Április végétől ismét büntethetővé válhat a sértő jelképhasználat

Mno.hu

Újraszabályozhatja az önkényuralmi jelképek tilalmát hétfőn a parlament, így a jövőben csak a köznyugalmat zavaró, az áldozatok méltóságát sértő jelképhasználatot üldöznék. Döntenek a képviselők a nemzeti eszközkezelő segítségére jogosultak körének bővítéséről is. Kedden a hallgatói szerződésekről nyílik vita.

Hétfő délután – a napirend előtti felszólalások és az interpellációs blokk után – szavaz a Ház az önkényuralmi jelképek szankcionálásáról szóló kormányjavaslatról. Ennek előzménye, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) februárban április 30-i hatállyal megsemmisítette a büntető törvénykönyv (Btk.) azon rendelkezését, amely az önkényuralmi jelképek használatát tiltotta. Az Ab úgy ítélte meg, hogy a szabályozás túl tág, mivel a jelképhasználatot általában szankcionálja, és ezzel aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

A kormány ezután készített új javaslatot, amely az általános tilalom helyett szűkebben állapítja meg a büntetendő magatartásokat. Így az lesz büntethető, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon terjeszti, nagy nyilvánosság előtt használja vagy közszemlére teszi a horogkeresztet, az SS-jelvényt, a nyilaskeresztet, a sarló-kalapácsot vagy az ötágú vörös csillagot. Az igazságügy-miniszter javaslatához csak ellenzéki módosító indítványok érkeztek, ezeket az előterjesztő nem támogatja. Ezért a parlament hétfőn elfogadhatja a Btk.-módosítást, ami azért lényeges, mert így az hatályba léphet április 30-án, az eddigi tilalom megszűnésekor.

Kik vehetnek részt az eszközkezelő programjában?

Szintén hétfőn dönthet a parlament arról, hogy bővíti azoknak a körét, akik részt vehetnek a nemzeti eszközkezelő programjában. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter javaslata alapján ez a lehetőség azon devizahitelesek előtt is megnyílik, akiknek tavaly adódtak fizetési nehézségeik. Emellett az eszközkezelő Budapesten és a megyeszékhelyeken legfeljebb 20, egyéb településeken maximum 15 millió forint forgalmi értékű ingatlanokat vásárolhatna meg: mindkét esetben 5-5 millió forinttal nőhet az értékhatár.

Szavazás lesz a pénzmosás megakadályozásáról szóló törvény módosításáról is, ennek révén egyszerűbben nyithatnának magyarországi befektetési számlát a külföldön élő magyarok.

rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló javaslat esetében még csak módosító indítványokról döntenek. Köztük arról a bizottsági javaslatról, amely a szemétszállítási díjaknál a 2012. áprilisi árakat venné az idén július 1-jétől esedékes tízszázalékos csökkentés alapjául. E szerint a szolgáltatók júliustól a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szemétszállításért. Az indoklás szerint ez a megoldás azért szükséges, mert tavaly április és december között több helyen nagyobb mértékben emelkedtek az árak.

Kockázati tényező lehet az MSZMP-tagság

Hétfőn nem kezd új törvényjavaslat tárgyalásába, de több indítvány részletes vitáját is lefolytatja az Országgyűlés. Így szó lesz a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályairól, köztük arról a fideszes módosító javaslatról, amely az állampárti múltat – például az MSZMP-tagságot – is kockázati tényezőnek minősítené.

Ugyancsak megvitatja a Ház a negyedik alaptörvény-módosításhoz kapcsolódó törvénycsomagban javasolt változtatásokat. Ezek között szerepel a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetőinek indítványa, amely az Európai Bizottság aggályaira válaszul megengedné, hogy a pártok a kereskedelmi médiában is hirdessenek – ingyen – az európai parlamenti választási kampányban, és szűkítené az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogkörét.

Terítékre kerül a felsőoktatás

Kedden elsőként a felsőoktatási törvény módosításáról nyílik vita. Eszerint az állami ösztöndíjjal tanulóknak a diplomázást követő húsz éven belül kellene Magyarországon ledolgozniuk a tanulmányi idejüket, és nem a képzési idő kétszeresét, mint a kormány korábban, a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevőivel kötött megállapodás előtt tervezte.

