Vörös Csepelen vezetik a harcot

Horváth Gyula még mindig a kórházbezárást védi

Origoepvalasztascsepel2014

Az Origo szerint késhegyig menő küzdelem zajlik Budapest XXI. kerületben a polgármesteri cím és a közgyűlési többség megszerzéséért. Csepelen a 2009-es kettős gyilkosság óta meglehetősen feszült a politikai hangulat. Idén az országgyűlési voksoláson a baloldal, míg az EP-választáson a jobboldal ünnepelhetett. Könnyen előfordulhat, hogy október 12-én egyetlen szavazaton múlik majd a győzelem a baloldali fellegvárban.  

Nem véletlenül az egykori munkásmozgalmi dal jut az eszünkbe, ha a csepeli politikai viszonyokat próbáljuk jellemezni szűk egy hónappal az önkormányzati választási előtt. „Vörös Csepel, vezesd a harcot, kenyeret, munkát!” – szólt az egyik versszak befejező része a Vörös Csepel című munkásmozgalmi indulóban. Budapest XXI. kerületében 1994 után úgy tűnt, a baloldal hosszú évtizedekre stabilizálhatja a pozícióját, még az őszödi beszéd miatt kirobbant botrány sem tudta megingatni a kerület szocialista vezetését.

A gyilkoság, amely mindent megváltoztatott

A fordulópont 2009. január 7-én történt, amikor Deme Gábor lelőtte Takács Józsefet, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola intézményvezetőjét, MSZP-s képviselőt és Papp László tanárt. A meglehetősen szövevényes ügy a mélybe taszította a szocialistákat, akik számára komoly figyelmeztetés lehetett, hogy a Takács helyére kiírt időközi választást nagyon simán nyerte a Fidesz, amelynek korábban nem sok babér termett Csepelen. 2010-ben a kormánypártok viszonylag simán szerezték meg a kerület vezetését a szétzilálódott MSZP-sektől.

Az elmúlt évek sem teltek nyugalomban az egykori baloldali fellegvárban, büntetőfeljelentések, rágalmazások, korrupciós leleplezések és pártszakadások jellemezték a helyi politikai életet. Éppen emiatt sokan biztosra vették, hogy Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentő biztosa magabiztosan megnyeri a tavaszi parlamenti választásokat. Ezzel szemben Németh veszített, a baloldali összefogás a listás szavazatok 37,13, a Fidesz-KDNP pedig 34,07 százalékát szerezte meg. Májusban viszont fordult a kocka: a Fidesz simán győzött a megosztott baloldallal szemben, akik együttesen is kevesebb voksot kaptak, mint a kormánypárt.

Ez állhat a háttérben

Tavasszal a baloldalnak sikerült nyernie az országgyűlési választáson, majd az európai parlamenti választáson a Fidesz-KDNP végzett az élen, ráadásul, ha a baloldali erőkre adott voksokat összeadjuk, akkor is a kormánypártok végeztek volna az első helyen – kezdte értékelését a politikai helyzetről Ábel Attila, csepeli alpolgármester. A politikus az Origónak elmondta, hogy a mögöttünk hagyott két választás alapján az önkormányzati választás eredménye valahol a kettő között lesz, így nagyon éles küzdelemre kell számítani. Éppen emiatt ennyire éles a kampány Budapest XXI. kerületében – vélekedett a politikus.

A fideszes alpolgármester szerint a kiélezett helyzet ellenére a baloldal semmilyen értékelhető mondanivalóval nem rendelkezik, csupán annyit állítanak, hogy ami az elmúlt négy évben történt az rombolás és pusztítás volt. Ábel azt is elmondta, hogy Horváth Gyula, a DK csepeli polgármesterjelöltje 2002 és 2010 között a városrész alpolgármestere volt, valamint fővárosi MSZP-s képviselő is. Tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a csepeli kórházat bezárták. Akkor egyebek között azzal érvelt, hogy túlságosan jó a szülészeti osztály – tette hozzá. Felidézte azt is, hogy bár Horváth a Jahn Ferenc kórházzal való összevonást ugyan nem szavazta meg, de a vitán azzal érvelt, hogy Csepel egy mikroközösség, és kerület egészségügye csak fejlődhet ezzel a döntéssel.

Érzi a bukását a Fidesz?

