‘Társadalom’ kategória archívum

Németh Szilárd: Vizsgálják a hamis szír útlevelekről szóló értesüléseket!

2017. szeptember 11. hétfő

Pesti Srácok

Nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot kezdeményez a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthetően hamis szír útlevelekkel Európába érkezettek ügyében Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke.

Németh Szilárd hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a német szövetségi bűnügyi hivatal adatai szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet több mint 11 ezer hamis szíriai útlevéllel rendelkezik, és – mint kiemelte – “több ezer migráns már hamis útlevéllel érkezett Európába“. A kormánypárti politikus szerint ez újabb jele annak, hogy a terroristák a tömeges migrációt felhasználva érkeznek Európába.
(tovább…)

Csepel közigazgatása és egyházi élet 1917 és 1945 között

2017. szeptember 11. hétfő

A Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sétáló utcai Könyvtára szeretettel meghívja Önt a ” Helytörténeti esték” című előadássorozat következő programjára.

  • Időpont: 2017. szeptember 13. 17 óra,
  • Előadó: Horváth László közgazdász (Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület tagja).

A témáról: (tovább…)

Hol vannak ilyenkor a Soros György által pénzelt állatvédők?

2017. szeptember 10. vasárnap

Németh Szilárd Facebook oldala

Hol van ilyenkor a Négy Mancs, Hol vannak ilyenkor a Soros György által pénzelt állatvédők? Hová bújtak – a mostanában hirtelen az állatok jogaiért (is) küzdő – liberális megmondókká és rettegőkké átvedlett Jobbikos politikusok?

Ma reggel az RTL II akaratán kívül is az álszent, hazug és kizárólag a pénz hatalmát fenntartani akaró PC világot leleplező filmecskét tűzött műsorára. Az Ízek szerelmese 42. részében kiemelkedő kulináris értékként, követendő példaként mutatják be  a libatömést, a libamáj-hizlalást. Azt, amit, nekünk magyaroknak meg akartak tiltani, ami ellen brutális bojkottot és megalázó kampányt indítottak, ami miatt  a magyar gazdákat és feldolgozókat tönkre akarták tenni.

Regisztráció után a kisfilmet itt megnézhetitek, tanulságos!

(tovább…)

25 éves a Csepeli Hímző Kör

2017. szeptember 9. szombat

Csepel.hu

Erdélyi gyapjúhímzéses terítők, keresztelő takarók, vert csipketerítők, magyarói textíliák, főkötők, étkező garnitúrák és magyar tájegységeket bemutató hímzett kézimunkák láthatók a 25 éves Csepeli Hímző Kör jubileumi kiállításán. A volt Nagy Imre ÁMK Galériájában szeptember 8-án nyílt tárlaton Farkas Enikő köszöntötte a vendégeket, Pelyhe Andrásné megnyitót mondott. A kiállítás fővédnöke Németh Szilárd országgyűlési képviselő.

Az egykori Csepeli Gyermekház 1992-ben indított kézműves szakkört népi hímzők és csipkekészítők számára, melynek vezetője Szuper Miklósné lett. A népi iparművész akkoriban a pesterzsébeti Esély Alapítvány kézműves iskolájában fő állásban tanította a fiatalokat a népi hímzés, csipkekészítés és mézeskalács készítő mesterségekre – idézte fel a kezdeteket megnyitójában a nyugdíjas pedagógus.

(tovább…)

Mozgáskorlátozottak Családi Napja

2017. szeptember 9. szombat

Csepel.hu

Évről évre többen látogatják a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete (CSMOE) Családi Napját. A mozgáskorlátozottak találkozójukat a volt Nagy Imre ÁMK udvarán rendezték szeptember 9-én. Legfiatalabb tagjuk, a kétéves Viktória is részese lehetett a szalonnasütésnek és a táncműsornak.

A résztvevőket Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottság elnöke köszöntötte, majd a csepeli városvezetők üdvözletét tolmácsolta.

(tovább…)

Az új egység világossá tette, hogy nem kíván lemondani az ország kultúrájáról

2017. szeptember 8. péntek

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió Ma este című műsorának a vendége volt.

Az adás megtekinthető ide kattintva!

(tovább…)

Pénteken négytől sztrájkolnak a Tesco dolgozói

2017. szeptember 8. péntek

Mr.Gabee, Csepel.info

 

Pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco-Global Zrt. munkavállalói – jelentette be Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.

A munkavállalói érdekképviselet vezetője szerint óriási a tiltakozás támogatottsága a dolgozók körében, a felhíváshoz már több tucat áruház csatlakozott. Jelezte azt is, hogy továbbra is nyitottak a megegyezésre a munkaadóval és folytatni kívánják a tárgyalásokat.

Update: információink szerint csak 2 diák kasszázik. Az önkiszolgáló kassza bezárt. (tovább…)

Alkotónak születtem – Gáti Gábor kiállítása a Csepel Galériában

2017. szeptember 8. péntek

Csepel.hu

Egy művész ötlete az utcán hever – nyilatkozta oldalunknak Gáti Gábor szobrászművész Életem nyolc van című visszatekintő kiállításán. A Csepel Galériában nyílt tárlatát Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg szeptember 7-én.

Az alkotóművész műveinek különös ismertető jegye az egyediség, kompozíciói összefogottak, zártak, mindig bensőséges atmoszférájú, meditatív sugárzású alkotások – mondta el megnyitójában a művészettörténész.

(tovább…)

Hajókirándulás nyugdíjasoknak: a 15. alkalom is sikeres volt

2017. szeptember 8. péntek

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat ismét jó hangulatú dunai hajókirándulásra invitálta a kerületi nyugdíjasokat szeptember 7-én. Az élő zene, a baráti beszélgetések igazán kedélyessé tették a programot, még a borongós idő sem szegte kedvét a résztvevőknek.

A városnéző kirándulás a Zsófia főhercegné panorámahajó Petőfi téri kikötőjéből indult, ahová külön buszokkal érkeztek az idősek. A rendezvényen jelen volt Borbély Lénárd polgármester és Morovik Attila alpolgármester is. A kerület első embere a 15. hajókirándulás alkalmából köszöntötte a vendégeket, majd kiemelte, a csepeli önkormányzat 2014-ben október 1-én, az Idősek Világnapján szervezte az első kirándulást, ami az elmúlt években rendszeres és népszerű programmá vált a kerületben. Az önkormányzat a családok mellett kiemelten foglalkozik a szépkorúakkal is. Ezt bizonyítja az ingyenes strandbelépő, az 5 alkalmas sóterápia bérlet vagy az a számtalan program, amelyet a csepeli nyugdíjasházon keresztül szerveznek az időseknek – emelte ki a polgármester. Végezetül megköszönte, hogy ennyien elfogadták a meghívást, és sok új vendég is csatlakozott a programhoz.

(tovább…)

Ezrektől vették el a családi pótlékot, annyit hiányzott a gyerek igazolatlanul

2017. szeptember 8. péntek

HVG, Csepel.info

Hiába bírálták a balliberális pártok a trehány szülőknél a családi pótlék megvonását, a kormány elérte a célját. Ma már sokkal kevesebb ugyanis az iskolákban az igazolatlan hiányzás, mint néhány éve. De így is több ezer családtól veszik el az iskoláztatási támogatást az iskolakerülés miatt.

Hány családtól vették el a családi pótlékot – kérdezte meg a kormányt az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. Az MSZP azokat a szülőket szeretné megvédeni, akik nem törődnek gyermekeik tanulásával. A balliberális pártok kezdettől fogva bírálják ezt a szigort, pedig végső soron a gyermekeket védi. Rétvári Bence válaszából kiderült: az előző tanévben 3217 iskolás volt, aki legalább 50 órát hiányzott igazolatlanul. Ez az a hiányzásszám, ami felett megvonják a családtól az iskoláztatási támogatást. (Ez a fajta támogatás a családi pótlék egyik eleme, a másik az óvodások után járó nevelési ellátás.)

(tovább…)