Új kezdet napja a szabaddá vált Kossuth téren

Mno.hu

Galériánkhoz kattintson a fotóra (képek: Ábel Attila)

Az első utam az eskütétel után egy olyan helyre vezetett, ahol nem az a fontos, hogy milyen tisztet töltök be, ide a szívem vezetett – kezdte beszédét Orbán Viktor, az Új kezdet napja elnevezésű Fidesz-nagygyűlésen a főváros Kossuth terén.

A nemzeti ügyek kormányának miniszterelnöke elmondta: azok közé tartozik, aki mindig hitte, hogy meg lehet szabadulni a kommunista örökségtől.

Egy vagyok azok közül aki mindig hitte, hogy mi magyarok, megalakíthatjuk a nemzeti együttműködés rendszerét, amelynek alkotmánya a hazaszeretettel indul – mondta Orbán. Hozzátette: hitte, ahogy olyan sokan, hogy létrejöhet egy olyan, nem keleti és nem nyugati Magyarország, amely a saját tengelye körül forog, és nemzetének érdekei vezérlik. Orbán úgy látja, hogy ezt egy olyan, nyolc éve összekovácsolódott közösség hozta létre, amely nélkül nem vált volna láthatóvá a nemzeti együttműködés rendszere. „Ez a forradalom nem történhetett volna meg azok nélkül, akik itt állnak ma a Kossuth téren” – mondta a miniszterelnök.

„Innen indultunk és itt értünk célba ”

Orbán a nemzet nevében köszönetet mondott a kitartásért, az elszántságért és a bátorságból adódó hűségért. Kijelentette: büszke, hogy tagja lehet ennek a nagyszerű közösségnek. Emlékeztetett arra, hogy nyolc éve innen indultak el, és keserves nyolc év után itt, a Kossuth téren értek célba. A Fidesz elnöke azt mondta: a téren jelen lévő közösség hitéből és elszántságából szeretne erőt meríteni élete legnehezebb feladatára. Megjegyezte, hogy sosem hitegették egymás, hogy könnyű lesz. Tudták, hogy inkább „sűrű, verejtékes és elcsigázó” lesz. Nyolc éve Orbán szerint egy „torokszorító érzés” hozta a térre az embereket, az, hogy a hazánkat nem hagyhatják, mert csak egy van belőle.

Magyarország új miniszterelnöke szerint a Kossuth tér jelképes helye a nemzet egységének és szabadságának. Éppen ezért is vették körbe kordonokkal, amit „hol kézzel, hol népszavazással, végül áprilisban a választók forradalmával” bontottak le véglegesen.  Emlékeztetett: nyolc éve azt mondták, hogy „hiszünk a szeretet és összefogás erejében”, 2006-ban azt mondták, hogy ez az ország a mi hazánk. Orbán szerint 2006-ban sem győzték le őket, mert továbbra is kiálltak a céljaikért, ami végül is sikerre vezetett, mert legyőzték a reménytelenséget, a gyűlöletkeltést és a megosztottságot. A kudarcok csak megerősítették szövetségüket. 2002-ben nem voltak még elég erősek, 2006-ban nem voltak elég okosak, de most már elég erősek arra is, hogy a rossz rendszert megdöntsék és helyette újat alapítsanak – fogalmazott a Fidesz elnöke.

„Azért kell dolgozni, hogy mindenkinek jobb legyen”

Orbán szerint nagy munka vár most rájuk, talpra kell állítani a „térdre roskadt hazát”, de ez a „nekünk való feladat”, mert különbek vagyunk, mint aminek mutatjuk magunkat. Orbán Viktor elmondta: azért kell dolgoznia kormányának, hogy mindenkinek jobb legyen Magyarországon élni, azoknak is, akik nem a Fidesz-KDNP-re szavaztak, hiszen ők is a nemzet része. A cél, hogy mindenki helyet találjon a nemzeti együttműködés rendszerében, és ezt a rendszert meg kell védeni – jelentette ki. Aki pedig kárt okozott, meg kell büntetni – tette hozzá.

Orbán úgy látja, bizakodásra ad okot, hogy a nemzeti együttműködés rendszere gyorsan és komoly sikereket ért el. Példaként említette többek között a parlament létszámának csökkentéséről szóló alkotmánymódosítás elfogadását, valamint a magyar állampolgársági törvény kettős állampolgárság kiterjesztéséról szóló módosítását. „Kiküszöböltük december 5. hibáját” – fogalmazott. A nemzeti összetartozásra az Országgyűlés 97 százaléka igennel voksolt – emelte ki.

