‘Választás’ kategória archívum

Szanyi a Csepeli Piacnál kötekedett

2014. május 25. vasárnap

Csepel.info

Szanyi Tibor kötekedő üzemmód

A kötekedő üzemmódba kapcsolt szocialisták indulnak a piacra

Szanyi Tibor a Csepeli Piacon

Ahogy iskolákban, óvodákban, kórházakban tilos a pártkampány, úgy a Csepeli Piacon is így van ez 24 éve

Szanyi Tiborral az élükön ismét megsértették a csepeli szocialisták azt a szabályt, hogy az önkormányzati működtetésű Csepeli Piacon  – ahogy a kórházakban vagy iskolákban – nem lehet pártpolitikát folytatni. Az MSZP EP-listavezető politikusa és az őt kísérő MSZP-s kampánycsapat azonban nem elégedtek meg a szabálysértéssel: még kötekedtek is szombaton – értesült a Csepel.info.

A beszámolók és a képek tanúsága szerint Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője szombat délelőtt Szenteczky János helyi polgármester-jelölttel Csepelen kampányolt. A párt kampánycsapatát is vezető polgármester-jelöltet az ügyészség több bűncselekmény elkövetésével vádolja, de a csapat másik tagja, a magánokirat-hamisítás miatt már elmarasztalt Takács Krisztián ellen is sikkasztás vádjával folyik eljárás. A törvényekkel hadilábon álló helyi szocialisták és Szanyi Tibor hozták a formájukat. Úgy érezték, hogy a kampányfinisben kevés, ha csak a járókelőket, a piacra igyekvő embereket győzködik. Ezért Orbán Viktort és Németh Szilárd polgármestert szidva belekötöttek a szintén kampányoló Fideszesekbe, akiket akaratuk ellenére fotózni is kezdtek.  (tovább…)

Élvezte a titokzatosságot a Jobbik utazó fantomja

2014. május 23. péntek

Kovács Béla volt a bomlasztó

Origo, Mno

Élvezte a titokzatosságot a Jobbik utazó fantomja

A Jobbiknál eleinte bolondnak nézték, de Vona Gábor felkarolta Kovács Bélát. A kémügybe keveredett politikus nagyon vágyott rá, hogy kijusson Brüsszelbe, ott azonban leginkább a folyamatos távollétével tűnt ki. Havi rendszerességgel utazik a posztszovjet országokba, miközben EP-s munkája láthatatlan volt a Jobbik számára. Az őt körbelengő titokzatosságra maga is rájátszott, mesterműveként pedig egy százmilliós pénzszivattyút emlegetett. Hogyan látják Kovács Bélát a Jobbikon belül?

Kovács Bélának mindig tetszett az, hogy titokzatosság lengi körül. Miután a 2010-es kampány során brit rendszámú, jobbkormányos Rover 620-asával többször is szállította Vona Gábort fórumokra, több ismerősének is hencegett azzal, hogy az emberek körbejárják, nézegetik a bőrüléses kocsiját. „Hű, ki ez az ember ezzel a kocsival?” – kérdezgette egymást több jobbikos is akkoriban. „Rá is játszott a titokzatosságára, saját magáról is ezt terjesztette, sokszor magát is Kágébélaként emlegette” – mondta az utóbbi napokban Kovács széles körben is ismerté vált becenevéről egyik brüsszeli ismerőse. (tovább…)

Baloldali hatalmi harcoktól tart Mesterházy

2014. május 22. csütörtök

Hirado.hu

Baloldali hatalmi harcoktól tart Mesterházy

Az MSZP elnöke a Ma reggelben arról beszélt: kígyót, békát kiabálnak rájuk Gyurcsány Ferencék és Bajnai Gordonék, miközben az őszi önkormányzati választáson több helyen újra együtt kellene működniük.

Gyurcsány Ferenc szerint ők vigyáznak a szocialistákra, Bajnai Gordon pedig azt mondta: most már nem egymással kellene foglalkozniuk.
(tovább…)

Így néz ki Kovács Béláék százmilliós luxusvillája – Fotók

2014. május 21. szerda

Kovács Béla szomszédja rendőrséget hívott a Hír TV-re

Heti Válasz

Noha a kémgyanúba keveredett Kovács Béla néhány éve még egy XIII. kerületi panellakásba volt bejelentve (és Magyarországon mindössze két, mára bezárt bt. volt a nevén), családja később százmilliós luxusingatlant szerzett Pilisszentkereszten – értesült a Heti Válasz.

