március 28. szerda

Nyílt levélben tett ajánlatot a korrupciós perekben vádlott csepeli MSZP-elnök az Együtt politikusának

MSZP, Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

Bal oldalt Szenteczky János, középen Szabó Szabolcs látható

Visszalépésre kérte Szabó Szabolcsot, az Együtt csepeli-soroksári jelöltjét Szenteczky János csepeli MSZP elnök.

Szenteczky nem kéri ezt ingyen. A több korrupciós bűncselekmény vádjával is bíróság előtt álló politikus most sem tagadta meg magát: a polgármester-jelöltséget ajánlotta fel cserében Szabónak. (tovább…)

Az LMP jelöltjének Csepelen van a nyugalom szigete

2018. március 28. szerda

Csepel.hu

Az ellenzéki pártok országgyűlési választások során eddig talpon maradt politikusai közül egyedül az LMP jelöltje csepeli.

Tenk András régóta tagja az önkormányzat testületének. Nem a „mindent ellenezzünk” típus, ezért a fejlesztések közül van, amit támogatott, konstruktív javaslatait pedig az önkormányzat is nemegyszer befogadta.

(tovább…)

Bangóné csokitojással édesgeti magához a gyerekeket – és szüleiket

2018. március 28. szerda

Csepel.info

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselőjelölt csokitojás-gyűjtést hirdetett meg szombatra a csepeli és soroksári választók gyerekeinek. Most már csak azért kell izgulni, nehogy a csokitojások közé valami egészen más is odakeveredjen.

A csepeli szocialisták aktivistái között ugyanis egy pedofília miatt többszörösen elítélt férfi van, akire cinikus módon éppen az ilyen gyerekfelügyeletet szokták bízni. (tovább…)

Lakossági fórum Soroksáron Lomniczi Zoltánnal

2018. március 27. kedd

Csepel.info

Március 28-án, szerdán délután 18 órakor a Táncsics Mihály Művelődési Házban tart lakossági fórumot a Fidesz-KDNP. Vendég: ifj. Lomniczi Zoltán, alkotmányjogász.