Fidesz.hu
A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók kedden megállapodtak a minimálbérről és a garantált bérminimumról – jelentette be Giró–Szász András kormányszóvivő, szerdán. A kabinet a korábbi bejelentésnek megfelelően elfogadta a gáz, a villany és a távhő hatósági árának 10 százalékos csökkentését.
A szóvivő kifejtette: a minimálbér infláció feletti növeléséről állapodtak meg a felek, így 2013-ban az 5,34 százalékkal fog növekedni. Mint mondta: a központi költségvetésre ez az intézkedés mintegy 12,5 milliárd forintos hatással lesz. Hozzátette: a bérminimum 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik. (tovább…)








