Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke

Mno.hu

Az Országgyűlés 261 igen , 107 nem szavazattal megválasztotta Orbán Viktort a Magyar Köztársaság miniszterelnökének és ezzel egyben elfogadták a kormányprogramot is. Ezt követően az új miniszterelnök esküt tett.

Miniszterelnökké választotta Orbán Viktort a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés szombaton, a képviselők egyúttal elfogadták a kormányprogramot. A Fidesz elnöke másodjára alakít kormányt.

A Hír TV felvételét itt nézhetik meg.

A Ház egy szavazással döntött a programról és a kormányfő megválasztásáról. A képviselők közül 261-en igennel, 107-en nemmel szavaztak, tartózkodás nem volt. Igennel szavazott 225 fideszes, 36 KDNP-s képviselő, nemmel voksolt 54 szocialista, 40 jobbikos és 13 LMP-s képviselő. A szavazástól 18 képviselő maradt távol.

A kormányfő ezt követően a történelmi zászlók előtt letette esküjét, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt. Az esküokmány aláírása után Orbán Viktornak gratuláltak a parlamenti pártok elnökei, illetve frakcióvezetői, ezután az új kormányfő a páholyba ment, ahol Sólyom László köztársasági elnökkel is kezet fogott.

A kormányprogram elfogadásához és a miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint felének, azaz 194 képviselőnek, az igen szavazatára volt szükség.

Orbán Viktor szombati kormányfővé választása és eskütétele után aláírta előterjesztését kormánya minisztereiről, és átadta azt Sólyom László államfőnek a Parlamentben. Nem sokkal dél után érkezett Orbán Viktor az államfő parlamenti dolgozószobájába, ahol átadta Sólyom Lászlónak előterjesztését kormánya minisztereiről. Az átadásra a miniszterelnököt elkísérte Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Szijjártó Péter, a párt szóvivője is. Sólyom László a tervek szerint délután egy órakor, a Sándor-palotában adja át a miniszteri kinevezési okiratokat a leendő minisztereknek. Az alkotmány szerint a kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg.

Az ülésen jelen volt az államfő mellett Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, az új miniszterelnök családja, Bajnai Gordon volt miniszterelnök, korábbi kormányfők, házelnökök és miniszterek, közméltóságok, a történelmi egyházak vezetői, a határon túli magyar szervezetek képviselői, a hazai kisebbségek szervezeteinek képviselői, a diplomáciai képviselet tagjai, valamint az Európai Parlament magyar képviselői.

Forrás: Mno.hu

42 hozzászólás “Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke” bejegyzésre

  1. ződ szerint:

    Habemus Victorom! Deo gratias!

  2. Öreg halász szerint:

    Végre.

  3. pricpracpruc szerint:

    Ez, vagy a kezdet vége, vagy a vég kezdete.

  4. pricpracpruc szerint:

    Mi van? Már egy órája nem szólt hozzá ehhez a fontos témához senki! Mind a kétmillióan a Kossuth térre mentek a “kvázi-koronázásra”?

  5. pricpracpruc szerint:

    Zed! Te is a Kossuth térre mentél? Perecet, vagy jótanácsot árulsz?

  6. csepeli szerint:

    Kihalt lesz ma délután a csepel.info. Az összes fideszbuzi a Kossuth téren fideszbuzul.

  7. Királyerdei szerint:

    A mocskos komonisták meg otthon vonyítanak.

    http://www.fidesz.hu/elo_kozvetites.php

    Jujj,nincs kordon!!! 🙂

  8. pricpracpruc szerint:

    Krályerdei! Eből csak az derül ki, hogy te vonyítassz otthon. Még az is lehet, hogy nem vagy mocskos.
    A kordon pedig a Te agyadban van.

  9. pricpracpruc szerint:

    Ja, még valami Királyerdei: komonista, az kicsoda? Kommunistáról már hallottam, noha koránt sem vagyok az. Lánglelkű vezéretek, a mélynövésű bíztat bennetek erre a szemét hangnemre? Aligha hinném. Magadtól vagy ilyen gennyedék.

