‘Választás’ kategória archívum

Szekundát kapott a csepeli ellenzéki összefogás….

2019. augusztus 31. szombat

Csepel.info

Már a csepeli ellenzéki összefogás első kiadványával törvénysértéseket követtek el

Egy csepeli lakos kifogása alapján a kerületi Helyi Választási Bizottság (HVB) augusztus 30-án kelt határozatával megállapította, hogy a csepeli összefogás pártjai közül az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik jogsértést követtek el.

A kampányidőszak elején a Szigeti Szemle  néven terjesztett, nyolcoldalas, „ingyenes közéleti hírválogatásban” több választási eljárási alapelvet megsértettek. (tovább…)

Csepelen is lophatott, csalhatott az ellenzéki kampánycsapat tagja

2019. augusztus 31. szombat

Csepel.hu

Legalább nyolcszorosan büntetett előéletű az a férfi, aki a csepeli ellenzéki pártok kampánycsapatának tagjaként meglophatta egy másik ellenzéki szervezet vezetőjét. Újságcikkek alapján Hazafi Attilát utoljára 2013 februárjában sújtotta jogerősen négy év börtönbüntetéssel a Szegedi Ítélőtábla folytatólagosan elkövetett befolyással való üzérkedés miatt.

Lehetséges, hogy Hazafi Attila vállalkozókat is megkeresett Csepelen, és pénzért cserében különböző előnyöket, megbízásokat ígért nekik a DK-Momentum-MSZP-Jobbik-LMP összefogás győzelme esetére. Kérjük olvasóinkat, hogy ha valakit szintén hitegetett, megkárosított a képeken látható férfi, jelentkezzenek a rendőrségen!

(tovább…)

Polgármesteri és képviselői bejárások Csepelen

2019. augusztus 29. csütörtök

Borbély Lénárd/Facebook, Csepel.info

Bercsik Károly és Makray barbara önkormányzati képviselőjelöltekkel gyűjtött támogató aláírásokat Borbély Lénárd polgármester szerdán. Információink szerint Csepel polgármestere és a Fidesz-KDNP kerületi jelöltjei minden délután személyesen keresik fel a csepeli lakosokat.

A közös fotókat bejegyzésünkben osztjuk meg.

csepel.info

Az MSZP szerint semmi közük az aktivistájukhoz

2019. augusztus 29. csütörtök

Csepel.info

Furcsa közleményt adott ki a csepeli MSZP azok után, hogy kiderült: egyik aktivistájuk minden bizonnyal legalább nyolcszorosan büntetett előéletű. Közleményükben azt állítják, hogy semmi nem igaz abból, ami a Csepel.info cikkében megjelent.

A korabeli újságcikkek alapján Hazafi Attila 2013-ban politikai befolyással való üzérkedésért állt a bíróság előtt. Négy év börtönre ítélték az akkor is éppen börtönbüntetését töltő, hétszeresen priuszos férfit. A cikk szerint abban az időben nem állt kapcsolatban az MSZP felső vezetésével. Ez a most feltűnt Hazafi Attila esetében biztosan nem igaz. A Facebook oldalán a fővárosi MSZP szakértőjeként bemutatkozó férfi (szerda este az MSZP-s részt törölte) információink szerint oszlopos tagja Karácsony Gergely és a fővárosi MSZP kampánycsapatának. Nyáron és a választási kampány kezdetekor a csepeli ellenzéki összefogáshoz dobták át őt segíteni. (tovább…)

Szövetségesét is meglophatta az ellenzéki pártaktivista

2019. augusztus 29. csütörtök

Csepel.info

Feljelentést tett Csizek Csaba, az ellenzéki Buckai Szövetség Egyesület elnöke Hazafi Attila, a csepeli DK-Momentum-MSZP-Jobbik-LMP szövetség aktivistája ellen.

A civil egyesület vezetője szerint Hazafi Attila, a fővárosi MSZP politikai szakértője és Karácsony Gergely kampánycsapatának tagja – aki akkor a csepeli kampánycsapatot erősítette – ellopta a bankkártya-adatait, amivel visszaélést követett el: többször is jogosulatlanul fizetett a Tinderen.  (tovább…)

Újabb bűnöző segítheti a csepeli ellenzéket

2019. augusztus 28. szerda

Csepel.info

Legalább nyolcszorosan büntetett előéletű MSZP-s lobbista és kijáróember csatlakozhatott a csepeli ellenzéki pártok kampánycsapatához – értesült a Csepel.info.

