Reding személyes ambíciói miatt piszkálhatja a Fideszt

MNO

Viviane Reding magánakciója lehetett az a híresztelés, hogy az Európai Néppárt dubrovniki ülésén szóba került a Fidesz kizárása a pártcsaládból – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Az Index brüsszeli és strasbourgi informátorokra hivatkozva állítja: a luxemburgi biztos ezzel az akcióval azt akarta elérni, hogy esélyes legyen José Manuel Barroso jövőre megüresedő posztjára. Könnyen lehet azonban, hogy eltaktikázta magát.

Viviane Reding uniós biztos környezetéhez tartozó forrásra hivatkozva állította pénteken és tegnap is azt az erdélyi Új Magyar Szó Online, hogy az Európai Néppárt (EPP) múlt csütörtöki, dubrovniki vezetőségi ülésén Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője, Antonio López-Istúriz White, az EPP főtitkára és Reding a Fidesznek az EPP-ből való esetleges kizárásáról beszélgettek. A Magyar Nemzet megírta, hogy a biztos kabinetfőnöke, Martin Selmayr állhat e hamis információk terjesztése mögött. Az Index is azt közölte: ő volt az egyetlen a dubrovniki vacsorán Reding munkatársai közül. A kizárásról szóló híreszteléseket a néppárti frakció elnöke, Joseph Daul határozottan visszautasította.

Szoci támogató

A portál EP-s forrásai szerint Redingnek az volt a célja, hogy saját pozícióját javítsa: a luxemburgi biztos ugyanis kinézte magának José Manuel Barroso jövőre megüresedő EB-elnöki székét. Az Index szerint néppárti és szocialista körökben is helyezkednie kell, mert az EPP francia tagjainál nem szerzett jó pontokat, amikor Twitter-üzenetében üdvözölte Nicolas Sarkozy választási bukását. A szerdai, hazánkról szóló EP-vitában ezért feltűnő volt, hogy az európai szocdemek frakciójának vezetője, Hannes Swoboda a néppárti biztos védelmére kelt, állítván, hogy Reding ellen gyűlöletkampány zajlik Magyarországon.

Az Index úgy látja: Reding az elnökség megszerzése érdekében igyekszik a néppárti frakcióban vitákat kiváltó Fideszt elszigetelni, sőt akár kizáratni is. Ezzel azonban többek szerint eltaktikázta magát: az, hogy egyértelműnek látszik, hogy hozzá köthető az Új Magyar Szóban megjelent kiszivárogtatás, a bizonytalan néppártiak inkább vele szemben helyezkedtek el. Ennek kapcsán – írja a hírportál – a néppárt nem tehetett mást, mint hogy elkezdi tagadni a Fidesznek az EPP-ből való kiebrudalásáról megjelenteket, Reding a párt vezetőit gyakorlatilag betolta a Fidesz mellé, lépésével így ellenkező hatást ért el.

Öt százalék

Nehezítheti Reding dolgát a Fidesszel szemben az is, hogy a nagyobbik magyar kormánpárt adja az EP néppárti frakciójának több mint öt százalékát, 271 képviselőből 14-et. Ennél többet csak a német, a spanyol, a lengyel, az olasz és a francia jobboldal delegál Brüsszelbe, illetve Strassbourgba.

Navracsics korábban arról beszélt, hogy Reding részrehajló, „kifejezetten és tendenciózusan Magyarország-ellenes nyilatkozatokat tesz”, amivel sérti a részrehajlás-mentesség követelményét, holott egy uniós biztos „nem politizálhat”. Mint azt az mno.hu korábban megírta, a hazánkkal szemben kifejezetten ellenséges hangnemet használó biztos számos alkalommal bizonyította már alkalmatlanságát.

Tulajdonképpen az Európai Néppártot (EPP) bomlasztják az unió baloldali pártjai, amikor Magyarországot támadják – mondta a Magyar Hírlapnak Hankiss Ágnes, fideszes európai parlamenti képviselő. A lap csütörtöki számában megjelent interjúban a politikus úgy fogalmazott: ennek az eszköztárnak a politikában való felhasználása kifejezetten a kommunista titkosszolgálatokra jellemző.

Az MNO összeszedte, hogyan jutottunk el az újabb strasbourgi vitáig.

Forrás: MNO

15 hozzászólás “Reding személyes ambíciói miatt piszkálhatja a Fideszt” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    Megártott neki a túlzásba vitt nemi élet hiánya!

  2. Jeniszej szerint:

    Ez egy beteg nő. Látható az a körmein is. Valószínű rágja a megátalkodott. ))) 😀 (((

  3. Narancsvírus szerint:

    Orbánnak elkapja a farkát!

  4. “Orbán Viktor kormányfővel készített interjút pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsora, amelyet csütörtökön este vettek fel és felvételről sugároztak. A kormányfő az uniós aggályokra válaszolva azt üzente: Barroso elnök csak ne aggódjon, megváltoztatjuk az általa kifogásolt szabályokat, ám azoknak csak az uniót érintő részeit. Orbán szerint előfordulhat, hogy fenntartják a Magyarországgal szembeni uniós túlzottdeficit-eljárást, nem mintha a tényekből ez következne, ám rendszeresen kettős mércét alkalmaznak az országgal szemben.”
    http://hvg.hu/itthon/20130419_Orban_Viktor_a_Kossuthon

  5. “A miniszterelnök szerint komolyan nem jöhet szóba a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárás. Azt viszont sérelmezte, hogy Viviane Reding nem adja meg a magyaroknak a tiszteletet. A miniszterelnök szerint idén lesz béremelés, csökken az infláció, és egyre több munkahely lesz.”
    .
    Reding asszony nem adja meg a tiszteletet a magyaroknak és engem sem komál! ))) 😛 (((
    .
    http://www.origo.hu/itthon/20130419-orban-van-aki-nem-vesztette-el-a-jozan-eszet.html

  6. Jeniszej szerint:

    Az állandó, kóros körömrágás (onychophagia) a kényszerbetegségek sorába tartozik,
    A körömrágás sokszor idegességről, belső bizonytalanságról árulkodik. Ha egy gyerek rágja a körmét, előfordulhat, hogy valamelyik szülővel szemben érez dühöt vagy frusztrációt. Ez a feszültség megmaradhat felnőttkorra is, ami jó alapot teremt ahhoz, hogy egyfajta belső bizonytalanság alakuljon ki benned az évek során. Talán képtelennek érzed magad rá, hogy kézbe vedd a saját életed irányítását, és tudat alatt azt szeretnéd, ha mások foglalkoznának ezzel – mint ahogy gyermekként megszoktad. Nehezen hozol döntéseket a saját életedet érintő kérdésekben.

    Gyakran előfordul, hogy a körömrágás mögött elfojtott agresszió húzódik meg. Nem elfogadott szétkarmolni a főnök képét, amikor valaki kimarad az előléptetésből, mint ahogy a szüleiddel szembeni ellenérzéseidet is nehéz lehet kulturált formában kifejezésre juttatni.

    Ezért aztán előfordulhat, hogy te magad rágod le fegyvereidet, amelyeket támadáskor ösztönösen bevetnél. A körömrágással mintegy lefegyverzed magad, félsz saját ösztönös reakcióidt ))) 😀 (((

    Az elfojtott agresszió gyakran továbbgyűrűzik, és komolyabb lelki problémákhoz is vezethet. Mivel nem tudod őszintén kifejezni érzéseidet, önbecsülésed csorbulhat. Ha nem mered felfedni valódi természetedet, nehogy másokat megbánts, előbb-utóbb feszültség, félelem lesz úrrá rajtad. Érdemes megfigyelned, hogy mikor jelentkezik a körömrágás utáni vágy – így megértheted, ki vagy mi váltja ki az ingert

    Amikor a saját húsodba harapsz, jelzi, hogy valami emészt téged, de inkább lenyeled az ellenérzéseidet, mint hogy kimondd. Mivel nem a körmödet, hanem a bőrödet rágod, nem akarsz senkit támadni, inkább hagyod, hogy a probléma rágjon téged. Talán képtelennek érzed magad arra, hogy megoldd a téged foglalkoztató kérdést, bizonytalan vagy abban, hogyan is kezelhetnéd az adott helyzetet. Így inkább kihátrálsz és hagyod, hogy a bűntudat vagy bármilyen érzés, amely kialakult benned, csak úgy enyhülhessen, ha fájdalmat okozol magadnak.

    Talán azt reméled, hogy ezáltal majd csökken az elfogadhatatlannak ítélt érzésed miatti bűntudat. Minél idegesebb leszel egy-egy kritikus helyzettel szembesülve, annál erőteljesebben jelentkeznek az érzések – így a köröm melletti bőr rágása fokozódhat.

    Jacques Martel Lelki eredetű betegségek lexikona és Ann Gadd Árulkodó szokásaink című könyv.

  7. "?!" szerint:

    Honnan a francból veszitek, Viviane Reding rágja körmét?
    Nézzétek már meg jobban a képet és ne cseszegessétek, hiszen úgysem vagytok nála esélyesek!

