Vélemény – Hanthy Kinga, Napi Gazdaság

Nagy a zaj a banki elszámoltatások körül, naponta újabb és újabb felháborodott szervezeti képviselők nyilatkoznak, panaszolják, hogy az adósok nem erre számítottak. És főleg, hogy nem értik az értesítőket. Hogyan is értenék, hiszen már azt sem értették, amit annak idején aláírtak. Elkábította őket az ügyintéző kedves, meggyőző duruzsolása, és szinte olvasatlanul írták alá a szerződéseket. Nem foglalkoztak kockázatokkal, szankciókkal, elhitték, hogy minden rendben lesz, a világ legjobb üzletét kötötték.
Alacsony kamat, hosszú futamidő, meglesz a nagy ház, a kis kocsi, majd tíz-húsz év alatt szépen visszafizetik az egészet. Még a megtakarításukra sincs szükség. Fel sem merült talán bennük, mekkora meggondolatlanság, sőt felelőtlenség tízéves hitelt felvenni egy autóra, amely akkorra már alig ér valamit (a kötelezően megkötött drága casco biztosítást mint bónuszt az ügyintéző csak futólag említette), vagy húsz évre eladósodni a ház miatt, főleg svájci frankban, miközben akkoriban, amikor ezek a hitelszerződések fogantak, még arról volt szó, hogy nemsokára itt a magyar euró. Svájci frankról szó sem esett. Az is igaz persze, hogy ezek a szerződések gyakorlatilag olvashatatlanok, pontosabban még a magasan iskolázottak számára is szinte értelmezhetetlenek, tele jogi passzusokkal, kibogozhatatlan feltételekkel, a végén hitelesítve a közjegyzővel. Márpedig akkor mindennek rendben kell lennie. (tovább…)