Márki-Zay Péter Csepelen: ilyen egy tomboló diktatúra?

Csepel.hu

Gonosz erők, tolvaj kormány, náci és fasiszta diktatúra: Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje Csepelen tartott utcafórumán nem válogatott a legkeményebb jelzőkben. Olyanokban, amiket biztosan nem mondhatna el szabadon egy diktatúrában.

Mintegy hatvan fős tömeg fogadta február 10-én Márki-Zay Pétert a Görgey Arthúr téren, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézeténél. A kampányrendezvény résztvevőinek többségét azonban nem az érdeklődők tették ki. A miniszterelnök-jelölt, az MSZP, a DK és Szabó Szabolcs momentumos kampánycsapata, korábbi csepeli szocialista politikusok valamint a Márki-Zay biztonsági emberei és a média képviselői voltak többségben. A fórum ráadásul egy újságíró kilökdösésével kezdődött. Először Szabó Szabolcs ellenzéki képviselőjelölt állt az útjába, hogy ne tudjon kérdést feltenni Márki-Zaynak, majd besegített neki a biztonsági emberek egyike, aki vállal lökte odébb a nekik nem tetsző újságírót.

A fórum első szónoka is Szabó Szabolcs, az MSZP-Jobbik-DK-Momentum-Párbeszéd csepeli-soroksári országgyűlési képviselő-jelöltje volt, aki az előválasztást nagy sikerként értékelte. Arra szólította fel az ellenzéki szavazókat, hogy akkor is vegyenek részt a választásokon, ha úgy gondolják, hogy Csepel-Soroksáron biztosan nyer az ellenzék.

Márki-Zay Péter kiemelte: példát mutattak abból, hogy jobb- és baloldaliak, ateisták és keresztények, cigányok és nem cigányok szeretetben együtt, egy közös célért tudnak összefogni. Kifejtette, hogy az Orbán-kormány szerinte hazánk ezeréves történelmének legkorruptabb kormánya. „Hihetetlen gonosz erőkkel állunk szemben” – fogalmazott. A kormány egyik legnagyobb vétkének nevezte, hogy „elültette a gyűlölet magvait”, ezért is érik őt az utcafórumok során inzultusok. Ezért ígéretet tett arra, hogy „az új kormány megszünteti a magyar-magyar közötti ellentétet”.

– „Szeretetbeszédét” – Márki-Zay így jellemzi szónoklatait – azzal folytatta, hogy a „tolvajkormány” folyamatos gyűlöletkampánnyal tudja csak a hatalmát fenntartani, ahogy tette azt Joseph Goebbels, a nácik propagandaminisztere vagy a Szovjetunió kommunista propagandistái. Hogy a történelmi paletta teljes legyen, azt is megjegyezte, hogy Orbán Viktor fasiszta diktatúrát épít.

– Azok a hazug rágalmak, amelyeket ránk próbálnak fogni, csak a Fideszre igazak – jelentette ki. Példaként említette, hogy a fizetős egészségügyi rendszert nem az ellenzék, hanem a kormány szeretné bevezetni. Márki-Zay szerint az inflációt is a kormány okozza – csak azt felejtette megemlíteni, hogy az infláció az Európai Unió országaiban mindenhol megugrott, és Magyarországon még így is átlag alatti. Az ellenzéki politikus megismételte azt a vádját is, mely szerint nem az ellenzék akarja megnyitni a határokat, hanem a kormány költözteti be a migránsokat.

Márki-Zay Péter nem felejtette el a „szeretetbeszédben” politikai célra használni a koronavírusos járványban elhunytakat. Azt állította, hogy a világon Magyarországon haltak meg tavaly a legtöbben, és ezért is a kormány a felelős. Most még finoman fogalmazott: korábban azt állította, hogy a kormány „pusztítja a nyugdíjasokat”, ez pedig kedvező az ellenzéknek, mert az idősebb korosztályokban több a fideszes szavazó. „Csak szeretettel lehet legyőzni a gonoszt, ahogy a sötétséget is csak a világosság győzi le. Abból a mély gödörből, amibe Orbán Viktor kormányozta az országot, a kijárat nem jobbra, nem balra, hanem felfelé van” – zárta beszédét az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

A Csepeli Hírmondó megkérdezte Márki-Zay Pétert: Mire gondolt akkor, amikor az előválasztási győzelme után tartott beszédében azt mondta, hogy leváltotta az ellenzéket, miközben a Görgey téren tartott fórumán mögötte álltak az MSZP, a DK és a Jobbik jól ismert helyi politikusai?

