Fidesz: kipukkadt lufi a baloldal „antikorrupciós nyilatkozata”

Csepel.info

antikorr

A csepeli balliberális pártok teleszórták a Csepelt egy olyan szórólappal, melyet “antikorrupciós nyilatkozatnak” neveztek el. Csakhogy a nyilatkozatban szereplő pontokat a Fidesz-KDNP-s vezetésű önkormányzat már négy éve bevezette, és éppen a balliberális képviselők nem támogatták, amikor szavaztak róla.

A Csepel.info ráadásul úgy tudja, hogy a korrupció-ellenes nyilatkozatból olyan példány nem került az utcára, amelyet a balliberális lista második helyezettje, a több korrupciós ügybe belekeveredett Szenteczky János is aláírt volna.

“Önkormányzatunk a korrupció megfékezésével évi kétmilliárd forintot takarított meg. Ennek segítségével sikerült több mint négymilliárd forint hiányt és egyéb adósságot visszafizetni, az önkormányzat vagyonát 5 év és 10,2 milliárd forintos vagyonvesztés után 2 milliárd forinttal növelni, és megkezdeni a régen várt csepeli fejlesztéseket.” – reagált Ábel Attila, a Fidesz csepeli elnöke a balliberálisok hirtelen jött korrupció-ellenes nézeteire. Az alábbiakban a Fidesz közleményét olvashatják.

Csepel.info

Kipukkadt lufi a csepeli baloldal

„Antikorrupciós Nyilatkozata”

A napokban „Antikorrupciós Nyilatkozat” címmel kaptak szórólapot a csepeliek a baloldali polgármester-jelölttől és a képviselő-jelöltektől. A DK, az MSZP és az Együtt-PM által jegyzett nyilatkozat ugyanakkor egyszerre okafogyott, hiteltelen, cinikus és hazug.

Okafogyott, mert Csepel Fidesz-KDNP-s önkormányzati vezetése 2010 októberétől kezdődően visszamenőlegesen is átláthatóvá tette a kerület működését, az önkormányzat és cégei szerződéseit. Azóta minden dokumentum, szerződés megtalálható a Csepel.hu portál “Üvegzseb” oldalán. Az önkormányzat átláthatóságáról született képviselő-testületi döntést csak a balliberális képviselők nem támogatták.

2010 októbere óta a polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatait is nyilvánosságra hozzuk. Előtte erre sem volt példa. Nyilvánosságra hoztuk a 2010-ig titkosan kezelt politikusi jutalmazásokat is. Horváth Gyula DK-s polgármester-jelölt e szerint 17,3 millió forint jutalmat adatott magának az alpolgármesteri és fővárosi képviselői fizetésén valamint költségtérítésén felül. A teljes MSZP-s politikai vezetés jutalmazásai több mint százmillió forintjába kerültek a csepeli adófizetőknek. A jelenlegi vezetők az elmúlt négy évben elődeiknél jelentősen alacsonyabb fizetést kapnak, s egyetlen fillér jutalmat sem vettek fel.

Hiteltelen, cinikus és hazug a nyilatkozat, hiszen ha lehetőségük nyílott rá, akkor mindig az „antikorrupciós nyilatkozatuk” ellenében cselekedtek.

Horváth Gyulának, egykor a kerület egészségügyéért és a kórház bezárásáért felelős MSZP-s alpolgármesternek, ma DK-s polgármester-jelöltnek a felesége és a fia éveken keresztül SZTK-ban volt állásban, míg fiának élettársa a Csevakban dolgozott.

Kál Károly volt titkosszolga, MSZMP-s, MSZP-s, SZDSZ-es, most DK-s politikus önkormányzati képviselőségének 2006 és 2010 közötti időszakában 208 millió forintos megrendelést zsebelt be a csepeli önkormányzattól cégein keresztül.

Szenteczky János az MSZP elnöke, a Csevak volt vezérigazgatója törvénytelen módon szociális bérlakást utalt ki az akkori rendőrkapitánynak és még sok más kivételezettnek. De nemcsak ebben az ügyben folyik ellene büntetőeljárás, több esetben vádlottnak szólítják a bíróságon.

