‘Krimi’ kategória archívum

Cserbenhagyás – Tények-riport

2010. május 9. vasárnap

Stohl Tűzvonalban: a Duna TV sorozatából is “kiírhatják” – Végre megszólalt a színész!

TV2 Tények, Inforadio.hu

“Hibás vagyok, és megérdemlem, hogy ezek után széttépjenek az újságok, illetve hogy az emberek azt gondolják rólam: borzalmas alak vagyok” – ezt nyilatkozta az MTI megkeresésére szombat délután Stohl András. A Duna Televízió gondolkozik azon, hogy “az élet dramaturgiája hogyan fogja a Tűzvonalban című sorozat dramaturgiáját befolyásolni” – közölte a csatorna sajtófőnöke Stohl András autóbalesetével kapcsolatban szombaton.

Rettenetesen sajnálom, ami történt, és nagyon szégyellem magam – mondta Stohl András, a hajnalban Fót közelében közúti balesetet okozó színész-műsorvezető szombaton késő délután az MTI telefonos megkeresésére. (tovább…)

Közterületesek dulakodtak egy nővel – Tények riport

2010. május 7. péntek

TV2

Több mint egy órán át tartottak vissza egy nőt közterület felügyelők, mert illegálisan ragasztott plakátokat Csepelen. Állítólag el akart menekülni előlük, sőt meg is rúgta egyiküket. Aztán amíg a rendőrök meg nem érkeztek, leszorították a kezét.

Egy férfi mindezt felvette a telefonjával. Azt mondja, a közterületesek cibálták a nőt. A felügyelet szerint viszont szabályosan jártak el. A rendőrség a nő ellen indított büntetőeljárást. (tovább…)

Bottal ütötték és rugdosták a közterület-felügyelőket

2010. május 6. csütörtök

Index

Néhány órán belül több közterület-felügyelőre is rátámadtak szerdán Budapesten. Az egyik esetben egy bottal ütötték, a másikban megrugdosták az ellenőröket.

A BRFK tájékoztatása szerint az első eset szerdán délelőtt történt az V. kerületi Fővám téren, ahol két 50 éves férfi és egy 14 éves lány árult engedély nélkül. Az árusok az intézkedő három ellenőrt lökdösték, közben egyikük egy bottal fenyegette és ütötte őket. A támadókat a rendőrök 20 percen belül elfogták. (tovább…)

Az Ibiza visszavág

2010. május 6. csütörtök

“Példátlan bosszúhadjáratba kezdtek Csepelen”

Csepel.info

Ibiza  lakópark

A “lakópart” terve sokakban megdöbbenést keltett: most megbűnhődnek?

Az Ibiza-Építő Kft. szabálytalan és engedély nélküli építkezéssel gyanúsított meg több háztulajdonost a csepeli Kis-Duna part mentén. A Csepel.info úgy tudja, hogy a meggyanúsított tulajdonosok megegyeznek azokkal a magánszemélyekkel, akik a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület keretében mindeddig sikerrel akadályozták meg az Ibiza Kis-Duna partra tervezett többszintes lakóparkját.

A Kis-Duna part családi házas, azaz 1-2 szintes környezetébe szintén hatszintes wellness épületkomplexumot álmodó csepeli önkormányzat feltűnő gyorsasággal indította meg az eljárásokat, a feljelentett lakók pedig akkor is kellemetlen és megalázó tortúrának néznek elébe, ha a gyanúsításokból egyébként semmi nem igaz. Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szerint az eset különösen botrányos, hiszen valószínűsíthető, hogy az Ibiza magánnyomozást folytatott az ellene fellépő civil szervezet tagjai ellen, és megszerezve azok személyes adatait, címeit, kizárólag bosszúból indították ellenük az eljárásokat –  közpénzből.  (tovább…)

BKV-ügy: előállítottak egy ügyvédet

2010. május 5. szerda

Index

Tizenhétre nőtt a BKV-ügyben szereplő gyanúsítottak száma, miután a rendőrök előállították H. Iván ügyvédet, a fénymásolóügy kulcsszereplőjét. Az ő közreműködésével tüntették el később a megbízást elnyerő Optimismo Kft.-t.