„Hogy a múlt ne tudjon előtörni”

„Csillapodik a láz, gyógyul az ország” – jellemezte a helyzetet Orbán Viktor. Mint mondta, süllyesztőbe kell küldeni a nemzeti összetartozásra nemet mondó politikát. Orbán hangsúlyozta: sok küzdelem és munka vár kormányára, példaként emelte ki a bűnözés, korrupció, elszegényedés megfékezését, a kiszolgáltatottság érzésének megszüntetését. „Tudjuk, mit várnak tőlünk” – jelentette ki.

A nemzeti ügyek kormányának célja egy olyan korszak létrehozása, amelyet később modern békeidőként jegyezhet az utókor. Orbán szerint az elmúlt korszak tanulsága, hogy bármikor mélyre süllyedhetünk, mert hiányzik az erős alap, és ezért nincs nyugalom. A kormány feladata a közös munkával a „gránitalap” létrehozása, amely elég erős ahhoz, hogy a múlt ne tudjon előtörni – vélte a miniszterelnök.

„Harcolni fogok”

Az elmúlt időszakban azt sugallták, hogy nem érdemes belekezdeni semmibe, azt közvetítették az emberek felé, hogy menjenek el, vagy fogják be a szájukat, ha pedig ezt nem akarták, akkor vízágyúval válaszoltak – mondta Orbán. Kijelentette: az elmúlt nyolc év falait le kell rombolni, és gránitalapnak kell kerülnie a helyére. A tisztelet kultúráját kell kialakítani – fűzte hozzá. A becsület, a haza, a szorgalom, a műveltség mellé kell állni az embereknek. „A munkájukat végző felelős magyarok mellettünk lesznek” – közölte.

Orbán emlékeztetett: azért gyűltek össze a Kossuth térre, hogy megerősítsék szövetségüket. Gondolatait végül úgy zárta: „én maradok, fenn vagy lenn, de mindig maradok”, hozzátéve, hogy a következő években is harcolni fog.

Forrás: Mno.hu

20 hozzászólás “Új kezdet napja a szabaddá vált Kossuth téren” bejegyzésre

  1. Kovács ernő szerint:

    Vagy moderáltok, vagy engeditek más véleményeket? Ha, engeditek, akkor azt mondom, lesz még kordon a Kossuth téren nem is sokára!!!!

  2. Suttogó szerint:

    Te maradj csendben.

  3. Ditte szerint:

    K.ernő for presinet!

    Remek volt tegnap a Kossuth téren, aztán hazafelé a 2-es villamos átalakult székely expresszé, énekléssel, zászlólobogtatással. Az ország olyan lesz, amilyenné tesszük!

  4. " ?! " szerint:

    Mesélj nemecsek! (ernő)
    Miféle állatokat kell kordonnal kirekeszteni a Kossuth Lajos térről?

  5. Kovács ernő szerint:

    Suttogó: Nem hallom mit suttogsz? Május1, Kádár korszak, nekem ez jött be! Ja, meg az önkormányzati választások! A többség nincs veletek, és hamarosan ellenetek lesz! Ja, ezt nem én találtam ki, hanem felmértem! Igaz, nem a Fidesz közeli közvéleménykutató cégek végezték a felmésrést! Nemsokára itt az idő nektek is!

  6. Ditte szerint:

    K. ernő! Tudjuk, hogy neked a Május1 és a Kádár korszak “jött be”. Súlyos tehertétel lehet a csepeli Jobbiknak a “vonzalmad”, nyilván ők fognak köréd kordont vonni hamarosan. Ernő for prezi-net!

  7. bögöly szerint:

    Én csak a sok millió, becsületes, dolgos, boldogságra, örömökre, tisztes megélhetésre vágyó REMÉNYKEDŐ fidesz-szavazót sajnálom, akik most, amint anno a hozzájuk hasonlók, “Rákosi-atyánk”-nak is hittek. Hittek a lózungoknak, a hordószónoklatoknak, annak, hogy a másik oldal ellenség. Ne legyen igazam, de ennek a semmitmondó cirkusznak, üres frázisokkal tűzdelve, vagy jó esetben pünkösdi-királyság, avagy rosszabb esetben diktatúra lesz a vége.

  8. Ditte szerint:

    bögöly, Rákosi-atyádat nem egészen így választották!
    Mi meg benneteket sajnálunk, hogy elveszett a játszóteretek, ahol pocsékul homokoztatok, és elvettétek a többiek lapátját!
    A másik oldalról senki nem beszélt a téren, hiszen ilyen nincs is.

  9. " ?! " szerint:

    Az ellenzékiek (zed, csepeli, ződ, bekaphatja…, stb.) büszkeségei:

    Akik a határon túli magyarok magyar állampolgárságának a megadása ellen szavaztak: Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor, Molnár Csaba.

    Akik nem szavazták meg a határon túli magyarok magyar állampolgárságának a megadását: Vona Gábor, Lendvai Ildikó, stb.

    Akiknek a tettei erkölcsi mércét jelentenek a jelenlegi ellenzéknek: Zuschlag János, Hunvald György, Hagyó Miklós, Wieszt János, Mesterházi Ernő, Kabai Károly, Deme Gábor, Gulyás Gábor, stb.

    Akinek az alábbi megnyilvánulásai hitelesítik az ellenzékiek véleményét:
    MEMENTÓ. (Idézet Gyurcsánytól, az őszödi böszmétől.)
    “Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, mint soha.
    Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.
    Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?
    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.
    Magyarország le van írva.
    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.
    Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel éjjel meg este.
    Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

  10. nagyapó szerint:

    „Megjöttünk, mi nem kértünk száz napot, tíz napot, egy napot, egyetlen órát sem, a kormány még meg sem alakult, már megteremtettük, hogy a magyar nemzet közjogi értelemben egyesült” – mondta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítására utalva a KDNP elnöke, akinek szavait „szép volt fiúk” felkiáltással fogadta a tömeg.
    Érdekes epizód volt, amikor egy sétáló megkérdezett egy rendőrt, miért vannak ünnepi ruhában? Nekünk is nehéz a páncél, volt a válasz.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Kovács ernő szerint:

    Nem érdekel a Jobbik, se a Fidesz, se senki! Volt egyszer már Budán kutyavásár! / Fidesz / Jól dolgozik az ügyészség, csak balra! A jobboldalt nem ismeri!! A KDNP egy 0,0% párt!

  12. Ditte szerint:

    Kovács ernő, ajánlom az LMP-t, őket még nem segítetted aktivistaként. Biztosan örülnének neked!

  13. Gordon szerint:

    Menyhértel közösen lehetnének lmp-s aktivisták.

  14. hogyisvanez szerint:

    Csatlakozom Gordonhoz egy felvetéssel. Lehet Más Csepel nem válaszolt egy régebbi cikknél feltett kérdésre:

    “lesz ősszel CivilMosolyszolgálatosSzélkakasJövőembere Péterből LMP-s önkormányzati képviselőjelölt Csepelen, vagy sem?
    Lehet, hogy semmi közünk hozzá, de azért megkérdezem.
    Kiváncsiságból.”

    Most vajon megérkezik a válasz? Akár személyesen Menyhért Úr is válaszolhat, nem ragaszkodom Lehet Más Csepelhez.

  15. Gordon szerint:

    Én is kérdezni mertem anno és arra sem válaszoltak. Az LMP-hez intézett Gordon kérdés az volt, hogy (nem szó szerint idézem, mert nincs kedvem visszakeresni):

    “Aktivistájának tekinti-e azt a személyt a csepeli LMP, aki heteken át hosszú órákon keresztül lmp-s logókkal körülvéve, és lmp-s szórólapokat osztogatva ajánlószelvényeket gyűjt neki közterületen?”

    Menyhért szerint ő nem volt a csepeli lmp aktivistája. Oké, rendben. De akkor ha holnap x.y. összeszed pár lmp-s szórólapot és kiül egy zöld micisapkában a Karácsony Sándor utcába lmp-s ajánlószelvényket gyűjteni akkor az rendben van? Mindezt az lmp csepeli szervezetének engedélye nélkül megteheti? Ő se lesz aktivista? Csak független “járókelő”, aki megfáradt és leült egy kicsit beszélgetni az emberekkel?

    Akkor a csepeli LMP-nél ki az aktivista?

    LMP! Elég a sumákolásból! Várom a válaszotokat! Ja, és hogyisvanez-nek is válaszoljatok ám!

  16. hogyisvanez szerint:

    Azt azért továbbra sem értem, hogy, ha valaki egy párt mellett kampányol, aggitál, szavazócédulát gyűjt, hogyan lehet Civil is egy személyben????????
    Méghozzá olyan fontos civil, hogy titkos találkára hívja a polgármester…

  17. Suttogo szerint:

    Megvásárolhatták mindenki Péterét.

  18. Kovács ernő szerint:

    Ditte: Te nem SZDSZ-es vagy? Én a Jobbikra szavaztam, és bízom bennük, hogy a Fideszt nem engedik kommunista útra lépni! Nemsokára lesz még tömeg a Kossuth téren, de nem az Orbán elvtárst éljenezni!

  19. Ditte szerint:

    ernő, jó lenne, ha te is eszes lennél!

  20. " ?! " szerint:

    Kedves jobb sorsra érdemes Kovács ernő!

    Ma 19:23-kor büszkén írod:
    “Én a Jobbikra szavaztam, és bízom bennük, hogy a Fideszt nem engedik kommunista útra lépni! Nemsokára lesz még tömeg a Kossuth téren, de nem az Orbán elvtárst éljenezni!”

    Emlékeztetlek, hogy miközben a választási kampányban a Fidesz részéről szóra sem méltatták a Jobbikot, a Jobbik részéről leginkább a Fidesz elleni uszítással voltatok elfoglalva, és az az begőzölt agyú Vonagló Gábor nagy pofával az alábbi kijelentéseket tette:

    “A Fidesz nem csinált semmit az elmúlt 8 évben, pedig lett volna lehetősége, ezért ugyanúgy felelősség terheli az elmúlt 8 évben történtekért mint az MSZP-t és az SZDSZ-t .”

    “20 évet a 20 évért mindenkinek aki parlamenti képviselő volt (beleértve a zsideszeseket is).”

    “Az, hogy a Jobbik bejut a Parlamentbe, néhány hónap múlva nem azt jelenti, hogy egy párttal több lesz a Parlamentben, hanem azt, hogy négy párttal kevesebb lesz.”

    A választás után Vona kijelentette, hogy:
    “Sem 100 napot, sem 100 órát, sem 100 perc türelmi időt nem adnak a Fidesznek, hanem az első perctől ütik ahogy tudják”.

    A drágalátos vezéretek (Vonagló Gábor) eszetlen barmoknak nézte a táborát, amikor a fenti kijelentésekre ragadtatta magát, de most majd megmutathatja részetekre:
    – hogy parlamenti demokráciában mit lehet csinálni és milyen eredményeket lehet elérni egy kisebbségben lévő ellenzéki pártnak;
    – hogyan lehet eltávolíttatni a Parlamentből a demokratikus választással bekerült többi pártot;
    – hogyan tud “felelősségre-Vonó Gábor” (így nevezték egy jobbikos szórólapon) a rendvédelmi és az igazságszolgáltatási szervezetek kihagyásával 20 évet kiszabni mindenkinek aki parlamenti képviselő volt az elmúlt 20 évben (úgy, hogy azért Balczó Zoltán jobbikos alelnök kivételt élvezzen);
    – hogyan tudja az új kormánytól a türelmi időt megVonni és a fideszes parlamenti többséget vagy az új kormányt az eddig látottnál intenzívebb munkára kényszeríteni.

    Ha elgondolkodsz, akkor magad is belátod, hogy Vona csőbehúzott benneteket, mert hiába vonaglik Vona a csapatával a parlamentben, parlamenti kisebbségként annyi hatást sem ér el, mint amikor a bolha köhög.
    Ami pedig Kossuth téri tömeget illeti, akkor kellett volna erőt mutatnotok amikor Gyurcsány garázdálkodott a kormány élén, de mivel a Jobbik tagsága és a fegyvertelen Magyar Gárda egy kalap szart sem ért volna a fegyveres rendőrökkel szemben, inkább kussoltatok.
    A videó klipen látható katonai eseményekkel kapcsolatban pedig, azt javaslom, hogy igyál egy kancsó kávét és végy egy hidegfürdőt azért, hogy még időben kijózanodj.
    Jó ha tudod, hogy ha a rendőrség kevés lenne a békétlenkedő jobbikosok megfékezéséhez, akkor a klipen látható békefenntartásra is kiképzett mai magyar katonák hatékonyan semlegesítenék a randalírozó jobbikos csőcseléket, mert utálják a hozzád hasonló békétlenkedőket.

Itt lehet hozzászólni !