Csökkenti a családok terheit a kormány

Fidesz.hu

A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók kedden megállapodtak a minimálbérről és a garantált bérminimumról – jelentette be Giró–Szász András kormányszóvivő, szerdán. A kabinet a korábbi bejelentésnek megfelelően elfogadta a gáz, a villany és a távhő hatósági árának 10 százalékos csökkentését.

A szóvivő kifejtette: a minimálbér infláció feletti növeléséről állapodtak meg a felek, így 2013-ban az 5,34 százalékkal fog növekedni. Mint mondta: a központi költségvetésre ez az intézkedés mintegy 12,5 milliárd forintos hatással lesz. Hozzátette: a bérminimum 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik.

A kormányszóvivő a szakszervezetek álláspontját ismertetve elmondta, hogy az általuk végzett kalkuláció szerint a bérminimum és a minimálbér emelés az átlag magyar családok vásárlóerejét 2,2 százalékkal növeli a 2013-as évben.

Erre az elmúlt 20 évben nem volt példa

Mindezek mellett a kormány a korábbi bejelentésnek megfelelően szerdán elfogadta a gáz, a villany és a távhő hatósági árának 10 százalékos csökkentését. Giró – Szász ennek kapcsán megjegyezte, hogy az intézkedés szintén a kabinet azon programjának egy újabb eleme, amellyel a magyar családok vásárlóerejét akarja növelni. Ezen döntések nemcsak nemzetgazdasági szempontból értelmezhetőek, hanem a családok terheinek jelentős csökkenését eredményezi, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa – mutatott rá. Hozzátette: a gáz-, a villany- és a távhőár csökkentésének végrehajtására és ellenőrzésére a kabinet egy négytagú bizottságot hozott létre – az NFM, az NGM, az Emmi és a Miniszterelnökség részvételével -, melyet Fónagy János államtitkár vezet.

350 százalékos profitra tettek szert a szolgáltatók

A szigorú ellenőrzési és nyomonkövetési mechanizmusok kialakítását a kormányszóvivő azzal indokolta, hogy biztosítva legyen az, hogy valóban a szolgáltatók viselik a terheket. Ezzel összefüggésben megjegyezte: 1995-ben mintegy 250 milliárd forintért privatizálták a jelenlegi szolgáltatók a teljes szektort, ugyanakkor emlékeztetett, hogy a magánosítást biztosító kormánydöntés négy nap alatt született meg, és két nap múlva alá is írták a szerződéseket. Mindezek kapcsán Giró – Szász András felidézte azt is, hogy a szolgáltatók az elmúlt időszakban átlagosan évi 20 százalékos haszonra tettek szert, valamint a befektetéshez viszonyított 350 százalékos profitot termeltek ki. Ismertette azt is, hogy 2002 és 2010 között 206 százalékkal növekedett a gázár és száz százalékkal a villanyár. Ugyanakkor szólt arról is, hogy egy átlag magyar család jövedelmének 30 százalékát költi rezsire jelenleg. Giró – Szász András összeghasonlítási alapként egy friss uniós statisztikára hivatkozva kijelentette: a vásárlói paritáson alapuló felmérés azt mutatja, hogy a gáz és villany tekintetében hazánk a második legdrágább ország.

Giró-Szász András kifejtette, Magyarország az egyik legdrágább országnak számít az Európai Unióban a gáz és a villanyárak tekintetében. A visegrádi országok átlagától nagyságrendekkel eltérünk, az uniós átlag pedig a magyar mérőszámok körülbelül kétharmadának felel meg – mondta. Hozzátette, az előző két év gazdaságpolitikájának köszönhetően, amely konszolidálta a magyar államháztartást és megnövelte a kormány mozgásterét, a kabinet egyértelműsítette a közteherviselést, amit stabilan beépített adópolitikájába. Ezek az elemek arra bátorították a kormányt, hogy elég erősnek érezze magát ahhoz, hogy a lakosság érdekében ezeket a lépéseket véghezvigye – utalt a gáz, villany és távhőárak tíz százalékos csökkentésére vonatkozó döntésre a kormányszóvivő.

Minőségi képzés

A diákhitelre vonatkozó kérdésre Giró-Szász András úgy válaszolt, a felsőoktatással kapcsolatos polémia „alapvetően félreviszi a fókuszát ennek a kérdésnek”. Egyértelmű, hogy a magyar felsőoktatási rendszer, abban az állapotban, amelyben a jelenlegi kormány örökölte fenntarthatatlan, nemcsak anyagi, hanem minőségi szempontból is – húzta alá Giró-Szász. Felidézte, 2002-ben a felsőoktatásban a főiskolát végzettek között 8.4 százalékos volt a munkanélküliség, ez a szám 2010-re 31 százalékra, azaz három és félszeresére emelkedett.

