‘Kormány’ kategória archívum

Interjú Németh Szilárd országgyűlési képviselővel

2014. november 27. csütörtök

Csepelen is jól járnak a devizahitelesek

Csepel.hu

Interjú Németh Szilárd országgyűlési képviselővel

Milyen intézkedések várhatók a devvizahitelesek megsegítésében a héten benyújtott törvényjavaslatok alapján?

A Kormány és a Fidesz-KDNP frakció 2010 óta, a Gyurcsány-Bajnai vezetés hathatós támogatásával devizahitel csapdájába rántott többszázezer magyar család megsegítésén dolgozik.

A feladat nem egyszerű, hiszen olyan megoldást kell találni, ami egyszerre kézzelfogható eredemény a hiteleseknek, és egyszerre őrzi meg az ország pénzügyi stabilitását. Akik annak idején gátlástalanul, felelőtlenül belehajszolták a magyarokat a devizakölcsönökbe, azok felelősek az ország és az önkormányzatok eladósításáért is. Mi csepeliek, jól tudjuk, mit jelent ez. A központi költségvetés rendebetétele, a közadósság-rendezés mellett már 2011-ben elindítottuk az akkor még közel másfél millió devizaadós megsegítését. A végtörlesztés, az árfolyamgát és a nemzeti eszközkezelő bevezetésével kevesebb mint felére sikerült csökkenteni az adós családok számát. Ma 634 ezer – ebből 462 ezer az otthonát jelzáloggal megterhelő! – devizahiteles van az országban. A bankok elszámoltatásáról, a fair bankokról és a forintosításról szóló törvény őket fogja nagyon kedvezően érinteni, rajtuk fogunk segíteni.

(tovább…)

Tovább csökkent a munkanélküliség

2014. november 27. csütörtök

Mno

A július–szeptemberi 7,4 százalékról 7,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta augusztus–októberben, így a 15–74 éves korosztályban 319 ezer munkanélküli volt, 114 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak száma 4 millió 184 ezerre nőtt.

Az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 2,7 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta augusztus–októberben. A munkanélküliek fele egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama pedig több mint másfél év, mintegy 19 hónap volt a KSH adatai szerint.

(tovább…)

Jövőre jön a fegyveresek béremelése

2014. november 24. hétfő

Origo

Jövőre elkezdődik a rendvédelmi dolgozók béremelési programja – mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja azt mondta, hogy a fegyveres és rendvédelmi dolgozók 2015-ben induló életpályamodelljére 44 milliárd forintot különít el a kormány a jövő évi költségvetésben. (tovább…)

Jövő héten forintosíthatja a devizahiteleket az Országgyűlés

2014. november 23. vasárnap

Hirado.hu

 Jövő héten forintosíthatja a devizahiteleket az Országgyűlés

Háromnapos üléssel folytathatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők ezúttal is kedden délelőtt szavazhatnak, így egyebek mellett ekkor dönthetnek a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, továbbá a jövő évi költségvetést is módosíthatják a benyújtott képviselői változtatási javaslatok alapján.

A Ház ülése a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor kezdődik, a napirend előtti felszólalások után az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el. A parlament ezt követően ismét eltér korábbi gyakorlatától és kedden tartja a szavazásokat, ezért hétfőn csak a hét második napján elfogadni tervezett javaslatok bizottsági összegző módosító indítványairól vitatkozhatnak a képviselők.

(tovább…)

Fidesz: jelentősen csökkennek a törlesztő részletek

2014. november 21. péntek

MTI/Csepel.hu

Fidesz: jelentősen csökkennek a törlesztő részletek

A kormányoldal a devizahitelesek terheinek könnyítéséről beszélt a fair bankokról valamint a kölcsönök forintosításáról szóló jogszabályok együttes általános vitájában, míg az ellenzék a Ház pénteki ülésén a többi közt azt kifogásolta, hogy aktuális árfolyamon történik az átváltás.

Az Országgyűlés pénteki ülésén Németh Szilárd, a Fidesz vezérszónoka a tárgyalt javaslatokról azt mondta: azok mintegy 2 millió forintos megtakarítást eredményeznek a hiteleseknek, egy átlagos 8,8 millió forintos tőketartozás ugyanis 7 millió forintra csökkenhet általuk. Mindez a korábban fizetendő, 90 ezer forintos törlesztő részlegeiket 64 ezer forintra mérsékli, míg az a frankhiteles, aki eddig 140 ezer forintot törlesztett havonta, az előterjesztések alkalmazása által már csak 90 ezret fog.

(tovább…)

Csökkenhet a magyar energiafüggőség

2014. november 21. péntek

Hirado.hu

Csökkenhet a magyar energiafüggőség

Mérséklődhet Magyarország energiafüggősége, és a rezsicsökkentés fenntartásában is segíthet, ha magyar kézbe kerül a szlovák villamosművek többségi tulajdona – erről beszéltek a Híradónak nyilatkozó szakértők. Reggel közölte a Magyar Villamos Művek és a MOL-csoport, hogy megvennék a szlovák vállalat részvényeinek 66 százalékát. Ha megkötik az üzletet, akkor részben magyar tulajdonba kerülne a mohi atomerőmű is.

