Ezt mondta Orbán a multikulturalizmusról – videó

Mandiner, Pesti Srácok

Orbán Viktor

„Mi sohasem voltunk multikulturális társadalom, sohasem fogadtunk be a gyarmatainkról érkezett bevándorlókat” – fogalmazott Orbán Strasbourgban.

Felkapta a magyar sajtó Orbán Viktor multikulturalizmusról szóló kijelentéseit, amik kedden, Strasbourgban, a Magyarországgal foglalkozó európai parlamenti vita előtt tartott sajtótájékoztatóján hangoztak el. A PestiSrácok.hu közölte a teljes sajtótájékoztató felvételét. Orbán szó szerint ezt mondta a multikulturalizmus kérdéséről (a sajtótájékoztató két részletének pontos leirata):

„Tudomásul kell venni, hogy kétfajta országcsoport létezik az Európai Unióban. Vannak a volt gyarmattartó országok és azok, akik sosem voltak gyarmattartóak, és ezért kulturálisan is másképpen viszonyulnak a bevándorlás kérdéséhez, ezt nekünk is meg kell értenünk. Meg kell értenünk azokat az országokat, akiknek ez nem probléma, hiszen mint volt gyarmattartók, mindig is ismerték azt a birodalmi gondolkodásmódot, hogy a gyarmatosított országokból nagyobb néptömegek érkeztek hozzájuk. Erre föl vannak készülve, ezzel együtt élnek, ennek megvan a kultúrája náluk. Magyarország sosem volt ilyen ország, nem is lesz ilyen ország; mi értéknek tekintjük azt, hogy Magyarország egy homogén ország kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat. Szerintünk ez egy érték, nem is szeretnénk ezt föláldozni. De nem akarjuk elvitatni a jogát azoknak az országoknak sem a bevándorlók befogadásához, akik egyébként ehhez hozzászoktak és így akarják megoldani a problémáikat. Ezért javasoljuk, hogy egy lehetetlen közös nevező helyett inkább minden tagállamnak adjuk meg a jogot, illetve adjuk vissza az őket természetes módon megillető jogot, hogy eldöntsék, akarnak-e bevándorlókat a saját hazájuk területén vagy nem.” (…)

„Ha önök végigmennek ma Európán, akkor láthatják ezeket a konfliktusokat és én meg vagyok arról győződve, hogy miután nekünk, magyaroknak az ilyen típusú konfliktusok kezeléséhez nem fejlődtek ki a képességeink, mert mi sohasem voltunk multikulturális társadalom, sohasem fogadtunk be a gyarmatainkról érkezett bevándorlókat, ezért a közép-európai térségben a bajok még annál is nagyobbak lennének, mint amit ma számos nyugat-európai országban látunk.”

Forrás: Mandiner, PestiSrácok.hu

8 hozzászólás “Ezt mondta Orbán a multikulturalizmusról – videó” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Az itt élő, befogadott nem magyarok pedig ezt:
    “A magyar sosem volt multikulturális társadalom” – szögezték le közös nyilatkozatukban a Magyarországon élő horvát, lengyel, német, román, rutén, szerb, szlovák, vend/szlovén, bolgár, cigány, görög, örmény és ukrán kisebbségek képviselői.”
    .
    A magukat bevásárolt és illegálisan bevándoroltak nem fogalmaztak meg véleményt! 😀

  2. Grün Izidor szerint:

    Aprópók!
    Megy még a gyűjtögetés a kárpátaljai multikultúráknak?!
    .
    http://index.hu/video/2015/05/21/karpatalja_etelosztas/

  3. nagyapó szerint:

    Az Orbán fóliás idióta újabb hülyeségeket írogat!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  4. ebihal szerint:

    Mi az az Orbán fólia?

  5. VM szerint:

    Pont nemrégiben írta valaki egy másik cikkhez,hogy pár száz éve kb 9 millió embert telepítettek az országba,mert a lakosság 3 millió körül mozgott csak (törökök után,stb). Puff neki.
    (Döbbenetes,hogy ez az ember mindig alul tudja múlni önmagát….Ha már kijelenthető,hogy nincs lejjebb,még ás egy kicsit maga alatt)

  6. VM szerint:

    Nem gyakran.Mindig.

  7. ébredés szerint:

    Már leírtak benneteket szinte az egész világon, elhúzhattok oda ahonnét indultatok, jöttetek.
    Utolsó “rúgásaitokat” még megtehetitek, mert a döglött lóba nem illik belerúgni.

Itt lehet hozzászólni !