Nagy tétje van az október 12-i önkormányzati választásnak, mivel az emberek most a közvetlenül őket érintő ügyekről hozhatnak döntést, különösen igaz ez Csepelre – erről már Horváth Gyula beszélt portálunknak. A DK kerületi polgármesterjelöltje, aki mögött felsorakozott a teljes baloldal arról is beszélt, hogy az itteni fideszes vezetés bizonytalannak érzi a helyzetét, ezért nem riadnak vissza a negatív kampány erőteljes alkalmazásától sem, mivel nincsenek olyan eredményeik az elmúlt négy évből, amire büszkék lehetnek. Rágalmazás miatt egyébként már büntetőfeljelentést is tett, mivel a kormánypártok többször is bűnszövetkezetnek titulálták a baloldali pártokat – tette hozzá.

A politikus rendkívül bonyolultnak nevezte a helyzetet, mivel egy ilyen környezetben nem tehetik meg, hogy minden egyes igaztalan állítást a levegőben hagynak, ezért is tűnik úgy, hogy nagyon eldurvult a helyzet. A DK-s jelölt bízik benne, hogy a következő hetekben nem fog még jobban elmérgesedni a helyzet, de például a múlt szombaton majdnem tettlegesség alakult ki, mivel a Fidesz-KDNP elfoglalta a baloldali pártok korábbi kitelepülési helyét a rendelő előtt. Úgy látja, ahol szervezettséggel nem tudják a kormánypártok fölvenni a versenyt, ott az erőszakhoz nyúlnak. Ennek kapcsán Ábel annyit jegyzet meg, hogy senkinek sincsen fix kitelepülési helye a kerületben, érkezési sorrendben kampányolhatnak az adott közterületen a pártok.

A korábbi MSZP-s alpolgármester szerint túl igényes volt a szülészet a csepeli kismamáknak, és egyetértett a bezárásával

Nem volt fenntartható

Horváth annak kapcsán, hogy tevékenyen hozzájárult a csepeli kórház bezárásához elmondta, 2003-ban egyedüliként a fővárosi baloldali frakcióból nem szavazta meg az előterjesztést. Akkor azzal érvelt, hogy az intézményt nem lehet anyagilag fenntartani és tartja azt az állítását, hogy a szülészeti osztály túlságosan jól volt felszerelve, ahhoz képest, hogy naponta kevesebb, mint egy szülést vezettek le. Ezzel a lépéssel nagyon sok pénzt takarított meg a főváros, ráadásul a mostani ciklusban Budapest az összes kórházáról lemondott az állam javára, amit Németh Szilárd és Borbély Lénárd is támogatott.

Nem lesz tettlegesség

Ábel Attila szerint a baloldal azzal, hogy Szenteczky Jánost, a csepeli MSZP elnökét a közös lista második helyére tette, egyértelmű üzenetet küldött, hogy győzelmük esetén ő lesz a gazdasági és pénzügyekért felelős alpolgármester. Elmondta, hogy Szenteczky ellen több büntetőeljárás is indult, és van olyan feljelentés, amely még folyamatban van. Ábel úgy látja, hogy a korrupciós ügyeket nagyon ügyesen lepapírozták, nagyon nehéz ezeken jogilag fogást találni: Szenteczkyt legfeljebb kisebb ügyek miatt fogják elítélni, ahogy annak idején Al Caponét.

Szenteczky ismét gyanúsított a lakásmutyi ügyben

“Szenteczkyt legfeljebb kisebb ügyek miatt fogják elítélni, ahogy annak idején Al Caponét”

A politikus arról is beszélt, hogy a baloldal általuk korábban előkészített tervek megvalósítása miatt is támadja a kormánypártokat. Példaként hozta föl a Szent Imre tér átalakítását, ahol olyan elkorhadt fákat vágtak ki, amely egy 2005-ös Horváth által is elfogadott átalakításban is szerepelt. Szólt arról is, hogy ezek a fák elkorhadtak, ezért eleve veszélyesek voltak, amit dokumentumokkal is igazolni tudnak. Összességében Ábel bízik benne, hogy a kampány nem fog a tettlegességig fajulni, mert abban egyik fél sem érdekelt. Elmondta még, hogy egyértelműen a győzelemben bíznak, hiszen az elmúlt négy évben minden olyan fejlesztést meg tudtak valósítani, amit a baloldal 16 éves kormányzása alatt csak ígérgetett.

