‘Választás’ kategória archívum
2014. szeptember 24. szerda
A szocialista politikusnak nem ez az első botránya
MNO

Hazugságot terjesztett Kőrös Péter, a XVIII. kerületi MSZP képviselőjelöltje Ughy Attila fideszes polgármesterről.
Ezt saját maga vallotta be azon a hangfelvételen, amely a PestiSrácok birtokába került. A helyi szocialista politikus párttársai előtt arról beszélt, hogy a fele sem volt igaz annak, amit a fideszes polgármesterről terjesztettek a sajtóban. (tovább…)
Beküldve a(z) Pártok, Társadalom, Választás kategóriába | 5 hozzászólás »
2014. szeptember 23. kedd
Látszólag tiltakoztak a fakivágás ellen, de ki sem kérték a szakértői véleményt
Csepel.info

Tudták, hogy életveszélyesek a fák, de másra ment el a pénz
Nemcsak a Szent Imre tér felújítását, de a beteg fák kivágását is az MSZP-s vezetésű önkormányzat kezdeményezte 2005-ben. A munkálatokra azonban – a Fidesz szerint a korrupció miatt – már nem jutott pénz. A téren ezek után éveken keresztül játszottak tovább a gyerekek, sétáltak a fiatalok és idősek, kicsik és nagyok az életveszélyes fák alatt – az akkori önkormányzati vezetés tudtával és a vezetők ablaka előtt. A fideszes kerületi vezetés egy uniós pályázathoz aktualizálta a terveket, akkor derült ki számukra is, hogy milyen nagy a baj – értesült a Csepel.info.
A tér felújítását megterveztető balliberális politikusok most tiltakoznak saját terveik megvalósítása és az életveszélyesnek nyilvánított, dokumentáltan korhadt fák kivágása ellen. Szabó Szabolcs parlamenti politikus egy manipulált fényképpel próbálta átverni híveit: a képet olyan szögből készítette, hogy ne látszódjanak a fatörzsek korhadási foltjai, odvai. Horváth Gyula polgármester-jelölt is beszállt a fényképes átverése: ő fiatal és egészséges fák fényképeit tette közzé, azt állítva, hogy azokat is kivágták. Csakhogy mint kiderült, azoknak a fáknak semmi bajuk nem lett, ma is a helyükön állnak. Eközben egyik balliberális politikus sem kérte ki a szakértői véleményeket és a fakivágás engedélyeit – vagyis úgy tiltakoztak, hogy a valóságra nem is voltak kíváncsiak – értesült a Csepel.info. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Környezetvédelem, Közpénzek, Közterületek, Pártok, Választás kategóriába | 47 hozzászólás »
2014. szeptember 23. kedd
Csepel.info

A csepeli balliberális pártok teleszórták a Csepelt egy olyan szórólappal, melyet “antikorrupciós nyilatkozatnak” neveztek el. Csakhogy a nyilatkozatban szereplő pontokat a Fidesz-KDNP-s vezetésű önkormányzat már négy éve bevezette, és éppen a balliberális képviselők nem támogatták, amikor szavaztak róla.
A Csepel.info ráadásul úgy tudja, hogy a korrupció-ellenes nyilatkozatból olyan példány nem került az utcára, amelyet a balliberális lista második helyezettje, a több korrupciós ügybe belekeveredett Szenteczky János is aláírt volna. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Pártok, Választás, Vélemény kategóriába | 17 hozzászólás »
2014. szeptember 22. hétfő
Csepel.info

Csepelre látogat Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő, aki az ország csődhelyzetbe vitelével, a rezsiköltségek radikális megemelésével, őszödi beszédével és az ellene tüntetők megveretésével került a történelemkönyvekbe – értesült a Csepel.info.
Információink szerint a politikus szeptember 23-án, kedden kampányol a Csepeli Kórház bezárásában aktív szerepet játszó Horváth Gyula egykori alpolgármesterrel, a balliberális pártok 17,3 millió forint jutalmat felmarkoló polgármester-jelöltjével. Aki találkozni szeretne a díszes kompániával, 16 órakor a Csete Balázs sétálóutcában, 16:45-kor a Szent Imre téren és 17:30-kor a Karácsony Sándor sétálóutcában teheti ezt meg. A volt kormányfő a rövid kampánykitérő után folytatja az MSZP szétverését.
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Pártok, Választás, Vélemény kategóriába | 42 hozzászólás »
2014. szeptember 21. vasárnap
Mno

