98 ezer forintra emelkedik a minimálbér

Index, Csepel.info

Fotó: Jobline.hu

A minimálbér az idei 93 ezer forintról 98 ezer forintra, a szakmunkás-minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban – erről állapodtak meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tegnapi ülésén a munkaadók és a szakszervezetek – közölte Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke a Napi Gazdasággal.

A kormány az egyeztetés előtt nem közölt konkrétumokat a terveiről, Pataky a Napi Gazdaságnak korábban úgy fogalmazott, általános, 5,2 százalékos minimálbér- és garantáltbérminimum-emelésnél kevesebb nem fogadható el a munkavállalók számára. A tegnapi megegyezés ennél is magasabb, 5,3 százalékos minimálbér-emelést jelent, a garantált bérminimum pedig 5,5 százalékkal lesz magasabb.

A munkaadók utolsó ajánlata vagy január elsejétől 2,6 százalékos emelést tartott volna elfogadhatónak, vagy pedig a hat legkritikusabb helyzetű ágazatban jövő év közepétől – nem visszamenőleges hatállyal – 5,2 százalékosat.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára tegnap azt mondta, az egyeztetésen szó volt arról is, hogy a kormány a nehéz helyzetben lévő ágazatokban 2013 első félévében átvállalja a minimálbér- és a szakmunkásminimálbér-emelés okozta többlet bérköltséget, illetve az arra eső járulékköltséget is. A kormánynak a minimálbér kihirdetése előtt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal is konzultálnia kell, erre azonban “nemsokára” sor kerül – hangsúlyozta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

index.hu

23 hozzászólás “98 ezer forintra emelkedik a minimálbér” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Huszonkét éves álmom teljesült!
    De még nem elég, mindig szerettem volna minimum százezret keresni! 😛

  2. Gordon szerint:

    100 rongyot akarsz?

    Akkor ne vállalj teljesítménybért…

  3. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    A száz rongyom már megvan, még a szoci időkben vásárolt ruhákból!
    Nem vállalok teljesítménybért!
    Könnyű Neked a százhuszas nyelvcsapással! 😛

  4. Gordon szerint:

    Ne is vállald a teljesítménybért, mert a hónap végén mehetsz ételosztásra a csepeli Napközis táborhoz.

  5. felix szerint:

    Annyi szépséghibája van a dolognak, hogy a reálbér nem igen akar növekedni.
    Gordonnak meg gratulálok, mert még halványan emlékszik a teljesítmény kifejezésre.
    Valohol régen olvashatott róla.

  6. Dr. grün szerint:

    Malacka!
    Tanulmányozd át ezt! Különös tekintettel a kézhez kapott minimum nettó és a létminimum közötti különbségre!
    “A munkaadók és a szakszervezetek megállapodtak a minimálbérről, ami bruttó 93 ezerről 98 ezer forintra emelkedik jövőre. A legkisebb keresetűek tehát 64190 forintot fognak kézhez kapni 2013-ban, úgy, hogy a létminimum már 2011-ben jóval e fölött, 83949 volt, és ez – figyelembe véve a magas inflációt – 2013-ra csak emelkedni fog, kérdés, hogy mennyivel.”
    Most örvendezzél! ))) 😛 (((
    http://privatbankar.hu/karrier/itt-vannak-a-szamok-mennyit-er-valojaban-minimalber-253387

  7. felix szerint:

    Most olvasom, hogy Viktornak megszavazták a “legrosszabb miniszterelnök” megtisztelő címet.
    Alig várom, hogy itt is megjelenjen a cikk, mert a teljesítményt illik bemutatni.

  8. Gordon szerint:

    Kik szavazták meg?
    Akiknek az etánsait kéz- és lábbilicsben vezetik elő?