Takács Krisztián MSZP-s önkormányzati képviselő eladta az önkormányzatnak az önkormányzat tulajdonát. Többek közt ezért is, sikkasztás vádjával kell felelnie az igazságszolgáltatás előtt.

Paál Géza és felesége, Paál Gabriella DK-s jelöltek családi vállalkozásként értelmezhetik az önkormányzatiságot.

Losonczi Róbert és Bosnyák Norbert jelöltek az előbb már említett MSZP-s Takács Krisztián Csepel FC nevű futball vállalkozásának holdudvarához tartoznak.

Kulinyi Márton volt SZDSZ-s képviselő, a Budapest Esély nevű fővárosi önkormányzati cég volt igazgatója, jelenleg Együtt-PM-s jelölt. A 90-es években, oktatási bizottsági elnöki idejében nevezték ki feleségét az akkori Gombos iskola igazgatójának. Lánya az általa vezetett önkormányzati cégnél lett projektigazgató.

2005-ben az MSZP szavazatival (köztük Horváth Gyula, Szenteczky János) nyílt meg Podolák György MSZP-s országgyűlési képviselő, a Csepel SC Alapítvány akkori elnöke előtt a lehetőség, hogy a Csepel SC teljes ingatlan és ingó vagyonát a csepeliek elől elhalászva egy off-shore cégnek játssza át. Majd ugyanez a sors várt a Csepeli Munkásotthonra is…

A csepeli balliberális polgármester-jelölt és a képviselő-jelöltek akkor lennének hitelesek az antikorrupciós küzdelemben, ha egytől egyig mind visszalépnének. Egyébként ez csak egy olyan színjáték, mintha Al Capone játszaná Hófehérkét.

Budapest, 2014. szeptember 22.

Ábel Attila
elnök
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
Csepeli Szervezete

17 hozzászólás “Fidesz: kipukkadt lufi a baloldal „antikorrupciós nyilatkozata”” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Ábel Attila!
    Ez a korrupciós bűnlajstrom meggyőzőbbnek tűnne, ha mindjárt felsorolnád az érte kapott retorziókat is!
    Mert, ha a bűnt nem követi büntetés addig egyszerűen csak “fingszitálás”-nak tűnik! 😛 😀

  2. felix szerint:

    Atilla te szerencsétlen.
    Tudod te, hogy mit jelent az okafogyott?
    Amennyiben igaz amiket itt összehordtál, akkor az elegendő ok arra, hogy most megígérjék az ellenkezőjét.
    Vigyázz mert a végén még besz@rsz az erőlködéstől.
    Ráadásul te vagy az elnök.
    Már ez is besz@rás.

  3. Tóth Mária szerint:

    Ti ott fent ketten, csak mindig fikáztok! Nektek semmi sem jó, csak amit a cocik csináltak? Nagyon sivár lelketek van! Hogy tudtok így élni?

  4. névtelen utca szerint:

    Ez az ami nincsen.

  5. felix szerint:

    Mária!
    Te mit olvastál?

  6. nagy tamás szerint:

    Most őszintén,mit várunk a komcsi szavazótól?Sötétek vagytok,mint a z éjszaka.Kár veletek szóba állni,csak fröcsögni,gyűlölködni tudtok Szerintem a magánéletetek is egy csődtömeg,azért köpködtök mindenre,ami értelmes,normális.

  7. nagyapó szerint:

    Az eetásak még szoci módon gondolkodnak “mienk a gyár, vigyük haza”. Még a szocialista erkölcs uralkodik náluk. Amit a közösből lopunk, az természetes. Így lehet 5-6-szor megterveztetni egy uszodát a csókossal, a felépítést elhalasztani, mert “mibúl”. Megterveztetni a Szt. Imre teret 150millióért, de megvalósítani nem lehet, mert “mibúl”. Fizetni őrző szolgálatot, miközben egy komplett játszóteret elloptak (igaz az őrzött galvániszap mennyisége nőtt). Kampányolni a gerincúttal, miközben az alapvető feltételeket nem dolgozták ki.
    Ezért nem kívánjuk a régi bandát vissza!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  8. felix szerint:

    Tisztelt Nagy Tamás.