Könnyen elképzelhető, hogy a szlovákiai Mohi atomerőmű, Európa egyik legnagyobb nukleáris erőműve – nagyobb részben – hamarosan magyar cégek tulajdonába kerülhet. A Magyar Villamos Művek és a MOL-csoport ugyanis szeretné megvásárolni az atomerőművet birtokló szlovák villamos műveket, pontosabb a cég 66 százalékos részvénycsomagját.

(tovább…)

Átlátható és igazságos segélyezési rendszer

2014. november 21. péntek

Fidesz.hu

Átlátható és igazságos segélyezési rendszer

Senki nem marad ellátatlanul az új támogatási rendszerben – fogalmazott Németh Szilárd csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az országgyűlési képviselő arról tájékoztatott, a Fidesz-frakció szociális kabinetje megvitatta a rászorulók támogatási rendszerének átalakítására irányuló kormányzati javaslatokat, és úgy döntött, támogatja azokat.
Segély helyett munkát kell adni azoknak az embereknek, akik képesek dolgozni – jelentette ki Németh Szilárd, hozzátéve, ez az állam kiemelt feladata. Mint mondta, „ezért indítunk újabb és újabb közmunka programokat, és ezért bővítjük ki”.

(tovább…)

Ezermilliárd forint kerül az emberekhez a bankoktól

2014. november 16. vasárnap

Miniszterelnök.hu

Ezermilliárd forint kerül az emberekhez a bankoktól

Orbán Viktor szerint az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre inkább elveszíti komolyságát, “egyre zavarosabb az egész dolog”. A Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában a miniszterelnök a devizahiteleket érintő törvényi változtatásokról is beszélt, s egyúttal megerősítette, hogy a kormány tárgyal külföldi tulajdonban lévő bank, bankok megvásárlásáról.

A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában utalt arra a dokumentumra, amelyet az amerikai nagykövetség egy munkatársa adott át a magyar félnek a beutazási tilalmakkal kapcsolatban; a papír jórészt a külképviselet korrupciós aggodalmaival kapcsolatos korábbi egyeztetéseket sorolja fel.

(tovább…)

Több mint 25 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek

2014. november 11. kedd

Fidesz.hu

Több mint 25 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek

Elkészült a fair bankokról szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány kedden nyújt be az Országgyűlésnek – jelentette be Trócsányi László.

Az igazságügyi miniszter szerint a törvény többek között hatékonyabbá teszi majd a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket. Kiemelte: szeretnék elérni, hogy az átlagos magyar fogyasztók ugyanolyan védelemben részesüljenek, mint például az osztrák vagy német fogyasztók. A bankok tájékoztatási kötelezettsége több részből áll majd.

(tovább…)

Aggodalom Európáért

2014. november 9. vasárnap

Orbán Viktor gondolatai Helmut Kohl: „Aggodalom Európáért – felhívás” című könyve alapján.

Vélemény – Orbán Viktor

Aggodalom Európáért

“Kohl kancellár úrral együtt vallom, hogy Európa legfőbb értékei a nemzetek, méghozzá a sokszínű nemzetek. Európában a nemzetek a valóság, az Európai Egyesült Államok az utópia. Itt Európában utópia. Mert több ezer éves nemzeti gyökerek vannak, amelyeket elvágni egyenlő lenne az öngyilkossággal.”

Az évfordulók úgy működnek, mint a szőnyegbombázás: elárasztanak minket tanulságokkal. A határnyitás és a berlini fal leomlásának, a német újraegyesítésnek a 25. évfordulója különös aktualitást kölcsönöz annak a most megjelent könyvnek, amely a XX. századi történelem nagy alakítója, Helmut Kohl személyes tapasztalatait, sőt politikai programját foglalja magában. A könyv alcíme világosan fogalmaz: „Felhívás”, vagyis a könyv nem más, mint a volt német kancellár ajánlata a közös cselekvéshez. A nagy német politikus írását mindvégig az a gondolat hatja át, hogy Európa közös sorsunk, közös felelősségünk, amelyet értelem- és érzelemvezérelten kell alakítanunk.

A szerző szerint a béke és a szabadság Európa lételeme, egyúttal az előfeltétele minden másnak: demokráciának, emberi jogok védelmének, jogállamnak, társadalmi stabilitásnak és jólétnek, az Európáért és a világért viselt felelősségünknek. Osztozom a kancellár úr meglátásában. Az én meggyőződésem is az, hogy az uniót nem valamilyen utópikus rögeszme, hanem egy nagyon is valós, mondhatni kézzelfogható, gyakorlati cél hívta életre: a béke megteremtésének igénye. Ebben az igényben nincs semmi utópikus. Éppen a XX. század veszélyes és bukott utópiáival szemben született meg az európai egység nagyon is gyakorlatias gondolata. (tovább…)