Orbán Viktor: Jól állunk

Fidesz.hu

Orbán Viktor miniszterelnök korrektnek tartja azokat az előzetesen kidolgozott feltételeket, amelyek alapján az euróövezeten kívüli államok csatlakozhatnának a létrehozandó európai bankfelügyeleti rendszerhez.

“Az előterjesztések szerint jól állunk, sokkal jobban, mint azt korábban gondoltuk volna” – mondta kormányfő, amikor csütörtökön Brüsszelben megérkezett az Európai Néppárt (EPP) vezetőinek tanácskozására. Az EPP-ülés után Orbán Viktor a visegrádi csoport országainak vezetőivel egyeztet, majd késő délután kezdődik meg részvételével az EU-országok csúcsvezetőinek péntekig tartó megbeszélése, elsősorban gazdasági-pénzügyi kérdésekről, azon belül a bankuniós elképzelésekről.
A bankfelügyeleti rendszerrel kapcsolatban újságíróknak azt emelte ki a miniszterelnök, hogy az euróövezeten kívüliek számára adott a döntés lehetősége, kívánnak-e csatlakozni. Ha igen, akkor azt megítélése szerint – az előzetes tanácskozásokon kidolgozott dokumentumok alapján – olyan feltételekkel tehetik meg, “amelyek korrektnek mondhatók”. “Néha nekünk is lehet szerencsénk” – jegyezte meg Orbán Viktor, mielőtt bement a néppárti tanácskozásra.

A csütörtök-pénteki EU-csúcsot a 27 tagállam maratoni hosszúságúra sikeredett pénzügyminiszteri tanácskozása előzte meg. A szerda délután kezdődött eszmecseréről csütörtök hajnalban álltak fel a résztvevők, úgy, hogy a legfontosabb pontokban sikerült megállapodniuk.

Az eurózóna közös bankfelügyelete 2014. március 1-jétől kezdi meg működését – jelentette be Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter.

“Lépésről lépésre, úton vagyunk az eurózóna válságának megoldása felé” – jelentette ki Pierre Moscovici a francia pénzügyi tárca vezetője.

Az Európai Központi Bank (EKB) keretein belül létrehozandó bankfelügyelet (Single Supervisory Mechanism, SSM) működésének jogi kereteit jövő februárig véglegesítik az Európai Parlamenttel folytatott egyeztetések után, így az EKB-nak egy éve lesz arra, hogy felkészüljön az új feladatra.

Michel Barnier, a belső piacért felelős európai biztos történelmi jelentőségűnek nevezve a megállapodást. Elmondta, hogy a közös bankfelügyelet a mintegy hatezer eurózónabeli pénzintézet közül a 150-200 legnagyobb bankot fogja közvetlenül felügyelni, azokat, amelyeknek teljes eszközértéke meghaladja a 30 milliárd eurót. A testületnek emellett lehetősége lesz arra, hogy – szükség esetén – az egyébként nemzeti felügyelet alatt maradó bankokat is felszólítsa, biztosítsák a frankfurti központú EKB általi ellenőrzésüket.

Nagy-Britannia, Csehország és Svédország előzetesen közölte, hogy nem csatlakozik az SSM-hez.

Forrás: Fidesz.hu

49 hozzászólás “Orbán Viktor: Jól állunk” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Orbán Viktor: Jól állunk”
    Inkább mintha hátrafelé haladnánk!
    Szóljon a kuszaszemű kocsisának Elnök úr, csapjon a lovak közé! ))) 😛 (((

  2. ugró mókus szerint:

    Megnyugodtam.

  3. Jeniszej szerint:

    Megmondta a Fater!
    Orbán úr az igen!

  4. felix szerint:

    Orbántól tudjuk, hogy amihez nincs köze az szerencse.
    Még szerencse.

