‘Krimi’ kategória archívum

Vallomást tett Csémihály, a volt rendőrkapitány

2011. május 17. kedd

Index

Császár Mihály, Csepel volt rendőrkapitánya állítja: elfogultságot  jelentett volna be, ha nála tesz feljelentést Takács József, aki  barátja és helyi politikus  is volt egyben
Csémihály, a volt rendőrkapitány, aki Eszjánostól  és Témihálytól kapott lakást

Nem akart feljelentést tenni sikkasztásért halála napján a csepeli iskola meggyilkolt vezetője, állította a kettős gyilkosság büntetőperében tanúként meghallgatott volt rendőrkapitány. Szerinte az áldozat az akkori szocialista alpolgármesterhez indult a rendőrségről, ki akarta kérni a politikus véleményét, mielőtt megteszi a feljelentést Deme Gábor ellen, akit most a gyilkosság bűnsegédletével vádolnak.

Az alábbiakban az Index cikkét olvashatják, ahol az is kiderül, hogy Csémihály mitől lett Csémihály. (tovább…)

„Deme Gyurcsánnyal ebédelt és Stallonéval vacsorázott”

2011. május 17. kedd

Hír TV

A Hír TV bejátszását itt nézhetik meg

Császár Mihály volt rendőrkapitány meghallgatásával folytatódik ma a csepeli kettős gyilkosság tárgyalása. A gyanú szerint a lelőtt iskolaigazgató, Takács József neki mondta el, hogy rájött az intézményben történt pénzügyi visszaélésekre, ami miatt feljelentést akart tenni.

A volt csepeli rendőrkapitány ügyvédje jelenlétében érkezett meg a Fővárosi Bíróságra – jelenti a hírTV helyszíni tudósítója. Császár készült a meghallgatásra, előre leírta vallomását. Elmondása szerint eleinte a volt iskolaigazgatóhoz, Takács Józsefhez szoros munkakapcsolat fűzte, amely a későbbiek során barátsággá vált. (tovább…)

Mesterházy a Gyurcsány-fészekben oltja a tüzet

2011. május 17. kedd

Első kézből kaphat információt a kettős gyilkosság tárgyalásáról a pártelnök

Csepel.info

Gyurcsány Ferenc elhíresült csepeli rajongója

Csepeli pártgyűlésen vesz részt csütörtökön Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke ezzel nem csak egy hírhedten gyurcsányista szervezetben tudja lemérni a párton belüli feszültséget, de közvetlenül is tájékozódhat a csepeli kettős gyilkosság tárgyalásának állásáról. Ma kezdődik ugyanis Szenteczky Jánosnak, a helyi szervezet elnökének meghallgatása a gyilkossági perben, a tanúvallomás pedig akár csütörtökig is elhúzódhat – értesült a Csepel.info.

Lapunk úgy tudja, hogy a keddi tárgyalási napon többek között Császár Mihály korábbi rendőrkapitányt és Szenteczky János csepeli MSZP-elnököt hallatják meg. Mindkét tanúvallomás igen nagy érdeklődésre tarthat számot, hiszen Császár Mihály jó, informátoraink szerint szoros baráti kapcsolatban volt Kun Tamás első rendű vádlottal, ami hasonlóan igaz a Deme Gábor és Szenteczky János közötti kapcsolatra is. A volt rendőrkapitánynak arról is számot kell majd adnia, hogy miről beszélt közvetlenül az emberölés után a gyanúsítottal valamint mit keresett ez után a gyanúsítottnál, még a rendőrség megérkezése előtt a kórházban. (tovább…)

Jövő héttől dolgozhat a Gyöngyöspata-bizottság

2011. május 16. hétfő

Hirado.hu

Alex, az egyik “rendfenntartó” (Gyöngyöspata vágatlanul – videók itt láthatók)

A testület feladata lesz többek között, hogy megállapítása: kik szervezik és támogatják a magukat rendfenntartóknak beállító csoportokat.

A 12 fős testület az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket vizsgálná – mondta el az MR1 Kossuth Rádió reggeli műsorában a csepeli polgármester. (tovább…)

Tarlós kivizsgáltatja a 28 éves férfi halálát

2011. május 16. hétfő

Mno.hu

Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester felkérte egészségügyért felelős helyettesét, Szentes Tamást, hogy vizsgálják ki, miként halhatott meg egy 28 éves zsámboki férfi, miközben három nap alatt többször is megvizsgálták két fővárosi fenntartású kórházban.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatójának pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vizsgálatok eredményét nyilvánosságra hozzák, ha orvosi mulasztás történt, úgy a kórházaknak vállalniuk kell a felelősséget. (tovább…)

A nyomozás ellenére alkalmas jelölt az MSZP számára

2011. május 15. vasárnap

Gyurcsány mellett, a kettős állampolgárság ellen

HírTV, Magyar Nemzet

Gyurcsány Ferenc emberét indítja az MSZP a püspökladányi időközi országgyűlési választáson a fideszes Arnóth Sándor halála után megüresedett parlamenti mandátumért.