Nem volt szó revíziós emlékműről

A DK-s jelölt a Szent Imre tér átalakítása kapcsán elmondta, hogy azt hosszú évek óta tervezték, de ez teljesen természetes egy uniós projekt esetében. Kiemelte, hogy az általuk benyújtott terveken nem szerepelt a közterületen felállított revíziós emlékmű terve, amit élesen elleneznek. A téren élő fákat vágtak ki, feldúlták a játszóteret, a bokrokat, amire semmi szükség sem volt – tette hozzá.

Az Ipsos legfrissebb kutatása szerint Budapesten jelenleg nagyjából a választópolgárok egyharmada támogatja a Fideszt, egynegyede a baloldali pártokat (többségében az MSZP-t), egy-egytizede pedig a Jobbikot és az LMP-t. Bár az intézet Csepelre vonatkozóan nem készített külön felmérést, de annyit meg lehet állapítani, hogy az idei két választás alapján, és ilyen fővárosi támogatottsági adatok mellett a XXI. kerületben pár szavazaton is múlhat a győztes kiléte.

Forrás: Origo

26 hozzászólás “Vörös Csepelen vezetik a harcot” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Na tessék: Horváth Gyula megszólalt. Megint a kórházbezárást védi ez az szerencsétlen, választási program meg semmi. Kellett ez már megint?

    “Tartja azt az állítását, hogy a szülészeti osztály túlságosan jól volt felszerelve” Anyám, add el a házat !

  2. elektorkalandor szerint:

    Annyit kérek a jobbikos szavazóktól, hogy szavazzanak a Borbély Lénárdra. Itt most a kerület sorsa a tét, és szerintem a jobbikosok is úgy vannak vele tisztességes jobboldali emberként, hogy a legfontosabb cél, hogy a gyurcsanyisták ne jöhessenek vissza. Az a kerület végét jelentené, forintot nem kapnánk, és azt a keveset is ellopnák a korházbezáró tolvajok és gyilkosok bandája. A jobbiknak nincs mit veszítenie Csepelen, de a jobbikos embereknek annál több vesztenivalója van, amennyiben a gyurcsanyisták nyernek.

    Remélem a Jobbik jelöltje felismeri ezt a veszélyt, és visszalép a jobboldali siker érdekében. Csepelen nagy a tétje a választásnak, nagyon sok múlhat azon a 10%-on.

    Köszönöm

  3. Kisapám szerint:

    … kezdte értékelését a csepeli politikai helyzetről Ábel Attila közismert csepeli hazudozó.

  4. grün szerint:

    “A fordulópont 2009. január 7-én történt, amikor Deme Gábor lelőtte Takács Józsefet”
    .
    Ki lőtte le őket?!

  5. Éva szerint:

    Hajrá Fidesz! Folytassák a kerület fejlesztését!

  6. sróf szerint:

    Áthoztam egy korábban írt cikk anyagát, bizony érdemes elolvasni azoknak is, akik annyira csaholnak, hogy valójában kiknek az örökét szolgálják, és védik. A kérdés, valójában kik ők? Akik annyira védelmezik a bűnt, s annak szekerét tolják, még ma is!

    Az Origó elittye és krémlye2014-09-20 16:33:47
    Tomcat írt régen Csepelről egy szép riportot, kár, hogy az egész már nem található meg a neten, csak szemelvények 😛
    “HÉV jár, más tömegközlekedés arrafelé nincs is, csak a sziget helyi buszjáratai.
    Amint az ember a szigetre lép, az 1965 óta fel nem újított “gyorsforgalmi úton” haladva elõször kihalt pusztaságot lát. Csepelt Budapesttõl ugyanis a Dunán kívül egy irdatlan nagy, gazzal felvert préri is elválasztja, amit valamiért soha nem épít be senki. Máshol egy ilyen területen már rég bevásárlóközpontok emelkednének, de itt nem, itt marad a kidöglött fû és a szétdobált gépalkatrészek.”
    “Tényleg, emlékeztek a dalra? “Vörös Csepel, zúgjon a hangod / Váci út, felelj neki…” Az igazság az, hogy a Váci útnak soha esze ágában sem volt felelgetni a csepeli proliknak. Angyalföld a mûvelt, öntudatos munkások és a kultúrált gyárak világa volt, de még Kõbányán is aránylag jó volt a helyzet, míg Csepelen csupa prosztó proli gyûlt össze, akik sose fértek a bõrükbe…… ”
    “Arrafelé történtek a legdurvább lincselések is 1919-ben, amikor hirtelen kinyílt a prolik csipája. Akkoriban a gyár még valamivel kisebb volt, és Weiss Manfréd tulajdonában volt. Weiss Manfrédot a munkások nem tudták elkapni, de a cég egyik fõmérnökét igen. Fogták, betették a gõzkalapács alá, arccal felfelé. De nem ilyen egyszeruen ölték meg, hanem beállították, hogy a kalapács egy centire álljon meg a fejétõl. Az eredmény: amint a kalapács zuhanni kezdett, az ürge rémületében azonnal megõszült, összefosta-hugyozta magát, és a pániktól eszét vesztette. Hátralevõ életét a Lipótmezõn töltötte. Ugyanígy rosszul járt a cég egy másik vezetõje, akit a melósok elvittek a kapuhoz és jól valagba rúgták. Ez ugyan nem hangzik valami szörnyûségesen, de valójában azt jelentette, hogy a gyár munkásai az ötven méteres úton mind belerúgtak egyet a fasziba, többnyire acélbetétes bakancsban. Szó szerint szétrúgták a seggét, összetört minden csontja, és ott halt meg a kapu elõtt. Szép dolgok ezek, és jól tükrözik Csepel színvonalát. “

  7. felix szerint:

    Az arrogáns fidesz felhozta az ellenzéket.
    Ennyi a történet, de még ne tanuljatok belőle.
    Találjatok ki még egy két balost.
    Az a jó, hogy olyan ostobán akartok hülyét csinálni a sajátjaitokból, hogy attól az ellenzék erősödik.
    Hálás köszönet Ábel Attilának.
    Ha nyer az ellenzék akkor neked valamit fizetniük kell, mert megérdemled.

  8. grün szerint:

    No még egyszer!
    “A fordulópont 2009. január 7-én történt, amikor Deme Gábor lelőtte Takács Józsefet, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola intézményvezetőjét, MSZP-s képviselőt és Papp László tanárt.”
    .
    Ki lőtte le Őket?!
    Nagyon Ábel Attilás a duma!

  9. Bamba szerint:

    Elektorkalandor!
    Sunyi vagy, mint a fityesz maga. Most a Jobbik szavazók tisztességes jobboldali emberek. Ha nem szavaznak rátok, vagy ha megnyerné ez a gyagyás Lénárd a szavazást, akkor rögtön mocskos nácik lennének. Ezek vagytok ti. Úgy bántok mással, mint jobb helyeken a budipapírral: Használják, azután eldobják. Grün és Felix sokkal gerincesebb nálad. Szerintük egy Jobbikos náci tavasszal és télen is. Te alattomos módon ugyanezt gondolod, de van pofád most ájtatos képpel nyalakodni. A választás után pedig te fogsz leghangosabban fasisztázni.
    Jellemtelen görény vagy.
    Remélem senki sem szavaz át rátok.

  10. hajrá szerint:

    sróf szerint:
    2014. szeptember 20., szombat – 20:53
    Tényleg ez lenne a kerület színvonala? Azt nem hiszem! Még akkor sem, ha bizony vannak erre utaló jelek, a megfelelő utódok személyében. Ez már csupán a csíraképtelen magot jelenti. Őket kellene egy egy jobb körzetbe “áthelyezni,” s akkor sokkal nyugodtabb, élhetőbb lenne itt is, mielőbb.

  11. Balos szerint:

    Az elmúlt években Csepel kilépett a holtpontról, ami sajnos más értelemben is holtpont volt. Igaza van az újságírónak, a gyilkosság taszította a mélybe az MSZP-t. Meg a Szenteczky, Horváth, Tóth, Orosz vezetés. Legyünk ugyanis egyértelműek: Deme Gábort is ők választották ki, amelték magasba , hogy összeomlott a párt. Ha egy mellékszereplő lett volna a Deme, nem omlott volna össze a rendszer.

    Szenteczkyvel és Horváthtal nem újul meg a csepeli baloldal. A tányérnyalóikkal sem. Egyetlen esély van arra, hogy Csepelen megerősödjön a baloldal, LMP-nek hívják. Baloldaliak, gondolkozzatok és adjatok új irányt Csepelnek!

