Fn.hu
Több millió forintot rabolt el két ismeretlen férfi egy harmadiktól szerdán Budapest XXI. kerületében, egy gyártelep közelében – közölte Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese. (tovább…)
Fn.hu
Több millió forintot rabolt el két ismeretlen férfi egy harmadiktól szerdán Budapest XXI. kerületében, egy gyártelep közelében – közölte Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese. (tovább…)
Velvet.hu, Kossuth Rádió
Egymillió forintot ajánlott fel az egyik nagy távközlési cég a színesfémtolvajok által kifosztott és megrongált vakvezetőkutya-kiképző iskolának, írja a Független Hírügynökség. Az ismeretlen tettesek ellopták az iskola kapuját, összeszedték a kiképzőpálya akadályainak nagy részét, valamint a kiképzéshez használt telefonfülke ajtaját is elvitték. (tovább…)
Blikk, Magyar Hírlap

Nem égették magukat vele
Szinte semmi konkrétumban nem állapodtak meg a közjogi méltóságok tegnapi találkozójukon, amelyet Gyurcsány Ferenc a szombati melegfelvonulást ért atrocitások után kezdeményezett. Szakértők szerint a legmagasabb rangú politikai vezetők nem tehették meg, hogy nemet mondanak a megbeszélésre, ám az megint lufinak tűnt. (tovább…)
MTI, Mno.hu

Ellopták a csepeli vakvezetőkutya-kiképző iskola nagyméretű fémkapuját, kerítését és az akadályok egy részét, a kár több millió forint – közölte az iskola igazgatója csütörtökön. (tovább…)
MTI, Index.hu

A rendőrökre támadó ellentüntetők közül tizenkettőt állítottak elő, velük szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytatja le az eljárást, míg a melegfelvonulás előtt, egy lakatlan Andrássy úti lakásban talált vegyszereket hétfőn vizsgálják meg a szakértők. Egyelőre csak magánlaksértéssel vádolják a lakásban letartóztatott hat férfit. (tovább…)
MTI, Hírextra.hu
Egy negyvenéves férfi holttestét emelték ki a szigetszentmiklósi tűzoltók szerda délután az egyik csepeli bányatóból – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: arról egyelőre nincs információja a rendőrségnek, hogy miért merült el a tóban a férfi, azt azonban hozzátette: a csepeli bányatavakban tábla tiltja a fürdőzést. Közölte: a férfi eltűnéséről szerda kora délután kapott bejelentést a rendőrség.
Hír TV
30-szor szúrtak
A Magyar Gárda perével párhuzamosan hirdetett ítéletet a Fővárosi Bíróság a csepeli nevelőtanár meggyilkolásának ügyében. A másodrendű vádlott összeesett, amikor meghallotta, hogy életfogytiglant kapott. A bíró leszólt az épület előtt álló rendőröknek, hogy értesítsék a szomszédos mentőszolgálatot. (tovább…)
Inforadio.hu
Vízbe fulladt egy 42 éves férfi a budapesti Molnár-szigetnél – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese. A férfi a Soroksári-Dunában lévő Molnár-sziget partján horgászott, majd tiltott helyen bement a vízbe úszni. Már a part felé tartott, amikor elmerült a vízben. A 42 éves férfi nem tudott kiúszni, belefulladt a vízbe. A tűzoltóság kiérkező búvárai találták meg a férfi holttestét – mondta el Kis-Guczi Péter.
Csepel.info, Mno.hu, Automenedzser.hu
Füst a Csepel Művek fölött
Robbanás történt a Csepel Művek Ipari Park területén hétfőn délután. A XXI. kerületben a Rézmű utcai épület körülbelül 10 négyzetméteres helyiségében egy 10 kilovoltos transzformátor égett. (tovább…)
FH, Hírszerző
Kútba esett kutyát mentettek meg vasárnap este fél kilenckor a tűzoltók Csepelen. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője a Független Hírügynökség kérdésére elmondta: az eb Csepelen, egy elhagyott területen esett bele egy gyűrűs kútba. A tűzoltók létrával ereszkedtek le, és kötelek segítségével épségben kihozták az állatot a mélyből.