A felsőoktatás szerkezete, minősége, a többi struktúrához képest is rosszabb munkaerő piaci feltételekhez kötötte a felsőoktatási végzettségűeket, akik nehezen tudnak elhelyezkedni a piacon, mert nem versenyképes a diplomájuk. Vannak olyan szakok Magyarországon, ahol kimutatható, hogy lényegében munkanélkülieket képeznek. Ez megengedhetetlen. Ezért fontos, hogy az állam egy olyan rendszert hozzon létre, amely egyszerre oldja meg azt a kérdést, hogy minőségi legyen a képzés és azt is, hogy aki bekerül az egyetemre, az el is végezze azt – szögezte le Giró-Szász András.

A kormányszóvivő kitért rá, ma az unió 27 tagállamából nyolcban nem kell semmilyen módon fizetni a felsőoktatási képzésért. A többinél vagy tandíjat, vagy egyéb jellegű juttatást kell fizetniük a diákoknak – ismertette Giró-Szász András hozzáfűzve, a diákhitel-konstrukció éppen arra nyújt lehetőséget, hogy a tanulók bármilyen forrás bevonása nélkül léphessenek be a felsőoktatásba.

Számtalan szakmai szervezet fejezte ki ellenérzését a felsőoktatási koncepcióval kapcsolatban. Ezen szakmai szervezetek az esetek száz százalékában azért ellenérdekeltek, mert a saját hatásköreiket csökkenti az új elképzelés – húzta alá Giró-Szász András. Példaként említette, a rektori konferencia mozgástere a kancellár intézményének bevezetése miatt csökken, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetéé pedig azért, mert nem kari, hanem szakszinten lesznek leosztva a keretszámok. Elmondta, azok a hallgatói önkormányzatok lépnek fel a koncepcióval szemben, amelyeket az nem is érint, mert a szabályozások a ma még középiskolába járókra vonatkoznak majd.

A kormányszóvivő leszögezte: ezen szabályozások világossá teszik azt is, hogy közpénzen – legyen az állami ösztöndíj, félösztöndíj, vagy kamattámogatású diákhitel – meghatározott időt lehet eltölteni a felsőoktatási intézményben. Ösztönözni kell az egyetemekre, főiskolákra járókat, hogy végezzék el ezeket a felsőoktatási intézményeket, és ne forduljon elő, hogy van olyan hallgatói önkormányzati vezető, aki 9, 11 vagy 12 éve lépett be az felsőoktatásba, és azóta sem hagyta el azt – fűzte hozzá. További példaként említette, hogy van olyan jelenlegi hallgatói önkormányzati vezető is, aki már 2010 márciusában kijelentkezett az egyeteméről. Ezeket az anomáliákat hivatott megoldani az új felsőoktatási koncepció, melynek célja ezen kívül a hosszan fenntartható, minőségi felsőoktatás biztosítása a jövő diákjainak – hangsúlyozta Giró-Szász András.

Forrás: Fidesz.hu

84 hozzászólás “Csökkenti a családok terheit a kormány” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Csökkenti a családok terheit a kormány”
    Mi az az átlag négyhónapi minimálbérnek megfelelő tandíj?!
    Vagyis képzési hozzájárulás! 😛
    http://hvg.hu/itthon/20121205_Nalunk_van_az_egyik_legdragabb_tandij_Eur

  2. nagyapó szerint:

    Indul a komcsi hazugságkampány! Idióta Dr. grün t.t. bevág egy bangladesi képet, ahogy a TV2 csinálja. Ez a bevezető. Azután „Mi az az átlag négyhónapi minimálbérnek megfelelő tandíj?!” (négyhónapi két szó, négy hónapi!). Melyik egyetem tandíja és mennyi a minimálbér, mennyi a szakmunkás minimálbér?
    Nagyon szükségünk van kiművelt emberfőkre, azonban 2002-ben a főiskolát végzettek közül 8 400-an voltak munkanélküliek. 2010-re pedig ugyanez a szám 30 400-ra változott. Mit tanultak ezek? Az érettségizett munkanélküliek száma csak a kétszeresére nőtt. Az sem dicsőség a szociknak.
    Azért azt is jó olvasni, hogy másfél havi rezsidíj marad a családoknál, és nő a minimálbér, a szakmunkási is, valamin a minimálbérhez kötődik sok támogatás, ami szintén nő.
    Ez a kormány! Ej, ej!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. ugró mókus szerint:

    Szegény Giró-Szász András komolyabbnak gondoltan őt ,ismét csalódnom kellett.De hát ez már csak így van.Valószínű nem ő jár bevásárolni.

  4. szigeti szerint:

    Hazudik,mert mozog a szája.
    10% gáz meg egyéb csökkentés-verjük a csalánt a szolgáltató f@szával
    Elindult a “húúúúzd meg” után az “ereszd meg”-ezek a mocskok már 2014-re gyúrnak-remélem teszünk ellenük valamit!

  5. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Megnézted a zábrát?!
    913 E az átlag tandíj, a négyhavi minimálbér nettója kb. ugyanennyi! 😛
    http://hvg.hu/itthon/20121205_Nalunk_van_az_egyik_legdragabb_tandij_Eur

  6. Dr. grün szerint:

    ugró mókus!
    Olvasd el ezt és megtudod, hogy milyen komoly ember! 😛
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=606521

  7. Jeniszej szerint:

    “Csökkenti a családok terheit a kormány”
    Megmondta a Fater jó kormány ez – “család centrikus”
    Fűthető kormány, – illetve az Opel kapható már fűtött kormánnyal. – Bocsi 🙂

  8. "?!" szerint:

    HIÁNYPÓTLÓ KÖZLEMÉNY:

    Meghívó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete
    2012. december 13-án (csütörtök) 17.00 órai
    kezdettel tartandó rendkívüli ülésére, melynek helyszíne a
    Polgármesteri Hivatal Nagytanácsterme
    (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint 5.)

    Nyílt ülés:

    Napirend 1. pontja: (371. sz. előterjesztés)
    Rendelettervezet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2013. évi átmeneti gazdálkodásáról
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend 2. pontja: (373. sz. előterjesztés)
    Javaslat Sinka János nyugdíjasházban történő elhelyezésére
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend 3. pontja: (375. sz. előterjesztés)
    Javaslat támogatások nyújtására (PÉLDÁUL: Csángó bálra 400.000,- Ft)
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester
    (PÉLDÁUL: 400.000,- Ft támogatás a nem Csepelen rendezendő XVII. Csángó Bálhoz.)

    Napirend 4. pontja: (374. sz. előterjesztés)
    Javaslat a 648/2012. (XI. 29.) Kt. számú határozat módosítására
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend 5. pontja: (370. sz. előterjesztés)
    Javaslat a Férőhelybővítés a csepeli Aprajafalva Óvodában című KMOP-4.6.1-11-2012-0012 számú pályázathoz kapcsolódó kiviteli terv elkészítés költségeinek megelőlegezésére
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester
    (A megszavazandó 8.636.000,- Ft forrása a Vörös Csepel könyv szerint az utolsó Ft-ig eltűnt északi bevétel.)

    Napirend 6. pontja: (369. sz. előterjesztés)
    Javaslat a Vízmű lakótelepen közvilágítás fejlesztésére
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester
    (A megszavazandó 450.840,- Ft forrása a Vörös Csepel könyv szerint az utolsó Ft-ig eltűnt északi bevétel.)

    Napirend 7. pontja: (368. sz. előterjesztés)
    Javaslat az Ady Endre utca 17-61. útpálya melletti járdarész felújítására aszfalt burkolattal vagy térköves burkolattal
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend 8. pontja: (367. sz. előterjesztés)
    Javaslat a normatív útépítési támogatásból megvalósuló útépítési címlista fedezetének önkormányzati forrásból történő kiegészítésére
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester
    (A megszavazandó 8.872.000,- Ft forrása a Vörös Csepel könyv szerint az utolsó Ft-ig eltűnt északi bevétel.)

    Napirend 9. pontja: (372. sz. előterjesztés)
    Javaslat a Nagy Imre Általános Művelődési Központ alapító okiratának módosítására
    Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

    Napirend 10. pontja: (366. sz. előterjesztés)
    Javaslat önkormányzati lakások esetében az érdekek hatékonyabb érvényesítésére
    Előterjesztő: Pákozdi József képviselő

    Napirend 11. pontja: (365. sz. előterjesztés)
    Javaslat a Budapest XXI. Mansfeld Péter u. 1-3. szám 4-12 jelű helyiségei kezelői jogának módosítására
    Előterjesztő: dr. Szeles Gábor jegyző

    Budapest, 2012. december 12.

    Németh Szilárd
    polgármester

  9. ugró mókus szerint:

    Dr.grün!
    Nem semmi ez is csatlakozott a seggnyalók népes táborához,de ő aztán jó mélyen szeret nyalni.

  10. ugró mókus szerint:

    Hiába az állami támogatást meg kell szolgálni.Ha nem csinálom megvonják az apanázst és akkor mi lesz.