  12. nagyapó szerint:

    Bamba! Még elgondolkodnék a Jobbikról, ha lennének kiemelkedő egyéniségeik (Balczó kivétel). Szintén elgondolkodnék a Jobbikról, ha lenne programja, ami nem a légvárakra alapozna.
    Mivel ilyen nincs, úgy érzem Csepelen megkötötték a maguk kicsiny Molotov–Ribbentrop paktumát, így sikerült a 27 ezres jobboldali tábort a 18 ezres szociknak legyűrni.
    Különben Bamba stílusa simul a maffibalhoz, ez is a közös gyökereket bizonyítja.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  13. felix szerint:

    Szemétládának a jobbik antiszemitizmusa mellé alig valami hiányzik, hogy rájuk szavazzon.
    A fidesznél elég volt neki a folytatjuk.

  14. vlaci szerint:

    Elektorkalandor javaslatához csatlakozom. Nagyon jó ötletnek tartom. Ha az úgynevezett baloldal összefogott miért ne fogna össze a jobboldal is?

  15. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Ismételje még néhányszor, ki lőtte le Takácsot, mert a szocik igyekeznek felejteni. Elevenítsük fel, tehát Kun lőtt, Deme felbujtó volt? Vagy rosszul tudom?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  16. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Pont ez probléma, hogy nem szocik igyekeznek felejteni!
    Hanem a fityesz igyekszik úgy beállítani a dolgot, mintha onnan számítódna az MSZP romlása!
    Egy köztörvényes bűncselekményből politikait kreálni!
    Tehát akkor Te is úgy tudod, hogy nem a Deme lőtt?!
    Ezt magyarázd el a butaarcú Ábel Attilának is! 😛 😀

  17. hajrá szerint:

    Milyen nagy a csend? A prolik magukra ismertek, akik ma sem férnek a bőrükben?
    “Tényleg, emlékeztek a dalra? “Vörös Csepel, zúgjon a hangod / Váci út, felelj neki…” Az igazság az, hogy a Váci útnak soha esze ágában sem volt felelgetni a csepeli proliknak. Angyalföld a mûvelt, öntudatos munkások és a kultúrált gyárak világa volt, de még Kõbányán is aránylag jó volt a helyzet, míg Csepelen csupa prosztó proli gyûlt össze, akik sose fértek a bõrükbe…… ”
    “Arrafelé történtek a legdurvább lincselések is 1919-ben, amikor hirtelen kinyílt a prolik csipája. Akkoriban a gyár még valamivel kisebb volt, és Weiss Manfréd tulajdonában volt. Weiss Manfrédot a munkások nem tudták elkapni, de a cég egyik fõmérnökét igen. Fogták, betették a gõzkalapács alá, arccal felfelé. De nem ilyen egyszeruen ölték meg, hanem beállították, hogy a kalapács egy centire álljon meg a fejétõl. Az eredmény: amint a kalapács zuhanni kezdett, az ürge rémületében azonnal megõszült, összefosta-hugyozta magát, és a pániktól eszét vesztette. Hátralevõ életét a Lipótmezõn töltötte. Ugyanígy rosszul járt a cég egy másik vezetõje,…….. acélbetétes bakancsban. Szó szerint szétrúgták a seggét, összetört minden csontja, és ott halt meg a kapu elõtt. Szép dolgok ezek, és jól tükrözik Csepel álbalosainak színvonalát. “ Nap mint nap meggyőződhet mindenki róla, aki ide belép, és olvasgat.

  18. ebihal szerint:

    hajrá!
    Mi a probléma? Csend van? Otthon a család befogta a száját?

  19. felix szerint:

    szegény hajrá.
    Ilyen szerinte sz@r környezetben kell élnie.

  20. hajrá szerint:

    Hű a mindenit ketten már erősnek érzik magukat. Gőzkalapács, acélbetétes bakancs? Utódok? A szar környezetben nem én élek.

  21. Kisapám szerint:

    “a kalapács zuhanni kezdett, az ürge rémületében azonnal megõszült”

    Van, aki tényleg elhiszi ezt a baromságot?

  22. felix szerint:

    Olvashatod. Van.

  23. gyalog szerint:

    Nem értem, mitől tart a fidesz? Ez sima kétharmad

    Mint a parlamentben! 🙂

  24. Bugi szerint:

    A sok hülye fizetett fórumozó megdolgozik a pénzéért 😀

  25. hajrá szerint:

    Kire gondolsz? Állbaloldaliak? Van belőle itt is.

  26. felix szerint:

    Bugi.
    Te bizonyítottan fizetett vagy és a másik feltételnek is megfelelsz. 🙂

Itt lehet hozzászólni !