‘Választás’ kategória archívum

Előválasztás: nézik ki kire szavaz, előre tudják az eredményt is

2021. október 12. kedd

Csepel.info

Gyurcsány Ferenc Komjáthi Imrével (balra) és Paál Gézával (jobbra)

Úgy tűnik nincs titkos szavazás az ellenzéki előválasztáson. A szavazás titkosságának és demokratikus rendjének biztosítását hivatott pártképviselők ugyanis látják, így megjegyezhetik, sőt lefényképezhetik ki kire szavaz – derül ki több csepeli szemtanú beszámolójából.

Binszki József, a Demokratikus Koalíció szegedi elnöke már napokkal az előválasztás első fordulójának vége előtt, szeptember 23-án kijelentette, hogy Dobrev Klára nagy fölénnyel vezet. Hasonlóan nyilatkozott Gyurcsány Ferenc is szeptember 22-én, kiemelve: “Klári iszonyatosat megy, jelöltjeink többsége hozni fogja körzetét“. Egy csepeli, erősen ellenzéki fórum beszólásai alapján úgy tűnik, hogy se megérzésről, se találgatásról nem lehetett szó: a pártok képviselői ugyanis sok szimpatizánsuknál pontosan tudják hogyan szavaznak. Emellett árgus szemekkel nézik azt is, hová húzzák az ikszet. Így menet közben tudnak mozgósítani, és már “urnazáráskor” tudják az eredményt. Ez egy országgyűlési választás esetében egyértelmű és országos méretű csalás lenne, ám az ellenzéki hívek többsége most nem tartja aggasztónak. (tovább…)

Csalódottak Karácsony szimpatizánsai, nem akarnak Márki-Zayra szavazni

2021. október 10. vasárnap

Magyar Nemzet, Csepel.info

A főpolgármester bukását elismerő pénteki visszalépést a támogatói közül sokan nem fogadták lelkesedéssel. Csepelen magányosan álldogálnak az előválasztási színjáték második fordulóját szervező sátornál: rendes választásokon hetven csepeli szavazókörben alakulnak ki sorok, most az egyetlen szavazóhelyen is alig látni érdeklődőt.

Elemzők szerint Karácsony harmatgyenge szereplése miatt felborult a balliberális színjáték eredeti forgatókönyve, mely szerint ő lett volna a közös miniszterelnök-jelölt. Hívei közül most többen kijelentették, hogy nem fogják Márki-Zay Pétert támogatni. Ugyanez igaz a Karácsony mögött álló pártokra, akik nem álltak be a magát jobboldalinak valló, ám jobboldalinak nem nevezhető Márki-Zay mögé. Ez Karácsony újabb kudarca.

(tovább…)

Telex: Karácsony visszaléphet

2021. október 8. péntek

Csepel.info, Telex.hu

Visszaléphet az ellenzéki előválasztás második fordulójától Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere – értesült a Telex. A Párbeszéd, az MSZP és az LMP által támogatott miniszterelnök-jelölt ezt a döntését még nem hozta nyilvánosságra, a Telex szerint a hivatalos bejelentést péntek délelőttre tervezik.

Az előválasztás eredetileg Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti felépítésének része, egy színjáték volt, ám a színész hiteltelen lett. Karácsony képtelen volt talpon maradni, Márki-Zay-ra való cseréje pedig a még jelentéktelenebb, még kevesebb háttérországgal rendelkező jelöltséget jelenti. Éppen ilyen volt Medgyessy Péter, akinek szintén nem volt pártja – ezért tudta Gyurcsány olyan könnyen megpuccsolni. (tovább…)

Lemond, mégsem, együtt, külön: szintet lépett a Gyurcsány-show

2021. október 6. szerda

Mandiner

Márki-Zay mégsem lép vissza Karácsony javára a baloldali előválasztás második fordulójában, ahogy Karácsony sem lép vissza az ő javára.

De nem együtt indulnak, mint ahogy bejelentették, hanem külön, és így támogatják egymást. Illetve mégsem. Ez a nagy bejelentés vége. (tovább…)

Előválasztás: fölénybe került a DK az ellenzéken belül

2021. október 6. szerda

Csepel.hu

Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége 34,76 százalékos eredményt ért el, és ezzel lett első az ellenzéki pártok miniszterelnökjelölt-választásának első fordulójában. Karácsony Gergely 27,31 százalékot, Márki-Zay Péter 20,43 százalékot, Jakab Péter 14,1 százalékot, Fekete-Győr András pedig 3,4 százalékot ért el. Összesen 616512-en szavaztak az ellenzék jelöltjeire. Ennek több mint négyszeresét, közel kétmillióval több voksot szerzett az Orbán Viktort támogató pártszövetség 2018-ban.