  11. Dr. grün szerint:

    ugró mókus!
    Helyet cserélt Levivel?! Mert annak meg teli lett!
    No, nem a gatyája, hanem a tojástartója! 😛
    http://www.origo.hu/itthon/20121212-szorenyinek-elege-van-a-wass-albert-filmekbol.html

  12. ugró mókus szerint:

    Soha nem savaztam Leventét még akkor sem,ha nem értettem egyet véleményével. Szerettem zenéjüket,szerettem szövegeiket.Valószínű Ő is észrevett egy-két dolgot és ez Neki nem tetszik.

  13. abcd szerint:

    Csökkenti a családok terheit a kormány !!!!!

    “Nem kaphatnak drága kezelést a reménytelennek ítélt rákbetegek

    A nagy értékű gyógyszeres kezelések számának drasztikusan csökkentését tervezi a kormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján megjelent előkészítő anyag szerint. Ha a kormány elfogadja, 1-2 milliárdot spórolhat a költségvetés, viszont azok az áttétes rákos betegek, akiknek már csak néhány hónapjuk van hátra, első körben nem juthatnának hozzá az életüket nagy eséllyel meghosszabbító modern gyógyszeres kezelésekhez.”

  14. felix szerint:

    A nyugdíjrendszer anyagi gondjait az egészségügy fogja megoldani.
    Csökken a családok terhe, nem lesz gond az öregekkel.

  15. Nemmondommeg szerint:

    blablabla, blalala…..Folyamatosan megszűnő munkahelyek, kivándorló fiatalok, a pénz egyre kevesebbet ér, sorolhatnám. Mint ha a süllyedő Titanic-on mondaná valaki, hogy aki hátulra megy az megúszhatja. Persze megúszhatja egy ideig.

  16. felix szerint:

    Nemmondommeg!
    A különbség az, hogy a jéghegy most a hajón van.

  17. bonifác szerint:

    Drága Bolsevik Barátaim!
    Mikor olvasom hírt, amihez kommentárt lehet fűzni, mielőtt kinyitnám a véleményözönt,
    azon gondolkodom, mit fogtok írni bélsárral szennyezett klaviatúrátokkal. Általában eltalálom. Szemét kormány, mocskos , tolvaj Fidesz, bezzeg az Mszp..Akármit tesznek, az
    legalábbis országrontás.Szerném látni, mit szólnának ahhoz ha az elvtársak ötleteit
    (ilyen hülyeségeket nem lehet tervnek nevezni): nyugdíjcsökkentés,bankadó eltörlés,
    multiadó eltörlés, egészségügy- privatizáció, Szerencsejáték Rt- privatizáció….
    Tagadjátok, Elvtársaim?! Tanulmányozzátok Mesterházi, és Gyurcsány beszédeit! (És
    bukásuk előtti terveiket)!És utána újból mártsátok a billentyűzeteiteket bélsárba…..

  18. Dr. grün szerint:

    bonifác!
    Nem a nyelvünkkel írunk!
    Mi nem csinálunk segget a szánkból mint a Vezírürütök vagy a szárnyassegédje! ))) 😛 (((

  19. Tündér Ilona szerint:

    A bankokat tényleg jól megszivatja a kormány, csak azt nem értem, hogy ezt miért én fizetem meg.
    Jelenleg a havi számlavezetési díjam havi 6000 jövőre 13 500
    jelenleg az átutalások után fizetendő díj 0,15% jövőre 0,35%.

    Gőzerővel keresem az új bankot.

    Jól kicsesztek a bankokkal.

  20. Narancsvírus szerint:

    Rohadt komcsi Giró–Szász András, ne járjon a pofád amikor meglopsz minket! A k..a ANYÁDAT!

  21. Jeniszej szerint:

    //video.xfree.hu/?n=saim|af2b3b8af21a31be91bdb35c316091f9

  22. Jeniszej szerint:

    http://video.xfree.hu/?n=eladasos|17217221964911880f68e710b84a7a73&vcim=Cig%E1ny%20ig%E9nytelens%E9g#videoloc

  23. beluska szerint:

    Nő a minimálbér… Ez sokaknak egy fillérrel sem jelent többet, csak a kormánynak. Magasabb bruttó > több adó. Általában annyiban fog változni a történet, hogy az utalás több lesz, a borítékos pénz pedig kevesebb.

  24. Manitu szerint:

    Igen beluska, milyen jó is volt akkor, amikor az MSZP évekig nem növelte számottevően a minimálbért. Az a rohadt első Orbán kormány meg megduplázta. Meg ugye rossz a rezsiköltségek csökkentése is, mert az meg nem növeli az adókat, mint a minimálbér növelése, sőt csökkenti, viszont szintén az Orbán kormány teszi meg, tehát az olyan sötét embereknek, mint te, csak aljas dolog lehet.