  5. felix szerint:

    A MAGYAR NEMZET CÍMET VISELŐ LAP FŐOLDALON KÉRT ELNÉZÉST GYURCSÁNY FERENCTŐL MERT A SZAKDOLGOZATÁVAL KAPCSOLATOSAN VALÓTLANSÁGOT ÁLLÍTOTTAK.
    Szemétláda!
    Akkor ugye ők kommunisták?
    Tudsz róla, hogy netán lopnak is?

  6. ugró mókus szerint:

    Jé!Már ez is?

  7. bonifác szerint:

    Savanyú a szőlő, uraim? Még a végén a nagy szocialista siratókórus pléhre csúszik?
    Fél-x kém! Kicsit más a bizonyítottság hiánya, és az ártatlanság. Gyurcsány úr legalább
    15 év restanciában van: elévült (hűha) huncutságok tömege milliárdokért, elbokázott
    milliárdok az IMF- kölcsönből, egy kis hazaárulás a határonkívüliek ügyében, saját
    népének megalázása a nemzeti ünnepen- nos, a dolgozat ügyében ügyes kezek eltüntették a corpus deliktit. “Ártatlan ő, mint az izé” (kitől az idézet?) De Clinton mama is sűrűn
    érdeklődik: kis védence mikor áll bíróság elé, mert lesz akkor nemulass! A BKV-s
    némber is ártatlan volt a 80 mill. + visszafoglalkoztatás ügyében…Bíráink szerint.
    Gratulálok nekik. És Fletónak is.

  8. Schneider Ádám szerint:

    “Orbán Viktor: Jól állunk”
    félreértitek! magára és a bagázsára értette, nem miránk, pórnépre.

  9. felix szerint:

    Bonifác!
    De hol van a szőlő?
    A joggal is ismerkedned kéne.
    A bűnösséget kell bizonyítani nem az ártatlanságot.
    Rajta ne kíméld magad.
    A nagy lapotoknak is csak elnézés kérésre futotta.

  10. felix szerint:

    Jav. kelleténél

  11. Tündér Ilona szerint:

    A tévében láttam Orbán nyilatkozatát, meg kell állapítanom, hogy Chuck Norris kutyagumi hozzá képest.

    Két hét múlva a világbékét is elintézi.

  12. Dr. grün szerint:

    Orbán nyilatkozat:
    Zsúfolt hetünk van!
    Hétfőn megoldottuk a költségvetést
    Szerdán a gáz és áramár csökkentést
    Csütörtökön a minimálbéremelést
    Hétvégéig a zoktatásügyet is rendbetesszük! ))) 😛 (((
    Csodák azonnal!
    Az Alkotmánymódosításra kicsit várni kell, mert ahhoz be kell rendelnem a kőfaragót (kőről kissé nehéz radírozni) és a Janót, hogy szignálja!
    Hol van már a villámkezű Smitti! Régi szép idők! 😛

  13. "?!" szerint:

    Ma (Luca napjára időzítve) 17:00-tól lezajlott a Csepeli Önkormányzat 2012. évi állítólag utolsó képviselő-testületi ülése.

    Ezt a minden tekintetben “rendkívüli” testületi ülést tegnap 14:44-kor hirdették meg 11 napirendi ponttal, de ma délutánig a napirendi pontok számát megduplázták, majd egy helyszínen kiosztott előterjesztéssel 23-ra változott a napirendi pontok száma.

    Az ülés megnyitása után az MSZP frakcióvezetője idézte jelenleg alpolgármester fideszes képviselőknek az előző ciklusban azért előadott tiltakozásait, mert egy-egy sürgősséggel benyújtott előterjesztést csak a testületi ülés előtt 4 – 5 nappal korábban kaptak meg és ezért nem állt rendelkezésükre elég idő az előterjesztés olyan gondos tanulmányozására, hogy azzal kapcsolatban megalapozott döntést hozzanak!

    Hivatkozva a fideszeseknek az előző ciklusban 4-5 nap miatt előadott kifogásaira, valamint arra, hogy most az előterjesztések egyik felét 1 nappal az ülés előtt, másik felét az ülés előtt néhány órával kapták meg, 1 előterjesztést pedig a helyszínem osztottak ki, az mszp-sek frakcióvezetője közölte, hogy az mszp-s képviselők nem vesznek részt ebben a “kutyakomédiában”, ezért az mszp-sek jelen voltak ugyan, de nem kérdeztek, nem szóltak hozzá, és nem vettek részt a szavazásban!