Országgyűlési választásokon hetven helyen lehet voksolni Csepelen, de az ellenzéki előválasztáson csak egy szavazóhely volt. Emiatt hosszú sor alakult ki a Görgey téren, az online szavazást pedig szintén alulméretezte az ellenzék. Az sem világos, hogy a kevesebb résztvevő és még kevesebb szavazólap ellenére miért tartott mégis két napig a szavazatszámlálás. (tovább…)

Papírforma: Csepel-Soroksáron Szabó nyert, tarolt a DK

2021. október 1. péntek

Csepel.info

Az ellenzéki előválasztás első fordulójának győztese a DK és Gyurcsányné lett. Dobrev Klára megelőzte Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert. Fekete-Győr András (Momentum) és Jakab Péter (Jobbik) pedig csúfosan beégtek, megalázó vereséget szenvedtek. Csepel-Soroksáron is bejött a papírforma: a hivatalosan ma is Gyulán lakó Szabó Szabolcs megverte a borsodi Komjáthi Imrét.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Magyar Nemzetnek kifejtette, hogy a baloldali előválasztási színjáték eredményei alapján is kijelenthető, hogy a casting valójában a 2010 előtti baloldal visszaerősödését és Gyurcsány Ferenc érdekeit szolgálta. (tovább…)

“Fideszesebb” az ellenzék választási rendszere, mint a Fideszé

2021. szeptember 30. csütörtök

Vélemény – Ábel Attila

Az ellenzéki pártok fő problémája eddig az volt a választási rendszerrel, hogy túl nagy arányban határozzák meg az végeredményt az egyéni körzetek nyertesei, és túl kicsi a listás kompenzáció. Erre mondják ők, hogy a Fidesznek kedvez a rendszer. Válaszul megalkották a saját rendszerüket, amiben kizárólag az egyéni nyertesek számítanak, a miniszterelnök-jelölt kivételével a választás egyfordulós, és nincs se lista, se kompenzáció.

Amit létrehoztak, sokkal durvábban torzít, mint ami ellen küzdenek. Mondhatjuk, fideszesebb a fideszesnél  – ami persze téves megfogalmazás, hiszen 1990 óta hasonló elven működik az országgyűlési választás rendszere -, hiszen listás választás egyáltalán nincs. (tovább…)

18 millió forintot találtak a Gyurcsány-show ózdi szervezőjének balesetet szenvedett BMW-jében

2021. szeptember 29. szerda

Origo

Információk alapján a múlt hét szerdán balesetet szenvedett ózdi Gyurcsány-show szervező B. László luxus kupé BMW-jében 18 millió forint készpénzt találtak, a rengeteg “előválasztási” szavazólap mellett.

A 18 millió forint a rendőrségen van, érte senki sem jelentkezett. Kérdés: mire kellett ennyi készpénz?

(tovább…)

Szavazatvásárlás és megfélemlítés lett a csúcsfegyver az ellenzéki előválasztáson

2021. szeptember 29. szerda

Mandiner, Hír TV, Bennfentes, Pesti Srácok, Ripost

Így szervezi, szállítja a cigányokat Borsodban az előválasztásra a Jobbik – ezt, az ellenzéki “előválasztás” valódi kulisszatitkait mutatják be a Pesti TV felvételei. Ilyen körülmények között igazán abszurd – vagy inkább cinikus – a DK által is támogatott jobbikos politikus náci karlendítési botránya. És ez csak az előválasztási show felszíne…

A felvételeken arról beszélnek, hogy háromezer forintot adott egy Farkas nevezetű ember azoknak a mélyszegénységben élőknek, akik a Jobbik jelöltjére adják a voksukat. Farkas Péter Barnabást az előválasztás Jobbikos jelöltjét többen együtt látták az ózdi szavazás koordinátorával, aki pár napja balesetet szenvedett az M3-as autópályán. Az autóban Borsod megyei szavazólapokat, és nagy mennyiségű készpénzt találtak. A videót itt nézhetik meg. (tovább…)

Hangfelvétel: ajándékcsomagot adnak, ha Bangónéra és Karácsonyra szavaznak

2021. szeptember 27. hétfő

Mandiner

Hangfelvétel bizonyítja, hogy ajándékcsomagot osztogatnak az előválasztóknak, ha az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikóra és Karácsony Gergelyre szavaznak – állítja a Bennfentes.

Bangóné korábban a csepeli MSZP elnöke volt, egy alkalommal betört a Fidesz irodájába, televíziós hasalása pedig a magyar politikai élet egyik erkölcsi mélyrepülése. Viszont csak a csepeli-soroksári elsőség miatt veszett össze Szabó Szabolccsal, akitől szintén nem áll távol a szavazatokért való fizetség. A náci botrányoktól hangos Jobbik és a liberális Momentum csepeli jelöltjét el is ítéltek választási etetésért. A hivatalosan máid Gyulán lakó Szabó most a Borsodból importált Komjáthi Imrével verseng a csepeli-soroksári jelöltségért. Az alábbiakban a Mandiner cikkét olvashatják, és a hangfelvételt is megosztjuk. (tovább…)