    Tiszta sor, nagyapónak igaza van.

  25. beluska szerint:

    Kedves Manitu!

    Azt hiszem nem őröltünk egy malomban, kicsit fogalmazz másképp, ez nem egy képviselőhöz illő. Hogy jössz te ahhoz, hogy le “sötétezel” bárkit is? Majd akkor sértegess, ha én is azt teszem. Véleménye mindenkinek lehet, úgy gondolom, ez nem ad okot arra hogy személyeskedj, sértő megjegyzéseket tegyél. Felvetettem valamit, ám te nem arra reagáltál, hanem elkezdted fényezni az “Orbán kormányt”. Tudod mit, tegyük félre azt a gondolatot, hogy a minimálbér növelése több adót eredményez. Nézzük csupán azt, hogy nagyon sok embernek egy fillérrel sem nő a fizetése, mint írtam -az utalás több lesz, a borítékos pénz pedig kevesebb. Erre kellene valami megoldást találni, hogy ez ne így legyen.

    Tudod, ez itt a gond, hogyha egy létező problémáról beszélünk akkor rögtön támadsz, támadtok, ahelyett hogy valódi megoldást kezdenél / kezdenétek keresni. Nem kell a múltba menni, hogy mi volt az MSZP idején. Ha azt az időt és energiát a munkába és gondolkodásba fektetnétek amit az előző kormány szapulásával, lejáratásával töltötök, lehet hogy előrébb lennénk egy kicsit.

  26. Bugi szerint:

    Az azért már mindennek a legalja, amikor a kommancsok a béremelés meg a kiadások csökkentése ellen ágálnak.

    Menjetek tüntetni majmok! Üvöltsétek a Parlament előtt, a pártzászlótok alatt, hogy megszorítást akartok!

  27. csaba péter szerint:

    mert ami most folyik az nem megszorítás hanem a bőségszaru kiborítása .

  28. csaba péter szerint:

    Ideje a diákok ellen szervezni egy cöffös békemenetet

  29. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Igen! Megszorítást akarunk!
    De igazságosan! 😛

  30. Bugi szerint:

    Akkor vedd fel a feleséged bugyiját.

  31. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Miből gondolod, hogy az szorítana?!
    Talán ismered?! ))) 😛 (((

  32. Kovács Lajos szerint:

    Amennyiben

    – a cigarettára kivetett adó a cigizésről való leszoktatást kellene hogy eredményezze,

    – az alkoholra kivetett adónak pedig az alkoholizmus visszaszorítása lenne a célja,

    akkor az az érzésem, hogy a munkára kivetett adók lényegét egyedül a cigányok értették csak meg.

  33. Bugi szerint:

    Csak sejtem 😉

  34. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    A seggem mellett még a pofád is elférne benne! 😛

  35. felix szerint:

    Az önfoglalkoztatóknak és a kisvállalkozóknak a minimálbér emelése jövedelem csökkenést jelent.

  36. Dr. grün szerint:

    Igazat mondott-e a tandíjról Orbán Viktor?
    “Orbán Viktor 22 éve üldözi a tandíjat, szerinte a kormány most sem ezt vezette be, bár fizetőssé tette a felsőoktatási helyek nagy részét. Szerinte a kormány előre megmondta a diákoknak, mit tervez a felsőoktatásban. Igaz, ez sem a nyilatkozataiból, sem a kormány reformprogramjaiból nem tűnik ki ilyen egyértelműen. Hogyan jutott el a miniszterelnök a szellemileg toprongyossá váló ország víziójától odáig, hogy azt bizonygassa, nem egyenlő a tandíjjal, ha fizetni kell a felsőoktatásért?”

    Miért pont a tandíjjal tenne kivételt, hogy ne hazudjon róla?! ))) 😛 (((
    http://www.origo.hu/itthon/20121211-igazat-mondotte-a-tandijrol-orban-viktor.html

  37. csaba péter szerint:

    Szegény girnyószász ezért a pénzért eladni a szakmai és emberi becsületét?
    No de , hát kell az a kis pénz az asszony is követelődzik a gyerek is kicsi még….b

  38. gyalog szerint:

    Döbbenetes, mit mond ez az ember… Mi az a pénz, amiért megéri ez neki. Komolyan mondom, értelmes embernek tartom, de ez a rezsim úgy fest mindenkit legyilkol karakterében. Alig maradvalaki tiszta, és még az is mindegy, melyik oldalon áll. Így vagy úgy, de el akarja gázolni a Szép-tekintetű Vezér. Ő volt az első, aki elbukott valamikor ’93-ban. Nemsokára kiderül: Meztelen a Király.

