Az LMP jelöltjének Csepelen van a nyugalom szigete

Csepel.hu

Az ellenzéki pártok országgyűlési választások során eddig talpon maradt politikusai közül egyedül az LMP jelöltje csepeli.

Tenk András régóta tagja az önkormányzat testületének. Nem a „mindent ellenezzünk” típus, ezért a fejlesztések közül van, amit támogatott, konstruktív javaslatait pedig az önkormányzat is nemegyszer befogadta.

Ahogy egy korábbi interjúban elmondta, kedvenc helye a Tamariska-domb, amelynek növény- és állatvilágáról, az ott történt fejlesztésekről, valamint a kerület éghajlatáról, vízrajzáról is olvashatnak a Csepel természeti képe című könyvben, melyet Tenk András két szerzőtársával – Merkl Ottó és Gergely Attila – írt néhány éve.

Szabadidejében a klasszikusok közül Machaut, Palestrina, Bach és a reneszánsz zenéket hallgatja, míg a könnyű műfajból például a Doorst. S hogy mi a kedvenc étele? „A körömpörkölt, a velő, a szalontüdő kivételével szinte minden jöhet” – árulta el az ittlakunk.hu oldalnak egy interjúban.

Csepel.hu

3 hozzászólás “Az LMP jelöltjének Csepelen van a nyugalom szigete” bejegyzésre

  1. TenkA szerint:

    Na ne…Ennel jobb negativ reklamot nem is kaphattam volna.
    Most komolyan.
    Amugy a hivatkozott interju kb. 4 eve volt.

  2. robi szerint:

    Az interjú felidézése nem Önért szólt.

  3. propaganda szerint:

    Ezt a fickót is csak azért indítják, hogy Németh Szilárd nyerési esélyét növelje.
    TenkA! Esélytelen vagy, lépj vissza MOST!

Itt lehet hozzászólni !