‘Krimi’ kategória archívum

Budapesti rendőrnő karjai közt halt meg az öngyilkos szatír

2012. július 27. péntek

Borsonline

A fickó átlagosnak tűnt, mondta a szomszédja, Koza József (Fotó: Cser Dani)

Az intézkedő rendőrnő karjaiban halt meg az a 40 éves csepeli férfi, aki szerdán fejbe lőtte magát a főváros IX. kerületében. I. László dulakodás közben megszerezte a tapasztalt rendőr fegyverét, s azzal lett öngyilkos. Erőszakos közösülés miatt körözték.

Tavaly április óta kereste a rendőrség a 40 éves I. Lászlót, aki ellen kétrendbeli erőszakos közösülés miatt nyomoztak. A férfi a IX. kerületi Balázs Béla utca egyik társasházában bújt meg, egy mozgáskorlátozott nőnél. H. Józsefné szerdán reggel kétségbeesve hívta a rendőrséget, mert a férfi már akkor arra készült, hogy megöli magát a nála lévő pisztollyal. (tovább…)

Ismét kábeltolvajok rongáltak több HÉV-vonalon, az anyagi kár jelentős

2012. július 24. kedd

Csepel.hu

Két egymást követő éjszaka is kárt okoztak a kábeltolvajok a HÉV-vonalakon. Az esetek ugyan nem akadályozzák a forgalmat, az anyagi kár azonban jelentős, együttesen 5,3 millió forint.

Július 23-án, hétfőn késő este jelentették a szakemberek, hogy a H5-ös (Szentendrei) HÉV vonalán az Árpád híd és a Filatorigát megállóhelyek között mintegy 480 méternyi tápkábelt tulajdonítottak el ismeretlenek. Az anyagi kár becsült értéke 4,8 millió forint. A BKV szakemberei még az éjszaka során pótolták az ellopott vezetéket. (tovább…)

Vezérigazgatóságig vitte a Mansfeld-per ügyésze

2012. július 24. kedd

Magyar Nemzet, Csepel.info

Évtizedekkel azután, hogy halálbüntetést kért a még kiskorú Mansfeld Péter csepeli esztergályos ipari tanulóra, Mátsik György a Gyerekekért Alapítvány kuratóriumában tevékenykedett olyan személyiségekkel, mint például Kósáné Kovács Magda. A MÉH Tröszt volt vezérigazgatója ügyészi munkájáról elmondta, parancsot teljesített.

Mátsik György 1957. július 30-tól volt a Fővárosi Főügyészség munkatársa, 1962. október 1-jétől a Legfőbb Ügyészségen, majd 1967. február 24-től ismét a Fővárosi Főügyészségen dolgozott. A Mansfeld-perben első fokon eljáró volt ügyész 1968. december 31-től kérte áthelyezését a Budapesti Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalathoz (MÉH), ahol osztályvezetői munkakört kapott. A Magyar Nemzet megtudta, Mátsik később a MÉH Tröszt vezérigazgatója lett (a lap információi szerint 1983 és 1987 között töltötte be ezt a posztot). Egy, a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentum szerint ugyanis ebből a tisztségéből kifolyólag lehetett kuratóriumi tagja – immár nyugdíjasként – a Gyerekekért Alapítványnak. (tovább…)

Gyertyagyújtással emlékeztek Bándy Katára Budapesten

2012. július 22. vasárnap

Közleményt adott ki Bándy Kata családja: Üzenet a Jobbiknak…

MTI, Heti Válasz

Fotó: MTI

Gyertyagyújtással emlékezett civil és jogvédő szervezetek mintegy háromtucatnyi aktivistája Bándy Kata pécsi rendőrségi pszichológusra szombat este a budapesti Szent István-bazilika előtti téren; a résztvevők éjfélig virrasztottak.

A szervezők, akik Megemlékezés és virrasztás Bándy Kata emlékére címen hoztak létre egy csoportot a Facebook közösségi portálon, azért szervezték az alkalmat, hogy kifejezzék szolidaritásukat azokkal, akik közel álltak az áldozathoz, és elítéljék a rasszista megnyilvánulásokat, amelyek az egész roma közösséget azonosítják az elkövetővel. (tovább…)

Drogot is rabolt a csepeli gyilkos banda

2012. július 21. szombat

Blikk

Dragan Bajic

Gyógyszergyár raktárát fosztották ki a drogért ismeretlenek, szóltak a hírek a csepeli gyilkosságok előtt nem sokkal. Sokáig rejtély volt kik állnak a brutális bűncselekmény mögött, most azonban kiderült az igazság. Ezt a bűncselekményt is a csepeli hajléktalan halálosztók követték el.

A Blikk információi szerint Dragan Bajic (39) és bűntársa, a később kivégzett V. Viktor két évvel ezelőtt betört az egyik legnagyobb gyógyszergyár raktárába, hogy némi kábítószerhez jusson. (tovább…)

Vádemelések Sukoró-ügyben: Gyurcsány bűnössége nem bizonyítható

2012. július 20. péntek

Origo

Majdnem háromévnyi nyomozás után vádat emelt az ügyészség a Sukoró-ügyben, de Gyurcsány Ferenc nincs a vádlottak között. Az ügyészség a Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját, Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját, Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és egy értékbecslőt vádolt meg különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletével.

A Központi Nyomozó Főügyészség közel hároméves nyomozás után után  a mai napon a Fővárosi Törvényszék előtt vádat emelt Tátrai Miklós, az MNV Zrt. volt vezérigazgatója, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagja, dr. Császy Zsolt, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagja, F. Zsolt értékbecslő és dr. V. Bálint ügyvéd ellen az úgynevezett Sukoró-ügyben. (tovább…)

Gyilkos lövöldözés: rémálommá vált a Batman-film Aurorában

2012. július 20. péntek

A támadásnak legalább 14 áldozata van

Index

Gázmaszkos fegyveres kezdett lövöldözni egy moziban Aurorában, Denver elővárosában. Legalább tizennégyen meghaltak. A gyanúsítottat gépfegyverrel a kezében fogták el. Hatéves gyerek és állítólag egy háromhónapos csecsemő is kórházba került.

Tizennégy ember meghalt és sokan, a 9 News szerint legalább ötvenen megsérültek, amikor egy gázmaszkos fegyveres lövöldözni kezdett az új Batman-film, A sötét lovag: Felemelkedés bemutatóján a Century 16 moziban Denver elővárosában, Aurorában. A helyi Channel Nine TV szerint a lövések olyan erősek voltak, hogy a falat is átütötték és a szomszédos teremben is megsebesítettek embereket. (tovább…)

„Amúgy nem volt kellemes feladat”

2012. július 20. péntek

A népbíróság halálra ítélte 1948-ban

Magyar Hírlap

A háborús bűnökkel gyanúsított egykori kassai rendőr, Csatáry László nem tudja, hogy miért ítélték halálra a világháború után

Újságban látták csak, de hivatalos okmányokat nem találtak a kanadai hatóságok arról, hogy halálra ítéltek Csehszlovákiában – állítja Csatáry László. A háborús bűnökkel gyanúsított, kilencvenhét éves férfi a lapunknak adott interjúban arról beszélt, amikor 1997-ben hazaért, mind a kanadai nyomozók, mind egy budapesti ügyvéd – aki kérésére kiterjedt vizsgálatot folytatott ügyében idehaza és külföldön – egyértelműen kijelentette, nem vádolható semmivel.

– Miért vonták vissza a kanadai állampolgárságát 1997-ben?
– Amikor 1949 márciusában Németország francia zónájából Kanadába mentünk, elhallgattam, hogy korábban rendőrként szolgáltam. Akkoriban ez kizáró oknak számított. (tovább…)

Baleset a Szatmári-Széchenyi utcák kereszteződésénél

2012. július 19. csütörtök

Csepel.info

Csütörtökön 12:30 köröli időpontban a Szatmári utcából az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére a Széchenyi utcára kihajtott a képen látható Skoda Superb, ahol a képen látható Fiatot a villanyoszlopnak lökte, ami megpördült és kb. 10 méteren belül állt meg a látható helyen – értesítette a lapunkat Zoli049 fórumozónk.

A Fiat 5 utasa (középkorú hölgy, egy idősebb férfi és három gyermek) súlyosan megsérült, őket a ház lakói látták el a mentők megérkezéséig. A Skoda vezetője karcolás nélkül megúszta a balesetet.

Viharfelhők

2012. július 19. csütörtök
Bayer Zsolt, Magyar Hírlap

Fohászkodtam, hogy ne legyen cigány a tettes.

Fohászkodtam – kedves cigány kollégáim miatt, van közöttük riporter, biztonsági ember, takarító. Naponta találkozom velük, tisztelem őket, s borzalmas még belegondolni is, hogy Bándy Kata kiontott vére rájuk is fröccsenhet. (tovább…)