  39. Bugi szerint:

    Most már értem. Az MSZP azért nem növelte a munkavállalók jövedelmét, mert az csökkenti a vállalkozók hasznát. Szerintem a munkás szó után érdemes lenne a magyar és a szocialista szót is kivenni a párt nevéből.

  40. nagyapó szerint:

    Eetásak! 4 millió háztartásnak könnyítés! Ezeket az embereket a szocik lehülyézik.
    Eetásak! Infláció felett emelik a minimálbért! Hány embert érint?
    Eetásak! A szoci vezetés alatt a legdrágább a gáz és a villany az EU-n belül! Ez csökken.
    Eetásak! 12,5 milliárdot kapnak így az emberek!
    Eetásak! Ezeket a Népszava, a HVG, az ATV nem, vagy ferdítve tárgyalaja (l. Idióta Dr. grün t.t. “lapszemléit”)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  41. csaba péter szerint:

    Ez a rezsi csökkentő hókuszpókusz meg ugyan az mint a tranzakciós adó , amit nem lehet áthárítani . ugyan már , ez se megszorítás ,csak kibaszás.

  42. csaba péter szerint:

    te nagyapó te ezt el is hiszed vagy mint bérpapagáj szajkózod? Mi az ami nem drágult eddig infláció felett? A”nyeredező dratván ” kívül? , esetleg a tajték pipa?

  43. Dr. grün szerint:

    “Határozatlan időre rendkívüli szünetet rendeltek el a Somogy megyei Inke általános iskolájában, mivel az önkormányzatnak nincs pénze a fűtésre – jelentette be a község polgármestere.”
    Ők már nem 10 hanem 100%-ot takarítanak meg?!
    Dicsőség és hála szociálisan érzékeny kormányunknak! 😛
    http://index.hu/belfold/2012/12/13/nincs_penz_futesre_az_inkei_iskolaban/

  44. felix szerint:

    Szemétláda!
    Tudod az ezzel a bajom, hogy ennek az intézkedésnek a fedezete az ország tartalékából van. Nem valami jelenlegi teljesítmény van mögötte, hanem az amit ti államcsődnek szoktatok hívni. Az a tartalék csak csökken és csökken, de nem a szegények kapják, hanem az egykulcsos adó okozta hiányra megy el. A FIDESZ 4 év alatt kb. 2000 milliárdot enged ki a költségvetésből és ennek pótlását a csődnek hívott állapotból meríti.

  45. Tündér Ilona szerint:

    Nagyapó!

    Eetásak! Infláció felett emelik a minimálbért! Hány embert érint?
    A bért Orbán adja vagy a cégek?

    Eetásak azért mondja így mert nincs foga vagy hiányos a billentyűzet, vagy a munkásőrségnél volt egy parancsnoka aki így beszélt és rá emlékezik ?

    Kemenyényen, férfiasan ELVTÁRSAK!!

  46. Tündér Ilona szerint:

    Abban azért megegyezhetünk, hogy a minimálbér emelése az állami bevételek szempontjából sem rossz.

    A 2011-es emelés 4500 Ft-volt ez nettóban 364 Ft-ot jelentett az adószabályok miatt.

  47. felix szerint:

    Szemétláda!
    Úgy írd, hogy a tervezett infláció felett, azaz ma még nem tudni, hogy lesz e reálbér emelkedés.
    Valamint azt sem tudni, hogy ez miként érinti majd a vállalkozásokat, mert ez nekik adó emelést jelent.
    Sok mindentől függ, hogy mi jó és mi nem.
    Kívánom, hogy jó legyen, de nem látom, hogy mitől lesz az.
    Ismét csökkenő teljesítmény mellé növekvő bérek.
    Ebből általában nem szokott jó kijönni.

  48. Nagyapó szerint:

    Eetásak (Tündérke Ilonka, én voltam pufajkás parancsnok, na és)!
    Már kérdeztem, kinek drukkolnak? A dolgozóknak, vagy a munkaadóknak? E kéne dönteni a baloldaliságot.
    Eetásak! A baloldaliság csak a trágárságot jelenti?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  49. felix szerint:

    Szemétláda!
    Tudod mit. Én neked drukkolok és rohadjon meg akitől a pénzt kapod.

  50. Tündér Ilona szerint:

    Ha nincs munkaadó akkor nem kell dolgozó, ha nincs dolgozó akkor nincs munkaadó.
    Egyszerű mi!!

    Én egyenlőre nem trágárkodtam és az érzékeny lelke miatt már nem használom a b..kap..mindkét oldal nevet sem.

