‘Csepel-sziget’ kategória archívum

Parlagfű: Csepel-szigeten 300 fertőzött terület lehet

2015. július 25. szombat

Akár 5 millió is lehet a bírság a kertes házaknál

Pénzcentrum

300 büntetés a Csepel-szigeten

Július elseje óta a megyei növényvédelmi szakemberek öt hektáron rendeltek el parlagfűirtást – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken a honlapján.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény szerint a földhasználók kötelesek az ingatlanjuk területén június 30-ig megakadályozni a parlagfű virágbimbójának kialakulását, ezt követően pedig folyamatosan fenntartani ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig. (tovább…)

Evezés: Csepel Kupa – Jásdi Sándor Emlékverseny

2015. június 2. kedd

Csepel.hu

evezes3

Május utolsó hétvégéjén került sor a hagyományos Csepel Kupa – Jásdi Sándor Emlékversenyre a Csepeli Evezős Klub telepén, a Gubacsi híd lábánál.

A klub saját rendezésű versenyén szinte minden jelentős honi klub részt vett – mintegy ötszázan szálltak vízre. A délutáni döntők eredményhirdetésén Morovik Attila, Csepel alpolgármestere  adta át a helyezetteknek az érmeket. (Részletes eredmények hamarosan a szövetség oldalán, a http://www.hunrowing.hu/-n.) (tovább…)

Csepel-múzeum nyílik Szigetszentmiklóson

2015. május 17. vasárnap

Híradó.hu

Gyártmánymúzeummal állítanak emléket az egykori Csepel Autógyárnak és az ott készített járműveknek Szigetszentmiklóson. A kiállítás vasárnaptól látogatható.

Az egykori Csepel Autógyár területén létrehozott muzeális intézményben gépjárműveket, alkatrészeket, fényképeket és dokumentumokat láthat a közönség. (tovább…)

Traffipax információk Dél-Pesten és a környező településeken

2015. május 4. hétfő

Mr.Gabee, Csepel.info

A kép illusztráció

A kép illusztráció

Ismét jelentkezünk a legfrissebb traffipax információkkal, melyek ezúttal május hónap előre tervezett közúti ellenőrzéseit tartalmazzák. Mr.Gabee kibővítette szokásos táblázatát, és ebben a hónapban két újdonságot is bevezetett.

Az egyik változás, hogy feltüntetésre kerültek az agglomerációs városok információi is. Erre azért volt szükség, mivel több Budapest környékén élő olvasónk indul útnak budapesti munkahelyre vagy iskolába, illetve több olvasónk utazik rendszeresen ezekbe a helységekbe. További újdonság, hogy az információk a jövőben megjelennek oldalunk eseménynaptárában is.

Az eseménynaptár ide kattintva tekinthető meg. (tovább…)

Olvasói levelet kaptunk

2015. április 29. szerda

Csepel. Info

Kis-Duna öböl híd
“Párommal kimentünk a kis Duna partra sétálni, mivel igen jó idő volt. Meglepetés ért bennünket a parti sétány rendbe tétele, és a közvilágítás. Nagyon örülünk, hogy már itt Csepelen is tudunk kulturált környezetbe sétálgatni, nem kel Budára vagy a Margit szigetre utazni. Köszönet érte az Önkormány vezetőségének, csak így tovább a megkezdett úton.”

Áll a Facebook-oldalunkra küldött olvasói levélben.

Így nőtt Európa fölé a Lakihegyi adótorony

2015. április 22. szerda

Index

Így nőtt Európa fölé a Lakihegyi adótorony

A lakihegyi adótorony a magyar rádiózás emblematikus építménye, és építésekor Európa legmagasabbja is volt a maga 314 méteres méretével. Bár műszaki okokból építették ekkorára a szivar alakú tornyot, szükség volt egy kis trükközésre, hogy így készülhessen el.