– Nem az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót kell leváltani, hanem a gazembereket, és mindenkit, aki lop vagy hazudik a diplomájáról. Az ellenzéket folyamatosan váltjuk le, most éppen a Bangónét – felelte az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Csepel.hu

26 hozzászólás “Márki-Zay Péter Csepelen: ilyen egy tomboló diktatúra?” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Van egy csodálatos madár, a kacsa. A kacsa mindent tud, tud úszni, tud futni, tud repülni, csak mindent rosszul, viszont a csőre állandóan jár. Ez Márki-Zay. Közgazdásznak hazudja magát, csak nem tudja a különbséget az ÁFA és az SZJA, a járadék és a járulék között. Néha elfelejti gyerekei számát, de azért locsog-locsog. Keveri a kommunizmust, a nácizmust, a fasizmust, de az a néhány “elkötelezett” résztvevő issza a szavát!😛😛😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Lennox szerint:

    Nagyapó, szidja csak, ez a dolga. Ami persze nem jelenti azt, hogy igaza is van. Az egész kommentje nem más, mint kekeckedés.

  3. bagoly szerint:

    Lennox !
    Hallgatni arany !

  4. kormánypárti szerint:

    Ennek az utcafórumnak mi értelme volt? Csak politikusok és pártaktivisták voltak jelen. Ennél még Gatyás úr kampányolása is hatékonyabb! 😉

  5. Betke szerint:

    Nagyapó, mi a véleménye a páváról? A táncról nem is beszélve!

  6. Lennox szerint:

    Bagoly, nem kell hallgatni, csak nem kellene hülyeségeket beszélni. Kit érdekel, hogy egy utca fórumon arrébb löktek egy újságírót, amikor CSAK MOSTANÁBAN súlyos ügyek kerülnek napvilágra a kormány házatáján. Ideje volna igazságosan, józan ésszel gondolkodva mérlegelni, nem pedig elvakultan.

  7. kormánypárti szerint:

    Azért fontos kiemelni az újságíró inzultálását, mert erre valószínűleg MZP adott utasítást, de legalábbis tudott róla és jóváhagyta az akciót. Szabó gyakorlatilag rátámadt egy sajtómunkásra és ráuszította a gorilláit, miközben MZP látszólag tudomást sem vett az eseményről. Aki nem ért egyet velük, arra ellenségként tekintenek a nagy demokraták.

  8. Hozzászóló szerint:

    Ha MZP-kapitány ezzel az ostoba politikával és retorikával képes lesz győzni tavasszal, akkor ténylegesen megérdemli a hatalmat.

  9. kerdes szerint:

    Bagoly mondja verébnek:

    “ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.”

    „Magyarországon él 2,8 millió tisztességes magyar ember, akik a Fideszre szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat innen a francba, még beléjük is rúgok kifelé menet, hogy minél messzebbre repüljenek. Szóval takarodó van picinyeim, ez már a mi országunk!”

    “Aki nem ért egyet velük, arra ellenségként tekintenek a nagy demokraták.”

    Menj el kabaréba kormanyparti.

  10. pl szerint:

    Már elkezdődött a kampány, és sehol a krumpli…
    Hahó evtásak, hahó Demens Salabakter Noé!

  11. pl szerint:

    OMG… te nyomorult agyhalott Kormánypárti…

  12. kormánypárti szerint:

  13. László szerint:

    Nem értem ezt kormányos. “Magyarország előre megy nem hátra”. Eddig ez volt. Nem én mondtam. Azt olvasom itt “Előre menjünk, ne hátra” – eddig hátrafelé haladunk? Nem jó irányba megyünk? A filmet nem nézem meg, mert nem érdekel a más által leírt szöveg. Egy mondatot nem képes magától alkotni.

  14. Gyula szerint:

    A Fityisznek már a pornókirály Gattyán is jó? Remek egy hely ez a West-Balkán!