  51. Bugi szerint:

    Várom az MSZP-s javaslatokat a minimálbér csökkentésére és a rezsiköltségek növelésére. Ne feledjétek kiket képviseltek!

  52. ugró mókus szerint:

    Sokba lesz ez nekünk.

  53. felix szerint:

    Bugi!
    Nem csak ilyen végtelenül egyszerű összefüggések vannak.
    Amikor csökken egy család bevétele akkor vannak prioritások.
    Nálatok ilyenkor ösztönözni kezditek a gázfogyasztást?
    Növelitek a gyerekek zsebpénzét?
    A jövedelmet kereső autóból kiveszítek a benzint ?
    Esetleg netán megpróbáljátok jobban eladni magatokat a piacon, több tudással esetleg kitaláltok valami ujjat azaz innovatívabbak lesztek stb.
    Szerinted melyik a jobb megoldás.

  54. ebihal szerint:

    Azt kérdezi ez … tegnap, hogy miért azok az egyetemisták tiltakoznak akiket nem is érint!
    Olyan, hogy szolidaritás, a másokra való odafigyelés eszébe sem jut. Persze végül is
    ezért esett rá a választás, nehogy már különb legyen a gazdánál!

  55. felix szerint:

    Ha arra gondolok, hogy ő is diplomás, akkor hajlok arra, hogy legalább eggyel több egyetemi hely volt a kelletténél akkoriban a felsőoktatásban.

  56. felix szerint:

    Jav kelleténél

  57. Dr. grün szerint:

    félix!
    Kettővel!
    Kifelejtetted Tajcs Tompikát! Tizenhárom évig foglalta a helyet valaki elől!
    De a végén könyített eljárásban megszerezte a sportminiszteri segédlevelet! ))) 😛 (((

  58. bonifác szerint:

    Uraim, kár a gőzért!
    Begyepesedett, alkoholban áztatott agyú vén bolsevikieket úgysem tudjuk meggyőzni!
    Leng a vörös zászló, a vén bikák ész nélkül rohannak utána. nem látják hogy várja őket
    az út végén a torreádor.. Pax vobiscum !
    Méghogy nem Vörös Csepel! Félix! Emeld a zászlót! Énekelj! “Vörös Csepel……”
    Narancsvírus- nos a vírus szerintem nem a narancsban van, és elég előrehaladott.

  59. felix szerint:

    bonifác!
    Egy szó mint száz, nincsenek érveid.
    Ahogy visszaolvastam nem is voltak.
    Beszéltél arról, hogy szaros a klaviatúra, de ez összefüggésnek kevés.
    Persze nálatok már ez is színvonal.

  60. Bugi szerint:

    Valami közleményt adjon már ki az MSZP, hogy nem értenek egyet a béremeléssel meg a rezsi csökkentésével! Rajta elvtársak, nyíljatok meg!

  61. felix szerint:

    Bugi!
    Ne háborúzz feleslegesen az MSZP támogatja a minimálbér emelést.
    Talán lehetnél egy kicsit tájékozottabb a témában mielőtt ide firkálsz.

  62. Gordon szerint:

    Emlékezzünk: Mikor az 1. Orbán-kormány 40 ezer forintra emelte a minimálbért, az mszp mindenkit fellármázott és országos, valamint nemzetközi riogatásba és gyűlöletkeltésbe kezdett.

    Az mszp kezdetektől fogva a nagytőke pártja.

  63. felix szerint:

    Gordon!
    Mutass erről valami bizonyítékot mert én nem találtam.

  64. Gordon szerint:

    Az OSZK a legtöbb magyar vonatkozású sajtótermékből őriz példányokat. Érdemes lenne majd benézned…

    Az pedig, hogy a nagytőke pártja már csak azért is egyértelmű, mert:
    – az egykori mszmp a politikai tőkéjét gazdaságivá alakította,
    – az mszp két miniszterelnöke is gazdag nagytőkés, vagy bankár volt.

  65. ebihal szerint:

    Az 1. Orbán kormány duplájára emelte a minimálbért és a befektetők elkezdtek
    csomagolni, vitték a beruházásaikat máshova, s az embereknek még annyi sem
    jutott! Ha lépcsőzetes csinálják, jobban jártunk volna!

    Azért Orbán környezetében is akadnak kőgazdagok!

  66. felix szerint:

    Figyelj Gordon!
    Amit én találtam az arról szólt, hogy az MSZP rálicitált a minimálbérre abban az időben.
    Egyébként is a két “nagy” párt soha sem szavazta le egymás fedezetlen szociális intézkedéseit.
    Ez volt a folyamatos hazugság, mert elhitették mindenkivel, hogy van rá fedezett.
    Van aki kiszállt ebből és vannak akik folytatják.
    Érdekes módon ismét ugyanaz a két párt.
    Ezért aztán nekem ne gyere az MSZP-vel.

