MTI, Magyar Nemzet, Fn.hu
Újabb, rendkívüli árhullám közeleg a Hernádon, emiatt a folyó vízállása 50 centiméterrel meghaladhatja az eddigi legmagasabb értéket; a töltéseket meg kell erősíteni, ezért bővítik a védekezésben részt vevők számát – mondta Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője szombat délután Budapesten, a Belügyminisztériumban tartott kormányszóvivői tájékoztatón.
A miniszter közlése szerint az árhullám az előrejelzések alapján éjfélre érkezik meg, és 11 települést veszélyeztet. Ha nem sikerül addig 50-70 centiméterrel megemelni a töltéseket, akkor az életveszély mellett akár 100 milliárd forintnyi kár is keletkezhet. (tovább…)