  9. Dr. grün szerint:

    A zemberek! 😛
    Elégedetlenségi rangsor:
    Orbán Viktor, 2010- (57%)
    Gyurcsány Ferenc (52%)
    Orbán Viktor, 1998-2002 (41%)
    Bajnai Gordon (40%)
    Boross Péter (40%)
    Medgyessy Péter (38%)
    Horn Gyula (32%)
    Antall József (31%)
    http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2012/12/11/tarki-mostani-orban-legrosszabb-miniszterelnok

  10. Manitu szerint:

    Grün szerintem összehozza ezt a százezret az egy forint per hozzászólás per hónap rendszerben.

  11. Gordon szerint:

    Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem…

  12. felix szerint:

    Gordon!
    Te szerencsétlen!
    Ezt éppen megnyertétek.

  13. Gordon szerint:

    Ezért vagyok nagyvonalú, hogyha azt mondom: nem kvk-t kell nyerni, hanem választást. Legutóbb ez kétharmad volt – igazi régen látott nemzeti konszenzus alakult ki arról, hogy mszp-lmp alkalmatlan.

  14. felix szerint:

    Gordon!
    Azt már látom, hogy azt sem tudod mi az a nagyvonalúság, csak ügyetlenül akarod kivágni magad a szituból.
    A nemzet kisebbik fele nem nemzeti konszenzus, de az igaz, hogy a kétharmadhoz elég volt.
    Enyhe fogalom zavarban szenvedsz, vagy csak nem akarsz vagy nem mersz okosabbnak látszani a nagyfőnöknél?

  15. Gordon szerint:

    Még mindig nem tudtuk meg, hogy mitől szavaztak volna az emberek a zemeszpére. Deme miatt?

    “Azt már látom, hogy azt sem tudod mi az a nagyvonalúság”

    Nem érted miről beszélek.

  16. felix szerint:

    Ki mondta, hogy az MSZP.re, kellett volna szavazniuk?
    Amennyiben az lett volna a véleményem akkor nem lépek ki az MSZP-ből.
    A választók a mai napig nem tudják, hogy nem volt választásuk.
    Az egyik 19 a másik egy híján eb.

  17. Dr. grün szerint:

    Indiánfing!
    “Grün szerintem összehozza ezt a százezret az egy forint per hozzászólás per hónap rendszerben.”
    Havi egy forintért dolgozni?! Úriembereknél (Bajnai, Gyurcsány) ez így szokás!
    Ja meg nálam is!
    Én sem leszek a “100 legghazdagabb magyar” között! ))) 😛 (((

  18. Jeniszej szerint:

    “Hogy hívják a majomcsapdát?” – Makiverem.

  19. felix szerint:

    Gordon ma egész nap majomcsapdát játszott a munkahelyén. 🙂

  20. csaba péter szerint:

    ez a minimál béresdi csak arról szól hogy a munkaadó mennyivel több adót fizessen .
    Mert azt egyik elveteműlt geci fideszes sem tagadja , hogy erről van szó.

  21. nagyapó szerint:

    Ságvári et.! Bájos, amikor a zálbaloldali komcsik könnyeket ejtenek, hol a munkaadóért, hol a bankokért, hol a multikért (apropó, a kormány az 13 első félévében átvállalja a nehéz helyzetben levő vállalkozások adóterhét)
    Hol a zemberekért való kiállás? Sehol. Sugárzik a polgárok ellni gyűlölet.
    A szavazók 2/3-os döntését vetítik az összlakosságra, hogy nem 2/3, de visítanak a regisztráció miatt (aki nem szavaz, ne követelőddzön).
    Van aki oly szegény 200 000-es szoci nyugdíja okán, hogy a pufajkáját kénytelen eladni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    “amikor a zálbaloldali komcsik könnyeket ejtenek, hol a munkaadóért, hol a bankokért, hol a multikért”
    “Siratják a semmit, a másét,
    – A gróf tán épp agarász –
    Érzik titkon, hogy az övék
    E bús élet s a kalász.”
    Ahogy az öreg zsidó unokája megírta váteszként nagyon szépen! ))) 😛 (((

  23. felix szerint:

    Szemétláda.
    Te szerencsétlen ez már nem a szocializmus, itt a munkaadó egyben “kenyéradó” is.
    Valahol lemaradtál útközben és az út szélén hagytak.

Itt lehet hozzászólni !