Még az MSZP-s vezetés kezdeményezte a Szent Imre téri fakivágásokat

Látszólag tiltakoztak a fakivágás ellen, de ki sem kérték a szakértői véleményt

Csepel.info

Korhadtfatuzelo_01

Tudták, hogy életveszélyesek a fák, de másra ment el a pénz

Nemcsak a Szent Imre tér felújítását, de a beteg fák kivágását is az MSZP-s vezetésű önkormányzat kezdeményezte 2005-ben. A munkálatokra azonban – a Fidesz szerint a korrupció miatt – már nem jutott pénz. A téren ezek után éveken keresztül játszottak tovább a gyerekek, sétáltak a fiatalok és idősek, kicsik és nagyok az életveszélyes fák alatt – az akkori önkormányzati vezetés tudtával és a vezetők ablaka előtt. A fideszes kerületi vezetés egy uniós pályázathoz aktualizálta a terveket, akkor derült ki számukra is, hogy milyen nagy a baj – értesült a Csepel.info.

A tér felújítását megterveztető balliberális politikusok most tiltakoznak saját terveik megvalósítása és az életveszélyesnek nyilvánított, dokumentáltan korhadt fák kivágása ellen. Szabó Szabolcs parlamenti politikus egy manipulált fényképpel próbálta átverni híveit: a képet olyan szögből készítette, hogy ne látszódjanak a fatörzsek korhadási foltjai, odvai.  Horváth Gyula polgármester-jelölt is beszállt a fényképes átverése: ő fiatal és egészséges fák fényképeit tette közzé, azt állítva, hogy azokat is kivágták. Csakhogy mint kiderült, azoknak a fáknak semmi bajuk nem lett, ma is a helyükön állnak. Eközben egyik balliberális politikus sem kérte ki a szakértői véleményeket és a fakivágás engedélyeit – vagyis úgy tiltakoztak, hogy a valóságra nem is voltak kíváncsiak – értesült a Csepel.info.

– A 2010 októberében megválasztott csepeli vezetés a korrupció-gyanús szerződések megszüntetésével és a pénzügyek rendezésével több, mint kétmilliárd forintot tudott megtakarítani évente. Ebből tudtuk kifizetni az adósságokat, kezdtük meg az évtizedek óta várt csepeli fejlesztéseket. Ezen túl, már egy uniós pályázat keretében sikerült a harmadik város-rehabilitációt elindítani. Mivel minden ilyen uniós pályázatnál kötelező elem a térfelújítás, ehhez vették elő a szakemberek a 2005-ös Szent Imre téri felújítási terveket. Ekkor derült ki a fakivágási engedélyekből az is, hogy a tér fáival igen komoly baj van. Nagyon sok volt köztük a korhadt, odvas, balesetveszélyes – írta lapunknak Ábel Attila alpolgármester.

Teljesen megújul meg a Szent Imre tér

– Bennünket az nem érdekelt, hogy az MSZP-s városvezetés idején készültek a tervek, hiszen 1690 ember lakását és a Szent Imre teret is önrész nélkül, uniós pénzből újíthatjuk fel. Egyéni képviselő vagyok a város-rehabilitációs területen. Nekem nem is jöhetett volna jobb hír annál, mint hogy képviselőként segíthetem a panelházak és a környezetünk megújulását. Ugyanakkor az megdöbbentett, hogy pont azok kezdenek el tiltakozni a város-rehabilitáció ellen, akik az eredeti térfelújítási terveket készítették, és pont azok tiltakoznak a fák kivágása ellen, akik a fák szakértői vizsgálatát és a fakivágási engedélyeket eredetileg kikérették – emelte ki az alpolgármester.

Csepel.info

47 hozzászólás “Még az MSZP-s vezetés kezdeményezte a Szent Imre téri fakivágásokat” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Gratulálok. Gondolom a fideszesek nézték a Horváth Gyulát, ahogy köpködi az ingyenes beruházást, hátra dőltek valahol a Riziben egy széken és söröztek két hétig. Aztán előbb azzal jöttek elő, hogy a térrendezést az MSZP – Horváth Gyuláék – tervezték meg. Visszamentek a Rizibe, amíg Horváth már csak a fakivágást köpködte. Megvártak megint két hetet, aztán most kijönnek vele, hogy a fakivágást is az MSZP – Horváth Gyuláék – tervezték meg.

    Nem tudom, hogy van-e nagyobb megaláztatás. Szegény Gyulának már se nyála se taknya, és most jön rá, hogy mind magára köpte. Bravó Fidesz, hülye a baloldal, szép volt kivárni ezt a pár hetet.

  2. lako szerint:

    Horváth Gyula te hazug disznó! A mi bőrünkre hazudsz? Mi fizessük ki a felújítást, amikor az Unió fizetne? Jobb lettél volna favágónak, mint politikusnak,mert vsak hazudtatok a Szentevkivel egész végig. És a Gyurcsánnyal még képesek voltatok ma előttünk igérgetni, amikor tönkre tennltek mindent??! Szégyeljétek magatokat, nem ezért fizettünk , politikusok! Csak pofáztok, hazudtok!

  3. felix szerint:

    Most már csak az hiányzik, hogy csak a szocik által állítólag kijelölt fák lettek kivágva és helyettük a látványképen betonba ültetett fák lesznek telepítve. Ez inkább olyan Kossuth teres.

  4. felix szerint:

    A fentiek szerint nagyon jól tudtátok ti is, hogy a gyermekek életveszélyes fák alatt játszanak a ti négy évetek alatt is és ha nincs az ingyen lehetőség akkor még ma is így lenne.
    Az a baj, hogy ész nélkül támadjátok a szocikat.
    Pedig csak /elmondásotok szerin/ + négy év életveszélyről van szó.

  5. Gordon szerint:

    Elképesztő amit az mszp megenged magának!
    Megint saját vermükbe estek bele. Nem az első ilyen eset és nem is az utolsó.

  6. felix szerint:

    Gordon.
    Pusztán a távol tartás miatt kérdezem.
    Milyen hasznos munkával járulsz hozzá kis országunk gyarapodásához.

  7. Bugi szerint:

    Végre kiderült, ki a rejtélyes baltás gyilkos, a fák gyilkosa, ahogy Horváth Gyula fogalmazott.

  8. ebihal szerint:

    Igen, ez egy érdekes felvetés. Ha teszem azt, nincs az ingyenpénz, akkor jó lett
    volna továbbra is minden úgy, ahogy volt,Akkor nem számított volna a balesetveszély.
    Az ingyen lóvéból viszont lehet dőzsölni.
    Ezért népszerű a Fidesz, mert az ilyen “lakó” féléket megveszik kilóra. Ugyanazt a
    másfél millát kapja, akinek semmi tartozása sincs, mint aki tartozik fél millával.

  9. Ábel Attila szerint:

    Mivel nem mi, hanem a Horváthék ismerték annak a felmérésnek az eredményét, elég hülyén hangzik amit írsz ebihal. A mostani vezetés a szociális városrehabilitációhoz vette elő a terveket, akkor ismerte meg.

    Viszont amennyiben Horváth Gyula és társai valóban nem akarták felújítani a teret és a játszóteret – ahogy most állítja -, nem akarták a fákat rendbe tenni – ahogy most állítja -, de mégis kifizették a több mint százmillió forintot ezekre a tervekre (meg még egy nagy csomóra), akkor azt hűtlen kezelésnek hívják.

    Kíváncsi vagyok, hogy Horváth tartja-e a véleményét. Mert ha igen, akkor érdemes elindítani egy büntetőpert hűtlen kezelés miatt: mégis csak több mint százmillió forintot dobáltak ki a Szent Imre téri tervekre.