    Ennek a lett a következménye, hogy a 23 napirend megtárgyalása során csak egy kérdés hangzott el (mégpedig Németh Szilárd polgármester részéről), amely kérdés miatt az előterjesztő (Borbély Lénárd alpolgármester) visszavonta az előterjesztését!

    A többi előterjesztést a fideszes képviselők (kérdések feltevése és hozzászólások nélkül) egyhangúlag megszavazták!
    A Jobbik és az LMP egy-egy képviselője pedig többnyire tartózkodó szavazatot adott le.

    Ennek a “rendkívüli egyetértésnek” köszönhetően (a testületi ülés elején adott félórás olvasási szünet után) a 23 napirendi pontot fél óra alatt sikerült “ledarálni”, és a Polgármester 18:05-kor bezárhatta a 17:05-kor kezdett testületi ülést!

    Összességében, ez az esetenként kabaréba illő jelenettel tarkított testületi ülés az önkormányzati demokrácia karikatúrája volt!

  14. Bugi szerint:

    Szánalmas ez az írásjel. Mi is a baja, nem kapott pénzt? Miért is kellett volna? Jó döntés volt, komcsiknak egy fillért se, mert lopnak!

  15. felix szerint:

    Gordon!
    Elgondolkodtál már azon, hogy egyáltalán nem kéne testületi üléseket tartani.
    Bugival egymás tenyerébe csapnátok és mehet a buli.
    Aki nem rátok szavaztak azok le vannak szarva, úgy demokratikusan.

  16. ebihal szerint:

    Ez az ő demokráciájuk!

  17. felix szerint:

    AZT SEM TUDJÁK MI FÁN TEREM, ÍGY MÉG MEGUGATNI SEM KÉPESEK.

  18. Gordon szerint:

    “Elgondolkodtál már azon, hogy egyáltalán nem kéne testületi üléseket tartani.”

    Szerintem nincs baj azzal, hogy egy ülés nem 10-12 órán át tart, hanem addig, míg a döntések megszületnek.
    Nem ez a normális?
    Traccsparti kell?
    Locsogás?

    Akkor a szoci képviselők vigyenek ki egy-egy hordót a Szent Imre térre az “Óra” alá és tartsanak szónoklatokat a népnek.

    Bár egy jó darabig nem mertek a nép közé menni – láttam én már olyat a nyóckerben, hogy leköpték az utcán álló szocialista aktivistát.

    Gondolom annak is megvolt az oka (Gyurcsány, Hunvald, Hagyó, Zusi, Deme, Molnár stb.).

  19. felix szerint:

    Gordon!
    Azért felesleges mert a döntések már az ülés előtt megszületnek.
    Amint az olvashattuk, még a sajátjaitoknak sincs kérdésük, függetlenül attól, hogy két nappal vagy egy órával korábban kapták meg az előterjesztést.
    Nem tudom, hogy mi a szarért tarja el a kerület ezt a bandát.
    Az ellenzéknem nem lehet az “uralkodóknak ” nincs szava akkor minek vagytok.
    Elég ha Német Szilárd van. A többiek menjenek a homokozóba.

  20. Gordon szerint:

    Én úgy emlékszem, hogy 2010 előtt jóval többen ültek ebben a testületben, és anno 30 felett is volt a létszám. A Fidesz viszont radikálisan csökkentette.

    Akkor most miről beszélünk!?

    Egyébként egy képviselőnek nem az a feladata, hogy “szépeket” mondjon a jegyzőkönyvbe. A fideszesek mindegyikének van körzete, az mszp-seknek nincs, mert ők csak listáról bejutott politikusok, őket az emberek elzavarták 2010-ben (megérdemelték).

  21. Vátesz szerint:

    Micsoda impotens banda a szoclib társaság! Képviselőként ülnek az önkormányzatban és síránkoznak, hogy semmit sem tudnak befolyásolni!
    Én, Vátesz, aki sohasem voltam képviselő, egyetlen tevékeny ellenzőként, kettős ellenzékből (!) megbuktattam a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződést, amivel 3.8Milliárdot spóroltam meg Csepelnek! A vörös Csepelen, a szoci többségű képviselőtestületet olyan helyzetbe hoztam, hogy javaslatomra kénytelen volt 4 kivégzett 56-os hőst posztumusz Csepel Díszpolgárrá nyilvánítani! Továbbá 2002-es gázár-mémemmel új pályára állítottam a Fideszt, s többszázmilliárd gázárkompenzációhoz segítettem a lakosságot!
    Mit akar a szoclib oldal, teljesen képtelen a kormányzásra, vezetőik tök hülyék voltak hajdani tanulmányaik alatt is, a diplomához is ügyeskedéssel jutottak. A negyven + tizenkét év alatt bebizonyították hogy semmihez sem értenek, csak a sivatagiak seggének nyalásához!

  22. felix szerint:

    Arról te szerencsétlen, hogy szart sem csináltok.
    A körzeteket ugye a határozatok nem érintik így azok képviselőinek nem kell a sajátjaik érdekében megszólalniuk.
    Az a baj, hogy fingod sincs a képviselőségről.
    Mivel a fideszeseknek ahogy mondod van körzetük nekik kéne igazán megszólalniuk.
    Most komolyan mi a fenét kerestek ti a testületben azon kívül, hogy szerencsésen eladtátok magatokat a csepelieknek. Hála a szocialistáknak.

  23. szigetország szerint:

    Hatalmas verekedés tört ki az ukrán parlamentben — nem először. De nem is ez az érdekes. A parlament tagja ugyanis Vitalij Klicsko profi boksz világbajnok is, aki jelen volt a csihipuhinál. Vajon mit csinált?

    A BBC ezt írja:
    “Boxing champion Vitaly Klitschko, leader of UDAR (Ukrainian Democratic Alliance for Reform) looked on.”

  24. "?!" szerint:

    Kedves “Gordon” és “Bugi”!

    Finoman azzal kezdem, hogy mennyetek Ti vissza a kurva anyátokba, ha csak annyi eszetek van amennyi 20:46-os, 21:17-es, és 21:48-as rásaitokból tükröződik!

    Büdös bunkók! Ti szerintetek úgy kell a közpénzek kiadásáról és egyéb közérdekű kiadásokról szavazni (döntést hozni), hogy arra sincs idejük a képviselőknek, hogy az előterjesztéseket figyelmesen elolvassák?

    Nem gondoljátok Ti szerencsétlenek, hogy ha az előző ciklusban igaz volt és jogos volt a fideszes képviselőknek az igénye, hogy a megalapozott döntések meghozatalához az előterjesztéseket az önkormányzat SZMSZ-ében előírt időben meg kellene kapni, akkor ez az igény most is jogos, és az SZMSZ betartása most is kötelező!

    Ideje lenne már kicseréltetni az agyatok helyére beültetett erjedő narancsot, mert már teljesen meg vagytok szédülve a fejetekben zajló erjedés (rothadás) mellékhatásától!

    A pénzt pedig jobb ha nem emlegeted Te büdös bunkó “Bugi”, mert nyilván Te és hozzád hasonló szarháziak vetettek szemet az Észak-csepeli területért befolyt pénzből 2010. őszén még meglévő és átvett 3,6 milliárd Ft-ra, és azért hazudoztatok 2 éven keresztül (és a Vörös Csepel című könyvben 35.000 példányban) arról, hogy az a pénz eltűnt az utolsó Ft-ig, miközben még a mai testületi ülésen jóváhagyott előterjesztések jelentős részében a kiadások pénzügyi fedezeteként most is az “északi bevétel” van megjelölve!

    Az általam leírt konkrétumokra adjatok magyarázatot mocskos bértollnokok, és ne a személyen ellen irányuló alaptalan rágalmazásommal foglalkozzatok!

  25. szigetország szerint:

    Vitalih Klicsko reagálása a tömegbunyóra a BBC felvételén is megteinthető. Nem semmi…

  26. Gordon szerint:

    “arra sincs idejük a képviselőknek, hogy az előterjesztéseket figyelmesen elolvassák”

    Erre találták fel az olvasási szünetet.
    Az volt ma?

    Egyébként az interneten már csomó minden elolvasható volt korábban is. Ha a maszoposok nem tudnak olvasni, akkor monnyanak le.

    Egyébként Pabar Lajos megint hozza a szokásos formáját és csak mocskolódni tud normális kulturált hangnem helyett. Szomorú ez, kár hogy idáig süllyedt. Persze megértem, hogy frusztrált, hisz 2 hónapja azt írta, hogy csak 6 hónapja van hátra. Szerintem ne foglalkozzunk sokat vele. Fogatlan oroszlánt egyébként se kihívás legyűrni.

    Jobbulást kívánok neki és remélem azért megtalálja a lelki békéjét.

  27. felix szerint:

    “?!”
    Most halál komolyan kérdezem, Ezek az alakok vannak olyan szinten, hogy megértsék mit kérsz tőlük?
    Sokszor ez az érzésem, hogy komoly értelmi problémáik vannak.

  28. Gordon szerint:

    “Arról te szerencsétlen, hogy szart sem csináltok.” – írja félix.

    Nem tudom, hogy ő honnan tudja mit csinálnak a fideszes képviselők, de emlékszünk azokra a szoci alkalmazottakra, akiket évekig nem is láttak az állítólagos munkahelyükön.

    Meg emlékszünk még a 804 milliós sikerdíjra is…

  29. Gordon szerint:

    A csepeli szoci képviselőket, felixet és Pabart elküldeném a zukrán parlamentbe. Ott kiélhetnék magukat…

    Csepelen pedig folytatódjon a csendes, méltóságteljes munka a csepeli emberek érdekében. Ha a szocik akarnak, akkor a hordóval a hónuk alatt elmehetnek. Nem kell a zukrán stílust itt meghonosítani. A csepeli emberek nem ezért választanak helyi testületet.

    Összefogás és békesség a csepeliek érdekében. Ez a jelen. Legyen ez a jövő is!

  30. felix szerint:

    Gordon!
    Amit most írtál Perbálnak az azt bizonyítja, hogy egy gusztustalan állat vagy.
    Mások betegségével csak a lelketlen barmok szórakoznak.
    Emberileg alkalmatlan vagy képviselőnek.
    Sőt takarodj csepeli közéletből.
    A szociknak ha van egy kis esze akkor kiszerkesztenek a neten.
    A fidesz részéről sem találkoztam eddig ilyen rohadt undorító szöveggel.

  31. Gordon szerint:

    “Emberileg alkalmatlan vagy képviselőnek.”

    !????!

    “Sőt takarodj csepeli közéletből.”

    ?%+/%§_*%”=(!+%!?

    “A szociknak ha van egy kis esze akkor kiszerkesztenek a neten.”

    Kit érdekel mit csinálnak?

    “A fidesz részéről sem találkoztam eddig ilyen rohadt undorító szöveggel.”

    Jobbulást és lelki békét kívántam neki, annak ellenére is hogy többször minősíthetetlen hangnemben beszél a többi fórumozó egy részéről. Olvasd már el! A sárba – magad mellé – ne rángass le!

    “Összefogás és békesség a csepeliek érdekében. Ez a jelen. Legyen ez a jövő is!”

    /Gordon/

  32. felix szerint:

    Az lehet, hogy a sárban vagyok, de a válladon állok.
    Szórakozol a betegségével majd cinikusan jobbulást kívánsz neki csak azért, hogy ne lehessen beléd kötni.
    A te összefogásodból mindenki ki van rekesztve és ez annyit jelent, hogy magasan leszarod a nem rátok szavazó csepelieket.
    A Fideszes körzetekben is vannak ilyenek és az általad nem ismert demokrácia szabályai szerint őket is képviselnie kell a megválasztott képviselőnek.
    Nem lekommunistázni vagy szocizni, hanem képviselni.
    Érted már.
    A kérdőjeleid arra utalnak, hogy tévesen hittelek megválasztott képviselőnek. Ez azért egy kicsit megnyugtat.

  33. hajós szerint:

    Románia miniszterelnöke VICTOR PONTA.
    De Magyarország miniszterelnöke miért PONT A VIKTOR?
    Na erre feleljen nekem valaki.

  34. felix szerint:

    Mert megérdemeljük 🙂

  35. Rycki szerint:

    Se baj, jön a jövő nemzedéke akikre kiakarják vetni a tandíjat.
    Ma láttam egy középiskolást egy transzparenssel a kezében tüntetni: “2014-ben már én is szavazni fogok”
    Éssss most veszítette el PONT A VIKTOR az összes közoktatásban résztvevő személy szavazatát. Látjátok így kell szép szisztematikusa elesni a szavazatoktól.
    Magánnyugdíj, diákok, orvosok, tanárok, rendőrök, tűzoltók stb stb. 😀

  36. Katka szerint:

     A rohadékok maguktól nem sajnálják a pénzt!

    A Miniszterelnökség, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) és a Magyar Művészeti Akadémia lesznek a héten elfogadott költségvetés legnagyobb nyertesei, jövőre jelentősen több pénzből gazdálkodhatnak, mint az idén.

    Így változik a támogatás jövőre

     Legnagyobb nyertesek   2012    2013    változás
                                        Md Ft    Md Ft    (%-ban)
     Miniszterelnökség             2,5     4,2     +64
    Magyar Művészeti Akadémia 1,5    2,5    +63
    Köztársasági Elnöki Hivatal    0,9    1,5     +54
    Terrorelhárítási Központ       10,4     13,4    +29
     Igazságügyi  Minisztérium    8,7     9,5   +9
     Legnagyobb vesztesek
    Önkormányzatok             1042     641    –38
    Táppénz                          61    40   –34
    Gyógyszertámogatások    219    158    –28
    Központi Statisztikai Hivatal  11,8     8,7     –26
    Egyetemek, főiskolák         158     135    –15

  37. Dr. grün szerint:

    Rycki!
    Ma a MOKKA-ban nyilatkozta a Balogh tiszteletes, hogy aki már tanul az feleslegesen aggódik, mert nem szokás szerződéseket visszafelé módosítani!
    Rendőrök, tűzoltók, rokkantak és egyéb korengedményesek!
    Mi erről a tapasztalatotok?! 😛

  38. Katka szerint:

    Dr. Grün: ” Balogh tiszteletes, hogy aki már tanul az feleslegesen aggódik ”

    Hú ez a mondat egy tiszteletes szájából, híven tükrözi az egyházak emberbaráti szeretetét. Nekem már jó, a többi dögöljön meg elvet!

  39. Bugi szerint:

    Szerencsétlen komcsik. Ti csak gyűlölködni tudtok.

  40. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Nem kell ahhoz komcsinak lenni! Minden normális embertől elvárható lenne, hogy gyűlölje a hazugságot és a képmutatást!
    Talán még Tőled is! ))) 😛 (((

  41. felix szerint:

    Csak tudnám, hogy egy ilyen tiszteletes kikért imádkozik, hiszen az Úr visszaszól neki, hogy mit akarsz hiszen neked meg van mindened.
    Ilyen gondolkodással nincs joga imádkozni másokért.

  42. felix szerint:

    Bugi!
    Nem lehetne megoldani, hogy csak azokhoz a mondatokhoz szólj hozzá amelyeket megértesz.
    Ha igen, akkor most veszek tőled végső búcsút.

  43. Bugi szerint:

    Legalább Balog Zoltán nevét megtanulhatná leírni a primitíven mocskolódó kommancs siserehad.

