‘Kormány’ kategória archívum

Április végétől ismét büntethetővé válhat a sértő jelképhasználat

2013. április 22. hétfő

Mno.hu

Újraszabályozhatja az önkényuralmi jelképek tilalmát hétfőn a parlament, így a jövőben csak a köznyugalmat zavaró, az áldozatok méltóságát sértő jelképhasználatot üldöznék. Döntenek a képviselők a nemzeti eszközkezelő segítségére jogosultak körének bővítéséről is. Kedden a hallgatói szerződésekről nyílik vita.

Hétfő délután – a napirend előtti felszólalások és az interpellációs blokk után – szavaz a Ház az önkényuralmi jelképek szankcionálásáról szóló kormányjavaslatról. Ennek előzménye, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) februárban április 30-i hatállyal megsemmisítette a büntető törvénykönyv (Btk.) azon rendelkezését, amely az önkényuralmi jelképek használatát tiltotta. Az Ab úgy ítélte meg, hogy a szabályozás túl tág, mivel a jelképhasználatot általában szankcionálja, és ezzel aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. (tovább…)

Jobban élünk, mint egy éve

2013. április 22. hétfő

Origo

A kormány munkája és a rezsicsökkentés kimutathatóan pozitív hatással volt az inflációra

Havi ezresekben is mérhető, hogy eddig milyen jól jött ki a lépés a kormánynak az idén. A reálbérek felkúsztak, a rezsicsökkentés és az alacsony infláció miatt az emelkedő fizetések az embereknél maradnak, nem úsznak el. Többet ér az idén a magyarok pénze, akár dolgoznak, akár nyugdíjasok, a gyógyszerek is olcsóbbak lettek. Fideszes képviselők szerint lehet ugyan gyanakodni, hogy a kormány kampányol, de amíg nem hitelből költenek, addig nincs gond.

A múlt héten jelentette meg legfrissebb adatát a Központi Statisztikai Hivatal a fizetésekről. Ebből kiderült, hogy újra emelkedni tudtak a reálbérek, vagyis az inflációt figyelembe véve többet ért a fizetés az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban. Akinek volt 8 órás, legális állása, átlagosan 223 ezer forintra volt bejelentve, ebből 146 ezer forintot vihetett haza. Tavaly január-februárban 217 ezer forint volt az átlagos bruttó bér és 140 ezer a nettó. Azaz, havi hatezer, éves szinten 72 ezer forint plusz is összejöhet. (tovább…)

Időközi választás: Fideszes győzelmek Barcson és Szendrőn

2013. április 22. hétfő

Fidesz.hu

Illusztráció

A Fidesz-KDNP jelöltje győzött a barcsi időközi képviselő-választáson, Szendrő új polgármestere is A Fidesz jelöltje lett.

A Fidesz-KDNP jelöltje győzött a Jobbik jelöltjével szemben a Somogy megyei Barcs egyik választókerületében tartott időközi önkormányzati képviselő-választáson, ahol a választásra jogosultak 21,3 százaléka adta le voksát – tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője, Balázsné Vastyán Krisztina vasárnap az MTI-t. Barcs 8-as választókerületében azért kellett választást kiírni, mert a korábbi képviselő, Racsek József (Fidesz) a helyi járási hivatal vezetője lett, és összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról.

(tovább…)

Rezsicsökkentés: Több mint egymillió aláírást gyűjtött eddig a Fidesz

2013. április 21. vasárnap

Hirado.hu

Ennyi aláírást gyűjtött eddig a Fidesz a rezsicsökkentés megvédéséért – közölte Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.

“Egymillió-ötvenezer ember mondta azt az elmúlt négy hétben Magyarországon, hogy meg kell védenünk a rezsicsökkentést” – mondta a politikus a Fidesz V. kerületi, Szabadság téri aláírásgyűjtő standjánál.