  10. zed szerint:

    ‘Fiam! A bányát eladtam. Óragyárat vettem. Segíts! Apád’
    😀

  11. Királyerdei szerint:

    Továrisi!Konyec!!!!! 🙂

  12. ződ szerint:

    Letette Viktor az esküt. Majd később hozzá igazítják az Alkotmányt is!

  13. Ditte szerint:

    “Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!”

  14. malacka szerint:

    Szarosajkú komcsik!

  15. " ?! " szerint:

    #
    zed:
    2010. május 29., szombat 13:23-kor

    Koniec.
    #
    pricpracpruc:
    2010. május 29., szombat 13:29-kor

    Ez, vagy a kezdet vége, vagy a vég kezdete.
    #
    csepeli:
    2010. május 29., szombat 14:38-kor

    Kihalt lesz ma délután a csepel.info. Az összes fideszbuzi a Kossuth téren fideszbuzul.
    #

    Zed! Neked van igazad.
    Ez, nem a kezdet vége, vagy a vég kezdete, hanem “koniec” a fent idézettekhez hasonlóan sivalkodó köcsög patkányoknak.

  16. nagyapó szerint:

    Még egy komcsinak is rohadt lehet, ha 100 000 ember hazaárulózza.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. vermes szerint:

    Jobbikbal Ernő a kőbunkó:
    http://www.youtube.com/watch?v=AMSYuyltOWU

    2:30-nál indul a buli…

  18. Pannon puma szerint:

    pricpracpruc, ezek nem érdekesek hanem sokat mondóak!!

    Ez a jövő érdekébe egy nagyon szép gesztus volt Orbán részéről!!!
    http://hetivalasz.hu/data/cikk/2/96/57/cikk_29657/orbanvona.jpg

    Ez viszont nagyon megalázó Orbán részéről.Ekkora tiszteletet nem érdemelt volna ez a botoxos ku..va. Másképp kellett volna fogadni a gratulációt!!!!!
    http://hetivalasz.hu/data/cikk/2/96/57/cikk_29657/orbanlendvai.jpg

    Sok sikert kívánok Orbán Viktornak az elkövetkező 4 évre, de nagyon sok hiénát le kell győznie ahhoz,hogy a szavazói elégedettek legyenek!!!!!!!!

  19. Hédy szerint:

    Sok sikert kívánok az általunk megválasztott kormánynak!
    Remélem ősszel N.Szilárd polgármesterré válását is támogathatom!

  20. Pannon puma szerint:

    Hédy

    Nem tanultatok az állás halmozásból, szerintem van még alkalmas ember Csepelen aki polgármester lehet. N.Szilárdnak vannak támadható múltja. Ő élje a képviselők életét. Ismered a mondást: minél magasabbra mászik a majom a fára, annál jobban kilátszik a pics.ja. Ha ez kell a NSZ.nek akkor rajta.

  21. Pannon puma szerint:

    N.Szilárdnak vannak támadható múltja.
    helyesen: N.Szilárdnak vannak támadható régebbi ügyei.

  22. Hugi szerint:

    Puma, neked is van múltad. És támadható vagy emiatt. Aki él, az mindenért támadható.

  23. Pannon puma szerint:

    Csak nefelejcsed el,hogy ő közéleti ember , és a korrupció szele őt is megérintette, azonnal előveszik az ellenfelei majd az ügyeit,és megalázzák,ellehetetlenítik őt,be sározzák, nehogy azt hidd,hogy az MSZP nem tartogat meglepetést. A kerületi önkormányzat pozícióihoz jobban fognak ragaszkodni, még be fognak áldozni pár embert is , hogy ne bukják el majd a helyhatósági választásokat. Ettől függetlenül elfogják bukni, ez biztos. Polgármesternek támadhatatlan embert kell találni.

  24. Anikó (Krizatém utcából) szerint:

    Sok sikert az új miniszterünknek Orbán Viktornak és új kormányának ! Jó volt együtt ünnepelni a Kossuth téren velük, Hajrá Magyarország !

  25. ződ szerint:

    Anikó! Orbán nem miniszter hanem miniszterelnök, méghozzá született! Desztillálj már!