  67. Gordon szerint:

    Bébibéka!

    A befektetők nem csomagoltak sehova (5%-os növekedés is volt), de az mszp nagytőkései biztos a mai napig jajgatnak, hogy nem 19500 forintot kell fizetniük a munkásaiknak.

    2002-ben egyébként az mszp azt is megígérte, hogy 2007-ben bevezetjük az eurót.

    2010-ben államcsőd közeli helyzetben, euró nélkül adták át a hatalmat.

    Szerintem jobb ha hallgatnak…

  68. Bugi szerint:

    Idióta ebihal. Kibökte, hogy az MSZP gyűlöli a munkásokat.

  69. Gordon szerint:

    Hibázott.
    Az mszp-nél ugyanis hiba, ha valaki egy pillanatra igazat mond.

  70. felix szerint:

    Gordon!
    Mondanál néhány mondatot a jelenlegi kormány teljesítményéről?
    Csak emlékeztetőül az MSZP-t, leváltották így abból, hogy szapuljátok sokáig nem tudtok megélni. Szerintem már most sem, de ez legyen a ti gondotok. Nekünk csak bajunk.
    Van kétharmadotok és szart sem értek vele.
    Az MSZP él és erősödik, ti meg eregetitek a mindennapi lufitokat.
    Amivel mégis dicsekedni tudtok azt mind az MSZP kezdte el, a pénz is ők nyerték hozzá.
    Nekem az is kevés volt amit az MSZP csinált, de amit ti nem csináltok az már sok.

  71. Gordon szerint:

    kormany.hu

    Olvasás!
    Szövegértés!

  72. felix szerint:

    Szóval te szart sem tudsz.

  73. Gordon szerint:

    Felixre is igaz, hogy a stílus maga az ember…

  74. Kovács Lajos szerint:

    Ki tudja, ki ez a tahó aki Gordon álnéven írogat?

    Ha valaki tudja kit takar ez a név írja már meg, ez nem 2/3-ban hanem 100%-ban bunkó.
    Ha valaki eddig nem utálta a Fideszt, ettől meg fogja.
    Előre is köszi.

  75. felix szerint:

    Igazad van!
    A stílusom öszinte

  76. Kovács Lajos szerint:

  77. Bugi szerint:

    Áruljátok már el MSZP-sek, hogy miért küzdötök a kevesebb munkabér és magasabb rezsi-költségekért!

  78. Dr. grün szerint:

    Életből ellesve!
    János bácsi!
    Van egy rossz meg egy jó hírem!
    A rossz, hogy a betegsége gyógyíthatatlan és drága, ezért a gyógyszer nem jár ingyen!
    És mi jó hír doktor úr?!
    Az, hogy így már csak napjai vannak hátra!

  79. felix szerint:

    Azt nem tudom, hogy az MSZP-sek, miért küzdenek.
    Magam nem küzdök egyik ellenzem, csak azt kérdezem, hogy hol van ezeknek az intézkedéseknek a fedezete.
    Nekem az is jó, ha te válaszolsz a kérdésemre.

  80. felix szerint:

    Elmesélem azt amit a kilencvenes években megéltem.
    Az a vállalat ahol akkor dolgoztam, a kor szokásának megfelelően önálló gazdasági egységeket csinált a termelő üzemeiből.
    A dolgozók az önállóságon felbuzdulva elkezdtek béremelést követelni.
    A vállalat nagy vezetése nevezzük holdingnak egy darabig ellen állt majd megadta magát és engedett.
    A béremelés terheit azonban rálőcsölte az önálló gazdasági egységekre, mert megszűnt a közös kalap.
    Rövid időn belül kiderült, hogy a megnövekedett terheket a un. szaküzemek nem bírják és a bérkövetelők elkezdték kirúgni egymást. általánosságban elmondható, hogy megerősödtek a haveri körök, melyek alakítottak egy egy önálló vállalkozást és leléptek és vitték a melót. Az anyavállalat meg felmondott a maradéknak, igaz a bérük magasabb lett, de ez felmondás esetén sovány vigasz.

  81. ebihal szerint:

    Gordon!
    Nem hittanórán vagyunk, ha nem értesz valamihez, inkább hallgass!
    Bugi!
    Mondtam már, nem vagy vitapartner!

  82. gyalog szerint:

    nagypapi egyre dühödtebb. Ez jó jel.

Itt lehet hozzászólni !