A Jobbik kémgyanúba keveredett EP-képviselője teljesen átlagos ember benyomását kelti. Neve Kovács Béla, édesanyját Szabó Erzsébetnek hívják, és néhány éve még egy Gogol utcai panellakásba volt bejelentve. Neje, az orosz születésű (egyben osztrák állampolgár) Istoschin Svetlana ugyancsak itt élt vele, és az elmúlt másfél évtized leforgása alatt két magyarországi betéti társaság volt a nevükön. A Szelena-2 Bt. hazai üzleti tevékenysége egy angyalföldi vegyesbolt tulajdonlásában merült ki. Kovács neve az Erdei 2002 Bt.-ben is feltűnt, melynek legfőbb tevékenysége szintén „élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem” volt. S miként 2010-es feltáró írásunkban már jeleztük, a Kovács család moszkvai bizniszei is elhanyagolhatónak tűnnek. (tovább…)

Most Borka-Szász tromfolt rá a “parkolóbotrányra” – de ő tovább használja a parkolót

2014. május 21. szerda

“Borka-Szász Tamás jelentse fel önmagát”

Csepel.info, Mandiner, MTI

5 melléklet

A csepeli önkormányzat „korrupciógyanús” ügye kapcsán Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció politikusa Rogán Antalt arra kérte, hogy az összes kormánypárti polgármester munkáját világítsa át. A múlt héten Ábel Attila alpolgármester (Fidesz-KDNP) hazugság- és rágalomkampánynak minősítette a parkolólista-ügyet. Most arra szólította fel a DK politikusát, hogy ha politikai korrupciót lát, tegyen feljelentést maga ellen is: Borka-Szász Tamás ugyanis éppen úgy nem mondott le a parkoló-engedélyéről, ahogyan a botrányt kiáltó MSZP-s politikusok sem tették meg ezt.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a csepeli önkormányzat „politikai korrupciógyanús” ügye csak a jéghegy csúcsa, ezért arra kérik Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy valamennyi kormánypárti polgármester munkáját világítsa át. Erről Borka-Szász Tamás, az ellenzéki párt elnökségi tagja és csepeli képviselője beszélt szerdán az MTI-nek, kijelentve: egy birtokukba került másfél perces videó is cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a csepeli közterület-felügyelet irodájában egy az önkormányzati vezetők parkolási bírságolását tiltó lista volt kihelyezve. (tovább…)

Egy hét múlva EP-választás

2014. május 18. vasárnap

Hirado.hu

Egy hét múlva EP-választás

Egy hét múlva, május 25-én, vasárnap több mint 8 millió választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.

A választás egyfordulós, a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok nyolc lista közül választhatnak. A szavazólapon sorrendben a következő pártok és pártszövetségek listái szerepelnek majd: Magyar Szocialista Párt, Seres Mária Szövetségesei, Fidesz-KDNP, A Haza Nem Eladó Mozgalom párt, Jobbik, Lehet Más a Politika, Együtt-PM, Demokratikus Koalíció.
(tovább…)

Kínos ellenzéki delegálás Nagykőrösön

2014. május 17. szombat

MNO

Kínos ellenzéki delegálás Nagykőrösön

Ugyanazt a személyt delegálta tagnak két különböző szavazatszámláló bizottságba az európai parlamenti választásra Nagykőrösön az MSZP és a Jobbik – tudta meg lapunk a helyi választási irodától.

Az egyezés akkor derült ki, amikor a helyi választási iroda vezetője közzétette a szavazatszámláló bizottságok tagjainak nevét a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján.
(tovább…)

Gyurcsány és Bajnai is Molnárra vadászott?

2014. május 17. szombat

MNO

Gyurcsány és Bajnai is Molnárra vadászott?

Az MSZP vezetése részéről semmiféle nyomás nem nehezedett Molnár Zsoltra, sőt inkább marasztalták a párt váratlanul lemondó budapesti elnökét – tudtuk meg. Sajtóinformációk szerint az Együtt–PM és a DK különböző, Molnárral kapcsolatos negatív híresztelésekkel gyengítené az MSZP pozícióit az őszi önkormányzati választáson.

A pártban eközben arra készülnek, hogy a Jobbik mögé kerülnek a május 25-i voksoláson.

Letették az esküt a szavazatszámláló bizottságok tagjai

2014. május 16. péntek

Csepel.hu

Letették az esküt a szavazatszámláló bizottságok tagjai

2014. május 15-én megkezdődött a 2014. évi Európai Parlamenti választásra a szavazatszámláló bizottságok jelölőszervezetek által megbízott tagjainak eskütétele.

Az esküt a megbízott tagok Ábel Attila alpolgármester előtt tették le. A megbízott tagok megbízatása a választás eredményének jogerőssé válásáig tart.
(tovább…)

Bűnözőket keresnek MSZP-s jelöltnek?

2014. május 15. csütörtök

Alakul a fővárosi és a csepeli börtön-válogatott

Csepel.info

 Illusztráció 1

 Minimum négy vádemeléses jelölt kell még?

Olyan képviselő-jelöltet is keres a csepeli MSZP, akit legalább négy ügyben ítéltek már el vagy áll vád alatt olyan cselekmények miatt, amelyeknek kicsi a társadalmi-erkölcsi megbélyegzése. A jelölt állítólag arra kellene, hogy vele tompítsák a hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Szenteczky János polgármester-jelöltre nehezedő nyomást – értesítette a Csepel.info hírblogot szocialista informátorunk a párton belüli legújabb közbeszédről.

A fővárosi MSZP nem finnyáskodik, amikor a “börtön-válogatottjából” választ jelölteket. Csepelen a többszörösen hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Szenteczky Jánost, Újbudán a hivatali visszaélés miatt nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre elítélt Molnár Gyulát indítják polgármester-jelöltként az őszi önkormányzati választásokon, és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Hunvald Györggyel is. Ő viszont csak akkor indulhat, ha a Kúria a korrupciós ügyei miatt nem tiltja el a közügyektől is. (tovább…)