    Olvassátok el figyelmesen a fenti bejegyzésből idézett alábbi szöveget, és rögtön láthatjátok, hogy kis hazánkban milyen komolytalan lejárató kampány folyik ellene:

    “Viviane Reding uniós biztos környezetéhez tartozó forrásra hivatkozva állította pénteken és tegnap is azt az erdélyi Új Magyar Szó Online, hogy az Európai Néppárt (EPP) múlt csütörtöki, dubrovniki vezetőségi ülésén Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője, Antonio López-Istúriz White, az EPP főtitkára és Reding a Fidesznek az EPP-ből való esetleges kizárásáról beszélgettek. A Magyar Nemzet megírta, hogy a biztos kabinetfőnöke, Martin Selmayr állhat e hamis információk terjesztése mögött. Az Index is azt közölte: ő volt az egyetlen a dubrovniki vacsorán Reding munkatársai közül. A kizárásról szóló híreszteléseket a néppárti frakció elnöke, Joseph Daul határozottan visszautasította.”

  8. Valaki elárulta nekik, hogy miattunk lerágja a körmeit!
    A rendőr kérdezi:
    Miért veri azt szegény öregembert?!
    Mert az ősei keresztre feszítették a Megváltót!
    De ember! Annak kétezer éve!
    Nézze Biztos úr! Én most tudtam meg a kocsmában!

  9. Béla szerint:

    A magyar bíróságok is kettős mércét alkalmaznak: a cigány elkövetőket vagy felmentik, vagy a legenyhébb büntetést szabják ki rájuk, míg a magyarokra a legszigorúbbakat. Az már csak hab a tortán, hogy a Horthy- szobor leöntőjét, Dániel elvtársat még meg is dicsérte a vidéki tapló bíró.

  10. nagyapó szerint:

    A helyzet az, hogy a magyar nép megutálta a szocikat. Ezt mutatta a 2/3. Jelenlegi hazudozásaikkal nem tudtak itthon teret nyerni (l. időközi választások), ezért internacionalista kapcsolataikat próbálják elővenni. Ebben segíti őket, hogy a szoci komprádor burzsoázia nagyon megfelel az EU gyarmatosítóinak.
    Ezt lovagolja meg Reding, aki előszőr a franciákat leckéztette, cigány ügyben (igaza volt), de kapott akkora pofont, hogy gyorsan országot váltott, mert küzd további biztosi helyéért.
    De azért van más hang is:
    – Frank Engel az Európai Néppárt nevében szólalt fel, és arról beszélt, hogy a kétharmados többség nagy hatalmat ad egy kormány kezébe, főleg ha egy pártról van szó. Emlékeztetett arra, hogy a Velencei Bizottság is megdicsérte Magyarországot, mert stabil helyzetet hozott létre. Sok döntést nem lehet megkérdőjelezni, csak olyan alapon, hogy azok kétharmados döntéssel születtek – mondta Frank Engel. Nem arról van szó, hogy Magyarország rosszabb európai lenne, mint mi, és most kialakulhatott egy olyan látszat, hogy Európa nem Magyarország-barát – mondta a néppárti képviselő.
    – Viviane Reding jogi végzettségének a hiányát firtatja Morvai Krisztina. Magyarországot vizsgálgatják, anélkül, hogy világossá tennék, hogy mik a saját szabályaik – mondta a képviselő, hozzátéve, hogy az EU ne oktassa ki Magyarországot.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. bonifác szerint:

    Nagyapót csak megerősíteni tudom.Mi lettünk az Eu fekete báránya- kiváló alany vagyunk:
    ellenségekkel körülvéve: Románia, Szlovákia- egyetlen igazi barátunk Lengyelország.
    A Trianoni gyalázat elkövetői sunyítanak, és inkább régi barátait támogatja .(Kisantant)
    És a pénzét félti, amit a cucik garantáltak nekik.Az egész balhé arról a pénzről szól, amit
    Fletóék megígértek,de Orbán kivette a szájukból a cuclit.

  12. ebihal szerint:

    Látszik, nagyapó továbbra sem pótolta matematikai hiányosságait.
    Elfelejtette azt is, hogy olyat is mondtak, miszerint a 2/3-dal élni kell és nem
    visszaélni!

  13. kispajtás szerint:

    nagyapó szerint:
    2013. április 19., péntek – 22:14
    A helyzet az, hogy a magyar nép megutálta a szocikat.

    A helyzet az, hogy a Fidesz megutáltatta magát a magyar néppel.

  14. Királyerdei szerint:

    Na,mi van piszkos,szemét komcsik?
    Pofáztok a diktatúráról?
    Na,itt van egy kis ízelítő:

    http://www.leleplezo.eu/tarhely/leleplezo/dokumentumok/internalo_taborok_javitott_s.pdf

  15. J szerint:

    Luxemburgi politikus. No comment.
    Vagy talán mégis: Luxemburgból nem szabadna semmilyen vezető politikust választani, mert a nagy jólétben fingja sincs a valódi életről. Nem véletlenül osztotta Sárközit a cigánykérdés miatt. Lövése sincs arról mi történik valójában.

Itt lehet hozzászólni !