Részletes vita lesz a köznevelési törvény módosításáról – így szó eshet majd arról a kormánypárti javaslatról, amelynek értelmében az iskolák 20 helyett 25 százalékkal térhetnének el a jogszabályban meghatározott maximális osztálylétszámtól az első osztályosok beiskolázása érdekében.

Megtárgyalja a parlament kedden azt a kormányjavaslatot is, amely nem az öregséginyugdíj-minimumhoz igazítaná, hanem konkrét összegben határozná meg a fogyatékossági támogatást, amelyet később a nyugdíjakkal egyszerre emelnének. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter ezt azzal indokolta, hogy a nyugdíjminimum 2009 óta nem emelkedett.

Forrás: Mno.hu

11 hozzászólás “Április végétől ismét büntethetővé válhat a sértő jelképhasználat” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=16887
    “Ezután a középiskolában egyetemen KISZ tagok lettünk”
    ))) 😀 (((
    Egységbe forraszt a KISZ
    Fel, kommunista ifjú sereg,
    Hajnal vezesse léptedet!
    Higgy elveidben, jó karodban bízz,
    Melletted elvtárs a KISZ.

    Úgy indulunk, mint zúgó vihar,
    És úgy áradunk, mint a dal.
    Édes hazánkért, a forradalmi pártért
    A néppel tűzön-vízen át.

    Jöjj, ifjú társam, munkára fel!
    Rólunk a Hanság énekel
    Nem gyűr le minket sem a tűz, se víz,
    Egységbe forraszt a KISZ.

    Úgy indulunk, mint zúgó vihar,
    És úgy áradunk, mint a dal.
    Édes hazánkért, a forradalmi pártért
    A néppel tűzön-vízen át.

  2. "?!" szerint:

    “Hétfőn több indítvány részletes vitáját is lefolytatja az Országgyűlés.
    Így szó lesz a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályairól, köztük arról a fideszes módosító javaslatról, amely az állampárti múltat – például az MSZMP-tagságot – is kockázati tényezőnek minősítené.”

    Remélem, hogy a fideszes módosító javaslat szerint azt is súlyos kockázatnak minősítik, ha valakinek párt-titkár volt az apja a Magyar Szocialista Munkáspártban, maga pedig KISZ-titkár volt a Kommunista Ifjúsági Szövetségben?!

  3. Királyerdei szerint:

    “a szocializmus öt alaptörvénye”. Eszerint:
    1. Ne gondolkozz!
    2. Ha már gondolkoztál – ne mond ki!
    3. Ha kimondtad – ne írd le!
    4. Ha leírtad – ne írd alá!
    5. Ha aláírtad – ne csodálkozz!

  4. Gordon szerint:

    Megy mind a kettő a kukába (a vörös csillag és a horogkereszt is).
    Nagyon helyes.

  5. joságos szerint:

    A Fidesz tagságát, vezetését is érinti majd a javaslat?

  6. felix szerint:

    Királyerdei!
    Manapság ez a közalkalmazottaké lett.

  7. bonifác szerint:

    Milyen jó lenne, ha ebbe a “hasznos idióták ” nem szólnának bele! De beleszólnak!
    Hülye EU bürokraták mondják meg nekünk, hogy a vörös csillag…Kár, hogy nem őket
    verte az ÁVH. Mi meg lavírozhatunk az idióta határozataik miatt.A múltról annyit:
    vannak akik belátják hogy tévedtek, vannak akik ragaszkodnak hozzá. A kérdés az:
    mihez ragaszkodunk.

  8. undorítóaköpönyegforgatás szerint:

    A Föld országainak 99%-ában nincs betiltva a vörös csillag, és nem mossák össze a munkásmozgalmi jelképeket a horogkereszttel. Lefogadom, hogy akik a leghangosabban ugatnak a vörös csillag ellen, azok vitték a legbuzgóbban a vörös csillagokat még a nyolcvanas években a május elsejei felvonulásokon. Úgy, mint ők ezeken a videókon:
    http://www.youtube.com/watch?v=vmHq7T3jIOE

  9. Gordon szerint:

    Mind a két jelkép kukába való. A köpönyegforgató kommunistákból látszólag mszp-s demokraták lettek. De ez csak a látszat…
    Nem bedőlni nekik!!!

  10. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    A kommunistákból fideszesek lettek. Narancs komcsik!

Itt lehet hozzászólni !