A rendőrség előállította H. Iván ügyvédet, aki a gyanú szerint közbenjárt a BKV-val kötendő, fénymásolók műszaki állapotfelmérésére vonatkozó szerződés létrejöttében. (tovább…)

Szemtől szemben a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjaival

2010. május 4. kedd

Beszólt Vujity Tvrtkónak a csepeli gyilkos

Pokoli.hu

Kedd reggel, pár perccel kilenc óra előtt belenézhettem azoknak az embereknek a szemébe, akiket a csepeli kettős gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. Deme Gábor és Kun Tamás vezetőpórázon érkezett. Mindösszesen tizennyolc másodpercem volt. Kérdéseimre Deme egyáltalán nem válaszolt, Kun viszont megtörte a csendet és odamondott nekem pár szót. Aztán az előttem már elzárt folyosón folytatta, immár mások előtt.

Két hónapja annak, hogy a TV2 Naplójában újranyitottuk a csepeli iskolai kettős gyilkosság aktáját. Azóta sok minden kiderült, és ma már az is tudható, hogy az ügyészség nyomozásba kezdett a Naplóban, illetve itt, a www.pokoli.hu -n ismertetett új információk alapján. (Aki nem követte az eseményeket, az írás végén a kapcsolódó cikkek között tájékozódhat a részletekről). (tovább…)

Rács mögött maradnak a csepeli mészárlás gyanúsítottjai

2010. május 4. kedd

Hír TV, Csepel.info

Deme Gábor (bal oldalon) karrierjét a pártnak köszönhette

A csepeli kettős gyilkosság mindkét gyanúsítottjának előzetes letartóztatását meghosszabbította a Fővárosi Bíróság. Így a volt szocialista csepeli politikus Deme Gábor és Kun Tamás július 9-ig biztosan rács mögött marad.

Deme Gábor, a csepeli szakképző iskola egykori gazdasági igazgatóhelyettese, MSZP-s politikus a nyomozás adatai szerint bűnsegédként vett részt a tavaly januári bűncselekmény elkövetésében. Rajta kívül előzetesben van a gondnok is, a gyanú szerint megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét. (tovább…)

Felrobbant egy trafóház Csepelen

2010. május 3. hétfő

MTI, FH

Kábellopás miatt robbant fel egy budapesti, 10 emeletes lakóház trafóháza hétfőn este. Az elektromos művek csak éjfélre ígérte a hiba elhárítását.

A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szerint a XXI. kerületi Zrínyi utca egyik lakóházának alagsorában lévő trafóház azért robbant fel, mert színesfémtolvajok ellopták belőle a kábelezés egy részét, és hogy ne tűnjön fel a lopás, más típusú kábeleket tettek be. Ezek azonban jóval kisebb teljesítményűek voltak. (tovább…)

Elhunyt hajléktalan holttestére találtak Csepelen

2010. május 2. vasárnap

Inforadio.hu

Elhunyt hajléktalan holttestére találtak Csepelen egy sportpályán vasárnap délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese, aki a sérülések alapján nem zárta ki, hogy gyilkosság történhetett.

Kormos Endre elmondta, a 62 éves férfi holttestére járókelők találtak rá a főváros XXI. kerületében, ők hívták a helyszínre a rendőröket. (tovább…)

A vízóraszekrényben találták meg a többszörösen körözött férfit

2010. május 1. szombat

InfoRádió

Fotó: Mihádák Zoltán

Négy elfogatóparancs volt érvényben az ellen a férfi ellen, akit pénteken, késő este tartóztattak le Csepelen.

Pénteken késő este a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bevetési Főosztály Akció Osztályának munkatársai megjelentek egy csepeli lakcímen, ahol információik szerint egy többszörösen körözött férfi tartózkodik. (tovább…)