  15. kormánypárti szerint:

    Bármely adott népcsoport 1/3-a átlagon felüli, 1/3-a átlagos, 1/3-a pedig átlag alatti intelligenciával rendelkezik. Nos, ez utóbbi csoport az ellenzék erőssége.

  16. Gyula szerint:

    Inkább a fidernyákokra jellemző, barátom, mert nektek kell megmondani, mit, hogyan, miképp, mimód, mert önálló gondolatotok nincs is. Fogni kell a kezeteket, mint egy dedósnak, ezek vagytok, egyszerűen senkik vagytok. 😁😛👍

  17. László szerint:

    Kormányos! A fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosát hová sorolná? Videó a Telexen…

  18. pl szerint:

    ceterum censeo, orbaninem esse delendam…

  19. László szerint:

    Levélküldő neve?, neme? Az az utcanév csak orbánnak kínos. Egyre több kinai megy már vissza hazájába. Azt mondják nem jó már itt lenni…

  20. László szerint:

    Kinai-Európai Kultúrális, Sport és Művészeti Egyesület Elnöke – egyik aláíró. Mivel foglalkozhatnak ezek valójában? Magyarországra kihelyezett titkosszolgálat.

  21. Gyula szerint:

    Aki ide menekült, az biztosan nem levelezget, sőt egy ideje kint vannak ezek a táblák, ott a menő ügyvéd, mindjárt van egy gmail-es e-mail címe??? 😁😛👏👍

  22. kormánypárti szerint:

    Van olyan ellenzéki felület, ahol a kínai szervátültetések ügyét vették elő kapcsolatba hozva a népirtással és a Fudan Egyetem orvosi karával. De könyörgöm, ez nem mai ügy, nem mostanában derült ki! Kína egy másik kultúra, egy másik világ eltérő társadalmi normákkal, értékekkel. Ami szerintünk helytelen és elítélendő tett, az az ő szemszögükből nézve helyes és támogatandó dolog, és fordítva. Az utcák átnevezését követően Wang Wenbin külügyi szóvivő úr elítélően nyilatkozott. A Kína ellenes hangulat keltése gyakorlatilag egy rombolás, mert nem szolgálja az országunk érdekét, ráadásul nem garancia az ellenzék választási győzelmére sem.

  23. Gyula szerint:

    Gondolom, hogy a tietek az újság?
    Képet megnézni:
    https://www.nyugat.hu/cikk/gyermekvedelmi_nepszavazas_tajekoztato_akcioba_a

    Innen loptátok:
    https://www.shutterstock.com/hu/image-photo/mother-cute-daughter-portrait-huge-family-270864926
    A 3. kép enyhén pedó… 😁🤣🌈
    (az oldal tulajdonosa a likben)

  24. Nagyapó szerint:

    Alföld Géniusza eljött Csepelre locsogni. Szokás szerint kísérte két gardedám, akik korrigálják marhaságait, no meg ellökdösik az újságírókat. Várta őt sok tíz csepeli “fiatal”, a moslékkoalíció krémje.😀
    MZP készül országértékelő beszédére, hogy mikor, azt még nem tudja pontosan😀. Kíváncsi vagyok kinek a nevében fog beszélni, mert párt nincs mögötte, a moslékkoalíció nevében Gyurcsány már beszélt (vagy ő sem volt jogosult?). Gondolom elmondja, hogy a betegek menjenek gyógyulni Indiába, mosakodjanak ritkábban, fűtés helyett ajánlja a subát, a gyertya olcsóbb mint a villany és a többi marhaságot
    Jellemző locsogására amit a fonyódi fórumon előadott:
    „de azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít, ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük.”.
    Gondolom pl és társai is értik, bár…

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
    Nagyon szép jövő áll a csepeliek előtt, Szabó, majd Karácsony, utána Márki-Zay. Szép példa Ukrajna, ahol egy bohócot választottak elnöknek, van is eredménye!

  25. László szerint:

    Fonyód aztán Csepel? Követi MZP-t? Ha már nem juthat be orbán évértékelőjére, igaza van adja lejjebb! Orbán még azzal az ukrán “bohóccal” sem bír elbánni. Meg lehet már arrafelé szólalni magyarul?

Itt lehet hozzászólni !