    “Most őszintén,mit várunk a komcsi szavazótól?Sötétek vagytok,mint a z éjszaka.Kár veletek szóba állni,csak fröcsögni,gyűlölködni tudtok Szerintem a magánéletetek is egy csődtömeg,azért köpködtök mindenre,ami értelmes,normális.”
    Mivel végig az első mondatban megszólítottak maradtak az alanyok, ezért teljeen egyetértek a felvetéssel.

  9. Barackos szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Segítsen nekem értelmezni, hogy a Paál házaspár miért is ne írhatná alá az antikorrupciós nyilatkozatot? Mert, idézem:

    “családi vállalkozásként értelmezhetik az önkormányzatiságot”.

    ÉRTELMEZHETIK! NEM ÉRTELMEZIK.

    1. Városvezetőként, alpolgármesterként hogyan tehet nyilatkozatot egy feltételezésről tényként?
    2. Mit gondol, helyes példát mutat az ilyen jellegű gyűlöletkeltéssel a kerületi választópolgároknak?
    3. Gondolt-e rá, hogy a képviselőjelöltek rossz hírnevének keltése esetleg eljárást vonhat maga után?

    Ha válaszol kérem kerülje válaszában az alábbiakat:
    – Kál, Borka-Szász, Szenteczky, Horváth, Takács stb. urak neveit
    – 208 milliót, jutalmat, 2 milliárdot
    stb. mert azok nem relevánsak a kérdésem tekintetében.

    Köszönöm!

  10. Gordon szerint:

    Paáléknál a politika valamiféle családi vállalkozás?
    Vagy senki egyéb nem akarta elvállalni az indulást?

  11. Gordon szerint:

    Tóth Mária szerint:
    2014. szeptember 23., kedd – 17:55

    “Ti ott fent ketten, csak mindig fikáztok! Nektek semmi sem jó, csak amit a cocik csináltak? Nagyon sivár lelketek van! Hogy tudtok így élni?”

    Kedves Mária!

    Ez a két alak vélhetően ebből él. Különben nem tudnának minden nap és egész nap itt lihegni. Tudjuk, hogy felixnek korában két “állása” is volt. Az egyik “állásának” a foximaxit tekintette, míg a másik “állása” a kocsmapult mellett volt fogyasztóként.

    Kimondhatjuk: képességeinek megfelelő feladatot kapott.

  12. ebihal szerint:

    Gordon!
    És te mit dolgozol?

  13. nagyapó szerint:

    Megkaptam egy fércművet, Korszakváltók címmel. Ebben olvastam egy “régi csepeli lakos” Csepel jó ismerője és képviselője, Szabó Szilárd csodás jövőképét:
    Azt is tervezzük, hogy a járóbeteg kezelésre igyekvők, vagy a hozzátartozókat látogató csepeliek számára kedvezményes, sűrített menetrenddel közlekedő, közvetlen autóbuszjáratot biztosítsunk a kórház és a Szent Imre tér között.
    Csepel képviselőjének elárulom, hogy a 35-ös és a 36-os buszok megállója a Szt.Imre tér és a Jahn F. kórház. A menetidő csúcsidőben 10′.
    Köszönjük Szabolcs! Találj ki mást!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  14. Barackos szerint:

    Attila, az a válasz csak nem érkezik… Mindenki levonhatja belőle a következtetést

  15. ebihal szerint:

    De ki az a Szabó Szilárd?

  16. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! Nyert! Egy senki, akit összekevertem egy másikkal, Szabó Szabolccsal.
    Mea culpa.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  17. ebihal szerint:

    Az a gyanúm, hogy maga tudat alatt egy nagy senkinek tartja a Szilárdot!

Itt lehet hozzászólni !