„Hogy méltón őrizzük elesett katonáink emlékét”

MTI, Magyar Nemzet

Újjászervezi a hadisírok gondozását a Honvédelmi Minisztérium (HM) – közölte Hende Csaba szakminiszter vasárnap Budapesten, a Magyar Hősök Emléknapján tartott megemlékezésen, amelyen jelen volt Sólyom László köztársasági elnök is.

Hende Csaba a Hősök terén elmondott beszédében azt mondta: újjászervezik a hadisírok gondozásának egész rendszerét, „hogy méltón őrizzük elesett katonáink emlékét”. A katonákról fellelt adatokat pedig mindenki számára hozzáférhetővé teszik – fűzte hozzá.

A szombaton kinevezett miniszter kitért arra is: az új honvédelmi vezetés egyik legfontosabb feladata, hogy becsületes, tisztességes munkával visszaszerezze „ennek a szakmának és ennek a hivatásnak” a megbecsülését.

A honvédelmi miniszter szerint az elesett hősöknek semmit sem adhatunk, „mert az ő áldozatukhoz nem mérhető semmi, sem katonai tiszteletadás, sem emlékmű”. Magunknak tartozunk azzal, hogy emlékezünk rájuk – tette hozzá. Hende Csaba kijelentette: vannak boldogabb országok, ahol erős a nemzeti összetartás, ahol komolyan veszik a demokratikus elveket, például azt, hogy a polgárnak a közösségért hozott áldozatát az állam elismerni tartozik.

A HM és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság közös rendezvényének végén a magyar hősök emlékkövénél koszorút helyezett el Sólyom László köztársasági elnök, Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Tömböl László vezérkari főnök és Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke. A rendezvény után koszorúzást tartottak a rákoskeresztúri Új köztemetőben lévő Hősök Emlékművénél is.

Az Országgyűlés 2001-ben iktatta törvénybe a Magyar Hősök Emlékünnepét. A magyar hősök napján koszorúzásokat tartanak az ország több pontján, így tisztelegnek azok előtt a magyar katonák előtt, akik az Árpád-kortól egészen napjainkig védték, védik az országot.

mno.hu

12 hozzászólás “„Hogy méltón őrizzük elesett katonáink emlékét”” bejegyzésre

  1. Királyerdei szerint:

    Dicsőség a bolsevizmus elleni harcban elesett katonáinknak!!!!

  2. Gordon szerint:

    Dicsőség minden elesett katonánknak.

  3. " ?! " szerint:

    Dicsőség a Magyarországért elesett összes katonának.

  4. " ?! " szerint:

    Csodálkozom, hogy még egy idióta sem sem tiltakozott a cím alatt látható turulmadaras jelkép miatt.
    Akik nem tudják, azok részére közlöm, hogy ez a turulmadaras jelkép a Magyar Honvédség hivatalos jelképe 1990-től.

  5. ződ szerint:

    Sajnos 1968-ban voltam katona. Akkor a Honvédség jelképe még a cinege volt! (A lajos)! Változnah az idők!

  6. Gordon szerint:

    Na kezdődik. Lendvai Ildikó hazaárulózik:

    “Úgy fogalmazott: hazaárulás a felvidéki magyarokkal szemben a kettős állampolgárságról szóló törvény időzítése, mert Slotáék malmára hajtja a vizet.”

    http://www.vg.hu/kozelet/politika/lendvai-ildiko-es-a-szekely-himnusz-hogyan-kell-viselkedni-317403

  7. Urbanics Gábor szerint:

    A halott már nem ellenség, még akkor sem, ha életében az lett volna. Dicsőség minden elesett katonának, legyen nekik könnyű a föld és hosszú idejű az emlékük!

  8. Királyerdei szerint:

    Attól függ ződ.
    Ha Pécsen voltál (mint a legtöbb csepeli),akkor nem a kovácslegény volt a góréd. 🙂

  9. " ?! " szerint:

    Csak a rend kedvéért:

    A Magyar Köztársaságban minden évben
    május 21. a Honvédelem Napja,
    május 30. a Magyar Hősök Emléknapja.

    A “Magyar Hősök” körébe beleértendők azok is akik nem katonaként váltak hősökké (pl.: Zrínyi Ilona), de nem értendők bele más népek hősei, különösen azok akik a magyar nemzet elleni harcokban váltak a saját nemzetük hőseivé.

  10. Papi szerint:

    Ződ!
    Ez a madár méltóbb lesz a magyar katonához (reméljük) 🙂 !

  11. nagyapó szerint:

    ződ (09:22-kor).
    Örülhet Rákosit még egy farkas védte, Kádárt már csak egy cinege.
    ” ?! ” (16:48-kor)
    Zrínyi Ilona apja, Zrínyi Péter, horvát bán, akit a császár elleni összeesküvésben való részvétel miatt (mivel nem magyar nemes volt) árulás vádjával, kivégeztek. Anyja, Frangepán Katalin, magyarul sem tudó horvát volt. Ő maga mit tett a magyarságért? „Öregecskedő” felesége volt a fiatal, nyalka Tökölynek, aki korának legnagyobb árulója volt (Bp.-en sugárút viseli nevét).
    “Hősiesen” védte Munkácsot, egy hasonló nagyságú ostromló sereg ellen (8 halott volt).
    Szép a festmény, fedetlen kebellel, bár egy 40 éves asszony, 2 gyerek után, nem biztos, hogy így nézett ki. A vár feladása után Zrínyi Ilona a szörnyeteg Carafától ezer forintot kapott, hogy gyermekeivel együtt Bécsbe utazhasson. Hát nem érdekes?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !