‘Társadalom’ kategória archívum

Baba-Mama börze Királyerdőben

2016. december 3. szombat

Csepeli Városkép

Foto: Csepeli Városkép KFT

Birkózó világkupa és világbajnokság Budapesten

2016. december 2. péntek

MBSZ

Birkózó világkupa és világbajnokság Budapesten

Ilyen még nem volt – egyszerre, pontosabban egymás után két komoly nemzetközi versenyt rendez meg jövő héten a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ): előbb december 8-9-én a 3. kötöttfogású klubvilágkupát, majd a hétvégén, 10-11-én a nem olimpiai súlycsoportok első világbajnokságát. Az eseményekről szóló sajtótájékoztatón Németh Szilárd, az MBSZ elnöke elmondta, hogy a vk az eredeti rendező irániakkal való jó kapcsolat, a vb premierje pedig magyar kezdeményezés alapján költözik Budapestre. Az összesen 800 vendég ellátása nem öncélú, hanem amolyan főpróba a jövő évi szombathelyi U23-as Eb, de főképp a 2018-as budapesti vb előtt, ahová ennél is többen lesznek hivatalosak.

Komáromi Tibor alelnök, szakmai igazgató elmondta, hogy a szakáganként két nem olimpiai súlycsoportokba átlagosan harminc nevezés érkezett, tehát többen indulnak majd kategóriánként, mint Rióban. A világkupára 14 ország 16 csapata nevezett, a házigazda magyarok és az irániak két-két gárdával szerepelnek majd, a mieink között ott lesznek majd többek között a Lőrincz-fivérek, Tamás és Viktor.
(tovább…)

Orbán Viktor: Elbuknak, akik nem értik meg, hogy az emberek nem akarnak bevándorlást

2016. december 2. péntek

Hirado.hu

Orbán Viktor: Elbuknak, akik nem értik meg, hogy az emberek nem akarnak bevándorlást

A kormányfő szerint Európában felbomlott a demokrácia, és sorra elbuknak azon országok kormányai, melyek nem veszik figyelembe a nép akaratát. Petőfi óta tudjuk, hogy a víz az úr – hangoztatta Orbán Viktor.

1990 vagyok képviselő, 26 költségvetési vitában vettem részt, van mögöttünk tapasztalat, kitanultuk, minek mi a következménye – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában annak kapcsán, kigazdálkodható-e a béremelés.
(tovább…)

Baba-Mama börze Királyerdőben

2016. december 1. csütörtök

Csepeli Városkép

Foto: Csepeli Városkép KFT

Meghalt Fidel Castro

2016. november 26. szombat

Hirado.hu

Meghalt Fidel Castro

Kilencven éves korában elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom “atyja” – jelentették szombat reggel hírügynökségek a kubai televízióra hivatkozva.

Életének kilencvenedik évében elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom “atyja”. A halálhírt fivére, Raúl Castro kubai elnök jelentette be, aki nyolc évvel ezelőtt vette át az ország vezetését bátyjától.
(tovább…)

Orbán Viktor telefonon tárgyalt Donald Trumppal

2016. november 25. péntek

Origo

Orbán Viktor telefonon tárgyalt Donald Trumppal

Orbán Viktor telefonon egyeztetett a megválasztott amerikai elnökkel, aki meghívta Washingtonba. A kormányfő azt mondta, hogy Donald Trump ideológiailag nem korlátozott, inkább a siker és az eredmények érdeklik. Ez pedig Orbán szerint nekünk kedvez.

Orbán Viktor telefonon egyeztetett Donald Trumppal, aki meghívta Washingtonba – derül ki a kormányfő Világgazdaságnak adott interjújából. A miniszterelnök szerint Magyarországnak eddig is jó gazdasági kapcsolatai voltak az Egyesült Államokkal, csak az ideológiák jelentettek akadályokat.  (tovább…)

21. századi szolgáltatásokkal nyit az pesterzsébeti INTERSPAR

2016. november 24. csütörtök

Pesterzsébet.hu

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Új szolgáltatásokkal és rendkívül széles áruválasztékkal vehetik birtokba november 24-étől, csütörtöktől a vásárlók a kívül-belül modernizált Széchenyi utcai INTERSPAR hipermarketet. Csaknem 2 milliárd forintos fejlesztéssel a vevői igényeket szem előtt tartó, innovatív, esztétikus környezetet alakítottak ki, ahol a vásárlás valódi élményt nyújt az áruházba betérőknek.

Az összesen 6 ezer négyzetméter alapterületű INTERSPAR mostantól két bejáraton át közelíthető meg, és már több mint 20 ezer terméket kínál vásárlóinak. A fiatalos stílusú, természetes anyagok felhasználásával épített belső tér a SPAR 21. századi, nemzetközi szakemberek segítségével megalkotott áruházmodelljét tükrözi, amelyben jól áttekinthetően különülnek el az egyes termékcsoportok. (tovább…)

A valódi Soros György: döbbenetes interjú került elő

2016. november 23. szerda

A pénzért tesz mindent, és nem érez bűntudatot

Magyar Idők

Az 1998-ban készült, 60 Minutes nevű műsorban nyíltan vall erkölcstelen üzleteléséről és a náci korszak erkölcsi döntéseiről a magyar származású amerikai pénzügyi mogul beszélgetőpartnerének, Steve Kroftnak.

A befektető mogul – akit ebben az időben már csak úgy emlegették, mint “Az ember, aki tönkretette az Egyesült Királyság központi bankját”őszintén beszélt felívelő karrierjéről, emellett az értékpapírok és devizajogszabályok kikerüléséről is vallott:

(tovább…)

Anya, apa, gyerekek: európai kezdeményezés a családért

2016. november 23. szerda

Mandiner

familie auf der wiese

“Tegyünk együtt a házasságért és a családért Európában – írja alá Ön is a legnagyobb európai kezdeményezést, hogy az EU házasság-fogalma a minden tagállamban elfogadott definíció legyen: az egy férfi és egy nő közötti házasság és az ezen és/vagy leszármazáson alapuló család. A társadalom így tudja biztosítani, hogy minden gyermeknek legyen édesapja és édesanyja” – írják a kezdeményezők a mozgalom honlapján

A Mandiner a homoszexuális és másnemű szervezetek Lipóti pékség körüli botránya kapcsán kereste meg a kérdésben leginkább kompetens személyt, az AnyaApaGyerekek kezdeményezés magyar szervezőjét, Frivaldszky Editet. Az alábbiakban a Mandiner interjúját olvashatják. (tovább…)

Fény derült a magyar Soros-hálózat tagjaira

2016. november 20. vasárnap

888

Fény derült a magyar Soros-hálózat tagjaira

Pár nappal az amerikai elnökválasztás előtt váratlanul közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját a Soros György alapította Open Society Foundations (OSF), azaz Nyílt Társadalom Alapítványok – írta meg a Magyar Idők. 

Az eddig inkább rejtőzködő szervezet nyilvántartásából kiderül, hogy az idős agitátornak jóval nagyobb a magyarországi befolyása, mint azt kritikusai gondolták, ugyanis összesen hatvanöt civil szervezetet, egyesületet, alapítványt támogatott az elmúlt esztendőben több mint négymillió dollár, azaz egymilliárd forint feletti értékben.  (tovább…)