  44. Gordon szerint:

    Katka források nélküli hazugságaira felesleges reagálni. Jellemző, hogy a zönkormányzatokat a legnagyobb vesztesek közé sorolja, miközben százmilliárdokat költ az állam a zönkormányzatok adósságainak rendezésére.

    Katka és a hozzá hasonló cocik vélhetően akkor is hazudnak, amikor kérdeznek.

  45. "?!" szerint:

    Kedves “Gordon”, Te böfögve röfögő nagyképű hazug disznó!

    A tegnap 22:45-kor elküldött hozzászólásodra az alábbiakat válaszolom:

    1.) Idézted azt a mondatomat, hogy “arra sincs idejük a képviselőknek, hogy az előterjesztéseket figyelmesen elolvassák”, majd pofátlanul kijelentetted, hogy “Erre találták fel az olvasási szünetet”.

    Ha igaz lenne az állításod, és elég lenne a sok oldal terjedelmű előterjesztések gondos elolvasásához az üléstermben elrendelt olvasási szünet, akkor hogyan fordulhatott elő Te háziállat, hogy egyetlen képviselőnek sem tűnt fel a Csepeli Strand bérbevételéről szóló „csak” 32 oldal terjedelmű előterjesztés részét képező bérleti szerződésnek az 5.15. pontja?
    Az apont amelyből megfelelő szövegértő képességgel rendelkező képviselőknek észre kellett volna venni, hogy a BGYH Zrt. a Csepeli Strand területén már a 2013. évi bérleti idő alatt fedett uszoda építésbe akar kezdeni, és ezért teljesen értelmetlen a csepeli fideszesek közel 1 milliárd Ft közpénz kidobásával járó fedett uszoda építési szándékát fentartani, vagy erről 34 millió Ft-ba kerülő népszavazást, vagy 5 millió Ft-ba kerülő írásbeli lakossági konzultációt kezdeményezni?!
    Talán csak azért nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel tovább a bérleti szerződésben leírtak ellenére is, mert olyan sok pénze van a „takarékos” csepeli önkormányzatnak, hogy akár 1 milliárd Ft felesleges kiadás sem számít?

    Mesélj röfi, hogy miért nem tudta ezt az akár 1 milliárd Ft kihatású problémát kiolvasni a 32 öldal terjedelmű előterjesztésből egyik néma levente párttársad sem a rendelkezésére álló idő alatt?!

    2.) Érdemi mondanivaló helyett, személyeskedve írtad Te böfögve röfögő disznó, hogy „Persze megértem, hogy frusztrált, hisz 2 hónapja azt írta, hogy csak 6 hónapja van hátra.”
    Erre válaszolva közlöm, hogy:

    -korai még részetekről engem leírni, mert én nem vállon felül vagyok beteg, mint Te és néhány narancsagyú itt fórumozó cimborád, hanem csak a hasüregemben;

    – továbbá azért is korai még részetekről engem leírni, mert ha az orvosaim továbbra is olyan ügyesek lesznek mint az utóbbi időben, akkor a rendelkezésemre álló idő akár meg is duplázódhat, és a Ti szerencsétlenségetekre még viszonylag sok időm lehet arra, hogy rászorítsam a csak hazudozással és átvágással foglalkozó impotens bandátokat arra, hogy hazudozás helyett dolgozzatok!

    3.) -törölve-

  46. admin szerint:

    Kedves “?!”!

    Hozzászólásod egy részét töröltük, mert egyértelműen erőszakkal fenyegetőztél. A jövőben mellőzd az ilyen tartalmakat.

    Üdvözlettel:
    Csepel.info csapata

  47. Tündér Ilona szerint:

    Orbán Viktor egyszer azt gondolta, hogy minden háztartásba ingyen bevezeti a sört. Aztán úgy döntött, hogy nem, mert Orbán Viktor csak olyan dolgot vezet be, amit mindenki szeret 🙂

Itt lehet hozzászólni !