  10. Névtelen utca szerint:

    Gyurcsi idejében rengeteg pénz maradt az Eu-nál, amit az akkori kormányok nem hívtak le, hogy miért hiszen közismert. Most már az is baj, ha lehívjuk, és azt a okosan használjuk fel? Itt már minden rossz, minden cselekedet annak minősül, ha nem a tolvajok bandájának zsebébe kerül.

  11. ebihal szerint:

    Ábel Attila!
    Az számomra tény, hogy neked minden, számodra nem szimpatikus vélemény, a
    szocik ocsmány támadása. Azt viszont nem tudod semmivel sem magyarázni, hogy
    egy olyan volumenű tervről, mint a Szent Imre tér átalakítása, annak idején nem
    tudtatok! Legfeljebb lusták voltatok utána nézni. De ez a múlt. Az viszont a jelen
    kérdése, hogyha már ennyire szépítitek a kerületet, miért nincs felelőse a közterületi
    fáknak? És itt válik újra aktuálissá a kérdés: ha nincs az ingyenpénz, akkor továbbra
    is maradnak a balesetveszélyes fák?

  12. ebihal szerint:

    Névtelen utca!
    Talán valami konkrétumot! A “hiszen közismert” még semmit sem mond!

  13. felix szerint:

    Ábel Attila.
    Gondoltátok a pályázat elkészítésénél, hogy hátha a szocik ezt is előkészítették nektek úgy mint a gerinc utat és a csatornázást. Lám mit ad Isten, találtatok egy a számotokra eddig ismeretlen tér rehabilitációs tervet, amit hiphop be is adtatok.
    A mesének itt vége. Aludjatok jól, álmodjatok szépeket.
    Jó éjszakát annak aki ezt elhiszi.
    Gondolod, hogy a szavazóitok valóban ilyen hülyék?

  14. grün szerint:

    felix!
    Mint a Vezírünk, aki a paksi szerződés megkötésekor pofátlanul arra hivatkozott, hogy a Gyurcsány kormány idején is fontolgatták a bővítést?!
    Erre feljogosítva érezte magát, hogy megkösse! 😛 😀

  15. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x. Már megint a hazugságözön.
    Hogyan készítették elő a szocik a gerincutat? Úgy hogy 2010-ben még a kisajátítások sem voltak befejezve. Bravó szocik!!!
    Hogyan készítették elő a szocik a csatornázást? Évtizedek óta tervezték és 2010-ben a hatósági engedélyek nem voltak elkészítve, hogy a kivitelezés megkezdődjön. Bravó szocik!!!
    Hogyan készítették elő a szocik a Szt. Imre tér rehabilitációját? Úgy, hogy a terveket kifizették, aztán elfeledték. Bravó szocik!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  16. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. a nagypofájú hazudozó, akinek pofáján a bőr rinocérosz vastagságú (a jelzők megfelelnek a szoci erkölcsnek?). Olvassa a következőt:
    “A Parlament 2009-ben 98%-os támogatottsággal fogadta el azt az előzetes elvi hozzájárulást, mely az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvénnyel, és a 2008-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikáról szóló 40/2008. határozattal összhangban, a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdését hagyja jóvá.”
    Szóval ki volt a beterjesztő? A szoclib kormány. Kik szavazták meg név szerint? Olvasható!
    Kik ellenzik most? Az akkor megszavazó eetásak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  17. ebihal szerint:

    vén barom!
    Csak nem azt is a szocik nyakába akarja varni, hogy a gazsi kétszer annyit akart a
    viskójáért, mint amennyit ért? Ha a szocik nem szerzik meg a pénzt, a csatornázásból
    semmi sem lett volna. Szerintem a szocik rájöttek menet közben, hogy a tér átépítése
    az adott gazdasági körülmények között nem fér bele a keretbe, de legalább volt bátor-
    ságuk visszalépni. Ha akkor is lett volna ingyen pénz, ők is biztos megcsinálták volna.
    Az új blokk előkészítő tevékenysége nem azonos azzal, hogy kiskirályként, minden
    egyeztetés nélkül szerződést kötünk.