  26. ződ szerint:

    Hédi! Félre vagy informélva! Te csak azokat választottad akik majd maguk közül kiválasztották a kormányt!

  27. codec szerint:

    Pannon puma! Blöffölsz! Egyenlőre a helyi szociknak sokkal több lezáratlan ügyük van. Ha elfelejtetted volna: Csepel SC, kis-duna, kettős gyilkosság. stb. Egyenlőre elég, vagy soroljam tovább?
    Kit érdekel, hogy a maradék MSZP-sek kihez ragaszkodnak?
    Még 20 % se lesz ősszel, az tuti!
    Abba ne reménykedjen senki, hogy a FIDESZ a választások előtt bénázik:júliusban pl. csökkenti az áram árát.
    Ha lehet, akkor a többi energiaszolgáltatóval is tárgyal. Van tartalék bőven, a szocialista “szakemberek” hagyták élni őket. Az országos hangulat kitisztítja a”pumásokat” a közéletből.

  28. " ?! " szerint:

    Az ellenzékiek (zed, csepeli, ződ, bekaphatja…, stb.) büszkeségei:

    Akik a határon túli magyarok magyar állampolgárságának a megadása ellen szavaztak: Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor, Molnár Csaba.

    Akik nem szavazták meg a határon túli magyarok magyar állampolgárságának a megadását: Vona Gábor, Lendvai Ildikó, stb.

    Akiknek a tettei erkölcsi mércét jelentenek a jelenlegi ellenzéknek: Zuschlag János, Hunvald György, Hagyó Miklós, Wieszt János, Mesterházi Ernő, Kabai Károly, Deme Gábor, Gulyás Gábor, stb.

    Akinek az alábbi megnyilvánulásai hitelesítik az ellenzékiek véleményét:
    MEMENTÓ. (Idézetek Gyurcsánytól, az őszödi böszmétől.)
    “Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, mint soha.
    Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.
    Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?
    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.
    Magyarország le van írva.
    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.
    Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel éjjel meg este.
    Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

  29. Zom szerint:

    Az bizony komonista, illetve büdös csepeli kommonista! )legalábbis ahogy az azóta meghalt bolond szomszéd üvöltötte az utcában, ő pedig már csak igazat mondott:)

    A ‘mélynövésű’ jelző pedig azt minősíti, aki használja. Ez olyan, mintha valaki a zsidókat lenézné, mert nagy az orruk.
    @pricpracpruc: biztos szép sudár vagy, és erre büszke is. Nem tettél érte semmit, ne felejtsd el.

  30. Anikó (Krizatém utcából) szerint:

    Ződ nagyon figyelmes vagy köszönjük a lektorálást és a bölcsességet !

  31. ződ szerint:

    Anikó (Krizatém utcából)! Ragaszkodjunk a tényekhez, hiszen nyolc kemény év munkája ment volna pocsékba! Nekünk a legrosszabb esetben, reményeink szerint, csak négy!
    Apropó, biztos az a Krizatém utca?

  32. " ?! " szerint:

    #
    Hédy: 2010. május 29., szombat 21:51-kor
    Remélem ősszel N.Szilárd polgármesterré válását is támogathatom!
    #
    Pannon puma: 2010. május 29., szombat 21:56-kor
    Hédy
    Nem tanultatok az állás halmozásból, szerintem van még alkalmas ember Csepelen aki polgármester lehet. N.Szilárdnak vannak támadható múltja.
    #
    Pannon puma: 2010. május 29., szombat 21:59-kor
    helyesen: N.Szilárdnak vannak támadható régebbi ügyei.
    #
    Hugi: 2010. május 29., szombat 22:10-kor
    Puma, neked is van múltad. És támadható vagy emiatt. Aki él, az mindenért támadható.
    #
    Pannon puma: 2010. május 29., szombat 22:35-kor
    Csak nefelejcsed el,hogy ő közéleti ember, és a korrupció szele őt is megérintette, azonnal előveszik az ellenfelei majd az ügyeit.
    Polgármesternek támadhatatlan embert kell találni.
    #

    Kedves Pannon puma!
    Adalékként a fenti vitátokhoz ismertetem egy 2005-ben készült “bizalmas munkaanyag” minősítésű iratnak néhány sorát.
    Az irat készítője Braun Róbert kommunikációs tanácsadó. A címzett Gyurcsány Ferenc.
    Az irat címe: Kommunikációs javaslat a Miniszterelnök úr részére.

