‘Csepel-sziget’ kategória archívum

Videó: Tér_Köz pályázat – javában zajlanak a fejlesztések Csepelen

2014. december 22. hétfő

Csepel.hu

blll

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata három projektre nyert el forrást a fővárosi önkormányzattól: A Ráckevei-Duna-ág csepeli partszakasz közvilágításának fejlesztésére és Csepel Városközpont integrált rehabilitációjának második ütemére (Szent Imre tér felújítása, korszerűsítése).

A munkálatok a napokban is zajlanak. A harmadik beruházás megvalósítására, a Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont korszerűsítésére 2015-ben kerül sor. (tovább…)

Jelentős kedvezmény a szigetszentmiklósiaknak: környéki hév-bérlettel utazhatnak több buszjáraton

2014. szeptember 10. szerda

Budapesti Közlekedési Központ

Jelentős kedvezmény a szigetszentmiklósiaknak

Szabó József polgármester kezdeményezésére, a Szigetszentmiklósi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ között létrejött megállapodás alapján 2014. szeptember 10-étől, szerdától kedvezőbb utazási lehetőségeket kínálunk a település lakóinak, illetve a rendszeresen arra közlekedőknek, ugyanis több szigetszentmiklósi buszjáraton elfogadunk egyes környéki hév-bérleteket.

A Szigetszentmiklósi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) között létrejött megállapodás alapján 2014. szeptember 10-étől, szerdától a Szigetszentmiklósra, illetve a Szigetszentmiklóson közlekedő 38-as, 38A, 238-as, 278-as, 279-es, 280-as és 938-as buszvonalakon elfogadja a Millenniumtelep–Szigetszentmiklós-Gyártelep közötti 15 km-es bérleteket (mind a kedvezményes, mind a teljes árút).

(tovább…)

Mocsok fogadta a vendégeket a wellness-szállóban

2014. szeptember 3. szerda

Blikk.hu

Mocsok fogadta a vendégeket a wellness-szállóbanEzt kapta Dorisz és lánya

Rozsdás csaptelep, hulló vakolat, kulcs, ami zárbetéttel együtt használható, zuhanykabin, amelybe még egy csótány sem merészkedne – Do­risz szerint akár így is hirdethette volna magát az a wellnesskomplexum, ahová a kétgyermekes nő még augusztusban fizetett be.

– „Anya, ma lehet, inkább nem fürdök” – fordult ki a lányom a fürdőszobából, amikor meglátta a koszt  – mesélt az állapotokról az asszony, aki lányaival két napot töltött a szállodában. Sokat azonban mégsem aludhattak.

(tovább…)

Megújul Szigetszentmiklós térségének közösségi közlekedése

2014. augusztus 22. péntek

BKK, Csepel.hu

Megújul Szigetszentmiklós térségének közösségi közlekedése

Teljesen megújul Szigetszentmiklós térségének tömegközlekedése 2014. augusztus 23-ától (szombattól). Az újításoknak köszönhetően bővülnek a közösségi közlekedés által nyújtott szolgáltatások, melyek jelentős részét mostantól a Budapesti Közlekedési Központ biztosítja a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezőjeként.

A szolgáltatások fejlesztése – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat megállapodásával – Szigetszentmiklós önkormányzatának aktív közreműködése és finanszírozása segítségével valósulhat meg. A város tömegközlekedési szolgáltatási színvonalának növelése érdekében az agglomerációs szolgáltatóváltás részeként vadonatúj, alacsonypadlós, légkondicionált, környezetbarát, égszínkék autóbuszok közlekednek a településen, illetve Szigetszentmiklós és Csepel között. Az augusztusban lebonyolított társadalmi egyeztetések eredményeként augusztus 23-ától (szombattól) a 38-as járat útvonalának meghosszabbításán, illetve a 238-as járat elindításán kívül a szolgáltatási tevékenységbe illesztve új számozással – 278, 279, 280 – átveszünk több VOLÁNBUSZ-járatot. A 673-as, a 674-es, a 675-ös, a 676-os, a 677-es, a 681-es, a 685-ös, a 686-os, a 688-as, a 690-es és a 699-es VOLÁNBUSZ-járat továbbra is a megszokott rend szerint közlekedik.

(tovább…)

Megújul Szigetszentmiklós térségének közösségi közlekedése – társadalmi egyeztetés

2014. augusztus 4. hétfő

BKK, Csepel.hu

Megújul Szigetszentmiklós térségének közösségi közlekedése - társadalmi egyeztetés

A tervek szerint 2014. augusztus 16-ától megújul Szigetszentmiklós térségének közösségi közlekedése. 
A BKK a 38-as járat útvonalának meghosszabbításán, illetve a 238-as elindításán kívül átveszi több eddigi Volánbusz-járat megrendelését. A fejlesztés révén vadonatúj, alacsonypadlós, égszínkék autóbuszokkal is utazhatnak a településen, illetve Szigetszentmiklós, Halásztelek és Csepel között.

A javaslat részleteiről a http://www.bkk.hu/te/szigetszentmiklos oldalon olvashatnak, ahol 2014. augusztus 6-áig várják észrevételeiteket, javaslataikat is! Minden vélemény számít! (tovább…)

Kigyulladt egy autó a Kiss János altábornagy utcában, baleset az M0-ásnál

2014. július 30. szerda

Csepel.info

autotuzkissjanos

m0balesetfeljaro2102

Olvasóink fotói a tűzről és az M0-ás mellől

Olvasóink szerint kigyulladt egy autó a csepeli Kiss János altábornagy utcában, az M0-ás feljárójánál pedig baleset történt.

Baleset történt szerdán délelőtt negyed 11 körül az M0-ás halásztelki felhajtójánál található lámpasor alatt – értesített minket Mr. Gabee. A baleset tényét a Google Maps is megerősítette. A baleset teljes szélességében eltorlaszolja a II. Rákóczi Ferenc utat. Ezért a 38/138-as autóbuszok közlekedésében fennakadás várható. A Kiss János altábornagy úti tűzről még nincs bővebb információnk. Aki bármit tud, kérjük írja meg a fórumban!

Ismét szúnyogirtás lesz a fővárosban

2014. július 10. csütörtök

Csepel.hu

Ismét szúnyogirtás lesz a fővárosban

Tisztelt Csepeli Lakosok!

2014. július 17-18-án (tartaléknapok rossz idő esetére: 2014. július 19-20.) a napnyugtát megelőző időszakban légi kémiai gyérítésre kerül sor Csepelen. 

A szúnyogirtás a Dunához közeli területeket  – Királymajort, Kertvárost, Királyerdőt valamint a Vízmű lakótelepet (Hárost) – érinti.

Figyelem! A hatóanyag méhekre veszélyes! (tovább…)

Kamionok ütköztek az M0-s csepeli lehajtójánál

2014. június 12. csütörtök

MNO

Kamionok ütköztek az M0-s csepeli lehajtójánálEgy román és egy török kamion ütközött az M0-s körgyűrű csepeli lehajtóján, az M1-es autópálya felé vezető oldalon csütörtök reggel.

A műszaki mentés ideje alatt egy sávon halad a forgalom a csepeli lehajtón – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

  (tovább…)

Téglával verte agyon a 16 éves szigetszentmiklósi lányt

2014. május 21. szerda

Origo

Szszentmiklósi gyilkos 2013

Azzal hitegette a lányt, hogy segít újra összehozni volt barátjával. Amikor a lány visszautasította a közeledését, a földre teperte, egy téglával agyonverte, a holttestet pedig gumiabroncsokkal próbálta elrejteni. A férfi ellen most vádat emeltek.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint tavaly áprilisban a Duna-partra csalt, majd megölt egy 16 éves szigetszentmiklósi lányt. (tovább…)

Itt lesnek rád májusban a rendőrök

2014. május 6. kedd

Csepel.info, Mr. Gabee

Itt lesnek rád májusban a rendőrök

Az alábbiakban közreadjuk a május hónapra tervezett, és a BRFK által kiadott legfrissebb sebességellenőrzéseket. Kerületünkbe várhatóan a hónap utolsó napjaiban érkeznek traffipax készülékek.

A listában 428 olyan helyszín van, melyeken várhatóan fel fognak bukkanni a rend őrei valamilyen típusú és kiszerelésű sebességellenőrző készülékekkel.

(tovább…)