Egy Hazafi Attila nevű férfit – újságcikkek alapján – utoljára 2013-ban ítéltek el jogerősen négy év börtönre befolyással való üzérkedés bűntette miatt. Az volt a nyolcadik alkalom, hogy az MSZP-s politikai tanácsadóként bemutatkozó urat elmarasztalták. Most egy Hazafi Attila nevű férfi jelent meg Csepelen, aki szintén az MSZP politikai szakértőjeként, tanácsadójaként tárgyal, kampányol az ellenzéki pártoknak. Rendkívül kicsi az esélye annak, hogy nem ugyanarról az emberről van szó. (tovább…)

“Koccints Robival!” – Puzsér is Csepelre látogat

2019. augusztus 28. szerda

Csepel.info, Facebook

A csepeli Rizmajerben találkozhatnak szerda este az érdeklődők a független főpolgármester-jelölttel – értesült a Csepel.info.

 

Csepel választ: itt vannak a keddig bejelentett jelöltek

2019. augusztus 27. kedd

Csepel.info

Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP és Erdősi Éva, a Szenteczky-Horváth-Dukán féle összefogás jelöltje mellett Pákozdi József civil és Wolf József munkáspárti polgármester-jelölt lehet Csepelen. A kedd reggeli állás szerint mutatjuk be a képviselőjelölteket.

Az elmúlt héten Bangóné Borbély Ildikónak és Szenteczky Jánosnak sikerült megvásárolniuk a Momentum támogatását. A Momentumnak “az MSZP-s bűnöző politikusokkal” szembeni emberi, erkölcsi és etikai aggályait egy listahellyel szüntették meg. Szenteczky bosszút állt Dobák Istvánon is. A csepeli sétányok helyben népszerű, és 2014-ben győzni tudó MSZP-s képviselőjét a Szenteczky kemény magjához tartozó Losonci Róbertre cserélték. Így eltakarították az útból az utolsó olyan embert is, aki Takács Mónika korábbi MSZP-s polgármester-jelölt mellett szólalt fel, és inkább Tóth Mihály korábbi MSZP-s polgármesterhez volt hűséges. (tovább…)

A Momentum a holokauszt-emlékművet meggyalázó jobbikost támogatja

2019. augusztus 26. hétfő

Origo

Kulcsár Gergely, a Jobbik jelenlegi regionális igazgatója nemrég még a holokauszt áldozataira emlékező Duna-parti műalkotásba köpött bele, mostanra a debreceni ellenzék őt indítja az egyik körzetben. Többek között a Momentum is támogatja a durván antiszemita politikus indulását, egyre több a zsidóellenes megnyilvánulás Fekete-Győrék pártjánál.

Úgy tűnik a Momentum nem csak Csepelen veszítette el az erkölcsi nézeteit egy kis hatalom reménye érdekében. (tovább…)

Leszámolás Csepelen: orvul szúrták hátba az MSZP jelöltjét

2019. augusztus 26. hétfő

Csepel.info

Dobák István a jelöltbemutató újságban

Dobák István megünnepelte névnapját, kivette a postaládájából az MSZP-s újságot, amiben ő is ott volt a képviselő-jelölti bemutatkozásával, és indult kampányolni. Akkor szóltak neki, hogy már nem ő a jelölt. De még csak nem is a pártvezetők szóltak, hanem ismerősei, akik olvasták a Csepel.info erről szóló cikkét.

Az MSZP politikusát úgy rúgta ki Bangóné Borbély Ildikó pártelnök és Szenteczky János kampányfőnök, hogy ezt szándékosan eltitkolták előle. Attól féltek, elindulna független jelöltként. Egyelőre nem sok szivárgott ki abból, hogyan történt a Momentum felvásárlása után a csepeli MSZP-n belüli újabb leszámolás, de amit eddig tudni lehet, az visszataszító. (tovább…)