Bangóné Borbély Ildikó korábban azt a Bihar-Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-t vezette, amelynek gazdálkodása miatt nyomoz a Nemzeti Adó és Vámhivatal. A gyanú szerint a Leader-pályázatok elbírálásánál és a kifizetéseknél is történtek visszaélések. A szocialista politikust már meghallgatták a hatóságok. (tovább…)

Meg akarták csinálni a közértet

2011. május 14. szombat

Helyi Téma

Egy kerületi lakó segített a járőröknek lebuktatni azt a három csuklyás rablót, akik egy kisbolt falához lapulva vártak a megfelelő alkalomra. A bejelentő mindvégig telefonos kapcsolatban maradt a rendőrökkel, és tájékoztatta őket a menekülők útvonaláról.

Sághi Jenő, Csepel önálló közterület-felügyeleti csoportjának vezetője újraindította a Szomszédok Egymásért Mozgalmat. A kezdeményezés lényege, hogy az egy utcában élők figyelnek egymás értékeire, és jelzik a rendőröknek és a polgárőröknek, ha kétes személyeket látnak. Így tett az a lakó is, aki három gyanúsan álldogáló férfira figyelt fel, akik hirtelen csuklyát húztak a fejükre, egyikük elővett egy fegyvernek látszó tárgyat, de egy közeledő járókelő miatt visszakozniuk kellett. (tovább…)

Három kórházban járt, mégis belehalt egy tályogba

2011. május 13. péntek

Index

Három nap alatt száradt ki és halt meg egy 28 éves zsámboki férfi, pedig négy egészségügyi intézményben járt összesen hat alkalommal, írja a Blikk. A szülők szerint a tragédia azért következhetett be, mert a fiuk nem kapott megfelelő ellátást. Feljelentést tettek a rendőrségen, és valószínűleg kártérítési pert is indítanak.

Zoltán húsvétvasárnap arra panaszkodott, hogy fáj a torka. Hétfőn már nagyon rosszul volt, nem evett, nem ivott. Felhívták a mentőket, akik értesítették a turai ügyeletet. Ekkor már 39,7 fokos láza volt. Vírusfertőzésre gyanakodtak, és kapott egy algopirininjekciót. (tovább…)

Kaiser Ede Csepelen volt?

2011. május 13. péntek

Index

Bár Kaiser Edét felmentették a móri mészárlás vádja alól, az ügyészség kitart amellett, hogy a rablás idejére Kaisernek alibit igazoló volt barátnő és annak családja hamisan tanúzott annak idején, hogy védje a férfit. Az sem jelentett gondot, hogy Gy. Anita és szülei ellen a vád alapja a Kaisert bűnösnek kimondó korábbi ítélet volt. Miután Kasiert felmentették, átírták a vádiratot. Pénteken a tanúk bíróság elé álltak.

Csaknem napra pontosan kilenc évvel a móri mészárlás és négy hónappal Kaiser Ede jogerős felmentése után érdemben is megkezdődött Kaiser egykori barátnője, Gy. Anita és társai, azaz édesanyja és édesapja, valamint a Kaiser Edét már-már fiaként kezelő varrónő, W. Szeréna büntetőpere. Az ügyészség mind a négyüket hamis tanúzással vádolja, mert alibit tanúsítottak Kaisernak a móri mészárlás időpontjára. (tovább…)

Kettős gyilkosság: államtitkár és bizottsági elnök is tudhatott a sikkasztásról

2011. május 12. csütörtök

Csepel.hu, Hír TV, Index

A Fidesz “korabeli” felhívása: Deme Gáboron kívül senki nem mondott le, de mindenkinek felmerült a neve a kettős gyilkosság perében

Deme Gábor több esetben is súlyosan bántalmazta a Csepel-sziget Általános és Szakközépiskola gyerekeit, egy alkalommal ököllel vert véresre egy tizenéves serdülőt, méghozzá az osztály színe előtt. Deme azt is terjesztette magáról, hogy nemzetbiztonsági védelem alatt áll, kapcsolatai révén pedig messzire ér a keze – állították a csepeli kettős gyilkosság negyedik tárgyalási napján megszólaló tanúvallomásokban.

A tanúvallomások szerint Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár és Zanati Béla, az önkormányzat oktatási bizottságának MSZP-s elnöke is tudhatott az iskolai sikkasztásról. (tovább…)