    “A választások szempontjából kulcsfontosságú stratégiai cél Orbán mozgósító képességének gyengítése, amely a Fidesz bázis elbizonytalanodását, s a szavazói kedv jelentős csökkenését eredményezheti.
    Ez úgy érhető el, ha sikerül a Fidesz szavazóbázis egy részét, elsősorban a jobboldali értelmiséget elbizonytalanítani a “vezér” hitelességét illetően.
    Erre legalkalmasabb módszer a gyanúkampány.
    A gyanúkampány lényege, hogy nehezen megfogható legyen maga a támadási pont, ugyanakkor világos legyen, hogy mire vonatkozik az erkölcsi kétség, pl. korrupció.
    Nem érdemes konkrét pontokat célba venni, mert az ilyen támadsások konkrét cáfolatokkal gyorsan kivédhetők. Homályos gyanúsítások ellen viszont szinte lehetetlen meggyőzően védekezni.
    Vagyis nem egy pontot kell mélyen megszúrni, hanem egy területet kell megszurkálni, újra és újra megpiszkálni.
    A stratégiai cél nem az, hogy Orbán elutasítottságát növeljük a bizonytalanok és a mindenkori protestszavazók körében, hanem az, hogy a belé vetett bizalmat romboljuk a biztos szavazói körében.
    A gyanúkampányban nem fontos, hogy egy támadásnak van-e bármi alapja, a fontos az, hogy a gyanú a célszeméllyel kapcsolatban minél többet szerepeljen a médiában, és egy idő után közszájon forogjon.
    Ezzel a módszerrel biztosra lehet menni, hiszen az efféle vádak sohasem cáfolhatók teljes bizonyossággal.”

    Tanulság:
    Az MSZP közel 5 éve alkalmazza ezt kormányszinten elindított módszert, és valószínűleg nem csak Orbán Viktorral szemben, hanem kerületi szinten Németh Szilárddal szemben is, továbbá ha Németh Szilárd helyett bárkit indítana a Fidesz, az MSZP az ellen is megindítaná a gyanúkampányt.

    Konklúzió:
    Ha az eddig minden szükséges eszközzel és kapcsolattal rendelkező MSZP nem tudott hivatalosan eljárást kezdeményezni Németh Szilárddal szemben akkor biztosra vehető, hogy a vele kapcsolatos híresztelések csak a fentebb ismertetett gyanúkampány részének tekinthetők.

    Kedves Pannon puma! A fentiekből az következik, hogy Te vagy az MSZP-s gyanúkampány-stáb tagja vagy, vagy egy eredményesen megtévesztett áldozat.
    Ha nem vagy tagja a gyanúkampány-stábnak, és tisztességes embernek tartod magad, akkor ne vegyél részt a rágalmazásban és ne írogass olyan marhaságot, hogy “a korrupció szele Németh Szilárdot is megérintette”, csak akkor ha bizonyítható információval nem rendelkezel. (Akkor viszont elő a farbával.)

    Utóirat:
    Remélem, hogy emlékszel még arra, hogy április elején a választások előtt azt híresztelték MSZP szórólapokon, hogy Németh Szilárd és Borbély Lénárd országgyűlési képviselők által elkövetett bűnügyben eljárást folytat az Ügyészség.
    A tájékozottabb választók akkor is tudták, hogy a képviselőjelöltekre is kiterjedő mentelmi jog miatt ez lehetetlen, de sokak fülébe mégis sikerült beültetni a bolhát, és ez volt a MSZP célja.

  33. nagyapó szerint:

    Nem szavazatot adott le az MSZP és a Jobbik is. Összenőttek.
    Anno a MIÉP, ellenzékiként, megszavazta a kormányprogramot, nem dőlt be a komcsiknak. Ennyivel több Csurka, mint Vona (aki részt sem vett a szavazáson).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  34. páko szerint:

    Köszönet a Kézcsókért.

    http://hetivalasz.hu/data/cikk/2/96/57/cikk_29657/orbanlendvai.jpg

    Rondaság volna, ha nem száz napot, hanem még száz másodpercet sem adna a Fidesznek – reagált Lendvai Ildikó , az MSZP elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arra a felvetésre, kommentálja a második Orbán-kormány megalakulását.