(tovább…)

Varga: Kivívtuk az IMF elismerését

2013. április 21. vasárnap

Kedvezőnek tartja a Nemzetközi Valutaalap a magyar államháztartás egyensúlyát

Magyar Hírlap

Pozitívan fogadták az IMF-nél azt, hogy rendkívül kedvező a magyar államháztartás egyensúlya – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter az IMF képviselői mellett svájci partnerével is találkozott Washingtonban.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank képviselőivel a technikai együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Washingtonban. A politikus svájci partnerével is találkozott, vele a magyar munkavállalás liberalizálásáról és az alpesi állam bankjaiban vezetett magyar számlákról kért felvilágosítás ügyéről tárgyalt.

(tovább…)

Orbán: Fontos a keresztény gyökerek megszilárdítása

2013. április 20. szombat

Fidesz.hu

A nem vallásos emberek számára is jobb egy olyan társadalom, amely keresztény értékekre épül – mondta Orbán Viktor az El Mundo című spanyol lap szombati számában megjelent interjújában, amelyben egyebek között az állam konstruktív elemének nevezi az etnikai és vallási kisebbségeket, Magyarország számára pedig igazságosabb bánásmódot tart szükségesnek az Európai Unió részéről, elutasítva a kettős mérce alkalmazását.

A miniszterelnök kifejtette: nem Magyarországon komplikált a helyzet, hanem Európában. Magyarországon meglehetősen egyszerű a helyzet: szuverén ország vagyunk, tiszteletben tartjuk az összes európai jogszabályt, de azoknak saját utunkon haladva teszünk eleget. Brüsszelben csupán igazságos bánásmódot szeretnénk elérni. Elutasítjuk, hogy bármiféle kettős mércét alkalmazzanak velünk szemben – mondta a kormányfő, hangsúlyozva: a törvényhozást illetően Magyarország teljes mértékben az európai értékekkel és az európai jogszabályokkal összhangban cselekszik. Az EU jövője az, ami komplikáltnak tűnik – fűzte hozzá.

(tovább…)

Fónagy: Júniustól olcsóbb a PB-gáz

2013. április 19. péntek

Fidesz.hu

A kormány elkötelezett a rezsicsökkentés folyamatának továbbvitele mellett, ennek jegyében várhatóan június 1-jével hatályba lép a palackos és a tartályos PB-gáz 10 százalékos árcsökkentése – közölte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

A rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős kormányzati bizottság vezetője elmondta azt is: az NFM kidolgozta és hamarosan életbe lépteti a földgáz- és áramszolgáltatók piaci erőfölényének mérséklését, a lakossági fogyasztók védelmét szolgáló részletszabályokat. A rendeleti előírásoknak köszönhetően kevesebb kiadással és ügyintézéssel járnak majd az energiafelhasználáshoz kapcsolódó egyes eljárások.

(tovább…)

Orbán: A magyar válságkezelés sikeres, az európai nem

2013. április 19. péntek

MNO

A miniszterelnök szerint azért támadják az unióban Magyarországot, hogy nyomás alatt tartsák, és eltérítsék a kormány által képviselt irányvonaltól. Orbán Viktor a Kossuth rádióban arról is beszélt, hogy José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek az alkotmánymódosítást érintő felvetései közül a költségvetési hiányfék ügyében nem fog meghátrálni a magyar kabinet.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem. Jelezte továbbá, egyelőre nem áll szándékában döntést hozni a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonásáról.

(tovább…)

Reding személyes ambíciói miatt piszkálhatja a Fideszt

2013. április 18. csütörtök

MNO

Viviane Reding magánakciója lehetett az a híresztelés, hogy az Európai Néppárt dubrovniki ülésén szóba került a Fidesz kizárása a pártcsaládból – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Az Index brüsszeli és strasbourgi informátorokra hivatkozva állítja: a luxemburgi biztos ezzel az akcióval azt akarta elérni, hogy esélyes legyen José Manuel Barroso jövőre megüresedő posztjára. Könnyen lehet azonban, hogy eltaktikázta magát.

(tovább…)

Rezsicsökkentés: Igazságos közszolgáltatást a szemétszállításban is

2013. április 18. csütörtök

MTV Videótár/Fidesz.hu

A Ma reggel vendége volt Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke.

A felvétel megtekinthető ide kattintva.

(tovább…)