‘Közbiztonság’ kategória archívum

Autólízinges csaló és bicikliorgazda Csepelen

2009. november 26. csütörtök

MTI, Mno.hu

Fotó: RTL Klub

Autókat hamis iratokkal lízingelő, majd külföldre eladó csaló és csaknem kétszáz kerékpár orgazdája ellen indítottak eljárást a napokban a fővárosi rendőrök – jelentették be a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az autólízinggel csaló férfit e hét elején fogták el a rendőrök, és azóta előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság – mondta Vass Csaba, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) alosztályvezetője. A gyanú szerint a 40 éves, büntetett előéletű férfi – akinek bérelt lakásában a házkutatás során hamis hitelszerződéseket, okiratokat, SIM kártyákat és egy, feltehetően éles lőfegyvert, valamint kábítószergyanús anyagot foglaltak le a rendőrök – egy bűnbanda tagja lehet, aki a lízingcsalási ügyletekben az okmányok elkészítését, az iratok „legalizálását” vállalta – mondta a rendőr százados. (tovább…)

Minden fideszes előterjesztést és javaslatot visszadobott az MSZP

2009. november 24. kedd

Gulyás Gábor MSZP-s frakciótag maradt

Csepel.info

Kint is, bent is, hajléktalan is, meg nem is

Napirendre sem engedte a csepeli önkormányzat MSZP-s többsége a Fidesz-KDNP frakció a nyugdíjasokat megkárosító MSZP-s Gulyás Gáborra vonatkozó és a Magyar Gárda november 20-i csepeli tagtoborzására reagáló, minden szélsőséges jelenséget elítélő határozat-tervezetét.

Miután a szokásosnál is hosszabbra nyúló napirendi vitán az MSZP-s többség elutasította az ellenzéki párt azon kérését is, hogy legalább a törvénybe ütköző napirendeket ne tárgyalják, az ellenzéki frakció kivonult az ülésről – értesült a Csepel.info. (tovább…)

Még mindig aláznak a BKV-s biztonságiak

2009. november 22. vasárnap

MTI, Index

Volt foganatja is az ombudsman tavalyi ajánlásainak: a Budapesti Közlekedési Vállalat jegyellenőrzési, pótdíjazási, követeléskezelési gyakorlatának ismételt vizsgálatában az állampolgári jogok országgyűlési biztosa több tekintetben pozitív változásokat tapasztalt. Egyes esetekben azonban visszaköszönnek a tavaly bírált körülmények.

Az utasok panaszaikban továbbra is kifogásolják az ellenőrök bántó hangnemét, otromba, olykor nyomdafestéket nem tűrő, minősíthetetlen stílusát. A közlekedési társaság tavaly megígérte, hogy érdemben orvosolja ezt a problémát, a panaszok száma és visszatérő jellege viszont azt mutatja, hogy a BKV igyekezetének egyelőre nincs meggyőző eredménye. (tovább…)

Feloszlatta a rendőrség a gárda csepeli toborzóját

2009. november 20. péntek

Fél tízre helyreállt a rend Csepelen

Csepel.info, Index.hu, Hír TV, MTI, Mno.hu

“Parancsuralmi rendszer szerint működünk, hierarchikus katonai rendszerben”

Péntek este 18:40 perckor két rendőrkocsi és két rendőrségi kisbusz haladt végig a csepeli Erdősor utcában. Az Index híradása szerint a rendőrség a Tihanyi Sörözőhöz, a nyáron feloszlatott Magyar Gárda toborzójára igyekeztek.

Négy óra körül egy civil ruhás rendőr futott a sétáló utcai árkádok alatt, fegyverrel a kezében a pláza irányába – számolt be az esetről Attila fórumozónk. Úgy tudjuk, hogy ettől az esettől függetlenül már 16:30 perckor két rendőrségi kisbusz állt a Csepeli Rendőrkapitányság épülete előtt, mellettük tucatnyi rendőrrel, és rendőrautóból is több cirkált a környéken. Az Index.hu 19:25-kor arról számolt be, hogy a rendőrök megpróbálnak bejutni abba a csepeli sörözőbe, ahol a Magyar Gárda tart lakossági fórumot és toborzó gyűlést. Az alábbiakban az Index majd a többi lap érdemi beszámolóit olvashatják, folyamatos frissítéssel (a frissítéseket viszont nem egymás alá tesszük, hanem a korábbiakat felülírjuk).

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét! (tovább…)

A csepeli rendőrök tetten érték a csütörtök éjszakai betörőt

2009. november 20. péntek

Bankjegy-automata fosztogatójáról vár információt a kerületi rendőrség

Csepel.hu, Csepel.info

Csütörtökön, éjfél után a kerületi Rendőrkapitányság járőre és a térfigyelő szolgálat járőre elkövetés során tetten érte és elfogta azt a csepeli férfit, aki a fenti időben, Csepel központjában betörte egy ABC raktárhelyiségének ajtaját, hogy onnan különböző vegyipari termékeket tulajdonítson el.

A helyszínre érkező járőrök láttán a férfi megkísérelt elmenekülni, azonban a rendőrök elfogták. A gyors intézkedésnek köszönhetően a boltot „csak” rongálási kár érte, a tetemes összeget kitevő árucikkek hiánytalanul megmaradtak. A tetten ért betörő ellen a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja a nyomozást. (tovább…)

Medvekarommal szúrtak a sétányoknál

2009. november 17. kedd

Szabadlábon az elkövető

Csepel.hu

A “medvekarom”

Az összefoglaló jellegéből és teljességéből adódóan nagy valószínűséggel már a rendőrség által Németh Szilárd országgyűlési képviselő kérésére összeállított összefoglalót közölte a Csepel.hu, melyet az alábbiakban szó szerint idézünk.

– 2009. november 13-án Csepel Erdősor részén a késő délutáni órákban egy közlekedési helyzetből kialakuló szóváltást követően ismeretlen elkövető három alkalommal egy ún. medvekarommal megszúrta a 18 éves csepeli sértettet, aki a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A helyszínen és tágabb környezetében végzett adatgyűjtés során a csepeli rendőrök beazonosították az elkövetőt I. G. csepeli lakos személyében, aki gyanúsított kihallgatására még aznap éjjel sor kerülhetett. Nevezett ellen – szabad lábon hagyása mellett – a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja a nyomozást. (tovább…)

Rablás a plázában

2009. november 16. hétfő

A Fidesz tájékoztatást kért a rendőrkapitánytól

Csepel.info, Csepel.hu

http://csepel.info/wp-content/uploads/rendorseg.jpg

November 15-én, vasárnap a Csepel Plazánál egy fiút csoportosan támadtak meg ismeretlenek – számol be a bűncselekményről a Csepel.hu.

A fiatalembertől mobiltelefonját valamint ezer forintot vettek el a támadók, akik ugyan eltávoztak a tett színhelyéről, de a rendőrök elfogták őket. Mozgalmas napokat tudhat így maga mögött a csepeli rendőrség: a rablás mellett két késelés is történt a hétvégén. Németh Szilárd országgyűlési képviselő bővebb tájékoztatást kért az élet elleni cselekményekről. Az alábbiakban az ő levelét közöljük. (tovább…)

Újabb késelés: most egy hajléktalan volt a tettes

2009. november 15. vasárnap

MTI, Kisalföld

Feltehetően hajléktalanok szúrtak meg egy férfit szombat este Csepelen, az illetőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba – tájékoztattott Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese.

Szombat este kilenc óra tájban egy nő ment be a csepeli rendőrkapitányságra, s azt mondta, hogy megszúrták az élettársát. (tovább…)

Olaszliszkai per: három életfogytiglan

2009. november 13. péntek

Fn.hu

Kép az elsőfokú tárgyalásról (forrás: Metropol.hu)

Súlyosbította az olaszliszkai emberölés ügyében hozott elsőfokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla, hárman életfogytiglant kaptak. A többi ítéletet helyben hagyták. A bíróság szerint szándékegység volt az elkövetésben, így mindegy, ki tette meg a halálos rúgást.

Az ítéletet Balla Lajos, a büntető tanács elnöke pénteken hirdette ki Debrecenben. A bíróság épületének aulája lapunk helyszíni tudósítója szerint zsúfolásig megtelt, a teremben kommandósok felügyelték a rendet. (tovább…)

Megverték a kalauzt a ráckevei HÉV-en

2009. november 12. csütörtök

Halásztelken táblát döntött ki egy részeg sofőr

Lakihegy Rádió

Megverték a kalauzt a ráckevei HÉV-en. A 17 éves támadót elfogták és közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják. A ráckevei fiatalember kedden este a HÉV-en sértegette az utasokat. Amikor a jegykezelő rendre intette, őt is szidalmazni kezdte, amikor pedig a kocsi elhagyására szólította fel, ököllel többször arcul ütötte.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőrkapitányság sajtószóvivője rádiónkat arról tájékoztatta, hogy az elkövetőt Szigetcsépen elfogták és előállították. A fiatalember beismerő vallomást tett és megbánta tettét. E. Roland a rendőröknek azt mondta: az idegesítette fel, hogy köszönésére az utasok nem reagáltak. (tovább…)