‘Kormány’ kategória archívum

CSAK A MAGYAROK ÉRDEKE SZÁMÍT

2016. január 26. kedd

Fidesz.hu

nsz_alaptovenymod

A Fidesznek a legfontosabb a magyar családok és magyar gyermekek biztonsága, ebből nem tudunk engedni – fogalmazott Németh Szilárd országgyűlési képviselő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az illegális bevándorlási hullámra utalva úgy folytatta, ezért hozta meg a kormány azokat az intézkedéseket az elmúlt egy évben, amelyekkel nemcsak a magyar határokat és embereket védték meg, hanem az ország teljesítette uniós kötelezettségeit is. (tovább…)

Jó évet zárt tavaly a kiskereskedelem

2016. január 25. hétfő

Fidesz.hu

Jó évet zárt tavaly a kiskereskedelem

Folyamatosan erősödik a kiskereskedelem Magyarországon, a forgalom bővülése már 30 hónapja tart. Az eddigi adatok alapján kifejezetten jó évet zárt 2015-ben a kiskereskedelem – mondta Lenner Áron Márk.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól elmondta: az év első 11 hónapjában 5,7 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom, ezen belül dinamikus, 20 százalék feletti növekedést mutat az online kereskedelem.

(tovább…)

Az osztrák döntés a józan ész győzelme

2016. január 22. péntek

MTI/Kormány.hu

180perc

Orbán Viktor miniszterelnök a józan ész győzelmének tartja, hogy Ausztria bejelentette: korlátozza a menedékkérők létszámát. A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy a kormány már dolgozik a 2017-es költségvetésen.

Az osztrák döntés a józan ész győzelme

A menedékkérők létszámának korlátozásáról szóló osztrák döntést Orbán Viktor úgy kommentálta: “a dogmatikus gondolkodás végül is kapitulált a valóság és a józan ész előtt”. (tovább…)

Tiszteletben tartjuk a magánéletet – Novák Katalin a Mandinernek

2016. január 18. hétfő

Mandiner

novak_katalin

„Van egy nagyon jogos elvárás, hogy a kormányzat ne szóljon bele az emberek magánéletébe, amivel teljesen egyetértek” – mondja Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Mandinernek. Novák Katalin nem ért egyet a nemi alapú kvótával, de elismeri, hogy üvegplafon számos szempontból létezhet Magyarországon. Kitér arra is: a CSOK a Magyarországon letelepedő uniós állampolgároknak is jár, és jön hamarosan a közfoglalkoztatottak támogatása is. De ami kiemelten fontos, az a vidéki Magyarország értelmiségének és fiataljainak támogatása – a végső cél pedig a vágyott gyermekek megszületése. Interjúnk.

Ön össze tudja egyeztetni a karrierjét a családjával? Kovács Ákos szerint a kettő kizárja egymást.

A legtöbb édesanya, sőt, a legtöbb szülő számára egy nagyon komoly kihívás, hogyan álljunk helyt a családban és a munkahelyen is. Bízom benne, hogy az a hat év, amit én annak idején otthon tölthettem a gyermekeimmel, az egy olyan jó alap, amire tudunk építkezni a kapcsolatunkban. Viszont a saját életem is éppen arra a következtetésre juttat mindig, hogy annyira más minden élethelyzet és annyira mások a megoldások is, hogy a családokat abban kell támogatnunk, a számukra legkedvezőbb megoldásokat tudják megtalálni. Ehhez kell biztosítanunk kormányzati oldalról a legbővebb feltételrendszert. (tovább…)

Mikor leszünk Közép-Európa logisztika központja? Hol tart a fejlesztési piac?

2016. január 12. kedd

Realista.hu, Csepel.info

metrans7

A modern kereskedelem óriási lehetőségeket kínál hazánk – és Csepel – számára

Szinte a rendszerváltás óta arról beszélünk, hogy Magyarország a földrajzi elhelyezkedéséből adódóan Közép-Európa logisztika központja lehet, vagyis egy világszinten is mérhető hub, amely az ipari ingatlanpiacon jelentős forgalmat generál.

Hol tart most ez a folyamat? Egyáltalán reális-e ez az elképzelés? Mi történik a fejlesztési piacon? – kérdezi a Realista.hu. A cikk beszámol az éles nemzetközi versenyről valamint a magyarországi beruházásokról, beleértve a Csepeli Szabadkikötő fejlesztését is. De ide tartozik a METRANS 2017-re felépülő csepeli konténer terminálja is. Ez 200 új munkahelyet teremt, a becslések szerint 100-150 milliárd forint értékű fejlesztés lesz, és a cég a saját erejéből valósítja meg. (tovább…)

Tavasszal bővülhet a csok

2016. január 11. hétfő

Hirado.hu

Tavasszal bővülhet a csok

A kormány azt szeretné, hogy a közfoglalkoztatottak is igényelhessék a 10+10 milliós kedvezményt. A javaslatot most dolgozzák ki. A bankokban már most nagy a roham, sokan érdeklődnek az új kedvezményekről, a pénzintézetek azt mondják: felkészültek az utalásokra.