Közvetlenül az MSZP felsővezetői adták az utasításokat az Egyenlítő blog főszerkesztőjének arra, hogy hogyan próbáljon meg lejáratni jobboldali politikusokat. Németh Gábor Célpont című műsorunknak elárulta, hogy egyenesen Mesterházy Attilával és Velez Árpád pártigazgatóval tartotta a kapcsolatot. Velez a múlt héten mondott le posztjáról, de arról nem volt hajlandó nyilatkozni a Célpontnak, hogy távozása összefügg-e azzal, hogy Németh Gábor már az ügyészségnek is beszélt az MSZP korábbi botrányos ügyeiről.
Németh Gábor 2009-ben indította az Egyenlítő blogot. A portál célja bevallottan is az volt, hogy a jobboldali politikusokról közöljenek lejárató cikkeket. Németh Gábor korábban maga is tagja volt a Societasnak és az MSZP-nek, újságíróként pedig egyenesen a volt pártvezetőktől kapta az utasításokat. (tovább…)
Beküldve a(z) Krimi, Pártok, Választás kategóriába | 13 hozzászólás »
2014. szeptember 20. szombat
Horváth Gyula még mindig a kórházbezárást védi
Origo
Az Origo szerint késhegyig menő küzdelem zajlik Budapest XXI. kerületben a polgármesteri cím és a közgyűlési többség megszerzéséért. Csepelen a 2009-es kettős gyilkosság óta meglehetősen feszült a politikai hangulat. Idén az országgyűlési voksoláson a baloldal, míg az EP-választáson a jobboldal ünnepelhetett. Könnyen előfordulhat, hogy október 12-én egyetlen szavazaton múlik majd a győzelem a baloldali fellegvárban.
Nem véletlenül az egykori munkásmozgalmi dal jut az eszünkbe, ha a csepeli politikai viszonyokat próbáljuk jellemezni szűk egy hónappal az önkormányzati választási előtt. „Vörös Csepel, vezesd a harcot, kenyeret, munkát!” – szólt az egyik versszak befejező része a Vörös Csepel című munkásmozgalmi indulóban. Budapest XXI. kerületében 1994 után úgy tűnt, a baloldal hosszú évtizedekre stabilizálhatja a pozícióját, még az őszödi beszéd miatt kirobbant botrány sem tudta megingatni a kerület szocialista vezetését. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Pártok, Választás, Vélemény kategóriába | 26 hozzászólás »
2014. szeptember 19. péntek
Mandiner

Tarlós István a potenciális szavazók körében 50 százalékon áll a főpolgármester-jelölti versenyben, ebben a körben Bokros Lajos áll a második helyen 14 százalékkal, míg Falus Ferenc csak 11 százalékot szerezhet – derül ki a Nézőpont Intézet budapesti közvélemény-kutatásából.
Tarlós István meggyőző előnnyel vezeti a főpolgármester-jelölti versenyt (50%), a közös baloldali jelölt, Falus Ferenc (11%) pedig jelenleg még Bokros Lajost (14%) sem tudja megelőzni – derül ki a Nézőpont Intézet 1000 fős reprezentatív telefonos budapesti közvélemény-kutatásából, melyet szeptember 7. és 17. között készített. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Közvéleménykutatás, Pártok, Választás kategóriába | 5 hozzászólás »
2014. szeptember 18. csütörtök
Csepel.info

Kál Károly ma Horváth Gyula kampánycsapatának a tagja, a csepeli DK támogatója
Rágalmazás miatt tett büntető feljelentést még 2008-ban Kál Károly SZDSZ-es önkormányzati képviselő – az MSZP-s vezetés “házi vállalkozója” – Borbély Lénárd és Ábel Attila ellenzéki képviselők ellen. A politikus azért jelentette fel a fideszes képviselőket, mert arra tettek utalást, hogy Kál Károly szavazásainál a vállalkozóként kapott évi 36 millió forintos megbízásai is “besegítettek” az igen vagy nem gombok lenyomásánál.
Ábel Attila ellen bűncselekmény hiányában már régen megszüntették az eljárást, Borbély Lénárd azonban négy évig parlamenti képviselő volt, így a bírósági ügy tavasszal újraindult. Időközben az is kiderült, hogy Kál Károly cégei összesen 208 millió forint értékben kaptak különböző megbízásokat az MSZP-s önkormányzattól – értesült a Csepel.info.
Ön szerint egy politikus véleményét befolyásolja a szavazásnál, ha 208 millió forint értékben kap megbízásokat a vállalkozása? A Csepel.info oldalon most erről szavazhat! (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Krimi, Pártok, Választás kategóriába | 19 hozzászólás »
2014. szeptember 18. csütörtök
Csepel.hu
A tartalomból:
- Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje 35 pontban foglalta össze azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyeket választási programként Csepel jövőképéről megfogalmazott. A szeptember 16-ai lakossági fórum összefoglalója.
- Hamarosan polgármestert, önkormányzati képviselőket választunk. Az eltelt négy évben elvégzett munkáról, a 2010 óta valóra váltott ígéretekről, Csepel fejlődéséről, közösségi tereiről, munkahelyteremtésről, a további tervekről beszélgettünk Németh Szilárd polgármesterrel.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Oktatás, Szabadidő és szórakozás, Társadalom, Tudomány, Választás kategóriába | 3 hozzászólás »
2014. szeptember 17. szerda
Mandiner

Az Ipsos legfrissebb felmérése szerint Tarlóst két és félszer annyian támogatják, mint Falust. A várakozások szerint vidéken, a kisebb településeken teljesít majd a legjobban a Fidesz. A biztos szavazók körében csak a Fidesz és az LMP tudott erősödni.
A választási részvételüket biztosra ígérők körében Fidesz és az LMP erősített az augusztusban mért népszerűségi adatokhoz képest, míg a baloldali pártok és a Jobbik egyaránt visszaestek, vagy stagnálnak. Az Ipsos legutóbbi felmérése szeptember 7-14 között készült, ezer fős reprezentatív mintán. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Közvéleménykutatás, Pártok, Társadalom, Választás kategóriába | Nincsenek hozzászólások