‘Krimi’ kategória archívum

Lopás miatt keresik

2018. március 24. szombat

Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01200/567/2018. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen nő 2018. március 20-án Budapest XX., Szepesség utcában ágyneműk értékesítése ürügyén bement egy idős nő otthonába és több százezer forintot lopott el tőle.

A nő 30 év körüli és körülbelül 160 centiméter magas, félhosszú, szőke hajú. Az elkövetéskor barna kabátot és sötét nadrágot viselt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Elhunyt a franciaországi terrortámadás hőse

2018. március 24. szombat

888

A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint belehalt sérüléseibe az a 45 éves csendőr-alezredes, aki felajánlotta, hogy helyet cserél az utolsó tússzal.

Arnaud Beltrame alezredes elhagyott minket. Országáért adta az életét. Franiaország sosem fogja elfelejteni hősiességét, bátorságát és önfeláldozását”

– tudatta Gerard Collomb belügyminiszter Twitter-üzenetben.

(tovább…)

Íme egy kamupárt: döntse el Ön, hogy kik hozhatták létre!

2018. március 23. péntek

Csepel.info

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP csepeli-soroksári jelöltje szerint a “kamupártokat” azért hozták létre, hogy az MSZP szavazóit megtévesszék.

A csepeli választási bizottság négy napja tett feljelentést csalás gyanúja miatt. A Csepel.info most a választási bizottság nyilvános jegyzőkönyvei alapján nézte meg a visszautasított csepeli pártokat. Elvégre Bangóné mondhat, amit akar, annál sokkal jobb a saját szemünkkel meggyőződni arról, hogy az úgynevezett kamupártok kiknek az érdekeit képviselik. (tovább…)

Lekevert a gyereknek egy pofont a doktornő – állítják a kísérői

2018. március 23. péntek

Bors Online

Kijáró gyermekorvosi ügyelet: VÁLTOZÁS!

Vállalhatatlan stílusban beszélt egy hétéves kisfiúval, majd egy pofont is lekevert neki a doktornő két hete egy csepeli rendelőben – írta ma a Bors Online. A Csepel.info úgy tudja, hogy a doktornő valamint a munkatársa cáfolják, hogy bántódása esett volna a gyereknek.

Az alábbiakban a Bors Online cikkét olvashatják, amely nem kereste meg a doktornőt, így csak az egyik fél álláspontját írták le. A cikk végén írtuk le, hogy mi milyen információkat kaptunk a történtekről.

(tovább…)

Csalókat buktatott le egy csepeli idős asszony

2018. március 22. csütörtök

POLICE, Mr. Gabee, Csepel.info

A 20 éves budapesti R. Henrik 2018. március 20-án késő este hívott fel egy idős nőt azzal, hogy az unokája balesetet szenvedett, és pénzre van szüksége, hogy a kárt rendezze.

Az idős asszony elmondta, hogy van otthon spórolt pénze, mire a férfi közölte vele, hogy akkor elmegy a pénzért, csak dobja le neki az erkélyről, hogy azt elvihesse az unokának. Az idős asszonynak gyanús lett a hívás, ezért telefonon értesítette a rendőröket. (tovább…)

Fidesz: Bangóné távozzon a közéletből!

2018. március 21. szerda

Csepel.info

Bangóné a sajtótájékoztatón, ahol véletlenül olyan adatot közölt, amit csak a választási csalást elkövetők tudhatnak

Bangóné Borbély Ildikó egy keddi sajtótájékoztatón véletlenül elismerte, hogy ő és az MSZP áll egy csepeli választási visszaélés-sorozat mögött. Amennyiben a politikus asszony “csak” hazudott a sajtótájékoztatón, és szándékosan vezette félre a sajtó jelen lévő résztvevőit azért, hogy másokat vádoljon bűncselekménnyel, akkor amiatt kell távoznia – írta közleményében Ábel Attila, Fidesz csepeli szervezetének elnöke. 

Az alábbiakban a közlemény teljes szövegét olvashatják. (tovább…)

Bangóné véletlenül beismerő vallomást tehetett

2018. március 20. kedd

Csepel.info

Ezer halott nevét találták az ajánlások között Csepelen – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP csepeli-soroksári országgyűlési képviselőjelöltje kedden a Csepel-Soroksáron 23 “kamupártnál” vizsgált ajánlóívekkel kapcsolatban. A gond ezzel csak az, hogy nem számolták össze a halottakhoz kapcsolódó aláírásokat.

Vagyis Bangóné olyan adatot közölt a sajtóval, amit csak azok tudhatnak, akik a hamis ajánlószelvényeken szereplő neveket, címeket és személyes adatokat összeállították és átadták a “kamupártoknak”. Ha így történt, a kamupártok a csalit bekapták, most pedig Bangóné valamint az MSZP megjelent “learatni” a dicsőséget. Csakhogy Bangóné elkottyantotta magát. (tovább…)

Ilyen büszkék a szocialisták, ha sikkasztanak

2018. március 19. hétfő

Csepel.info

Unalmas lehetett a DK-s Horváth Gyula beszéde a háttérben, készült inkább egy sikkasztós szelfi

A Csepel.hu szúrta ki először Bangóné Borbély Ildikó Facebook-oldalán, ahogy a korrupció ellen zászlót bontó politikus asszony egy sikkasztás miatt elítélt párttársával pózol. A fényképen vele feszítő Takács Krisztián nem kért elnézést a tette miatt a csepeliektől, sőt. Kijelentései alapján még büszke is a sikkasztásra. 

A Kabán lakó Bangóné Borbély Ildikó Csepel és Soroksár MSZP-s képviselőjelöltje. A politikus asszony legfőbb ígéreteinek egyike a korrupció elleni kíméletlen harc. Ehhez képest Bangóné kampányfőnökének a többszörös hűtlen kezelés vádjával bíróság előtt álló Szenteczky Jánost választotta. Szenteczkyt két rendbeli, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen már elítélték. (tovább…)

Itt a videó: Allah Akbart kiáltva támadt Angela Merkelre az afgán migráns

2018. március 15. csütörtök

Origo

Egy afgán migráns próbált Angela Merkelre támadni Berlinben, amikor Merkel a kinevezési okmányának átvételére indult.

Az eset még szerdán történt, miután Angela Merkelt a szövetségi parlamentben megválasztották kormányfőnek, és elindult az államfőhöz, hogy átvegye kinevezési okmányát.

(tovább…)

Hatalmasat hazudott Juhász Péter a nőverésről és Bangóné csepeli aláírásáról (PS-videó!)

2018. március 14. szerda

Pesti Srácok

szabó-szabolcs-juhász-péter

Szabó Szabolcs nem tartja elfogadhatatlannak azt, amit Juhász tett

Juhász Pétert a Pesti Srácok megkérdezte, miként reagál a Mindennapok Női Szemmel Egyesület által indított petícióra, amelyet többek között Bangóné Borbély Ildikó az MSZP képviselője is aláírt az MSZP által lenyúlt Csepeli Munkásotthonban.

Mindezt Juhász Péter kikérve magának teljes gőzzel tagadta, és meghazudtolta a lapot azzal, hogy ő bizony jelen volt a Közös Ország Mozgalom csepeli vitarendezvényén, és Bangóné Borbély Ildikó nem írt alá semmiféle ilyen “álpetíciót”. A PestiSrácok.hu azonban megszerezte az MSZP-s képviselő a sorosista Közös Ország Mozgalom vitarendezvényén aláírt bizonyító dokumentumot. (tovább…)