  35. páko szerint:

    Nagyapó.

    Vona kifejtette,hogy miért nem vett részt a szavazáson.Itt is látszik,hogy a feszültség keltéssel vagytok csak el foglalva a jobbikkal kapcsolatban. Vagy elfelejtetted,hogy a N Sz a csepeli gerincút megszavazásán a fővárosi közgyűlésén miért nem vett részt,és azért nem szavazott??? Vona bocsánatot kért,és sajnálja a történteket.De ez nektek úgy se számít, csak a feszültség keltés.

  36. " ?! " szerint:

    Kedves Páko!
    Én meghallgattam a választásokon induló pártok kampány gyűlésén elhangzottakat és elolvastam a pártok szórólapjain leírtakat, ezért megalapozottan jelenthetem ki, hogy miközben a Fidesz részéről szóra sem méltatták a Jobbikot, a Jobbik részéről leginkább a Fidesz elleni uszítással és feszültségkeltéssel voltak elfoglalva, és Vona Gábor nagy pofával az alábbi kijelentéseket tette:

    “A Fidesz nem csinált semmit az elmúlt 8 évben, pedig lett volna lehetősége, ezért ugyanúgy felelősség terheli az elmúlt 8 évben történtekért mint az MSZP-t és az SZDSZ-t .”

    “20 évet a 20 évért mindenkinek aki parlamenti képviselő volt (beleértve a zsideszeseket is).”

    “Az, hogy a Jobbik bejut a Parlamentbe, néhány hónap múlva nem azt jelenti, hogy egy párttal több lesz a Parlamentben, hanem azt, hogy négy párttal kevesebb lesz.”

    A választás után Vona kijelentette, hogy:
    “Sem 100 napot, sem 100 órát, sem 100 perc türelmi időt nem adnak a Fidesznek, hanem az első perctől ütik ahogy tudják”.

    Nem gondolod, hogy a fentiek ismeretében enyhén szólva is arcátlanság a jobbikosoknak feszültségkeltés miatt reklamálni, és fideszeseket vádolni feszültségkeltéssel?

    A drágalátos vezéretek Vona-gló Gábor eszetlen barmoknak nézte a táborát, amikor a fenti kijelentésekre ragadtatta magát, de most majd megmutathatja részetekre az alábbiakat:
    – hogy parlamenti demokráciában mit lehet csinálni és milyen eredményeket lehet elérni egy kisebbségben lévő ellenzéki pártnak;
    – hogyan lehet eltávolíttatni a Parlamentből a demokratikus választással bekerült többi pártot;
    – hogyan tud “felelősségre-Vonó Gábor” (így nevezték egy jobbikos szórólapon) a rendvédelmi és az igazságszolgáltatási szervezetek kihagyásával 20 évet kiszabni mindenkinek aki parlamenti képviselő volt az elmúlt 20 évben (úgy, hogy azért Balczó Zoltán jobbikos alelnök kivételt élvezzen);
    – hogyan tudja az új kormánytól a türelmi időt megVonni és a fideszes parlamenti többséget vagy az új kormányt az eddig látottnál intenzívebb munkára kényszeríteni.

    Nem az a probléma kedves Pako, hogy a fideszesek feszültséget keltenek, hanem az, hogy Vona-gló Gabi hülye dumájától megszédültetek, és még most sem józanodtatok ki.

  37. Hédy szerint:

    Sok széparcú piros embernek üzenem,hogy én jól választottam!A mostani önki is bőven támadható a slepjével együtt!
    Ha N.Szilárd listán lessz családom és saját nevemben rá voksolunk természetesen! Hajrá Magyarország!

  38. Hédy szerint:

    Ja és jól megnézzük majd a listát ,mert soha többet komunyistát 🙂

Itt lehet hozzászólni !