Karácsony-féle hangfelvétel: Ügyészségi nyomozás indult

Magyar Nemzet

Kényszerítés bűntette miatt elrendelte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) alárendeltségében működő Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a PestiSrácok.hu megkeresésére a főügyészség helyettes szóvivője, Kovács Katalin.

A portál emlékeztetett rá, hogy a Karácsony Gergely-féle hangfelvétel ügyében Tényi István tett feljelentést azután, hogy Várnai László ex-LMP-s politikus egy nyilvános Facebook-posztban arról írt: Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke többször is megfenyegette Karácsony Gergelyt és családját. Az ellenzék főpolgármester-jelöltje erről egy kiszivárgott hangfelvétel szerint maga is beszélt, ám ezt annak nyilvánosságra kerülése után mégis letagadta.

„Gergő nekem is többször emlegette, hogy Tóthék megfenyegették, az ominózus »tudjuk melyik óvodába jár a gyereked«-et emlegette többször is. Engem, minket is többször, megfenyegetett Tóth valamelyik embere, úgyhogy sosem kételkedtem Gergő állításában. Gergő az elmúlt években kifejezetten tartott Tóthtól, ezért engedett át minden általa is jól ismert korrupciós ügyet, ingatlan eladást, közbeszerzést, parkolást és hallgatott róluk akár a sír. Szó nem volt nyilvánosságról. Az elásnak Zuglóban kifejezés sem valami költői metafora, ha visszagondoltok a Pécset elítélt védőemberükre Gottira, az MMM harcos fenyegetéseire, és ott van Sápi Attila MSZP-s képviselő három évvel ezelőtti nyomtalan eltűnése. A képviselő Tóth bizalmi embereként tudott eleget ahhoz, hogy érdemes legyen inkább elásni, mintsem hogy beszéljen. Én a 2017-es időközi kampánybéli húzásai után mondtam, hogy a zuglói MSZP maffiaszerűen működik.De ugyanezt mondta Barta LMP, Juhász Péter Együttös politikus is – tán nem véletlenül. És hát érdemes visszanézni Tóth Csaba Vas megyei és zuglói elnökké választása körüli ügyeket is. És ezekre az emberekkel akarják leváltani a Fideszt…”

– írta Várnai, aki utalt arra is, hogy Sápi Tóth bizalmi embereként sokat tudhat a helyi MSZP piszkos ügyeiről (szocialista lopásokról a felvételen Karácsony is beszélt), így szerinte ezekért érdemes volt őt „elásni”, nehogy beszéljen.

Tényi ezután fordult először a rendőrséghez, a BRFK sajtóosztálya ugyanakkor azt közölte a PestiSrácok.hu-val, hogy a feljelentést a kizárólagos hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF) küldték meg. Ennek oka, hogy a feljelentésben megemlített Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő, mentelmi joga van, ellene csak a KNYF nyomozhat.

A főügyészségre tegnap meg is érkezett a dokumentum, a PestiSrácok.hu-t pedig csütörtökön arról tájékoztatta a KNYF helyettes szóvivője, Kovács Katalin, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) alárendeltségében működő (a mentelmi joggal érintett személyek ügyében szintén eljáró – PS) Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kényszerítés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.

Tényi István korábban a IX. Kerületi Ügyészségen is feljelentést tett, mert a nyilvánosságra került Karácsony-hangfelvételen több súlyos bűncselekményre is történt utalás, ezt a feljelentést jelenleg a NAV vizsgálja – írja a PestiSrácok.hu.

Forrás: Magyar Nemzet

2 hozzászólás “Karácsony-féle hangfelvétel: Ügyészségi nyomozás indult” bejegyzésre

  1. Jobban szerint:

    “Az elmúlt öt évben nem Karácsony Gergely irányította Zuglót, hanem a szocialista Tóth Csaba döntött, az ő üzleti érdekeinek megfelelően alakultak a dolgok – erről Várnai László beszélt a Hír Tv Magyarország élőben című műsorának hétfői adásában. A CivilZugló Egyesület támogatásával induló, független zuglói polgármesterjelölt szerint, ahogy az elmúlt húsz évben, úgy ebben a ciklusban is politikai félelem uralkodott a főváros XIV. kerületében.” hírTV

  2. Horváth János szerint:

    Próbálj már meg gondolkodni!

Itt lehet hozzászólni !