A kormány december 16-án jelentette be, hogy tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam lakásépítésre vagy bővítésre azoknak a pároknak, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. Ők a családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak huszonöt éves futamidőre, amelynek a kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. Abban az esetben pedig, ha saját maguk építik fel a lakásukat, 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa. Összesen tehát akár 25 millió forintnyi segítséget is kaphat így egy háromgyermekes család.

(tovább…)

Andy Vajna: Büszkék vagyunk a Saul fiára

2016. január 11. hétfő

MTI, Mandiner

Andy Vajna2015sfgg

Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült egy olyan filmet készíteni, amelyre a világ ilyen komolyan odafigyelt – reagált Andy Vajna hétfőn a hírre, hogy a Saul fia Golden Globe-díjat nyert. A filmszakmai kormánybiztos külön kifejezte örömét, hogy a sikerhez a Filmalap is hozzájárulhatott.

Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült egy olyan filmet készíteni, amelyre a világ ilyen komolyan odafigyelt – reagált Andy Vajna hétfőn a hírre, hogy a Saul fia első magyar filmként Golden Globe-díjat nyert.

(tovább…)

Az Együtt feljelentést tett a betelepítési kvóta elleni kampány miatt

2016. január 9. szombat

MTI, Mandiner, Csepel.info

Az Együtt feljelentést tett a betelepítési kvóta elleni kampány miatt

Németországban most kezdenek szembesülni a következményekkel: becsléseik szerint legalább ezer terrorista van az országban

Szigetvári Viktor és Szabó Szabolcs pártja szerint a kormány betelepítési kvótát ellenző kampánya megvalósítja a nagy nyilvánosság előtt elkövetett közösség elleni uszítás bűncselekményét, ezért feljelentést tettek. „Ezek a kijelentések hazug általánosításokon alapszanak, és alkalmasak arra, hogy az azokat megismerőkben ellenérzések ébredjenek” – írja az Együtt közleménye. Szabó Szabolcs csepeli képviselő pártja 15 ezer illegális muszlim bevándorlót akar betelepíteni Magyarországra önként, és támogatják a kötelező betelepítést is.

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett közösség elleni uszítás gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az Együtt elnöke. Szigetvári Viktor szerint „A kormány nemet mond a kötelező betelepítési kvótára” szlogennel fémjelzett kormányzati kampány kimeríti e bűncselekmény tényállását. (tovább…)

Orbán Viktor: bulgáriai védvonalra van szükség

2016. január 9. szombat

A kormányfő szerint nem elég lassítani, hanem meg kell állítani a bevándorlást

Magyar Idők

Orbán Viktor: Még a törékeny béke is jobb, mint a háború

Bulgáriát fel kell venni a schengeni övezetbe, Macedóniát meg kell erősíteni az északgörög védvonal kiépítéséhez, és Európa új védelmi vonalát Görögország északi határáránál kell kiépíteni – jelentette ki pénteken Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: ha erős Európát akarunk, akkor javítani kell a kontinens versenyképességét, és Magyarország osztja azt a brit véleményt, hogy meg kell újítani az Európai Uniót. A kormányfő David Cameron brit miniszterelnök budapesti látogatásával összefüggésben rámutatott: a briteknek van egy csodálatos tulajdonságuk, mégpedig az, hogy nem hagyják magukat zavartatni, élik a saját életüket, így elsősorban britek, és csak azután európaiak. Mint mondta, Nagy-Britannia szerint a nemzeteket kell megerősíteni az unió­ban, így jön majd létre egy erős szövetség, ez a gondolkodás pedig találkozik a visegrádi tagállamok gondolkodásával, ezért itt kialakult egy természetes szövetség is. (tovább…)

Szijjártó: A kölni történések mentegetése elfogadhatatlan

2016. január 8. péntek

888.hu

A kölni történések mentegetése elfogadhatatlan

Vonjunk mérleget. Milyen volt a 2015-ös év a magyar diplomácia számára?

2015 rendkívüli év volt – egész Európa számára. A bevándorlási válság olyan következményeket hozott magával, amit Európa még nem látott és ennek számos leágazása volt. Ebből ránk nézve is következtek feladatok. Olyan dolgok mentek végbe, olyan események történtek, amivel a magyar külügy korábban még nem találkozott. Magyarországot olyan elementáris támadások érték verbálisan, olyan méltatlan és valóságtól elrugaszkodott rágalmak zúdultak ránk, amelyekre a magyar diplomáciának a korábbiaktól eltérő módon és modorban kellett reagálnia. De azt mondhatom, hogy

(tovább…)