A rádiótechnika történetét könyvben is feldolgozó Balás B. Dénes idézi fel, hogy az első világháború utáni toronyépítésekre hatással volt, hogy a trianoni béketárgyalások francia küldöttsége ragaszkodott hozzá, hogy ne épülhessen olyan torony, amely az Eiffel-torony fölé nőhet. Állítólag ezért lett a tervezettnél alacsonyabb a Königs Wusterhausen-i antennatorony is 1925-ben, és részben a lakihegyi torony is ezért kaphatott 30 méteres, behúzható hangolócsövet.

(tovább…)

Gyerekek a környezetvédelemről – a rajzpályázat első helyezettjei biciklit kaptak ajándékba

2015. március 25. szerda

Csepel.hu

rajzverseny

Rajzpályázatot hirdetett a Csepel Plaza „Csepel, a sziget, ahol jó lenni” címmel, melynek díjait március 24-én adta át Pintér József Gáborné, családügyi tanácsnok és Varga Norman, Csepel ifjúsági referense, a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület (NITE) elnöke.

A pályázaton alsó és felső tagozatos diákok indulhattak, alkotásaikat a környezetvédelem és a fenntarthatóság témakörében készíthették el.

FOTÓGALÉRIA (tovább…)

Mezei Futóverseny: több mint hétszáz diák állt rajthoz

2015. március 20. péntek

Csepel.hu

mezeifutas5

Az évek óta nagy tömeget megmozgató Mezei Futóverseny kerületi döntőjére március 19-én került sor. A verseny helyszínéül a már jól bevált, kutyakiképző iskola melletti zöld terület szolgált a Kis-Duna parton, ahol tökéletesen előkészített pálya várta a versenyzőket.

Kerületünk 14 általános iskolájának részvételével, több mint 700 diák állt rajthoz a tizenkét futamból álló versenyen. Hat korcsoportban osztottak ki érmeket és serlegeket a győzteseknek: lány egyéni, lány csapat, fiú egyéni és fiú csapat kategóriákban. A Széchenyi és Kazinczy általános iskolák, valamint a Csepeli Öttusa és Vízi- Sport Egyesület közös rendezésében lebonyolított rendezvény versenybírói feladatait a Jedlik Ányos gimnázium hallgatói a tőlük megszokott, profi módon látták el, Szeberényi Tamás vezetésével. Az ünnepélyes eredményhirdetésen megjelent Morovik Attila alpolgármester, aki érmeket adott át és gratulált a győzteseknek. (tovább…)

Szigetszentmiklósi ügy: a bíróság válaszolt az ügyészi kritikára

2015. február 27. péntek

Index

Szabadlábra helyezték

“A Budapest Környéki Törvényszék sajnálattal vette tudomásul, hogy a Pest Megyei Főügyészség sajtótájékoztató keretében vitatta az elsőfokú bíróság ítéletét az ún.”szigetszentmiklósi ügyben”

– áll a bíróság péntek reggeli közleményében. (tovább…)

Az ügyészség szerint volt molesztálás Szigetszentmiklóson

2015. február 26. csütörtök

Origo

Szabadlábra helyezték

A bíróság keddi állításával szemben az ügyészség minden bizonyítékot megszerzett a szigetszentmiklósi gyermekmolesztálásról. A Pest megyei főügyész csütörtökön azt mondta, hogy a gyerekeket biztosan bántalmazták szexuálisan is, nem csak elhanyagolták őket, ahogy az enyhe ítélet állítja. Ezt több szakvélemény és egy poligráfos vizsgálat is bizonyítja.

Merőben másképp látja a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügyet az ügyészség és a sokak szerint meglepően enyhe elsőfokú ítéletet kedden kihirdető Budapest Környéki Törvényszék. Szabó Ferenc Pest megyei főügyész csütörtökön azt mondta, „sokat látott rendőrök és ügyészek sem találkoztak eddig olyan horrorisztikus történettel”, mint a szigetszentmiklósi eset. (tovább…)