  18. felix szerint:

    Vén hülye.
    Tudod te egyáltalán, hogy mit jelent az előkészíteni?
    A szocik előkészítése nélkül, ma se csatorna se gerinc út nincs.
    Neked minden hazugság amit képtelen vagy megérteni.
    Inkább mégis igyál.

  19. Zulu szerint:

    Mennyit költöttek a szocik a meg nem valósult tervekre?

  20. felix szerint:

    Inkább azon kéne elgondolkodni, hogy mi lesz a kerületek vagyonával, ha megszűnnek az önkormányzatok.
    Éppen a lenyúlás a cél. Cseszhetitek majd az északi területeket.
    Hatalmas lenyúlások lesznek.
    A Margitsziget semmi sem volt, ahhoz képest ami ezután jön.

  21. Gordon szerint:

    Nagyapónak ezúttal bizony igaza van.
    Egyvalaki akarta elpaksolni az atomerőművet, és az bizony a szoclib kormány volt (az ő fejlesztési konstrukciójuk arról szólt volna, hogy az erőmű tulajdonjoga orosz kézbe került volna).

  22. Gordon szerint:

    “Éppen a lenyúlás a cél. ” – írja felix.

    Zuschlag
    Hunvald
    Deme

    Ők mind ártatlanok?

  23. felix szerint:

    A Parlament 2009-ben 98%-os támogatottsággal fogadta el azt az előzetes elvi hozzájárulást, mely az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvénnyel, és a 2008-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikáról szóló 40/2008. határozattal összhangban, a paksi atom…….

    Előzetes és elvi.
    Talán, ha ezt értelmeznéd.
    Bár a munka fogalmát sem ismered Gordon.
    Szemétláda meg ………..ajjaj.

  24. felix szerint:

    Gordonka.
    Rossz húrt fogtál le.
    Nem illik az eredeti dallamhoz.
    A különbség annyi, hogy a lenyúlás törvényes lesz és ingyen.
    Azt tesznek amit akarnak majd a kerületi vagyonokkal.
    Nehéz ezt felfognod?
    Fideszes seggnyalóként ez nem értheted meg?

  25. Kisapám szerint:

    Ez a cikk kész röhej. Ez azt állítja, hogy azokat a fákat vágták ki most 2014-ben, amikről már 2005-ben megállapították, hogy életveszélyesek.

    Milyen szerencséjük volt ezeknek a fáknak, hogy még 9 évig élhettek az életveszélyesnek minősítés ellenére.

  26. felix szerint:

    Amelyiken alig látszik ma egy kis korhadás, az akkor még tutira egészséges volt.

  27. felix szerint:

    Arról nem is beszélve, hogy mekkora szelek voltak azóta.

  28. Balos szerint:

    Teljesen egyetértek a Szent Imre tér megújulásával, már akkor is támogattam. Egyáltalán nem tartom gondnak, hogy amit az MSZP megtervezett, azt a Fidesz hajtja végre. Sőt, szerintem ez el is várható. Ami abszurd, hogy az MSZP miért nem támogatja a saját terveit. Lehetnének rá büszkék, mondhatnák, hogy lám most is csak egy általunk készített tervet csinálnak, mert mi ebben is jól voltunk. Akkor magas labda lett volna ez, amit csak hülyék tudtak elbaltázni. Horváth Gyulának sikerült elbaltáznia. Szó szerint.

    Sajnálom, hogy a baloldali politikai elit Csepelen önmaga paródiájává vált. Szabó Szabolcs is leutánozza Szenteczkyéket, és azt hiszi, hogy úgy kell politizálnia. Még szerencse, hogy közpénzhez nem nyúlhatott túl sokat az albérleti támogatásán kívül. Na de az is nevetséges, hogy csak ezért nem költözik Csepelre, marad gyulai, hogy még több pénzt kapjon. Részt sem tud venni a választáson. Annyira kisstílű, hogy már siralmas.

  29. felix szerint:

    Nem létező személlyel nem vitatkozom, pláne ha ennyire tájékozatlan.

