Pénteken négytől sztrájkolnak a Tesco dolgozói

Mr.Gabee, Csepel.info

 

Pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco-Global Zrt. munkavállalói – jelentette be Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.

A munkavállalói érdekképviselet vezetője szerint óriási a tiltakozás támogatottsága a dolgozók körében, a felhíváshoz már több tucat áruház csatlakozott. Jelezte azt is, hogy továbbra is nyitottak a megegyezésre a munkaadóval és folytatni kívánják a tárgyalásokat.

Update: információink szerint csak 2 diák kasszázik. Az önkiszolgáló kassza bezárt.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizottságának elnöke elmondta: a csatlakozók nem munkalassító sztrájkot indítanak, hanem beszüntetik a munkát, így az üzletek be is szüntethetik a tevékenységüket sztrájk idejére.

A Tesco dolgozói már hetek óta sztrájkkal fenyegették a céget, 25 százalékos bér- és a 15 százalékos létszámemelést követelve. A dolgozók már augusztus közepén felállították a sztrájkbizottságokat, a dolgozók pedig hétfőn állítólag azt követelik a szakszervezetektől, hogy ne kössenek kompromisszumot a vállalattal.

Az áruház a bejelentés után kiadott közleményében azt írja, hogy, a Tesco csalódott, hogy a szakszervezetek a sztrájkot választották, ennek ellenére szeretné folytatni velük a megkezdett párbeszédet. “A vállalat elkötelezett, hogy a bérfejlesztéssel az idén megkezdett úton haladjon tovább, aminek köszönhetően szinte minden teljes munkaidős áruházi és raktári dolgozó 18,9%-kal magasabb fizetést vihet haza, mint az év elején.”

Azt is írják, hogy a Tesco mindent megtesz, hogy boltjai ezen a hétvégén is a megszokott rend szerint legyenek nyitva. A sztrájkot a közlemény szerint amúgy a szakszervezetek egy olyan hétvégére időzítették, amikor a vállalat 4-5 ezer munkatársa és családjaik a Tesco hagyományos családi és sportnapján vesznek részt.

5 hozzászólás “Pénteken négytől sztrájkolnak a Tesco dolgozói” bejegyzésre

  1. MZ szerint:

    Suttyók parkolnak! (Suzuki Swift) 🙂 🙂

  2. robi szerint:

    Sztrájkoljanak csak nyugodtan.
    Aztán ha kivonul az áruházlánc, akkor mehetnek dolgozni a versenyképest bért osztó kisboltokba.

  3. Nagyapó szerint:

    Igazi baloldali hozzászólás. Védi a multikat!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. robi szerint:

    öregbérenc!
    Igazi háziszolga hozzászólás!
    Ha azt mondtam volna, hogy ne sztrájkoljanak, akkor is multikat védtem volna, nemde?
    Ėn nem azoknak falazok, akik a dolgozókat sztájkra uszitjåk, aztán ha elérik céljukat, magukra hagyják- ld. “rendszerváltás”.

  5. Nagyapó szerint:

    Szoci robi! Mi van a dolgozókkal, akik negyedannyi bért kapnak, mint Angliában, 10-12 órát dolgoznak pótlék nélkül? Ők nem számítanak? Ki védi érdekeiket? A “szociálisan érzékeny baloldali” pártok hallgatnak, mint sír a fűben. Egyedül Lázár miniszter áll ki mellettük.
    Hát nem érdekes?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !