‘Krimi’ kategória archívum

A csendőr kalapjáról és lelkiismeretéről is megkérdezik Hagyót

2010. március 17. szerda

Origo

Demszky és Hagyó

A BKV-nál történt visszaéléseket vizsgáló fővárosi bizottság elé kell állnia szerda délután Hagyó Miklósnak, a BKV-t felügyelő korábbi főpolgármester-helyettesnek, akire az ügy több gyanúsítottja is terhelő vallomást tett. Hagyót faggatni fogják az állítólag kierőszakolt szerződésekről, meggyanúsított tanácsadóiról, láthatatlan emberéről, a főpolgármester és közte lévő konfliktusról, és saját lelkiismeretéről is.

Szerdán hallgatja meg a BKV-ügyek kivizsgálására alakult fővárosi eseti bizottság Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettest. Hagyó 2006 őszétől tavaly november közepéig felügyelte a fővárosi cégeket, köztük a BKV-t is főpolgármester-helyettesként. (tovább…)

Csepeli kettős gyilkosság – döbbenetes fejlemények

2010. március 16. kedd

Vizsgálatot követelnek – Tények-riport

TV2 Napló, Tények

A Napló adása a csepeli kettős gyilkosságról – benne Orosz Ferenccel, aki “csak akkor tudta meg”, hogy Takács nem tudott feljelentést tenni

Részlet a hétfői Tények adásából

Átfogó ügyészségi vizsgálatot kér a csepeli iskolában meggyilkolt igazgató családja. A TV2 Naplójából kiderült ugyanis, hogy a gyilkosság délelőttjén Takács József igazgató bement a csepeli rendőrkapitány irodájába, hogy sikkasztás miatt feljelentse azt a beosztottját, aki most bűnsegédként a gyilkosság egyik gyanúsítottja.

Feljelentést azonban, az azóta már távozott kapitány szerint nem tett. Néhány órával később meggyilkolták.

Csepeli kettős gyilkosság: hová lett a feljelentés?

2010. március 14. vasárnap

Mno.hu

A Tények beharangozója: amint a Napló adása is elérhető lesz, azt is közzétesszük

Meggyilkolásának napján feljelentést akart tenni, vagy tett is Takács József, a csepeli kettős gyilkosság idősebb áldozata – tudta meg a TV2. Feleségével összekészítették a papírokat és be is ment a csepeli rendőrkapitány szobájába, de a feljelentésnek nincs hivatalos nyoma.

A tévé szerint a gyilkosággal gyanúsított gondnok kapcsolatban állt az akkori rendőrkapitánnyal, aki mind a feljelentést, mind ezt a kapcsolatot tagadta a vasárnap esti műsorban. (tovább…)

A terror iskolája

2010. március 14. vasárnap

Amitől a pszichológus-kríziscsoport is kiakadt

Az alapítványi iskola és környéke a Norc.hu-n:  fiktív számlák, sikkasztás, fekete-kassza, kábítószeres zsarolások, gyerekek bántalmazása – kik tudtak még róla?

Gyerekeket vert és fojtogatott. Volt, akit a Dunába lökött. Volt, akit az osztályteremben a többiek előtt vagy a mellékhelyiségbe rángatva bántalmazott. Az általa nem kedvelt tanárnőkről megalázó szex-pletykákat terjesztett, másokat pedig kábítószeres vagy sikkasztási vádakkal zsarolva rúgott ki. Az iskolai erőszakra végül két ember kivégzése tett pontot, de a gyilkosok még ezt a bűntettet is megpróbálták az egyik diákra kenni.

Bár az iskolai erőszak egyre gyakoribb, az esti híradó bel- és külföldi hírei között összesítve sem szoktak egyszerre ennyi szörnyűségről beszámolni. Lapunk forrásai szerint a fentiek mégis egyetlen iskolában történtek meg Csepelen. Egy volt a gyerekek és tanárok elleni szörnyű zsarolások, lelki és fizikai terror elkövetője is: Deme Gábor, az iskola igazgatója. Aki nem engedelmeskedett a tanárok között csak „kis Hitler-nek” hívott igazgató kénye-kedvének, előbb sárga lapot kapott. Ha ebből sem értett, jött a kegyetlen megtorlás. Cselezni nem lehetett, az igazgató mindenről értesült.

Többek között ez derül ki abból a tantestületi levélből, amelyet még januárban küldött el egyik olvasónk lapunkhoz, és amelynek valódiságát a Blikk vasárnapi számában nyilatkozó Weszelovszky Károly iskolai kuratóriumi elnök is elismert. Lapunk úgy tudja, hogy a TV2 március 14-i Napló című műsorában szintén szó lesz az iskolában történtekről, és erről a bizonyos levélről, melyből mi most részleteket is ismertetünk. (tovább…)

Rasszista erőszakkal vádolt romák pere kezdődött

2010. március 12. péntek

Hírszerző

Rasszista bűncselekménnyel, közösség tagja elleni erőszakkal vádolt négy roma és egy magyar fiatal büntetőpere kezdődött meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKV) csütörtökön. Az elkövetők a vád szerint tavaly megtámadtak egy diákot a VIII. kerületben, miközben azt kiabálták: “te buzi magyar, mit képzelsz, hogy mersz bejönni az én utcámba, rohadt magyarok, rasszisták vagytok”.

A vád szerint tavaly szeptemberben a VIII. kerület Horváth Mihály tér közelében egy roma fiú és egy roma lány rátámadt egy főiskolásra, majd segítséget hívtak, mire a három további vádlott – egyikük magyar – és más ismeretlen személyek csatlakoztak a bántalmazáshoz. Még kés is előkerült, bár azt nem használták. (tovább…)

Sukoró-ügy: Bajnainak hiányos az emlékezete

2010. március 12. péntek

Mno.hu

A miniszterelnök, tanúvallomása szerint, nem emlékszik arra, hogy a King’s City elnevezésű beruházással kapcsolatos 2008. májusi parlamenti egyeztetésen szóba került-e az ingatlancsere, illetve a sukorói ingatlanok. A miniszterelnök csütörtökön hozta nyilvánosságra a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét.

A jegyzőkönyv szerint az eljáró ügyész a tanú elé tárta a „King’s City” nevű komplex turisztikai projekt és ahhoz kapcsolódó egyéb szálláshely, szórakoztató- és szerencsejáték-komplexum és létesítményei megvalósítását magában foglaló nagyberuházással kapcsolatos emlékeztetőt. Ez az emlékeztető a Parlament Nándorfehérvári termében Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, Bajnai Gordon akkori nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Tátrai Miklós akkori vezérigazgató, Joav Blum és mások részvételével tartott egyeztetésről készült. Bajnai a jegyzőkönyv szerint azt mondta, hogy miniszterelnöki találkozó a befektetőkkel nem példa nélküli, azonban azt csak különösen jelentős beruházás esetében tartják. Ismertetése szerint a beruházással kapcsolatban már 2007-ben találkozott „Lauder és Langhammer urakkal még önkormányzati és területfejlesztési miniszterként, mivel a miniszter feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelet szerint a turizmus is ezen minisztériumhoz tartozott.” (tovább…)

A holokauszthelyeslés legális

2010. március 11. csütörtök

Index

Nemcsak a múltkori cikkünkre érkezett, többnyire brutális hangvételű 1166 hozzászólás tanulságai, hanem az államfő által most aláírt törvény hiányosságai és borítékolható következményei alapján is kijelenthető, hogy a holokauszttagadás betiltása semmit sem fog javítani a közbeszéd állapotán. Ellenkezőleg, új lendületet ad a nácibeszéd terjedésének, és a véleményszabadság további korlátozásait vonja maga után – fogalmaz az Index.

Sólyom László szerdán aláírta a holokauszttagadás büntetését lehetővé tévő törvényt, a Btk. módosítása néhány hét múlva belül hatályba lép. Ahogy azt az Index többször megírta, az új jogszabály több problémát is felvet. Az alábbiakban az Index cikke olvasható. (tovább…)

Gengszterszervezet: Itt az új MSZP-s botrány!

2010. március 11. csütörtök

Heti Válasz

Az MSZP “tankjai” közül Hagyó Miklósra már rádőlt a BKV, de a pártbéli ősrivális, Szekeres Imre honvédelmi háttérországát is korrupciós ügyek rongálják. E katonai cégek – hasonlóan a fővárosiakhoz – politikai kádertemetőként működnek. A legméretesebb pénzeszsákokra például Nagy Imrét, a KISZ KB utolsó első titkárát, illetve kiérdemesült kisgazdákat ültettek.

Az MSZP elmúlt nyolc-tíz éves története akár belháborúk sokaságával is leírható – például a Hagyó Miklóshoz és a Szekeres Imréhez lojális körök ütközeteivel. A párt mai elnökhelyettesét 2001 decemberében példátlan támadás érte a Fullánk című pletykalap hasábjain (azt firtatván, miből fedezte “a másfél milliós bécsi hajátültetést”). (tovább…)

Így kell a kenőpénzzel bánni

2010. március 10. szerda

Index

Leteperés, fejbe rúgás: dolgozik a BKV

2010. március 10. szerda

Mno.hu, Csepel.info

Leteperték, majd fejbe is rúgtak BKV-ellenőrök egy fiatal férfit a Népligeti metrómegállónál, mivel nem volt érvényes jegye – számolt be róla az Mno.hu egyik olvasója, aki fényképet is készített az esetről.

A népligeti fődiszpécser elmondása szerint nem látta a történteket, és „nem is engedné”, hogy ilyen megtörténjen. (tovább…)