  30. nagyapó szerint:

    Munkában megőszült Horváth sajnálatos módon nem tudja, hogy a favágók ma már láncfűrészt használnak és nem baltát. Azért a zegységsugarú síkidomok rá szavaznak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  31. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Kire másra kellene szavazni, mint a a baloldalra?!
    Csepel változást akar! 😛
    .
    Ha ezt a szerencsétlen Borbély nevű macskajancsit, mintegy “trójai faló”-ként megválasztjá k, bónuszként megkapják mellé a Hombárfejű rezsigladiátort és társulatát, akik eddig a látszatintézkedéseikkel a képmutatás fellegvárává tették kerületünket, és Csepelen újra marad a régi rend?!
    Ezt akarnánk?!
    Ősi mondás: Óvakodj a Fityesztől még, ha ajándékkal kecsegtet is! 😛 😀

  32. grün szerint:

    Öreg Hüje!
    Már megint a szövegértés! (szerda – 13:16)
    ” a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdését hagyja jóvá.”
    Hol, minek a mijét hagyja jóvá?!
    Nem megépítését, hanem a a megépítésének előkészítő tevékenységét! 😛 😀

  33. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Ne tetesse hülyébbnek magát, mint amilyen. Egy országgyűlési határozat nem lepkefing, ha a szocik néha azt is gondolják, az egy folyamat kezdete, amit a maffiabaloldal is megszavazott, név szerint. A többi paksi tevékenység ezen a határozaton alapszik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  34. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Mint történelemtanár tudhatná, hogy a görögök, a trójai falovat nem szavazták, hanem húzták, vonták.
    Ellenben Caligula lovára szavaztak a rómaiak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  35. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Na még egyszer fussunk neki!
    “A Parlament 2009-ben 98%-os támogatottsággal fogadta el azt az előzetes elvi hozzájárulást, mely az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvénnyel, és a 2008-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikáról szóló 40/2008. határozattal összhangban, a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdését hagyja jóvá.”
    Ez a határozat megengedi, hogy megkezdjék a új blokkok létesítését előkészítő tevékenységet!
    Nem a megépítésre és a hitelfelvételre a szerződéskötést!
    Szép is lenne, ha a zelső randin lerángatnák a bugyit a házassági hirdetésre jelentkezőről, még mielőtt tudnák, hogy mit is tervez!
    Hiszen a hirdetés feladásával már ráutaló magatartást tett?! 😛 😀

  36. Juhász Zoltán szerint:

    És a 2005-ös tervekben volt a pavilonsor is ugye?

    És ha 2005-ben olyan nagyon betegek voltak a fák, akkor most – kilenc évvel később – még hogyhogy éltek??????

    A fidesz nem csak a törvényeket de mást is kreál visszamenőlegesen. Azt sem hiszem el nekik amit kérdeznek.

    Ráadást ez a parkfelújítás nem kerül 400 millióba. A felébe sem! Gondolom kellett a zsebpénz!

  37. ebihal szerint:

    Csak úgy eszembe jutott! Ha ezek 2005-ös tervek, akkor már réges-rég érvénytelenek,
    ugyanúgy érvénytelen minden, az akkori tervhez csatolt szakvélemény. Vagy új tervet
    csináltattak, vagy engedély nélkül építkeznek.

  38. admin szerint:

    Juhász úr, akkor nem a tervekben, hanem a valóságban is volt pavilonsor. Az MSZP élesen tiltakozott a lebontása ellen.

  39. Bercsik Károly szerint:

    Egy biztos: az MSZP nem tudta megújítani a teret.
    Mint ahogy nem tudta megcsinálni az úgynevezett Gerincutat és a királyerdei csatornahálózatot sem.

    Egy jókora adósságállomány maradt viszont utánuk.

    Üdvözlettel:
    Bercsik Károly
    önkormányzati képviselő, Csepel, 1.körzet
    bercsik.karoly@fidesz.hu

  40. ebihal szerint:

    Bercsik Károly!
    Muszáj ennyi hülyeséget összehordani?

  41. felix szerint:

    Tisztelt Bercsik Károly úr.
    Amennyiben az adósság bűn lenne, akkor nem nagyon lennének fideszes önkormányzatok.
    Ezt kár emlegetni is.

  42. Bercsik Károly szerint:

    Kedves Félix!

    Az igazi politikai bűn az volt, hogy 1994 és 2010 között Csepel szemmel láthatóan lemaradt a fejlődésben és Budapest mostohagyermekévé vált. Ez már nem csupán gazdálkodási tévútra vall, hanem totális politikai ötlettelenségre és inkompetens viselkedésre.

    Kedves Ebihal! (bár leveleztünk privátban itt így szólítom, mert ide ezen az Ön által elképzelt néven ír).

    Ön bírálta a fejlesztéspolitikánkat és jelezte, hogy lennének műszaki észrevételei.
    Nos én azóta is várom a konkrét javaslatait.

    Gondolkodjunk együtt Csepel érdekében!

    Tisztelettel és barátsággal:
    Bercsik Károly
    önkormányzati képviselő, Csepel, 1.körzet
    bercsik.karoly@fidesz.hu

  43. ebihal szerint:

    Bercsik Károly!
    Tegyük helyre a dolgokat! Mint korábban megírtam, nem áll szándékomban elvenni
    a munkát akár a Városgazda, akár az Építési Iroda dolgozóitól, ezért kapják a fizeté-
    süket. Viszont, mint állampolgár, fenntartom magamnak a jogot, hogy ha valamit
    elcsesznek, azt szóvá tegyem!
    Együtt gondolkodni, akkor lehet és érdemes, ha ismerjük a célokat. Jelenleg nem ez
    az eset áll fenn, inkább úgy néz ki, hogy népszerűség hajszolás gyanánt készül itt-ott
    valami. /Lásd Mátyás suli előtti vízelvezetés, ki volt az az ökör, aki az utca magaspont-
    jára tesz lefolyót?/
    Ugyancsak nehezen képzelhető el az együtt gondolkodás, ha az ember olyan állításokat
    hall, hogy a Gerinc utat, a csatornázást a Fidesz csinálta, vagy csőd közeli volt az
    önkori helyzete. Ezeket az állításokat /és még sok mást is/ számtalanszor tényekkel
    cáfolták itt az infon, ha arra süketek voltak, akkor süketeknek fölösleges beszélni!

  44. Baltazar szerint:

    Most tenyleg ennyire vak itt mindenki? Ha masnak nem a szemeteknek kene hinni! Csepel a beka p…ja alatt volt a szocik ideje alatt! Amugy kar barmit is modani. A baloldalnal veresebb szaju banda nincs is!!!

  45. ebihal szerint:

    Baltazar!
    Nem vakok, csak várják a bizonyítékot! Mert tényt, bizonyítékot te sem írtál!

  46. felix szerint:

    Kedves Bercsik Károly.
    Másképpen látom a dolgokat.
    Elég csak arra a változásra utalnom ami az említett időszakban a II. Rákóczi Ferenc úton változott szinte teljes hosszában.
    Változott a busz végállomás a távolsági is.
    Minden amit felásnak lefednek befednek továbbvisznek átalakítanak már meg volt.
    Most sok minden gondozottabb az igaz, de ami plusz jött, ahhoz a szociknak szinte mindhez közük van.
    Nem hiszem, hogy tévednék, de a szocik bármelyik 4 éve felveti a verseny az elmúlt négy évvel.
    A kormányunk jóvoltából az adósság csökkentése ma nem erény, hanem hiba, mert nyugodtan lehetett volna többet költeni Csepelre úgy ahogy azt a többiek tették, hiszen a kormány mindent áthárított az adófizetőkre. Most a csepeli adófizetők fizetik mások adósságát is.

  47. felix szerint:

    felveheti a versenyt

Itt lehet hozzászólni !